Sziasztok! Ismét egy csütörtöki rész, ezúttal egy utazás miatt, a holnapi napot ugyanis nagyrészt autóban fogom tölteni, ezért bebiztosítom magam, nehogy úgy járjak, mint a legutóbbi, repülőteres incidens során.
Kellemes nyarat mindenkinek, és nézzétek el nekem ezt a kis időeltolódást! Jó olvasást! :)
Mikor Raindancer verdesve leereszkedett az indulók közé, a legtöbb sárkány óvatosan félrehúzódott az útjából. Csupán Hookfang mordult fel jókedvűen, amint meglátta, s a lány nem is ellenkezett, mikor a sárkánya mellette szállt le. Snotlout bizalmatlanul mérte végig a szürke szörnyennagy rémséget, azonban, mikor sárkánya óvatosan megszaglászta, némileg nyugodtabban pillantott Anne-re, aki kissé közelebb hajolt hozzá.
-Bocs... Hiccup mondott valamit, hogy kérdezzelek téged a szörnyennagy rémségekről, mert...
-Mert nekem több tapasztalatom van, igaz? - Snotlout kesernyésen elvigyorodott. - Hidd el, végignéztem. Amit tenni tudsz, az az, hogy lenyomod a fejét - próbálta túlkiabálni a zsibongó tömeget, amely csak úgy kavargott körülöttük, sárkányok és emberek, nézők és előadók vegyesen.
Anne a füléhez emelte a kezét.
-Mi?
-Nyomd le a fejét! A földre! Az az egyetlen megoldás, és még szeretik is - paskolta meg Hookfang nyakát, aki ingerülten felmordult. - Fishlegs meg, ha engem kérdezel, feldughatja magának az összes praktikumát a...
-Nem praktikáját akartál mondani?
Snotlout legyintett, és mintha motyogott volna valamit, ekkor azonban megszólalt az indulást jelző kürt. Öblös hangja átlendült a falu felett, s szállt az ég felé, mint az áldozatok füstje, mikor az első lovas a levegőbe rúgta magát.
Gyermek volt még, Anne messziről is látta, s a sárkánya sem volt sokkal tapasztaltabb.
-Az a sikló tudná, mi a dolga, a purdé nem tudja, mit akar - hallotta a lány Tuffnut hangját nem messze, majd húga furcsa, ümmögő kuncogással válaszolt rá.
Gyerekek repültek egyenként, majd alakzatban, aztán újra, ügyesek voltak, Anne azonban látta rajtuk, hogy mindannyian rettegnek. Mindenbizonnyal az első ilyen bemutatójuk lehetett, azonban mikor elnézett Snotlout mögött, az olvadozó Fishlegset pillantotta meg, aki talán meg sem hallotta Tuffnut iménti megjegyzését. Holdvilágképén széles vigyor ömlött végig, hogy a lány önkéntelenül is elvigyorodott, oldalt pillantva azonban arcára fagyott a mosoly.
Eret összeszorított szájjal ült Skullcrusher nyergében, s szinte komoran nézte, ahogy a gyermekek lassan végeztek a gyakorlataikkal, majd egy kis ,,tiszteletkör" után leereszkedtek a nézők mögött. Anne az arcát figyelte. Az első, elkeseredett düh után bánta már, hogy olyan indulatos volt, azonban mikor a férfi pillantása ráesett, elkapta a tekintetét. Skullcrusher kezdte, az igaz, de ő... Ehh.
A lány Raindancer nyergét kezdte elmélyülten tanulmányozni, amelyet Fishlegs adott neki kölcsön az arénából, amíg Valka el nem készül, gondolatait azonban nem sikerült más irányba terelnie. Tűnődéséből a kürt hangja riasztotta föl, s a következő pillanatban Skullcrusher hangos mordulással rugaszkodott a levegőbe. Túl nehéz volt ugyan a nagy mozgékonyságot igénylő mutatványokhoz, a bemutatóhoz kihelyezett céltáblák közül azonban csupán egyet vétett el, lovasa pedig még egy rövid ,,dugóhúzóra" is rá tudta venni. Anne minden neheztelés ellenére is elismerte, hogy megvan köztük az az összhang, amiről Fishlegs olyan fennkölt módon tudott beszélni.
Mikor befejezte a kört, Skullcrusher horkantva ereszkedett le, s most a nagydarab fiú indult neki, aggodalmas arccal zötykölődve Meatlug hátán. A gronkel apró rotorszárnyai nehezen tartották őket a magasban, azonban fordulni szinte helyben is tudott, mutatványai tulajdonképpen ebből álltak, és nem is tartottak túl soká. Fishlegs rengeteget tudott ugyan a sárkányokról, valamint a gyakorlatok fizikai és anatómiai vonzatáról - elméletben. Az elvégzésükben többnyire megakadályozta veleszületett óvatossága, és mi tagadás, Meatlug sem kelhetett versenyre Toothless-sel, vagy akár csak egy fürge siklóval, netán valamelyik szörnyennagy rémséggel.
Anne mélyen beszívta a levegőt: ő következett. Óvatosan megtapogatta a sárkánya nyergére erősített zsákocskákat, amelyek végeredményben nem is voltak olyan kicsik, talán a kétharmadát tehették ki egy jól megtermett liszteszsáknak, és újra sóhajtott. A szívét, amely a torkában dobogott volna, lekényszerítette a csontkosarába, és meghúzott egy szíjat a nyergen.
Fishlegs odatülekedett hozzá a tömegben.
-Anne... - elszorult a torka. - Sok szerencsét! Ha bármi balul üt ki, csak őrizd meg a hidegvéred, és nem lesz baj.
-Rendben. Akkor... - hátrapillantott a sárkányra. - Raindancer, rajta!
A szörnyennagy rémség széles szárnycsapásától szinte megingott a nyeregben, azonban mikor megkapaszkodott, a sárkány szelíd siklózásba kezdett: Fishlegs úgy tervezte, hogy a lány egy kevéssel a szakadék szélén ácsorgó nézők alatt mutassa be azt a pár gyakorlatot, amelyeket ő végzett Raindancer hátán.
Anne kifújta a levegőt.
-Gyerünk - morogta a foga közt, majd az egyik lábát a másik után kihúzta a kengyelből, és talpát a nyereg oldalának támasztotta. Fishlegs mondott ugyan valami olyasmit, hogy a falubeliek értékelik az ilyesfajta előadásokat, amelyek kihívást jelentettek ügyesség vagy erő szempontjából, és régebben Astrid is próbálkozott akrobatikusabb gyakorlatokkal, ő azonban szörnyen esetlennek érezte magát. A nyereg közepére tenyerelt, majd feljebb tornázta a lábait, amíg egészen a karjaira nem sikerült helyeznie a testsúlyát. - Istenek - suttogott, majd lábait egyenesen előrenyújtotta, és összeérintette. Raindancer ekkor ért közvetlenül a nézők elé, akik lélegzetvisszafojtva figyelték, majd valaki felkiáltott. A kiáltás zsivajjá dagadt, s Anne önkéntelenül is elmosolyodott, bár tenyere kifehéredett az erőfeszítéstől. Nehezen állta meg, hogy le ne zökkenjen a nyeregbe, de sikerült megőriznie némi méltóságot.
-Jól van, nagylány! - Nyelt egyet, amikor újra biztosan ült a nyeregben. - Most előre, és mutassuk be azt a bukófordulót...
Raindancer remekül végezte a gyakorlatok nagy részét, eltekintve egy kis értetlenségtől a céltáblák kapcsán, azonban ezt is sikerült nagyjából kijavítani, bár a közönség soraiban páran felszisszentek. Ennek ellenére Anne nem érezte úgy, hogy idegenül vagy ellenségesen tekintenének rá, legfeljebb az olykor tapintatlan kíváncsiság zavarhatta. Az utolsó gyakorlat előtt azonban nyugtalanul hátrapillantott. A zsákok két oldalról voltak Raindancerre szíjazva, a lány pedig előhúzott az övéből egy apró, de éles pillangókést.
-Raindancer, föl! - a szörnyennagy rémség hangos mordulással evezett egyre magasabbra, hogy a lány lepillantva csupán apró pontoknak látta a vikingeket. - Remek! - hárahajolt a nyeregben, és ujjai közé csippentette az egyik zsák sarkát, és egy gyors mozdulattal elmetszette, majd ugyanígy tett a másikkal is. - Raindancer, dugóhúzó!
A sárkány csapott egyet a szárnyaival, s a következő pillanatban őrült pörgéssel indult meg, rézsútosan ereszkedve. Anne hátrapillantott. Sikerült! Nyomukban szinte fátyolként úszott a finomra őrölt, vöröses kőpor. Egy pillanatnyi döbbent csend - a nézők között kitört valami megnevezhetetlen hangzavar. Valaki tapsolt, valaki mutogatott, s mikor Raindancer egy rándulással siklózni kezdett, a lány megpillantotta Fishlegs elégedett képét, és elvigyorodott.
-Jó volt, nagylány! Mégegyszer!
Beleszédült a forgásba, hajából pedig elrepült az azt összefogó bőrszalag. Mikor legközelebb hárapillantott, a zsákokból lassan elapadt a színes por, a nézőket pedig alig hallotta az arcába vágó menetszéltől.
Raindancer széttárta a szárnyát, majd alig valamivel a nézők felett elsuhanva ereszkedett le a tömeg mögött.
Anne csak a szeme sarkából látta, ahogyan az ikrek sárkánya elrúgja magát a földtől, a következő pillanatban azonban, alighogy lekecmergett a nyeregből, a vigyorgó Fishlegssel találta szembe magát.
-Nagyon jó volt! Egy pillanatig azt hittem, nem tudod majd kivágni a zsakokat, de aztán... de aztán... - A fiú, mintegy magáról megfeledkezve a vállára tette a kezét. Anne egy pillanatig dermedten állt, majd egy szégyenlős mosollyal megpróbált odébbhúzódni.
-Igazán kedves tőled, de ha te nem találod ki...
Fishlegs éppen szabadkozni kezdett volna, amikor a lány Raindancer felé fordult.
-Remek volt, nagylány! Megérdemelsz egy nagy adag halat - nevette el magát, amikor a szörnyennagy rémség nagyot szusszantva hozzádörgölte az orrát.
Ekkor ereszkedett le Barf és Belch, ha a lovasaikon múlik, kishíján Raindancerre, aki egy suta ugrással ,,menekült", majd sértődötten fújt egyet, a cipzárhát pedig ész nélkül korrigált, és a lehető legmesszebb szállt le tőle.
-Hugi, mondom, hogy most már tök mindegy, akkor kellett volna egyenesben tartani Barfot, nem most szidni szerény személyemet! - Tuffnut lekászálódott Belch nyakából, majd megkönnyebbülten kifújta a levegőt. - Huh, srácok, ez nem volt rossz! Anne, azt a csíkot, amit elhúztatok, te találtad ki? Betojok, de komolyan!
A lány zavartan vigyorgott.
-Igazság szerint Fishlegs ötlete volt...
Ruffnut leugrott a nyeregből.
-Halfej? Most komolyan, miért nem magad csináltad meg, tyúkagyú?
-Csirkét ne keverd ide!
Fishlegs elvigyorodott. Anne arcán átsuhant egy gonosz mosoly, amikor Ruffnutra pillantott, de inkább gyorsan magyarázni kezdett.
-Meatlug szárnyai túl közel volnának a zsákokhoz, és nem húz maga után csíkot, hanem szétoszlik az egész. De mivel Raindancer szárnyai szélesebbek...
A szörnyennagy rémség a neve hallatára a lány felé fordult, a következő pillanatban azonban felkapta a fejét, és kimutatta a fogait. Anne-nek alig volt ideje megrémülni, amikor Eret megszólalt a háta mögül.
-Nyugalom, kislány, nem bánt senki! - A lány egy pillanatig megütődve bámult rá, mire a másiknak leesett. - Bocs, a sárkányodnak mondtam... Érzi rajtam Skullcrusher szagát.
Anne odébbhúzódott.
-Úgy látom, nem nagyon tetszik neki...
Eret elengedte a füle melletta gúnyos megjegyzést, de egy lépést hátrált a szörnyennagy rémségtől. A többiek Astridot és Stormfly-t bámulták, akik bámulatos ügyességgel szelték az eget, nyaktörő mutatványokat egymásra halmozva, a csapdász azonban a lány mellé lépett.
-Elég bunkó voltam az arénában, de azt meg kell értened, hogy...
Nem fejezte be, mert a következő pillanatban mély mordulással Skullcrusher landolt mögötte, Raindancer pedig úgy pattant fel, mintha rugók lökték volna a levegőbe. Állkapcsát összecsattintotta, torkából pedig éles sziszegés tört elő, ahogy a morajszarv felé indult, a lányt azonban elborította valami kétségbeesett, vad indulat.
