A férfi a lángokba bámult.
-Tudod - kezdte lassan - én sem éltem sokáig a családommal, mármint... Az igazival. Egészen kis kölyök voltam, amikor apám meghalt. Igazság szerint szinte semmi emlékem nincs róla, egyszerűen... Elment. Legalábbis így tudom: elindult, és nem jött vissza többé. Anyám meg, szegény, hogy eltartson minket, gyerekeket, mert hárman voltunk, összeállt egy halásszal, akinek, mint később megtudtam, voltak másfele is útjai, de én abban a tudatban nőttem fel, hogy ő az édesapám. Azért...
Anne összébb húzta magát.
-Nem lehetett könnyű.
-Hiszen te is tudod, milyen... De most már nem számít. Az a férfi emberséges volt velünk, kölykökkel, olyan, mintha valóban az ő gyermekei lettünk volna. Nem volt soha egy rossz szava, amire ne szolgáltunk volna rá.
Tulajdonképpen már suhancként sokat gondolkoztam azon, hogy a magam lábára kellene álljak, de nem voltam elég bátor ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést. Azonban mikor ,,apám" elmondta az igazságot, mintha megszakadt volna valami kapocs, ami ott tartott, hát...
Eleinte azt gondoltam, halászattal fogok én is foglalkozni, akárcsak ő, azonban hajó és felszerelés híján máshol kellett dolgoznom, amíg megszerzem a rávalót, így kerültem Drago csapdászai közé, ahol, bár keményebben kellett dolgoznom, mint valaha, és veszedelmes munka volt, de jól meg is fizették. Persze kezdetben külön kitanítottak minden újoncot, azonban nekem nem jelentett különösebb gondot megtanulni azt a pár alapszabályt, s meglepően hamar sikerült előrébb jutnom. Talán Drago figyelt fel rám, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem sajnáltattam magam sokat, nem tudom, az azonban biztos, hogy alig néhány év után egy kegyvesztett vezető helyébe léphettem.
Jó, mondjuk, hogy nem kéne rá büszkének lennem, de ha bárki csinálná csak egy pár napig, amit egy sárkánycsapdász, biztosan átértékelne egyet s mást. Azonban egy idő után rá kellett jönnöm, hogy azzal, hogy külön hajóval, külön erődből szállítok, és hogy nekem is vannak alárendeltjeim, megnő a felelősség is. Hiszen ha azelőtt nem sikerült valami, legfeljebb üvöltött a főnök, más baj nem történt, így viszont minden az én hibám lett. Azon kívül pedig megtalált minket egy ,,sárkánytolvaj" is, aki amikor csak tudta, tönkretette a csapdákat vagy elengedte a sárkányokat, így egyre nehezebb volt időre leszállítani őket Dragonak. Biztos tudod, hogy ez a sárkánytolvaj Valka volt, azonban... Eh, hagyjuk. Szóval elég volt, hogy egy alkalommal nem sikerült egyet sem megtartani, és üres kézzel mentünk vissza, akkor kaptam ezt, büntetésből... - húzta széjjelebb a fölsője kivágását, s a lány meghőkölt, ugyanis a férfi mellkasán különös alakú, furcsa sebhely húzódott. - Tüzes vassal, mint az állatokat... Drago annyit mondott, a következő alkalommal úszni fogok.
Anne előrehajolt.
-Mit?
-Úszni. Vagyis összekötöznek és belöknek a vízbe. A dolognak az a kellemetlenebbik része, hogy a Bewilderbeast körül gyülekeznek a különféle tengeri sárkányok...
-Au. Az... Nem jó.
Anne fázósan összehúzta magát, a férfi pedig folytatta.
-Aztán... Valkának sikerült lerombolnia az egész erődöt, és az utolsó pillanatban épp kapóra jött Hiccup és Astrid, vagyis Toothless és Stormfly, azonban ügyesebbek voltak, mint amire számítottunk. Astrid már beszélt a többiről, úgyhogy nem ismétlem el, ha nem gond, csak annyit még, hogy amikor Drago elé vezették, ő hátrakötözött kézzel is nekiment, mint a hörcsög, nem tettlegesen, persze, de egyszerűen be nem állt a szája, az a nagy dög meg csak állt, és szerintem nem fogta fel, hogy egy nála két fejjel alacsonyabb, megbilincselt lány ilyeneket mer a fejéhez vágni. Astrid szabályosan megfenyegette. Akkor biztos voltam benne, hogy ha nem fogja be, az egész bandát kinyírják, de aztán adódtak bizonyos lehetőségek - vigyorodott el a gondolattól. - Így visszagondolva egész mulatságos helyzet volt. Most képzeld el, hogy egy nagydarab, raszta fejű, fegyveres, két méternél magasabb, több, mint egy méter széles vikinget egy szőke, hátracsavart kezű, szinte vézna csaj elkezd alázni, de nagyon keményen, tényleg, ez olyan, amit látni kellett volna.
Anne elvigyorodott.
-Astridból kinézem... Nem az a típus, aki eltűri, hogy gyengébbnek tartsák, mint amilyet ő gondol.
-Pedig azt elég nehéz felülmúlni.
-Naa! Azért annyira nem...
A férfi a szavába vágott.