-Raindancer!
Egy pillanat alatt a szörnyennagy rémség mellett termett, és valami elvakult ötlettől vezérelve megragadta a sárkány szarvait, és megpróbálta a földre szorítani, ahogyan Snotlout tanácsolta. Raindancer a döbbenettől megtorpant, pupillái összeszűkültek, meglepetésében azonban szinte még ellenkezni is elfelejtett. A következő percben viszont megrántotta a fejét, és megpróbálta az egyik épületnek nyomni a lányt, hogy az elengedje. Anne végső elkeseredésében a falnak támaszkodva adta bele teljes súlyát az egyenlőnek éppen nem nevezhető küzdelembe, amikor a szörnyennagy rémség - engedett.
-Raindancer...!
A lány lihegve eresztette el a sárkány szarvait, aki még mindig nem emelte föl a fejét, csupán hatalmas, topázszín szemeit emelte a rá. A lovasok némán, tátott szájjal bámulták őt, hogy egy pillanatig azt hitte, valami hatalmas ostobaságot csinált.
-Anne...? - Eret tett egy lépést feléjük. - Minden rendben? Ez... Te most...
-Ugyanezt már én is eljátszottam egyszer - ugrott le Stormfly nyergéből Astrid, akit a lány a kavarodásban észre sem vett. - Azt hiszem, ez többet jelent, mint az összes betanult mutatványotok együttvéve...
Anne lihegett.
-Raindancer...
A szörnyennagy rémség lassan fölemelte a fejét. Pupillái kitágultak, ahogyan a lány tétován kinyújtott tenyerébe fújt, és lehunyta a szemét. Anne elmosolyodott.
-Ez... Nagyon jó volt. Ha egyszer sikerült lecsendesítened... - Eret közelebb lépett, a lány azonban metsző gúnnyal vetette föl a fejét.
-...Attól még egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb is sikerül majd. Mindenesetre ahogy láttam, nem ő kereste a bajt...
A férfi fáradtan megdörzsölte a homlokát.
-Azt tudom, hogy ettől nem dőlt el az, hogy melyikük a domináns. Viszont, ha el akarjuk kerülni a nagyobb károkat, érdemes volna együttműködni...
Snotlout, aki kiharcolta magának a megtiszteltetést, hogy megnyithassa és lezárhassa a bemutatót, és az utolsó mutatvány után leereszkedett a lovasok között, most pajzánul elvigyorodott.
-Nocsak, a csapdászunk valamiért nagyon ,,együtt akar működni"... - formázott idézőjeleket az ujjaival, mire egyszerre három pár gyilkos pillantás lett a jutalma, Eret, Anne és Ruffnut részéről, Astrid azonban ököllel megkongatta a sisakját, ami a szemébe csúszott, és amíg Snotlout azzal küzdött, Tuffnut vigyorogva támaszkodott Belch nyergére.
-Kíméletlenül tahó módon, de rávilágított a lényegre - röhögött, a következő pillanatban azonban nyögve össze is rándult. Ruffnut könyöke pontosan a gyomorszáját találta el.
Eret vágott egy grimaszt.
-Eszméletlenül mulatságos és rendkívül érett hozzáállás - jegyezte meg szárazon. - Nem is untatlak tovább, jól elszórakoztok ti magatokban - húzta fel magát Skullcrusher nyergébe, aki halkan felmordult. - Gyerünk, nagyfiú!
Anne egy pillanatig elképedve bámult utána, majd kesernyésen megrázta a fejét.
-Hiccupnak igaza volt azzal a hasonlattal - fordult Raindancer felé, Ruffnut azonban melléje lépett.
-Nem tudom, mit mondott Hiccup, elméletileg mindig igaza van. Érted, elméletileg - bökött a halantékára, majd Anne vállára tette a kezét. - Ne is törődj vele, akkora egy hólyag - vágott fancsali arcot, amikor a lány türlemetlen mozdulattal kisiklott a keze alól.
-Lehet. Viszont keringenek pletykák a szigeten arról, hogy először te sem így gondoltad - vigyorodott el gonoszul a szőke lány arcát látva. Astrid, mikor olykor Valkánál járt, nagyjából elmondta neki, melyik lovasnál mire számíthat, Ruffnut ,,fellángolását" pedig különösen élvezettel - és a nevetéstől a könnyeit törölgetve - taglalta. Anne érezte, hogy a szavai célba találtak, majd, mikor Raindancer egyik szárnyával finoman meglökte, jelezve, hogy indulna már. Az előbbi jelenet őt ugyan lenyugtatta, a többi sárkány azonban ugyanolyan távolságtartóan viselkedett.
Astrid mintha ugyanarra gondolt volna, megveregette a szörnyennagy rémség oldalát.
-A méltósága, úgy látszik, nem szenvedett csorbát - mosolyodott el. - Egyébként nem hinném, hogy Eret meg akart volna bántani. Olykor nagyon bunkó tud lenni, de...
Anne megrándult.
-Nem bántott meg. Skullcrusher és Raindancer körül van a probléma...
Astrid megveregette a karját.
-Akkor... jó. Remélem, hogy...
-Szerintem hagyjuk - a lány felkapaszkodott a szörnyennagy rémség nyergébe, és a szarvaira tette a kezét. - Mindenesetre kedves tőled, hogy...
-Ugyan, nem tesz semmit! - vigyorodott el a szőke asszony, és Raindancer oldalára tette a kezét. - Látom, mehetnéked van, meg tudom érteni. Kibírni ezt a bandát...
Anne hálásan pillantott rá.
-Hát... Akkor indulok. És... Kösz, hogy részt vehettem!
A választ nem hallotta, mert a sárkány széttárta a szárnyait, és egy erőteljes csapással a levegőbe lendült.
A lány elkeseredetten hunyorgott a szemébe vágó menetszéltől.
-Együttműködni, Tintásképű? Bírd rá ezt a két gyíkot, hogy csak egyetlen egyszer hagyják életben egymást...
Raindancer halkan felmordult.
2016. július 28., csütörtök
2016. július 21., csütörtök
12. Fejezet - Feszültség
Sziasztok! Ez a rész a szokásosnál egy nappal hamarabb érkezett, azonban ennek az az oka, hogy jelen pillanatban kihasználok minden wifit, ami az utamba kerül, mivel a szálláson (és annak pár kilméteres körzetében) nem találtam normális internetkapcsolatot (hát igen, csóri Snowflake meg nem rendelkezik internetes előfizetéssel, hát ez van, túl kell élni).
Mindnesetre remélem, azért fel tudok majd jönni valamikor, mert ez - ha jól sejtem - gonosz rész lesz, muhaha! Mindenesetre jó olvasást, és reménykedjetek, hogy mindenki túléli >:D
A lovasok az arénában gyülekeztek. Snotlout ötlete volt, hogy rendezzenek egy légibemutatót, talán az utolsót a kemény tél beállta előtt, Hiccupnak pedig nem voltak ellenvetései.
Anne ekkor már hetek óta gyakorolt Fishlegssel, aki úgy döntött, remek befejezése volna a ,,gyorstalpalónak", ha a lány és a sárkánya betanulnának valamit a bemutatóra, s bár Anne tudta, hogy nem kelhet versenyre a tapasztalt lovasokkal, de jó szórakozásnak ígérkezett, és a fiú nem tűrt ellentmondást.
Mostanra elkészült a nyereg is, amelyet Valka ígért neki, a lánynak pedig támadt egy ötlete. Produkciója nem állt túl bonyolult elemekből, azonban Fishlegs igyekezett a leglátványosabbakat összeválogatni neki, és egyszerű gyakorlatokhoz alkalmazta a lány hajlékonyságát, hogy minél előnyösebben mutasson.
Az igazság az volt, hogy a fiú először szabályosan rosszul lett, mikor Anne kitörésből lassan lecsúszott spárgába, hogy kiroppantson egy, a hosszú repülés alatt beállt ízületet, azonban hamar felfedezte az ebben rejlő lehetőségeket.
A lány a következő hetekben nyújtott és gyakorolt, Raindancert pedig igyekezett hozzászoktatni ahhoz, hogy a nyergen kívül máshol is eltűrjön magán súlyokat, hogy sikerüljön a terve.
A bemutató napján az arénában nagy volt a nyüzsgés. Sárkányok kergetőztek, a lovasok pedig vagy beszélgettek, vagy őket hajkurászták, s tekintve, hogy bárki felléphetett, aki meg tudott ülni egy sárkányt, elég sok volt a jelentkező. Hiccup ugyan hangsúlyozta, hogy a dolog nem verseny, Snotloutot azonban nem hatotta meg a dolog.
-Attól még, hogy nem járnak érte hülye díjak, mindig van legjobb, nem? - Remélte, hogy valaki egyetért majd vele, a lovasok azonban nem sok érdeklődést mutattak. Snotlout, amióta Hiccup elfogadta az ötletét, egyszerűen képtelen volt másról beszélni, szabadidejében pedig állítólag addig gyakorlatozott Hookfanggel, míg a szörnyennagy rémség meg nem elégelte, és egy óvatlan pillanatban meg nem perzselte a lovasa nadrágját. Hogy ez után az eset után változott-e valamit a fiú gyakorlási módszere, Anne nem tudta, azonban Ruffnut olyan kaján örömmel taglalta a kifejezéseket, amelyekkel állítólag Snotlout hangot adott a nemtetszésének, hogy ő is elnevette magát.
Kezdte megkedvelni a szőke lányt, aki ugyan nem volt híve a mélyenszántó társalgásnak, azonban szívesen beszélt a falubeliekről, főként pletykákat, és hízelgett neki a fiatalabb lány bizalma. Anne kedvesnek találta, annak ellenére, hogy bátyjával kifejezetten sajátos humorral rendelkeztek. Ruffnut csak akkor kezdett rosszalló pillantásokat vetni a barna lányra, amikor Eret is megérkezett az arénába, és jókedvűen üdvözölte.
Skullcrusher erőteljes belépője után, amely könnyen deszkát csinált volna egy kisebb házból, a csapdász leugrott a nyeregből, és a ládákon és kötélhalmokon ülő lovasokhoz lépett. Üdvözölte az ikreket és Fishlegset, cinkosan Astrid felé biccentett, aki egy összeesküvő arckifejezésével válaszolt, majd Anne-hez fordult.
-Nos? Te is indulsz?
A lány komoly képet vágott.
-Ugyan, dehogy, csak éppen gondoltam, kihozom Raindancert, hogy hadd nézze, amíg ti röpködtök, én meg majd jól kiokosítlak a végén, hogyan kellett volna csinálnotok. Ne viccelj, persze, hogy indulok!
Eret végigmérte a szörnyennagy rémséget, aki eddig Hookfanggel ismerkedett, vagyis szaglászták egymást, azonban a nevének hallatára felkapta a fejét, és Anne felé fordult.
-Szóval szörnyennagy rémség. És? Hogy megy a repülés? Amúgy ne hidd ám, hogy nem láttalak - nevette el magát. - Mivel indultok a bemutatón?
Anne huncutul megrázta a fejét.
-Majd meglátod! Vagyis, ha sikerül. Mindenesetre...
A lovasok már nem tudták meg, mi van mindenesetre, mert Astrid felkiáltott, és Skullcrusher felé mutatott.
A dolog egészen ártalmatlanul kezdődött, a morajszarv csupán egy kis szaglászás céljából közelebb akart férkőzni Raindancerhez, aki királynői gőggel keresztülnézett rajta. Skullcrusher fújt egyet, figyelemfelhívásul, a szörnyennagy rémség azonban egyszerűen elfordította a fejét. A morajszarv figyelmeztetően felmordult, mint aki kezd kijönni a sodrából. Nem szokta meg, hogy semmibe vegyék, de érezte, hogy a másik csupán provokálja őt, és nem veszi komolyan. Még közelebb lépett hát, ekkor azonban olyasmi történt, amire nem számítottak a lovasok. Raindancer egy pillanat alatt megélénkült, és hatalmas tépőfogait mutogatva sziszegett a morajszarvra, aki meghőkölt ugyan, a következő pillanatban azonban megtaszajtotta a szörnyennagy rémséget, aki megtántorodott ugyan az oldalról jött lökéstől, ám mikor Skullcrusher hátrálni kezdett, hogy lendületet vegyen egy újabb lökéshez, Raindancer vicsorogva megindult feléje, lassan, a földhöz lapulva, akár egy támadó nagymacska.
Territoriális - villant át Anne agyán. - Agresszív... Hookfang, vagy az a szárnyas rinocérosz. Szárnyas rinocérosz? Persze! Skullcrusher! - dühös volt magára, amiért erre nem gondolt. Skullcrusher legutóbb is akart valamit, pontosabban Anne jelenlétét, és Skullcrusher meg is kapta. A szörnyennagy rémség pedig vagy behódol, vagy le kell győznie. Itt. Most. A bemutató előtt. Skullcrusher az Skullcrusher, és betöri a fejét annak, aki ezzel nincs tisztában.
-Raindancer!
A szürke sárkány felhördült, a morajszarv pedig épp nekilódult volna egy nagy, mindent elsöprő öklelésnek, a következő pillanatban azonban sivító zaj kíséretében Toothless robbant be közéjük. Taréjszerű tüskéi kéken vibráltak, orrlyukaiból füst tört elő, ahogyan a dühtől remegve mordult hol Skullcrusher, hol a szörnyennagy rémség felé. Hiccup leugrott a nyeregből, és széttárt karokkal állt meg a sárkányok között. Józan ésszel átgondolva körülbelül egy robogó, négylovas kocsi elé ugrani lett volna ezzel egyenértékű őrültség, az éjfúria jelenléte és Hiccup elszántsága azonban megtette a hatását.
-Vissza!
A morajszarv zömök lábait megvetve fékezett, Raindancer pedig lekushadt, mint egy orrba vert nagymacska. Összeszűkült pupillával, vicsorogva sziszegett, amíg Toothless nevét meghazudtolva össze nem csattintotta állkapcsát az orra előtt.
A morajszarv fölhördült, Eret pedig az első, döbbent dermedteség után odarohant hozzá. Anne még sosem látta ilyen dühösnek.
-Skullcrusher! - Hangjában volt valami, amitől a lány megborzongott. A férfi megragada a sárkány orrszarvát, és egy iszonyú rántással a földre nyomta a morajszarv busa fejét, hogy az összezavarodott Skullcrusher szinte nem is ellenkezett. Toothless megjelenése lehűtötte a harci kedvét, és talán megérezte a valódi, elkeseredett dühöt a lovasa hangjában. Nem, ez most nem volt játék. Most nem nevetett senki, nem veregették meg az oldalát. Az a másik sárkány elszántabban küzdött, mint gondolta volna, és még Toothlessnek is nehezen hódolt be, Eret hangja pedig úgy csattant, mint az ostor. - Skullcrusher!
Hiccup lassan, nyitott tenyérrel közeledett Raindancer felé. Anne felugrott, hogy odafusson, Astrid azonban utánalépett, és megragadta a vállát.
-Ne! Most hagyd, hogy megfékezze, úgysem tehetsz semmit!
Anne megrándult, mintha kést döftek volna belé. Pont Astrid szájából hallani, amitől a lelke mélyén a legjobban rettegett, épp most, a bemutató előtt... Látását elhomályosították a szemébe toluló könnyek.
Ő uralkodik rajtam - villant át rajta. - Megtűr, amíg azt teszem, ami nincs ellenére, azonban amikor valami mást akar...
Visszapislogta a könnyeit. Nem, ez most nem a megfelelő pillanat elbőgni magát, amíg a sárkánya, pontosabban a sárkány, aki megtűri magán, megfékezhetetlenül tombol.
Hiccup összeszorított szájjal közeledett a szörnyennagy rémség felé. Raindancer felmordult, és megmutatta tőrnyi agyarait, a főnök azonban nem ijedt meg. Lassan, a hirtelen mozdulatokat kerülve vonta elő a tűzkardot, amelyről olyan sokat hallott már Anne. Egy mozdulat - a lángok egy pillanat múlva már a pengét nyaldosták.
Hiccup meglóbálta a feje felett a lángoló fegyvert. Tett egy lépést szörnyennagy rémség felé, aki még mindig a földre kushadt, sziszegése azonban lassan elhalt. Tekintetével követte a lángokat, s már nem ellenkezett, amikor Hiccup tenyerét alig centiméterekre tartotta az orra felett. Nem ellenkezett, azonban nem tette meg azt, amit minden sárkány megtesz, amikor valakit - úgy igazán - elfogad. A főnök várt. Várt, a szörnyennagy rémség azonban nem mozdult, csupán topázszínű szemeiben tükröződött a tűz fénye. Hiccup elkomorodott. Ekkor azonban, mintha kigyúlt volna benne a felismerés: valami más kell. Valaki más.
-Anne!
Astrid finoman meglökte a lányt.
-Menj!
Hiccup magához intette. Ujjait Anne csuklója köré fonta, és a a lány tenyerét a sárkány orra fölé vezette, és elengedte. Egy pillanatig nem történt semmi, Anne azonban halkan megszólalt.
-Raindancer! - A szörnyennagy rémség megmozdult. Okos szemeit a lány arcára függesztette, aki halkan, szinte suttogva ejtette a szavakat. - Raindancer! Nyugodj meg, nagylány, nincs semmi baj! Shh! Nyugalom! Nem lesz semmi gond...
Anne lehunyta a szemét. - Kérlek, kérlek - fohászkodott magában - csak most az egyszer!
Végtelennek tűnt a pillanat, azonban amikor végre megérezte a bőrén a sárkány meleg, érdes bőrének érintését, mintha egy hegyet vettek volna le a válláról.
Hiccup lélegzetvisszafojtva állt alig pár lépésnyire tőle, s mikor a lány kinyitotta a szemét, látta, ahogy a főnök halványan elmosolyodik.
-Jól csinálod, Anne. Tudod, ez az egész még engem is meglepett... - arcán árnyék suhant keresztül. - Jól sejtem, hogy Fishlegs nemigen világosított fel az ilyen esetekkel kapcsolatban?
A lány megrázta a fejét.
-Nem. Csak annyit mondott, hogy figyeljek oda...
-Jellemző - sóhajtott Hiccup, azonban gyorsan témát váltott. - Snotlouttól kérdezz, ő tudja a legjobban, hogyan bánj egy szörnyennagy rémséggel. Azt hiszem, elég készséges lesz - nyomott el egy félmosolyt az orra alatt.
A lány bólintott. Lopva a kosszarvas fiúra pillantott, majd újra a törzsfőre.
-Tényleg nagyon sajnálom...
Hiccup megrázta a fejét.
-Ne sajnáld. Egyelőre nem sérült meg senki, inkább igyekezz tenni róla, hogy ne történjen meg többször! Bár úgy sejtem, nem ez volt az utolsó...
Anne felkapta a fejét.
-De...
-Fishlegsnek igaza volt abban, hogy, ha odafigyeltek, meg tudjátok akadályozni, hogy ilyen helyeken történjen. Előbb-utóbb úgyis eldől, melyikük az erősebb, ha máshol nem, hát éjjel, halászat idején, de ha az előbb ezt a napot jelenti, akkor legyen inkább utóbb. Menni fog?
A lánynak kedve lett volna elbőgnie magát.
-Hiszen eddig is találkozhattak, nem?
Hiccup megrázta a fejét.
-De nem konfrontálódtak. Most derült ki, Rain... Raindancer most került abba a közösségbe, ahol Skullcrusher, úgy lászik, Toothless utan a legerősebb, vagy legalábbis annak érzi magát. Elég birtokló típus, a fajtája ilyen. Fajtabeli sajátosság, vagy hogy mondják...
A lovasok lassan elszivárogtak a magas, sziklás part felé, ahonnan legjobban lehetett látni, és a legkönnyebb volt elrugaszkodni, csak Eret maradt az arénában, aki még mindig Skullcrushert szidta az orra alatt mormogva, de lényegesen nyugodtabban. Anne elcsípett pár ,,túlméretezett faltörőkos", ,,páncélozott agyú őstulok" , és hasonló jellegű jelzőt, amin egy pillanatra elmosolyodott, azonban mikor tekintete összetalálkozott a férfiével, az komoly maradt. Szemei sárgán villantak, ahogyan elfordult, s csak mikor már a nyeregben ült, pillantott a lányra. Anne lesütötte a szemét.
-Ne haragudj, hogy...
A másik hidegen a szavába vágott.
-Érdemes megtanulni megzabolázni a sárkányodat, mielőtt mások közé viszed. Ennyi, nem kell ragozni, ez maradt el. Azt javaslom, hozd be, mielőtt...
Anne elvörösödött a dühtől.
-Na, és Skullcrusher? A ,,páncélozott agyú őstulok", aki ezt az egészet elkezdte?
A férfi meglepetten pillantott rá.
-Ezt meg honnan...
A lány vállat vont.
-Menyétfülem van.
Hiccup megpróbált békítőleg közbelépni.
-Eret! Minden rendben van Skullcrusherrel?
A férfi csak a válla felett pillantott hátra.
-Vele? Minden a legnagyobb rendben. Úgy látszik, éppen csak ez az esőtáncos nem hagyja magát megfékezni. Rajta, Skullcrusher!
A morajszarv hangos mordulással lökte föl magát a levegőbe, Hiccup pedig egy pillanatra elképedve meredt utánuk, majd elkeseredetten megdörzsölte a halántékát.
-Odin szerelmére! Eret az egyik legjobb emberem, de néha elviselhetetlenebb, mint Astrid, amikor megjön neki! Ne haragudj, Anne, biztosan nem akart megsérteni...
A lány nem haragudott. Egyszerűen csak ízekre tudta volna szedni a csapdászt... a sárkányával együtt.
Mindnesetre remélem, azért fel tudok majd jönni valamikor, mert ez - ha jól sejtem - gonosz rész lesz, muhaha! Mindenesetre jó olvasást, és reménykedjetek, hogy mindenki túléli >:D
A lovasok az arénában gyülekeztek. Snotlout ötlete volt, hogy rendezzenek egy légibemutatót, talán az utolsót a kemény tél beállta előtt, Hiccupnak pedig nem voltak ellenvetései.
Anne ekkor már hetek óta gyakorolt Fishlegssel, aki úgy döntött, remek befejezése volna a ,,gyorstalpalónak", ha a lány és a sárkánya betanulnának valamit a bemutatóra, s bár Anne tudta, hogy nem kelhet versenyre a tapasztalt lovasokkal, de jó szórakozásnak ígérkezett, és a fiú nem tűrt ellentmondást.
Mostanra elkészült a nyereg is, amelyet Valka ígért neki, a lánynak pedig támadt egy ötlete. Produkciója nem állt túl bonyolult elemekből, azonban Fishlegs igyekezett a leglátványosabbakat összeválogatni neki, és egyszerű gyakorlatokhoz alkalmazta a lány hajlékonyságát, hogy minél előnyösebben mutasson.
Az igazság az volt, hogy a fiú először szabályosan rosszul lett, mikor Anne kitörésből lassan lecsúszott spárgába, hogy kiroppantson egy, a hosszú repülés alatt beállt ízületet, azonban hamar felfedezte az ebben rejlő lehetőségeket.
A lány a következő hetekben nyújtott és gyakorolt, Raindancert pedig igyekezett hozzászoktatni ahhoz, hogy a nyergen kívül máshol is eltűrjön magán súlyokat, hogy sikerüljön a terve.
A bemutató napján az arénában nagy volt a nyüzsgés. Sárkányok kergetőztek, a lovasok pedig vagy beszélgettek, vagy őket hajkurászták, s tekintve, hogy bárki felléphetett, aki meg tudott ülni egy sárkányt, elég sok volt a jelentkező. Hiccup ugyan hangsúlyozta, hogy a dolog nem verseny, Snotloutot azonban nem hatotta meg a dolog.
-Attól még, hogy nem járnak érte hülye díjak, mindig van legjobb, nem? - Remélte, hogy valaki egyetért majd vele, a lovasok azonban nem sok érdeklődést mutattak. Snotlout, amióta Hiccup elfogadta az ötletét, egyszerűen képtelen volt másról beszélni, szabadidejében pedig állítólag addig gyakorlatozott Hookfanggel, míg a szörnyennagy rémség meg nem elégelte, és egy óvatlan pillanatban meg nem perzselte a lovasa nadrágját. Hogy ez után az eset után változott-e valamit a fiú gyakorlási módszere, Anne nem tudta, azonban Ruffnut olyan kaján örömmel taglalta a kifejezéseket, amelyekkel állítólag Snotlout hangot adott a nemtetszésének, hogy ő is elnevette magát.
Kezdte megkedvelni a szőke lányt, aki ugyan nem volt híve a mélyenszántó társalgásnak, azonban szívesen beszélt a falubeliekről, főként pletykákat, és hízelgett neki a fiatalabb lány bizalma. Anne kedvesnek találta, annak ellenére, hogy bátyjával kifejezetten sajátos humorral rendelkeztek. Ruffnut csak akkor kezdett rosszalló pillantásokat vetni a barna lányra, amikor Eret is megérkezett az arénába, és jókedvűen üdvözölte.