-Most gondolj bele: egy termetre nem túl magas, szinte törékenynek látszó majdnem-kislány, ,,aranyos" kis hajfonatokkal és hatalmas, kék szemekkel. Valld be, hogy ez a külső még szerinted sem utal egy harcos amazonra...
A lány játékosan fölhúzta az orrát, és összefonta a karjait, mint aki megsértődött.
-Na és mi is az a majdnem-kislány? Erre most magyarázatot kérnék, de részletesen!
A másik elvigyorodott.
-Hm. Alig magasabb nálad...
-Hagyjál! Azt hiszem, kár volt rákérdezni.
Eret az orra alatt somolyogva készült valami frappánsat mondani, de Anne fölállt, hogy az ablakhoz lépjen.
-Kinézek egy pillanatra, milyen az idő... Vajon estére vissza tudok menni? Azt hiszem, nincs annyi hó, hogy ne lehetne gyalogolni - fordult vissza a férfihez, aki összeráncolta a homlokát.
-Lehet, hogy nincs, de inkább elvinnélek. Az én hibám volt, hogy ittragadtál, nem volna jó, ha miattam még agyon is hűtenéd magad. Ha nagyon menni akarsz, megpróbálhatjuk, de amondó vagyok, hogy érdemesebb még várni egy kicsit, amíg gyengül a szél, bár úgy látom, már nem olyan vészes...
A lány sóhajtva ereszkedett vissza a székre, és a lángokba meredt. Csak akkor rezzent össze, amikor a zsarátnok összedőlt, szikrákat öklendezve a kémény felé, mikor a férfi megszólalt.
-Tényleg sajnálom, hogy itt kell rostokolnod...
Anne fölpillantott, de szemében már huncut mosoly bujkált.
-Miért, gondolod, hogy Astridéknál mást csinálnék? Lehetne hallgatni Hiccup magyarázatait a találmányairól, vagy Valka kérdezgetne arról, hogy szerintem eléggé át van-e sülve a hús, amit készít. Mondtam neki, láthatja, hogy ez még rózsaszín, erre megkérdezte, hogy az baj-e. Amúgy nagyon igyekszik, de valahogy nem szokott neki semmi összejönni a konyhában...
A férfi bólintott.
-Ismerős... Tudod, az ünnepeken, például Snoglettogkor sokszor rendeznek olyan vacsorát a tanácsteremben, amire mindenki hoz valamit, amit tud. Sejtheted, hogy ilyenkor a legtöbb nő megpróbál valami igazán különleges ételt készíteni, vagy egyszerűen csak olyasmit, amit nagyon jól tud, és ez alól nem volt kivétel Valka sem, legalábbis a tavalyi Snoglettogon. Húsgombócokat készített, jó nagy mennyiségben, és azt kínálgatta körbe, én pedig még kértem is belőle, amikor Gobber félrevont, hogy szerinte azt jobb volna feltűnésmentesen eltüntetni. Persze rákérdeztem, hogy miért, és annyit mondott, hogy nézzem csak meg Tuffnutot, hogy hogy fog kinézni holnap, ugyanis ő volt az egyetlen, aki tényleg evett belőle. Erről annyit, hogy a srácot nem láttam két napig, mert úgy kiütötte a kaja.
Anne elnevette magát.
-Ezt nem mondod komolyan!
A másik elvigyorodott.
-Kérdezd csak meg Gobbert, tudna még erről egy-két történetet mondani... De az biztos, hogy nem Valka az egyetlen. Hiába, egy olyan helyen, ahol sárkányt ölni tanultak a gyerekek, ott nem sokan részesítik előnyben az efféle képességeket. Nem mintha szüksége lenne rá bárkinek is.
A lány huncutul rápillantott.
-És még így is át kellett képezni őket sárkánylovasnak...
-Nekem mondod? - legyintett Eret. - Gyerekkoromban mindenhonnan azt hallottam, hogy a sárkányokat meg kell ölni, mert rosszabbak még a farkasoknál is. Aztán meg kellett tanulnom befogni őket anélkül, hogy nagyobb sérülést okoznék nekik, és megakadályozni, hogy ők nyírják ki magukat a szabadságvágyuk miatt. Hidd el, ha úgy érzik, hogy ki tudnak szabadulni, néha a rácsot is képesek addig fejelni, amíg vagy az nem enged, vagy a koponyájuk - bár ilyen szerencsére csak egyszer történt, mialatt Dragónak dolgoztam. És most itt vagyok, sárkánylovasként, de nem is vágyom másra.
Anne elgondolkozva meredt maga elé.
-Először biztos furcsa volt... Így átállni, vagy hogy mondjam.
A másik bólintott.
-Az.
Hallgattak. A csendet csak a tűz pattogása törte meg.
-Akkor...
A férfi lassan mozdult meg.
-Menni akarsz?
A lány habozva pislogott.
-Nem, csak... Vagyis igen, de... Mindegy. Szóval lehet, hogy tényleg ideje volna indulnom. Eleget ültem a nyakadon, és hát a többiek...
-Persze.
-Meg hát... Köszönöm. Hogy elvittél, meg hogy ittmaradhattam, meg minden...
A másik kilépett az ajtón, és elindult a pajta felé, Anne pedig követte őt.