Skullcrusher erőteljes belépője után, amely könnyen deszkát csinált volna egy kisebb házból, a csapdász leugrott a nyeregből, és a ládákon és kötélhalmokon ülő lovasokhoz lépett. Üdvözölte az ikreket és Fishlegset, cinkosan Astrid felé biccentett, aki egy összeesküvő arckifejezésével válaszolt, majd Anne-hez fordult.
-Nos? Te is indulsz?
A lány komoly képet vágott.
-Ugyan, dehogy, csak éppen gondoltam, kihozom Raindancert, hogy hadd nézze, amíg ti röpködtök, én meg majd jól kiokosítlak a végén, hogyan kellett volna csinálnotok. Ne viccelj, persze, hogy indulok!
Eret végigmérte a szörnyennagy rémséget, aki eddig Hookfanggel ismerkedett, vagyis szaglászták egymást, azonban a nevének hallatára felkapta a fejét, és Anne felé fordult.
-Szóval szörnyennagy rémség. És? Hogy megy a repülés? Amúgy ne hidd ám, hogy nem láttalak - nevette el magát. - Mivel indultok a bemutatón?
Anne huncutul megrázta a fejét.
-Majd meglátod! Vagyis, ha sikerül. Mindenesetre...
A lovasok már nem tudták meg, mi van mindenesetre, mert Astrid felkiáltott, és Skullcrusher felé mutatott.
A dolog egészen ártalmatlanul kezdődött, a morajszarv csupán egy kis szaglászás céljából közelebb akart férkőzni Raindancerhez, aki királynői gőggel keresztülnézett rajta. Skullcrusher fújt egyet, figyelemfelhívásul, a szörnyennagy rémség azonban egyszerűen elfordította a fejét. A morajszarv figyelmeztetően felmordult, mint aki kezd kijönni a sodrából. Nem szokta meg, hogy semmibe vegyék, de érezte, hogy a másik csupán provokálja őt, és nem veszi komolyan. Még közelebb lépett hát, ekkor azonban olyasmi történt, amire nem számítottak a lovasok. Raindancer egy pillanat alatt megélénkült, és hatalmas tépőfogait mutogatva sziszegett a morajszarvra, aki meghőkölt ugyan, a következő pillanatban azonban megtaszajtotta a szörnyennagy rémséget, aki megtántorodott ugyan az oldalról jött lökéstől, ám mikor Skullcrusher hátrálni kezdett, hogy lendületet vegyen egy újabb lökéshez, Raindancer vicsorogva megindult feléje, lassan, a földhöz lapulva, akár egy támadó nagymacska.
Territoriális - villant át Anne agyán. - Agresszív... Hookfang, vagy az a szárnyas rinocérosz. Szárnyas rinocérosz? Persze! Skullcrusher! - dühös volt magára, amiért erre nem gondolt. Skullcrusher legutóbb is akart valamit, pontosabban Anne jelenlétét, és Skullcrusher meg is kapta. A szörnyennagy rémség pedig vagy behódol, vagy le kell győznie. Itt. Most. A bemutató előtt. Skullcrusher az Skullcrusher, és betöri a fejét annak, aki ezzel nincs tisztában.
-Raindancer!
A szürke sárkány felhördült, a morajszarv pedig épp nekilódult volna egy nagy, mindent elsöprő öklelésnek, a következő pillanatban azonban sivító zaj kíséretében Toothless robbant be közéjük. Taréjszerű tüskéi kéken vibráltak, orrlyukaiból füst tört elő, ahogyan a dühtől remegve mordult hol Skullcrusher, hol a szörnyennagy rémség felé. Hiccup leugrott a nyeregből, és széttárt karokkal állt meg a sárkányok között. Józan ésszel átgondolva körülbelül egy robogó, négylovas kocsi elé ugrani lett volna ezzel egyenértékű őrültség, az éjfúria jelenléte és Hiccup elszántsága azonban megtette a hatását.
-Vissza!
A morajszarv zömök lábait megvetve fékezett, Raindancer pedig lekushadt, mint egy orrba vert nagymacska. Összeszűkült pupillával, vicsorogva sziszegett, amíg Toothless nevét meghazudtolva össze nem csattintotta állkapcsát az orra előtt.
A morajszarv fölhördült, Eret pedig az első, döbbent dermedteség után odarohant hozzá. Anne még sosem látta ilyen dühösnek.
-Skullcrusher! - Hangjában volt valami, amitől a lány megborzongott. A férfi megragada a sárkány orrszarvát, és egy iszonyú rántással a földre nyomta a morajszarv busa fejét, hogy az összezavarodott Skullcrusher szinte nem is ellenkezett. Toothless megjelenése lehűtötte a harci kedvét, és talán megérezte a valódi, elkeseredett dühöt a lovasa hangjában. Nem, ez most nem volt játék. Most nem nevetett senki, nem veregették meg az oldalát. Az a másik sárkány elszántabban küzdött, mint gondolta volna, és még Toothlessnek is nehezen hódolt be, Eret hangja pedig úgy csattant, mint az ostor. - Skullcrusher!
Hiccup lassan, nyitott tenyérrel közeledett Raindancer felé. Anne felugrott, hogy odafusson, Astrid azonban utánalépett, és megragadta a vállát.
-Ne! Most hagyd, hogy megfékezze, úgysem tehetsz semmit!
Anne megrándult, mintha kést döftek volna belé. Pont Astrid szájából hallani, amitől a lelke mélyén a legjobban rettegett, épp most, a bemutató előtt... Látását elhomályosították a szemébe toluló könnyek.
Ő uralkodik rajtam - villant át rajta. - Megtűr, amíg azt teszem, ami nincs ellenére, azonban amikor valami mást akar...
Visszapislogta a könnyeit. Nem, ez most nem a megfelelő pillanat elbőgni magát, amíg a sárkánya, pontosabban a sárkány, aki megtűri magán, megfékezhetetlenül tombol.
Hiccup összeszorított szájjal közeledett a szörnyennagy rémség felé. Raindancer felmordult, és megmutatta tőrnyi agyarait, a főnök azonban nem ijedt meg. Lassan, a hirtelen mozdulatokat kerülve vonta elő a tűzkardot, amelyről olyan sokat hallott már Anne. Egy mozdulat - a lángok egy pillanat múlva már a pengét nyaldosták.
Hiccup meglóbálta a feje felett a lángoló fegyvert. Tett egy lépést szörnyennagy rémség felé, aki még mindig a földre kushadt, sziszegése azonban lassan elhalt. Tekintetével követte a lángokat, s már nem ellenkezett, amikor Hiccup tenyerét alig centiméterekre tartotta az orra felett. Nem ellenkezett, azonban nem tette meg azt, amit minden sárkány megtesz, amikor valakit - úgy igazán - elfogad. A főnök várt. Várt, a szörnyennagy rémség azonban nem mozdult, csupán topázszínű szemeiben tükröződött a tűz fénye. Hiccup elkomorodott. Ekkor azonban, mintha kigyúlt volna benne a felismerés: valami más kell. Valaki más.
-Anne!
Astrid finoman meglökte a lányt.
-Menj!
Hiccup magához intette. Ujjait Anne csuklója köré fonta, és a a lány tenyerét a sárkány orra fölé vezette, és elengedte. Egy pillanatig nem történt semmi, Anne azonban halkan megszólalt.
-Raindancer! - A szörnyennagy rémség megmozdult. Okos szemeit a lány arcára függesztette, aki halkan, szinte suttogva ejtette a szavakat. - Raindancer! Nyugodj meg, nagylány, nincs semmi baj! Shh! Nyugalom! Nem lesz semmi gond...
Anne lehunyta a szemét. - Kérlek, kérlek - fohászkodott magában - csak most az egyszer!
Végtelennek tűnt a pillanat, azonban amikor végre megérezte a bőrén a sárkány meleg, érdes bőrének érintését, mintha egy hegyet vettek volna le a válláról.
Hiccup lélegzetvisszafojtva állt alig pár lépésnyire tőle, s mikor a lány kinyitotta a szemét, látta, ahogy a főnök halványan elmosolyodik.
-Jól csinálod, Anne. Tudod, ez az egész még engem is meglepett... - arcán árnyék suhant keresztül. - Jól sejtem, hogy Fishlegs nemigen világosított fel az ilyen esetekkel kapcsolatban?
A lány megrázta a fejét.
-Nem. Csak annyit mondott, hogy figyeljek oda...
-Jellemző - sóhajtott Hiccup, azonban gyorsan témát váltott. - Snotlouttól kérdezz, ő tudja a legjobban, hogyan bánj egy szörnyennagy rémséggel. Azt hiszem, elég készséges lesz - nyomott el egy félmosolyt az orra alatt.
A lány bólintott. Lopva a kosszarvas fiúra pillantott, majd újra a törzsfőre.
-Tényleg nagyon sajnálom...
Hiccup megrázta a fejét.
-Ne sajnáld. Egyelőre nem sérült meg senki, inkább igyekezz tenni róla, hogy ne történjen meg többször! Bár úgy sejtem, nem ez volt az utolsó...
Anne felkapta a fejét.
-De...
-Fishlegsnek igaza volt abban, hogy, ha odafigyeltek, meg tudjátok akadályozni, hogy ilyen helyeken történjen. Előbb-utóbb úgyis eldől, melyikük az erősebb, ha máshol nem, hát éjjel, halászat idején, de ha az előbb ezt a napot jelenti, akkor legyen inkább utóbb. Menni fog?
A lánynak kedve lett volna elbőgnie magát.
-Hiszen eddig is találkozhattak, nem?
Hiccup megrázta a fejét.
-De nem konfrontálódtak. Most derült ki, Rain... Raindancer most került abba a közösségbe, ahol Skullcrusher, úgy lászik, Toothless utan a legerősebb, vagy legalábbis annak érzi magát. Elég birtokló típus, a fajtája ilyen. Fajtabeli sajátosság, vagy hogy mondják...
A lovasok lassan elszivárogtak a magas, sziklás part felé, ahonnan legjobban lehetett látni, és a legkönnyebb volt elrugaszkodni, csak Eret maradt az arénában, aki még mindig Skullcrushert szidta az orra alatt mormogva, de lényegesen nyugodtabban. Anne elcsípett pár ,,túlméretezett faltörőkos", ,,páncélozott agyú őstulok" , és hasonló jellegű jelzőt, amin egy pillanatra elmosolyodott, azonban mikor tekintete összetalálkozott a férfiével, az komoly maradt. Szemei sárgán villantak, ahogyan elfordult, s csak mikor már a nyeregben ült, pillantott a lányra. Anne lesütötte a szemét.
-Ne haragudj, hogy...
A másik hidegen a szavába vágott.
-Érdemes megtanulni megzabolázni a sárkányodat, mielőtt mások közé viszed. Ennyi, nem kell ragozni, ez maradt el. Azt javaslom, hozd be, mielőtt...
Anne elvörösödött a dühtől.
-Na, és Skullcrusher? A ,,páncélozott agyú őstulok", aki ezt az egészet elkezdte?
A férfi meglepetten pillantott rá.
-Ezt meg honnan...
A lány vállat vont.
-Menyétfülem van.
Hiccup megpróbált békítőleg közbelépni.
-Eret! Minden rendben van Skullcrusherrel?
A férfi csak a válla felett pillantott hátra.
-Vele? Minden a legnagyobb rendben. Úgy látszik, éppen csak ez az esőtáncos nem hagyja magát megfékezni. Rajta, Skullcrusher!
A morajszarv hangos mordulással lökte föl magát a levegőbe, Hiccup pedig egy pillanatra elképedve meredt utánuk, majd elkeseredetten megdörzsölte a halántékát.
-Odin szerelmére! Eret az egyik legjobb emberem, de néha elviselhetetlenebb, mint Astrid, amikor megjön neki! Ne haragudj, Anne, biztosan nem akart megsérteni...
A lány nem haragudott. Egyszerűen csak ízekre tudta volna szedni a csapdászt... a sárkányával együtt.
2016. július 15., péntek
11. Fejezet - Hiccup
Anne kimerülten ugrott le Raindancer nyergéből. A sárkányon ugyan nemigen látszott fáradtság, az ő fejében azonban egyre csak kavarogtak az új szavak, mozdulatok és Fishlegs előrelátó intelmei mindenféle esetre, amelyeknek nagy része - ahogyan Tuffnut megjósolta - már most kiment a fejéből. Fishlegs az alapoknál kezdte, de egész sok mindent megtanított neki, bár a végén a lány már kezdte kényelmetlenül érezni magát Ruffnut morcos pillantásaitól.
Fishlegs egyre hangsúlyozta, hogy ugyan mondhat parancsokat a sárkányának, de minél többet értenek egymás mozdulataiból, annál többre képesek, s Anne combja lassan elfáradt a szorítástól, tenyerében pedig vöröses nyomot hagyott Raindancer szarvának rücskös felülete, ahogyan próbálta ,,irányba fordítani" a szörnyennagy rémség fejét. Ez persze a lány minden erejét beleadva sem lett volna sokkal több erőteljes jelzésnél, de Raindancer eddig végig hajlandó volt együttműködni vele.
Beengedte a sárkányt a pajtába, és elérakott egy vödör halat, amelyet a szörnyennagy rémség egy perc alatt eltüntetett, majd olyan ártatlanul pillantott a lányra, hogy az elnevette magát.
-Neked aztán adhat az ember bármennyit, akkor sem marad - vakargatta meg a sárkány orrszarva tövét, aki halkan felmordult, és a lányhoz dörgölőzött. - De este ki tudsz menni fogni még, nem? Na, látod - fordult el, de csak, hogy felmarkoljon pár halat a hordókból, amelyek jól lefedve álltak egy külön, apró kamrában, hogy a sárkányok ne férhessenek hozzá, és a szörnyennagy rémséghez lépett vele.
Később, mikor úgy tűnt, Raindancer elaludt, vagy legalábbis tetteti az alvást, Anne csendben kisurrant a pajtából. Megfordult a fejében, hogy körülnézzen a faluban, mielőtt leszáll a korai sötét, vagy, hogy megkeresse Valkát, azonban combja sajgott az egész napos lovaglástól, így inkább úgy döntött, pihen egy kicsit.
Benyitott Valka házába. Az asszony nem volt sehol, az emeleti szobából azonban halk motozás hallatszott.
Anne hangtalanul surrant fel a durván faragott falépcsőn. Az ajtóban megtorpant egy pillanatra, ekkor azonban Hiccupot pillantotta meg, amint az asztal fölé hajolva elmélyülten tanulmányoz valamit.
-Öhm... Ne haragudj a zavarásért - mire kimondta, már tudta, hogy ennél bénábban nem is kezdhette volna, Hiccup azonban szinte megperdült.
-Anne! Most jól rámijesztettél - nevette el magát. - Nem is hallottam, hogy feljöttél. Úgy jársz, mint egy menyét - fújta ki a levegőt.
Toothless, aki eddig az ablakpárkányon kuporgott, kárörvendő mordulást hallatott - a lány csak most vette észre, hogy ott van, és meg mert volna esküdni rá, hogy a sárkány nevet. Úgy látszik, Hiccup is ezen a véleményen volt, mert rosszallóan pillantott rá.
-Kösz, te mihaszna hüllő, vásári cukrot ne adjak? Úgy lenne igazi a komédia - majd a lányhoz fordult. - Ne haragudj, hogy így betörtem ide, csak elfogyott a papírom, és úgy emlékeztem, itt még van pár köteg. Tényleg nem akarlak zavarni.
Anne elmosolyodott.
-Ugyan, dehogy! Te ne haragudj, hiszen én használtam belőle, de Valka megengedte...- ez csak félig volt hazugság, mert az asszony még az első napon csak annyit mondott, használhat bármit, mintha otthon lenne, csak Hiccup gépeihez ne nyúljon, amelyeket nem tartott érdemesnek arra, hogy költözéskor magával vigyen, mert annak beláthatatlan következményei volnának. Azonban az engedélyt nyilvánvalóan a használati tárgyakra értette, miután a lány már harmadszor kérdezte meg, hogy használhat-e egy poharat vagy törülközőt.
Hiccup legyintett.
-Semmi gond! Láttam a rajzot, egész jól sikerült. Gi-Gimely? Az a nő a...
Anne lesütötte a fejét.
-Az édesanyám.
Hiccup elhallgatott.
-Anyám elmondta, hogyan...
A lány türelmetlenül megrándult.
-Hagyjuk ezt! - majd szelídebben folytatta. - Ne haragudj, hogy udvariatlan vagyok, csak kissé... Fáradt...
A fiatal főnök elnevette magát.
-Fáj a lábad, ugye? Meg a... Na mindegy. Hidd el, gyorsabban meg fogod szokni, mint hinnéd, először mindenkivel ez van... De Fishlegs említette, hogy nagyon jól csináltad, jobban, mint általában a kezdők. Pedig...
-Nem volt teljesen idegen ez az egész. A lovat megülöm szőrén is, csak hát régen csináltam, ezért a lábam...
Hiccup egy pillanatig elgondolkodva meredt maga elé, majd megélénkült.
-Aha, lovak! Nálunk nincsenek, csak a szárazföldön. De még ott is messze be kell hatolni az ország belsejébe, hogy találkozz olyanokkal, akik lovagolnak. Hát...
-Egy ló háta azért szélesebb, mint Raindancer nyaka.
Anne kislányként azokat a fjord pónikat ismerte, amelyekkel a falubeli parasztok szántották fel a köves, kemény földjeiket, s amelyeknek hatalmas málhabálák alól csak a lábuk látszódott ki, kerek hordóhasuk pedig megnehezítette a lovaglást, a lánynak azonban vérében volt mindez. Anyja is mesélt neki lovakról, karcsú, csukafejű telivérekről, szürke paripákról, amelyeknek táltosok ontották ki a vérét, hogy őket segítse az Ős Ten és az Aranyasszony, ne a király zsoldosait, s dobokkal ringatták révületbe magukat, hogy együtt vágtassanak az áldozati állatok lelkével a Világfa lombja között.
Anne akkor még nem sokat értett mindebből, most azonban fajdalmas emlékként éledt föl benne.
Tűnődéséből Hiccup hangja riasztotta fel.
-Ha fáj, anyám biztosan tud adni rá valamilyen kenőcsöt...
-Valka foglalkozik ilyesmivel is? - csillant föl a lány szeme.
A főnök megvonta a vállát.
-Húsz évet töltött egyedül, sárkányok között, az erdőben. Nehezen élte volna túl, ha nem ismeri a növényeket. Mert?
-Szívesen foglalkozom velük. Jó tudni, hogy ő is - mosolyodott el.
Toothless megmozdult az ablakpárkányon. Úgy ült ott, mint egy túlméretezett fekete macska a háztetőn, most azonban leugrott a padlóra, és megszaglászta a lányt, aki halkan elnevette magát, és megsimította a sárkány széles homlokát, aki halk, dorombolásszerű nyöszörgéssel dörgölőzött hozzá.
Hiccup jókedvűen figyelte őket, majd megsimította Toothless oldalát.
-Gyere, pajti, azt hiszem, nem ártana indulnunk. Anne, nem tartalak fenn tovább, és köszönöm a türelmed. Hagyok itt egy köteg papírt, használd nyugodtan - vetette át a lábát az éjfúria nyakán, aki egy utolsó állvakargatás után lendületes szárnycsapással suhant ki az ablakon.
Anne mosolyogva nézett utána. Átvillant rajta a gondolat, hogy mennyivel közvetlenebb, játékosabb, mint az örökké hűvös Raindancer, pedig ő az Alfa, aki fölötte áll minden sárkánynak, és mégis...
Sóhajtva csukta be az ablak széles spalettáit, begyújtott az apró kályhába, ami a szoba sarkában árválkodott, majd letelepedett az asztal mellé.
Rajzolni kezdett.
Fishlegs egyre hangsúlyozta, hogy ugyan mondhat parancsokat a sárkányának, de minél többet értenek egymás mozdulataiból, annál többre képesek, s Anne combja lassan elfáradt a szorítástól, tenyerében pedig vöröses nyomot hagyott Raindancer szarvának rücskös felülete, ahogyan próbálta ,,irányba fordítani" a szörnyennagy rémség fejét. Ez persze a lány minden erejét beleadva sem lett volna sokkal több erőteljes jelzésnél, de Raindancer eddig végig hajlandó volt együttműködni vele.
Beengedte a sárkányt a pajtába, és elérakott egy vödör halat, amelyet a szörnyennagy rémség egy perc alatt eltüntetett, majd olyan ártatlanul pillantott a lányra, hogy az elnevette magát.
-Neked aztán adhat az ember bármennyit, akkor sem marad - vakargatta meg a sárkány orrszarva tövét, aki halkan felmordult, és a lányhoz dörgölőzött. - De este ki tudsz menni fogni még, nem? Na, látod - fordult el, de csak, hogy felmarkoljon pár halat a hordókból, amelyek jól lefedve álltak egy külön, apró kamrában, hogy a sárkányok ne férhessenek hozzá, és a szörnyennagy rémséghez lépett vele.
Később, mikor úgy tűnt, Raindancer elaludt, vagy legalábbis tetteti az alvást, Anne csendben kisurrant a pajtából. Megfordult a fejében, hogy körülnézzen a faluban, mielőtt leszáll a korai sötét, vagy, hogy megkeresse Valkát, azonban combja sajgott az egész napos lovaglástól, így inkább úgy döntött, pihen egy kicsit.
Benyitott Valka házába. Az asszony nem volt sehol, az emeleti szobából azonban halk motozás hallatszott.
Anne hangtalanul surrant fel a durván faragott falépcsőn. Az ajtóban megtorpant egy pillanatra, ekkor azonban Hiccupot pillantotta meg, amint az asztal fölé hajolva elmélyülten tanulmányoz valamit.
-Öhm... Ne haragudj a zavarásért - mire kimondta, már tudta, hogy ennél bénábban nem is kezdhette volna, Hiccup azonban szinte megperdült.
-Anne! Most jól rámijesztettél - nevette el magát. - Nem is hallottam, hogy feljöttél. Úgy jársz, mint egy menyét - fújta ki a levegőt.
Toothless, aki eddig az ablakpárkányon kuporgott, kárörvendő mordulást hallatott - a lány csak most vette észre, hogy ott van, és meg mert volna esküdni rá, hogy a sárkány nevet. Úgy látszik, Hiccup is ezen a véleményen volt, mert rosszallóan pillantott rá.
-Kösz, te mihaszna hüllő, vásári cukrot ne adjak? Úgy lenne igazi a komédia - majd a lányhoz fordult. - Ne haragudj, hogy így betörtem ide, csak elfogyott a papírom, és úgy emlékeztem, itt még van pár köteg. Tényleg nem akarlak zavarni.
Anne elmosolyodott.
-Ugyan, dehogy! Te ne haragudj, hiszen én használtam belőle, de Valka megengedte...- ez csak félig volt hazugság, mert az asszony még az első napon csak annyit mondott, használhat bármit, mintha otthon lenne, csak Hiccup gépeihez ne nyúljon, amelyeket nem tartott érdemesnek arra, hogy költözéskor magával vigyen, mert annak beláthatatlan következményei volnának. Azonban az engedélyt nyilvánvalóan a használati tárgyakra értette, miután a lány már harmadszor kérdezte meg, hogy használhat-e egy poharat vagy törülközőt.
Hiccup legyintett.
-Semmi gond! Láttam a rajzot, egész jól sikerült. Gi-Gimely? Az a nő a...
Anne lesütötte a fejét.
-Az édesanyám.
Hiccup elhallgatott.
-Anyám elmondta, hogyan...
A lány türelmetlenül megrándult.
-Hagyjuk ezt! - majd szelídebben folytatta. - Ne haragudj, hogy udvariatlan vagyok, csak kissé... Fáradt...
A fiatal főnök elnevette magát.
-Fáj a lábad, ugye? Meg a... Na mindegy. Hidd el, gyorsabban meg fogod szokni, mint hinnéd, először mindenkivel ez van... De Fishlegs említette, hogy nagyon jól csináltad, jobban, mint általában a kezdők. Pedig...
-Nem volt teljesen idegen ez az egész. A lovat megülöm szőrén is, csak hát régen csináltam, ezért a lábam...
Hiccup egy pillanatig elgondolkodva meredt maga elé, majd megélénkült.
-Aha, lovak! Nálunk nincsenek, csak a szárazföldön. De még ott is messze be kell hatolni az ország belsejébe, hogy találkozz olyanokkal, akik lovagolnak. Hát...
-Egy ló háta azért szélesebb, mint Raindancer nyaka.
Anne kislányként azokat a fjord pónikat ismerte, amelyekkel a falubeli parasztok szántották fel a köves, kemény földjeiket, s amelyeknek hatalmas málhabálák alól csak a lábuk látszódott ki, kerek hordóhasuk pedig megnehezítette a lovaglást, a lánynak azonban vérében volt mindez. Anyja is mesélt neki lovakról, karcsú, csukafejű telivérekről, szürke paripákról, amelyeknek táltosok ontották ki a vérét, hogy őket segítse az Ős Ten és az Aranyasszony, ne a király zsoldosait, s dobokkal ringatták révületbe magukat, hogy együtt vágtassanak az áldozati állatok lelkével a Világfa lombja között.
Anne akkor még nem sokat értett mindebből, most azonban fajdalmas emlékként éledt föl benne.
Tűnődéséből Hiccup hangja riasztotta fel.
-Ha fáj, anyám biztosan tud adni rá valamilyen kenőcsöt...
-Valka foglalkozik ilyesmivel is? - csillant föl a lány szeme.
A főnök megvonta a vállát.
-Húsz évet töltött egyedül, sárkányok között, az erdőben. Nehezen élte volna túl, ha nem ismeri a növényeket. Mert?
-Szívesen foglalkozom velük. Jó tudni, hogy ő is - mosolyodott el.
Toothless megmozdult az ablakpárkányon. Úgy ült ott, mint egy túlméretezett fekete macska a háztetőn, most azonban leugrott a padlóra, és megszaglászta a lányt, aki halkan elnevette magát, és megsimította a sárkány széles homlokát, aki halk, dorombolásszerű nyöszörgéssel dörgölőzött hozzá.
Hiccup jókedvűen figyelte őket, majd megsimította Toothless oldalát.
-Gyere, pajti, azt hiszem, nem ártana indulnunk. Anne, nem tartalak fenn tovább, és köszönöm a türelmed. Hagyok itt egy köteg papírt, használd nyugodtan - vetette át a lábát az éjfúria nyakán, aki egy utolsó állvakargatás után lendületes szárnycsapással suhant ki az ablakon.
Anne mosolyogva nézett utána. Átvillant rajta a gondolat, hogy mennyivel közvetlenebb, játékosabb, mint az örökké hűvös Raindancer, pedig ő az Alfa, aki fölötte áll minden sárkánynak, és mégis...
Sóhajtva csukta be az ablak széles spalettáit, begyújtott az apró kályhába, ami a szoba sarkában árválkodott, majd letelepedett az asztal mellé.
Rajzolni kezdett.
2016. július 9., szombat
500 kattintás - Dragótól a vonalkódig
Sziasztok! Egy pár sor, mielőtt nekikezdenétek az olvasásnak: a blog ma érte el az 500 oldalmegjelenítést, ami ugyan nem túl sok, számomra azonban mégis óriási dolog. Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik rákattintottak, azoknak pedig külön köszönöm, akik egyéb jelet (komment, feliratkozás) hagytak maguk után.
Naszóval.
Mindenki tudja, milyen szívesen foglalkozom a film szereplőinek hátterével, legyen az családi, esetleg törzsi, és, amikor azon gondolkoztam, milyen témával tudnám ,,megünnepelni" ezt a szép, kerek számot, ami persze a nyomába sem érhet pl Useless Reptile ~18000-ének, azonban két hónap alatt valójában annyira nem rossz, tekintve, hogy ennyire tematikus blogról van szó, ami nagyon kis réteget szólít meg, a válasz szinte úgy ,,jött szembe".
Egy komment kapcsán Kledirn fölvetette a kérdést, vajon honnan származhatnak egyes, második részben megismert szereplők, mint pl Drago és Eret, én pedig kapva kaptam az alkalmon, és kilométerkomment helyett inkább továbbgondoltam a témát.
Drago előélete meglehetősen homályos, és a vikingek elfogultan, túlzásokba esve beszélnek róla. Stoick ,,messzi országból jött idegen" és ,,egyszerű közember" jelzőkkel illeti, mikor elbeszéli a tűzvészt, a ,,sárkányok ura" azonban némileg közlékenyebb.
A magam részéről azt gondolom, a Drago által előadott történetnek lehet valóságalapja, azonban remekül használja azokat az eszközöket, amelyekkel a való életben (fhöh) gazdasági adatokat, statisztikákat, híreket lehet egészen más színben feltüntetni, nevezetesen, hogy amíg egyes dolgokra nagy hangsúlyt fektet, másokat mélyen elhallgat, bár ezt azután a poszttraumatikus sokk után, amelyen keresztülmehetett, nem lehet csodálni (valószínűleg ez adhatta meg a végső lökést valamiféle istenkomplexus és Drago szociális életét érintő problémák kialakulásához. Tény, hogy egy csúnya, gonosz, bugris (tigris-bigris helyett) sárkány letépte a karját, és, hogy ugyanennek a sárkánynak a társai felégették a kisgyermek Drago faluját. Azonban az, hogy ez miért történt, még mindig rejtély, amelyre ő maga nem ad választ.
Az én fejemben többféle lehetőség megfordult, ezek közül sorolnék fel néhányat.
1. Eszembe jutott, hogy esetleg ez a portyázó horda is valamelyik nagy sárkányt, pl egy vörös halált vagy gnúvadot szolgált, azonban ez megdőlni látszott abból a szempontból, hogy ugyanez ok miatt a Berkre látogató sárkányok csak az éléstárakat dézsmálták meg, valamint önvédelemből okoztak sérüléseket, vagy nagyobb károkat. Azonban ez az állítás valótlan ak tűnik abból a szempontból is, hogy a lovasok útjaik során bizonyára felfigyeltek volna egy ekkora befolyással rendelkező sárkányra vagy a fészkére. A gnúvad, akit Valka szolgált, ,,jóságos" (ezen tudnék még rugózni) volt, aki a tengerből tartotta el a fészkét, a vörös halál hordáiról már esett szó, ott van azonban Drago gnúvadja, akit azonban - egy személyes elmélet miatt - szintén kizárnék. A gnúvadról: tudjuk, hogy Valka, aki egy kifejlett példánnyal találkozott, soha nem irányította őt, csupán asszisztált neki Cloudjumperrel, akár egy követ, vagy egy pásztorkutya (ha valakinek nem tetszik az utóbbi, profán példa, akkor mint egy papnő). Drago azonban a saját akaratához hajlítja a sárkányét: erre csak azt tudtam magyarázatként találni, hogy fiókaként akadhatott rá a gnúvadra, aki a kezdeti erődemostrációnak köszönhetően később is engedelmeskedett neki. S ha ez az elmélet igaznak bizonyul, ez a sárkány sem okozhatta Drago falujának pusztulását.
2. A sorozatot ugyan nem követem olyan odaadóan, mint sok más bloggerina, azonban a sárkánygyökér nekem is megvan. Elképzelhetőnek tartom ugyan, hogy 1. abban a szerencsétlen faluban kinőtt egy 2. valaki/valami szándékosan odavitte (bár más sárkánnyalbarátkozós-sárkánytkutatós emberek akkor még tudtommal nem flangáltak arrafelé), azonban meglehetősen valószínűtlennek tartom a dolgot, mivel a növénynek kimondottan kicsi a hatótávolsága, a sárkányokról pedig hamar elmúlik a hatása, amint kikerülnek ebből a zónából.
3. Az, amelyet azonban a legvalószínűbbnek tartok, hogy vándorló, esetleg fiatalabb fiókákkal utazó csapatra támadhattak a falubeliek - igen, ők. Tudjuk, hogy a sárkányok nem támadnak ok nélkül, éhségtől hajtva pedig nem csapnak nagy vérengzést, hiszen nem érdekük, hogy ennek során megsérüljenek. Azonban más állatok kapcsán közismert tény, hogy a kicsinyeik védelmében még a máskor egészen ártalmatlan növényevők is haláltmegvető bátorsággal szállnak szembe a náluk sokkal erősebb és jobban felfegyverzett ragadozókkal is. Itt ráadásul szó sem volt túlerőről.
4. Azonban van egy dolog, amely nem nekem jutott először eszembe, hanem faragonart tumblr-jén találtam rá (ha bárki rákeres, készüljön fel igazán beteg dolgokra, amelyekért nem vállalok felelősséget, de akadnak csodálatos és jópofa rajzok is), viszont nagyon is lehetségesnek tartom: a szerző szerint Drago falujából valaki rálőtt egy csapat, arra elhaladó éjfúriára (majd' negyven évvel az első film előtt történt, ezt ne felejtsük el), akik az első dühükben (könnyedén) porrá rombolták az apró települést, ami persze számtalan lakó életét követelte (annyira nem nehéz, ma is vannak városok Magyarországon, amelyeknek alig több, mint 100 fős a lakossága, képzeljünk el egy eldugott falucskát, ~ezer évvel ezelőtt, harmadekkora népsűrűség mellett... Nem, nem volt ilyen régen az, hogy négy-öt házat már falunak neveztek, de, ha Berket megnézzük, sem látunk húsz-huszonöt háznál többet - kivéve, ha valaki túltolja a Rise of Berket). Mindenesetre ez megmagyarázná azt a sokat emlegetett fekete bőrköpenyt is, amelyet a ,,sárkányok ura" a második film alatt visel, és nincs olyan elemzős httyd-blogger, aki ne szörnyülködött volna rajta. Toothless tűzereje és bizonyítékként való felmutatása, valamint akár túszként való tartása jóval többet ér neki, mint a bőre vagy a pusztulása. (Becsülöm azonban Dragót azért, mert ugyan másokkal fogatja be a sárkányokat, a betörésüket azonban kivétel nélkül ő maga végzi, és a kárörömön kívül nem válik nevetségessé, az utolsó pillanatig méltó ellenfél és rendkívül erőteljes jelenség marad - ellentétben pl Dagurral, vagy az olykor meglehetősen bamba izomagynak tűnő Alvinnal.)
A másik szereplő, akiről írni akartam (bár nem először teszem), Eret, a sárkánycsapdász, akiről úgy egészében még Dragónál is kevesebbet tudunk meg. Persze, írtam már, hogy mellékszereplőként is rétegelt, meg minden, ez azonban leginkább a személyiségéről árul el dolgokat, a hátteréről jóformán semmit.
Már a film (első) nézése közben foglalkoztatott, hogy mit is jelent pontosan a csapdászok állán levő, tetovált motívum, ezzel kapcsolatban annyit figyeltem meg, hogy 1. személyenként eltérő, és nincs két egyforma 2. csupán az Eret hajóján dolgozó emberek viselik, a Dragónak dolgozó, magukat jegesmedvének képzelő jómadarak a köpőcsövekkel pl nem, sem más fegyveresek a sárkányok urának bázisáról. A minták stílusa (valószínűsíthető származási helye, hogy a hülye is megértse) a hajó vitorlájának motívumaival összevetve mutat némi hasonlóságot, ez is alátámaszthatja, hogy törzsi jelekről van szó (ellenérvként az fordult meg a fejemben, hogy esetleg Drago parancsára tetováltak a csapdászok, kissé a rabok megbélyegzéséhez hasonlóan, hogy ne próbáljanak szökni, mondjuk ezt az a tény is megdönteni látszik, hogy a minták tervezése során nem utolsó sorban az esztétikum is szempont lehetett, erre utal a precíz szimmetria és az arcformához igazított elrendezés).
A valóságban (megint csak fhöh) egyes törzseknél szokás volt, hogy a fiúk férfivá érésükkor, egyfajta beavatási szertartás gyanánt lettek kitetoválva, ami köztudottan fáj, mint a dögvész. Ugyan arról nincsenek információim, hogy a vikingek között mennyire volt divat ez az arcratetoválósdi, és úgy általában hogyan zajlott maga a művelet, de volt szerencsém végignézni egyszer egy dokumentumfilmet arról, hogy anno Új-Zélandon hogyan csinálták azt az egészet. Az eszköz általában csonból készült, és úgy nézett ki, mint egy elcseszett hátvakaró, apró, hegyes fogazásal (ha jól emlékszem, több sorban, de erre most nem vennék mérget). A módszer az volt, hogy a hozzáértő művészlélek festékbe mártogatta, és a tetoválni kívánt testfelületen végughúzva gyors, apró ütéseket mért az eszköz ,,fokára", hogy a tüskék a bőrbe mélyedve eljuttassák a festékanyagot a mélyeben fekvő szövetekbe - ugyanaz az elv, mint ma, csupán lassabb, és kevésbé higiénikus, de hát a HIV csak pár száz évvel később jelent meg...
Ezután a kis kitérő után vissza a csapdászokhoz: az jutott eszembe, hogy a törzsi ,,vonalkód" szerepén és az esztétikumon túl lehetett valamiféle vallási vonzata a dolognak, leggyakrabban védelmező erőt tulajdonítottak az efféle motívumoknak (lásd a hajók orrdísze, egyéb tetoválások, talizmánok, küszöb alá/ajtófélfába/ra helyezett tárgyak, szentképek, keresztvetés, vagy esetünkben akár a csapdászok vitorlája).
Néhány kép a csapdászok tetoválásairól (rajta van a forrásmegjelölés):
Naszóval.
Mindenki tudja, milyen szívesen foglalkozom a film szereplőinek hátterével, legyen az családi, esetleg törzsi, és, amikor azon gondolkoztam, milyen témával tudnám ,,megünnepelni" ezt a szép, kerek számot, ami persze a nyomába sem érhet pl Useless Reptile ~18000-ének, azonban két hónap alatt valójában annyira nem rossz, tekintve, hogy ennyire tematikus blogról van szó, ami nagyon kis réteget szólít meg, a válasz szinte úgy ,,jött szembe".
Egy komment kapcsán Kledirn fölvetette a kérdést, vajon honnan származhatnak egyes, második részben megismert szereplők, mint pl Drago és Eret, én pedig kapva kaptam az alkalmon, és kilométerkomment helyett inkább továbbgondoltam a témát.
Drago előélete meglehetősen homályos, és a vikingek elfogultan, túlzásokba esve beszélnek róla. Stoick ,,messzi országból jött idegen" és ,,egyszerű közember" jelzőkkel illeti, mikor elbeszéli a tűzvészt, a ,,sárkányok ura" azonban némileg közlékenyebb.
A magam részéről azt gondolom, a Drago által előadott történetnek lehet valóságalapja, azonban remekül használja azokat az eszközöket, amelyekkel a való életben (fhöh) gazdasági adatokat, statisztikákat, híreket lehet egészen más színben feltüntetni, nevezetesen, hogy amíg egyes dolgokra nagy hangsúlyt fektet, másokat mélyen elhallgat, bár ezt azután a poszttraumatikus sokk után, amelyen keresztülmehetett, nem lehet csodálni (valószínűleg ez adhatta meg a végső lökést valamiféle istenkomplexus és Drago szociális életét érintő problémák kialakulásához. Tény, hogy egy csúnya, gonosz, bugris (tigris-bigris helyett) sárkány letépte a karját, és, hogy ugyanennek a sárkánynak a társai felégették a kisgyermek Drago faluját. Azonban az, hogy ez miért történt, még mindig rejtély, amelyre ő maga nem ad választ.
Az én fejemben többféle lehetőség megfordult, ezek közül sorolnék fel néhányat.
1. Eszembe jutott, hogy esetleg ez a portyázó horda is valamelyik nagy sárkányt, pl egy vörös halált vagy gnúvadot szolgált, azonban ez megdőlni látszott abból a szempontból, hogy ugyanez ok miatt a Berkre látogató sárkányok csak az éléstárakat dézsmálták meg, valamint önvédelemből okoztak sérüléseket, vagy nagyobb károkat. Azonban ez az állítás valótlan ak tűnik abból a szempontból is, hogy a lovasok útjaik során bizonyára felfigyeltek volna egy ekkora befolyással rendelkező sárkányra vagy a fészkére. A gnúvad, akit Valka szolgált, ,,jóságos" (ezen tudnék még rugózni) volt, aki a tengerből tartotta el a fészkét, a vörös halál hordáiról már esett szó, ott van azonban Drago gnúvadja, akit azonban - egy személyes elmélet miatt - szintén kizárnék. A gnúvadról: tudjuk, hogy Valka, aki egy kifejlett példánnyal találkozott, soha nem irányította őt, csupán asszisztált neki Cloudjumperrel, akár egy követ, vagy egy pásztorkutya (ha valakinek nem tetszik az utóbbi, profán példa, akkor mint egy papnő). Drago azonban a saját akaratához hajlítja a sárkányét: erre csak azt tudtam magyarázatként találni, hogy fiókaként akadhatott rá a gnúvadra, aki a kezdeti erődemostrációnak köszönhetően később is engedelmeskedett neki. S ha ez az elmélet igaznak bizonyul, ez a sárkány sem okozhatta Drago falujának pusztulását.
2. A sorozatot ugyan nem követem olyan odaadóan, mint sok más bloggerina, azonban a sárkánygyökér nekem is megvan. Elképzelhetőnek tartom ugyan, hogy 1. abban a szerencsétlen faluban kinőtt egy 2. valaki/valami szándékosan odavitte (bár más sárkánnyalbarátkozós-sárkánytkutatós emberek akkor még tudtommal nem flangáltak arrafelé), azonban meglehetősen valószínűtlennek tartom a dolgot, mivel a növénynek kimondottan kicsi a hatótávolsága, a sárkányokról pedig hamar elmúlik a hatása, amint kikerülnek ebből a zónából.
3. Az, amelyet azonban a legvalószínűbbnek tartok, hogy vándorló, esetleg fiatalabb fiókákkal utazó csapatra támadhattak a falubeliek - igen, ők. Tudjuk, hogy a sárkányok nem támadnak ok nélkül, éhségtől hajtva pedig nem csapnak nagy vérengzést, hiszen nem érdekük, hogy ennek során megsérüljenek. Azonban más állatok kapcsán közismert tény, hogy a kicsinyeik védelmében még a máskor egészen ártalmatlan növényevők is haláltmegvető bátorsággal szállnak szembe a náluk sokkal erősebb és jobban felfegyverzett ragadozókkal is. Itt ráadásul szó sem volt túlerőről.
4. Azonban van egy dolog, amely nem nekem jutott először eszembe, hanem faragonart tumblr-jén találtam rá (ha bárki rákeres, készüljön fel igazán beteg dolgokra, amelyekért nem vállalok felelősséget, de akadnak csodálatos és jópofa rajzok is), viszont nagyon is lehetségesnek tartom: a szerző szerint Drago falujából valaki rálőtt egy csapat, arra elhaladó éjfúriára (majd' negyven évvel az első film előtt történt, ezt ne felejtsük el), akik az első dühükben (könnyedén) porrá rombolták az apró települést, ami persze számtalan lakó életét követelte (annyira nem nehéz, ma is vannak városok Magyarországon, amelyeknek alig több, mint 100 fős a lakossága, képzeljünk el egy eldugott falucskát, ~ezer évvel ezelőtt, harmadekkora népsűrűség mellett... Nem, nem volt ilyen régen az, hogy négy-öt házat már falunak neveztek, de, ha Berket megnézzük, sem látunk húsz-huszonöt háznál többet - kivéve, ha valaki túltolja a Rise of Berket). Mindenesetre ez megmagyarázná azt a sokat emlegetett fekete bőrköpenyt is, amelyet a ,,sárkányok ura" a második film alatt visel, és nincs olyan elemzős httyd-blogger, aki ne szörnyülködött volna rajta. Toothless tűzereje és bizonyítékként való felmutatása, valamint akár túszként való tartása jóval többet ér neki, mint a bőre vagy a pusztulása. (Becsülöm azonban Dragót azért, mert ugyan másokkal fogatja be a sárkányokat, a betörésüket azonban kivétel nélkül ő maga végzi, és a kárörömön kívül nem válik nevetségessé, az utolsó pillanatig méltó ellenfél és rendkívül erőteljes jelenség marad - ellentétben pl Dagurral, vagy az olykor meglehetősen bamba izomagynak tűnő Alvinnal.)
A másik szereplő, akiről írni akartam (bár nem először teszem), Eret, a sárkánycsapdász, akiről úgy egészében még Dragónál is kevesebbet tudunk meg. Persze, írtam már, hogy mellékszereplőként is rétegelt, meg minden, ez azonban leginkább a személyiségéről árul el dolgokat, a hátteréről jóformán semmit.
Már a film (első) nézése közben foglalkoztatott, hogy mit is jelent pontosan a csapdászok állán levő, tetovált motívum, ezzel kapcsolatban annyit figyeltem meg, hogy 1. személyenként eltérő, és nincs két egyforma 2. csupán az Eret hajóján dolgozó emberek viselik, a Dragónak dolgozó, magukat jegesmedvének képzelő jómadarak a köpőcsövekkel pl nem, sem más fegyveresek a sárkányok urának bázisáról. A minták stílusa (valószínűsíthető származási helye, hogy a hülye is megértse) a hajó vitorlájának motívumaival összevetve mutat némi hasonlóságot, ez is alátámaszthatja, hogy törzsi jelekről van szó (ellenérvként az fordult meg a fejemben, hogy esetleg Drago parancsára tetováltak a csapdászok, kissé a rabok megbélyegzéséhez hasonlóan, hogy ne próbáljanak szökni, mondjuk ezt az a tény is megdönteni látszik, hogy a minták tervezése során nem utolsó sorban az esztétikum is szempont lehetett, erre utal a precíz szimmetria és az arcformához igazított elrendezés).
A valóságban (megint csak fhöh) egyes törzseknél szokás volt, hogy a fiúk férfivá érésükkor, egyfajta beavatási szertartás gyanánt lettek kitetoválva, ami köztudottan fáj, mint a dögvész. Ugyan arról nincsenek információim, hogy a vikingek között mennyire volt divat ez az arcratetoválósdi, és úgy általában hogyan zajlott maga a művelet, de volt szerencsém végignézni egyszer egy dokumentumfilmet arról, hogy anno Új-Zélandon hogyan csinálták azt az egészet. Az eszköz általában csonból készült, és úgy nézett ki, mint egy elcseszett hátvakaró, apró, hegyes fogazásal (ha jól emlékszem, több sorban, de erre most nem vennék mérget). A módszer az volt, hogy a hozzáértő művészlélek festékbe mártogatta, és a tetoválni kívánt testfelületen végughúzva gyors, apró ütéseket mért az eszköz ,,fokára", hogy a tüskék a bőrbe mélyedve eljuttassák a festékanyagot a mélyeben fekvő szövetekbe - ugyanaz az elv, mint ma, csupán lassabb, és kevésbé higiénikus, de hát a HIV csak pár száz évvel később jelent meg...
Ezután a kis kitérő után vissza a csapdászokhoz: az jutott eszembe, hogy a törzsi ,,vonalkód" szerepén és az esztétikumon túl lehetett valamiféle vallási vonzata a dolognak, leggyakrabban védelmező erőt tulajdonítottak az efféle motívumoknak (lásd a hajók orrdísze, egyéb tetoválások, talizmánok, küszöb alá/ajtófélfába/ra helyezett tárgyak, szentképek, keresztvetés, vagy esetünkben akár a csapdászok vitorlája).
Néhány kép a csapdászok tetoválásairól (rajta van a forrásmegjelölés):
Azt hiszem, ez a kis ,,plusz" bejegyzés meglehetősen terjedelmesre sikeredett, azonban így jár az ember, ha megpróbál egy amerikai grafikus munkája köré néprajzi és antropológiai hátteret kreálni, s bár ezek az információk nem ismertetik a szereplők személyiségét, de talán segítenek abban, hogy az ember kicsit jobban a helyükbe tudja képzelni magát, és azonosulni tudjon a világképükkel.
Minden tiszteletem annak, aki végigolvasta, minden körmondat és magyartalankodás ellenére, valamint mégegyszer nagy-nagy köszönet jár Nektek minden eddigiért.
Előfordulhat, hogy a következő héten én sem leszek, esetleg egy-két napot csúszik a következő rész, ám ez szinte a nyár összes hetére érvényes. Mindenesetre kellemes időtöltést mindenkinek, aki nyaral, és kitartást meg légkondit azoknak, akik otthonról olvassák ezt a kis különkiadást!
Snowflake
Minden tiszteletem annak, aki végigolvasta, minden körmondat és magyartalankodás ellenére, valamint mégegyszer nagy-nagy köszönet jár Nektek minden eddigiért.
Előfordulhat, hogy a következő héten én sem leszek, esetleg egy-két napot csúszik a következő rész, ám ez szinte a nyár összes hetére érvényes. Mindenesetre kellemes időtöltést mindenkinek, aki nyaral, és kitartást meg légkondit azoknak, akik otthonról olvassák ezt a kis különkiadást!
Snowflake
2016. július 8., péntek
10. Fejezet - Tanulás
Reggel Anne álmosan kapaszkodott lefelé a fölszintre vezető, meredek lépcsőn. Előző este sikerült csaknem csonkig égetnie a gyertyát, amely a szoba világítását adta, keserű füstszaggal töltve meg a helységet, szellőztetett hát, emiatt kissé dideregve mászott elő a pokróc alól.
Azonban mikor leért, egy pillanatra szinte megrémült: az asztal mellett ugyanis Hiccup ült, és komoran magyarázott valamit Valkának, aki megértő arccal bólogatott, azonban, mikor észrevette a lányt, felállt, és elmosolyodott.
-Jó reggelt, Anne! Jól aludtál? Kissé nyúzottnak tűnsz... Nem vagy éhes? Halat tudok adni, meg esetleg egy kis kenyeret...
A lány mosolyogva bólintott.
-Egy kis kenyér tényleg jól esne... És nagyon köszönöm, de ne fáradj! Majd szelek magamnak - indult meg a tűzhely melletti asztalka felé, az asszony pedig a fiára pillantott.
-Hiccup?
A főnök mintha fölriadt volna a gondolataiból.
-Öhm... Lehet, hogy nem ártana. Elég korán indultam, nem akartam fölzavarni Astridot sem...
-Szóval nem ettél.
-Hát... Nem. De tényleg, csak, mert...
-Akkor gyere, te éhenkórász - tett az asztalra egy tál halat sóhajtva Valka. - Legalább most ne a főnöki teendőkön járjon az eszed! Fiam - simította meg gyengéden Hiccup arcát, hogy Anne szinte mozdulni sem mert, nehogy megtörje a pillanatot. - Vigyázz magadra. Nekem is fontos a falu, de az első... Az első... - sóhajtott. - Egyetek csak - fordult el. - Megnézem Cloudjumpert.
Anne óvatosan letelepedett az egyik székre.
-Szabad...?
Hiccup csak a fejével intett, majd, mikor lenyelte a falatot, a lány felé fordult.
-Volna egy kérdésem, Anne - a lány kíváncsian pillantott föl. - Anya mesélt arról, hogy milyen jól egymásra találtatok a sárkányoddal... - tartott egy kis szünetet. - Szóval... Csak arra gondoltam, hogy azért nem ártana, ha esetleg valaki megtanítana egy-két dologra, legalább amíg az alapokat el tudnád sajátítani...
-Az nagyon jó volna - gondolkodott el a lány. - De nem nagyon tudom, kit tudnék megkérni erre. Mindenkinek van elég dolga enélkül is, a tanuló gyerekekkel együtt meg nem tudom, hogyan működne a dolog...
Hiccup elmosolyodott.
-Én ismerek valakit, aki bizonyára szívesen tartana neked pár különórát...
A lány szeme felcsillant.
-Tényleg? Nem is tudom, hogyan tudnám megköszönni - nevette el magát, mire Hiccup jókedvűen mérte végig Anne-t.
-Szóval bevállalod? Szívesen tanítanálak én is, de rengeteg a dolgom... Jó az, amikor valaki ilyen lelkes - vigyorgott. - Anyám örülni fog.
Anne-nek eszébe jutott valami.
-Lehet, hogy ez illetlenség, de... Anyád nagyon kedves asszony. Csak... Eszembe jutott. Ahogy szól, ahogy mozdul, ahogy néz... Mindig jóindulatú, sohasem ideges, nem haragszik, mintha egyszerűen csak kedvelne mindenkit. Ő...
Hiccup elgondolkodva az asztalra könyökölt.
-Azt hiszem, valóban elég különös személyiség, de ezt talán leginkább a sárkányokkal eltöltött húsz évnek köszönheti. Azonban... Nem haragszik, mert sohasem konfrontálódik senkivel: ő menekül a helyzetekből. Érted ezt? Mint, amikor ,,megnézi Cloudjumpert". Ha kínos a helyzet, elmegy. Vagy olyankor oldja meg, amikor más éppen nem azzal foglalkozik, és nem áll senki az útjába. De... én is nagyon kedvelem. Anne elgondolkodva bámult egy pontot az asztalon, Hiccup azonban megmozdult. - Lehet, hogy ideje volna indulnom. Tudod, hol van az aréna?
-Persze.
-Akkor... Arra indulj, lassan akár készülődhetsz is. Azt gondolom, most még menjetek inkább a földön, úgy sejtem, hazafelé már repülni fogtok... - vigyorodott el a maga módján, majd intett a lánynak, és kifordult az ajtón. Anne hallotta, ahogy Toothless jókedvűen felmordul, és egy hussanó hanggal ellöki magát a földtől, s mikor kilépett az ajtón, már el is tűnt a háztetők mögött.
A lány elmosolyodott.
Hiccup az ő furcsa modorosságával belopta magát a szívébe, s valahogy nem is érezte kellemetlennek, hogy egy huszonéves, mindenre kapható sárkánylovas annyival fölötte áll rangban. Mintha Hiccup minden egyes csonka, elkapkodott mondata mögött olyan gondolatok lapulnának, amelyek gyorsabban kavarognak annál, semhogy a fiatal férfi, szinte még fiú szavakba tudná őket önteni, mégis, valami energikus biztonságot sugárzott minden cselekedete, akár egy meglett, családos emberé. Hiccup igazi főnök, a lánynak efelől nem voltak kétségei.
Sóhajtva fejezte be a tűnődést, s a következő percben már be is fordult a pajta ajtaján, ahol a földbe is gyökerezett a lába, mert odabentről mélyről jövő nevetést hallott, majd a következő pillanatban Valkát pillantotta meg, egy üres halasvödörrel a kezében, Raindancer pedig játékosan belefújt a tenyerébe, mintha csak ételt kunyerálna.
Az asszony, mikor észrevette a lányt, kissé összeszedte magát, és széles mosollyal bólintott feléje.
-Anne, jó, hogy itt vagy! Megetettem Raindancert, ha nem gond... Igen, te gyönyörűség, rólad beszélek - lépett odébb, mikor a sárkány a lány felé kezdett szimatolni, majd megbökte az orrával. - Hiccup említette, hogy az arénában...
A lány megvakargatta a szörnyennagy rémség pikkelyeit, amit az elégedett mormogással nyugtázott, és orrát hozzádörzsölte Anne karjához.
-Igen, mondott ilyet - mosolyodott el. - Lehet, hogy lassan el is indulok, mert... Hát, egyelőre nyereg nélkül talán még...
Az asszony egy pillanatra elkomolyodott.
-Persze, a nyereg. A bőrök lassan készen is állnak hozzá, Gobber kicserzette őket...
A lány hálásan pillantott fel.
-Tényleg nagyon köszönöm a fáradságotokat...
Valka legyintett.
-Ugyan, hagyjad már!
Anne tétován lépett egyet az ajtó felé.
-Talán indulok. Raindancer...
A sárkány mintegy kérdően az asszonyra pillantott, aki csak a fejével intett.
-Menj csak, te óriásgyík! Ne tőlem kérj engedélyt hozzá...
Anne megsimította a szörnyennagy rémség pikkelyes orrát, aki halk mordulással dugta ki a fejét az ajtón, követve a lányt, majd a fényben hunyorogva indult el utána.
Az út nem volt hosszú, azonban még a szélesebb szakaszokon is akadtak olyan kaptatók, hogy Anne biztos volt abban, hogy aki esőben próbál meg errefelé boldogulni, nem sok jóra számíthat.
Mikor az aréna bejáratához ért, egy pillanatra megtorpant. A hatalmas, felhúzott kapu rácsa fenyegetően függött a feje felett, s a vastag falak hideg dohszagot leheltek. A lány torka elszorult, mikor eszébe jutott, hogy vajon hogyan teljesíti majd a követelményeket, hogyan tudna megzaboláni egy szörnyennagy rémséget, hogyan kényszerítheti rá az akaratát, ő, aki sohasem ült még egyedül sárkányon, s vajon melyik tagbaszakadt viking lesz az, aki... - ebben a pillanatban azonban megakadt a gondolata, mert ahogy belépett az egykori küzdőtérre - a vigyorgó Fishlegs nézett vele farkasszemet.
-Szervusz, Anne! Látom, megjöttél. Nos, hogy tetszik itt, Berken? Ohh... - akadt meg, mikor megpillantotta a lány nyomában belépő Raindancert. - Egy szörnyennagy rémség? Hm, hm, jó választás volt...
-Hát, ha te mondod... A neve egyébként Raindancer - mosolyodott el a lány. Fishlegsről lerítt, hogy bárminek jobban örült volna, mint egy szörnyennagy rémségnek, azonban erőt vett magán, és Anne-hez fordult.
-Remek. Akkor... Készen álltok? Hiccup annyit mondott, hogy a sárkányod már hozzászokott a nyereghez, és ismeri a parancsszavakat is, de... Várj, nyerget kéne szereznünk - kezdett kotorászni az arénában álló ládák egyikében. - Nos, gyakorláshoz éppen jó is lesz - emelt ki egyet - de előbb próbáld meg talán nélküle, hogy rájöjjetek, hol a legjobb ülni. Mindig figyeld a jelzéseit, és akkor nem ér meglepetés - tornászta fel magát Meatlug, a gronkel hátára, aki Raindancer közeledtére jobbnak látta, ha tisztelettudóan odébb húzódik. A szörnyennagy rémség hűvösen elnézett a Meatlug feje felett, Fishlegs pedig gondterhelten ráncolta össze a homlokát.
-A sárkányod, úgy tűnik, elég domináns egyed - törülte meg a homlokát. - Nem akarok vészmadárkodni, de nem árt, ha rajta tartod a szemed, ha összezárják egy másikkal. Persze Meatlug amúgy sem túl vakmerő, igaz, kislány? - vakargatta meg a gronkel oldalát, aki a gyönyörűségtől kilógó nyelvvel mormogott.
Anne kissé elbizonytalanodott.
-Azt mondod, hogy... Pedig Valka nem említett eddig ilyesmit...
Fislegs kesernyésen elmosolyodott.
-Én mélységesen tisztelem Valkát, és biztos vagyok benne, hogy annyit tud a sárkányokról, mint más senki. Azonban vannak dolgok, amelyek a természetben valahogy jobban működnek. Az agresszívebb sárkányok nem közösködnek a békésebbekkel, itt azonban...
-Muszály. - Anne elkomolyodva pillantott a másikra. - De ha...
-Nem mondom, hogy lehetetlen, vagy, hogy ne tudnád megcsinálni - igyekezett megnyugtatni Fishlegs, - azonban jobb, ha... Figyelsz rá. Tudod, eltart egy darabig, amíg megismeritek egymást, és megtanuljátok kezelni a másik gyengeségeit, de ha már kiválasztottad, és ő is elfogadott téged, nagy baj már nem lehet. De nem is hablatyolok tovább, foglalkozzunk inkább a tanulással!
A délelőtt nagy része azzal ment el, hogy Fishlegs különböző praktikákat mutatott a lánynak arra, hogyan kerülhet közelebb Raindancerhez, azonban mikor az első repülőleckére sor került, Anne szinte meglepődött azon, milyen könnyen megy.
Érezte, ahogyan a sárkány hatalmas izmai dolgoznak alatta, s valami félelemmel vegyes tisztelettel veregette meg Raindancer nyakát, aki elégedetten mordult föl.
Meatlug apró rotorszárnyai kerepelve verdesték mellette a levegőt, s Fishlegs veszélyesen kihajolva próbálta túlkiabálni.
-Akkor... Készen állsz? Csak mondd neki, mit kell tennie, és...
Anne megérintette a szörnyennagy rémség nyakát.
-Mehet? Akkor... Raindancer, föl, forgás! - szinte még be sem fejezte, amikor a sárkany egy hatalmas szárnycsapással lendületet vett, majd őrült pörgésbe kezdett a tengelye kórül, mikozben orra egyre hasította a levegőt fölfelé. A lány eleinte görcsösen kapaszkodott, tenyerében piros nyomot hagyott a szörnyennagy rémség szarvának rücskös felszíne, azonban a következő pillanatban mintha elragadta volna valami ismeretlen mámor, a repülés semmihez sem fogható élménye.
Arcán széles mosoly ömlött végig, s szinte kacagnia kellett, s eleresztett egy hosszú, vonító kiáltást.
-Raindancer, le!
A sárkány jókedvűen felhorkant, s egy nyaktörő bukfenccel alábukott a tengerillatú levegőben. Lustán hullott vissza, mintha nem is érdekelné, hogy egyre gyorsabban zuhan, majd alig valamivel a csillogó hullámokat vető víz felett kitárta szürkéből kékbe játszó, széles szárnyait, és megfeszítette őket, hogy a szél szinte felnyomta őt a magasba.
Mikor Anne visszakormányozta a szörnyennagy rémséget, Fishlegs a homlokát törülgetve sóhajtott föl.
-Huh... Nem éppen erre gondoltam, mint első gyakorlat, de...
-Ez nagyon baró volt! - süvöltötte a hátuk mögött egy hang, s a következő pillanatban az ikrek sárkánya suhant el felettük, majd egy kanyarral elébük került, és egy helyben kezdett verdesni. - Pedig Eret azt mondta, hogy még nem is lovagoltál sárkányon!
A lány egy pillanatig megrökönyödve pillantott hol az egyik, hol a másik szőkére, a rasztás fejű srác azonban csak egy idő után kapcsolt.
-Öhhöhö, minket még nem ismersz, ugye? Na, figyelj! A Thorston név nem mond neked semmit?
Anne megrázta a fejét.
-Sajnos nem hangzik ismerősen.
-Na, akkor majd fog - húzta ki magá a raszta. - Én Tuffnut vagyok, ő pedig a húgom, Ruffnut. Nos? Ha az én nevemen szólítod, megsértődik - szisszent fel, mert a szőke lány vállba vágta.
-Ajjh! Dugulj már el! - majd Anne felé fordult. - És te? Ki vagy? Mióta lovagolsz sárkányon?
-A nevem Anne Godmånesdottir, és ma reggel óta lovagolok így, egyedül - nevette el magát a lány. - De Raindancer már kitanulta a dolgokat. Csak rajta múlik minden - veregette meg a szörnyennagy rémség nyakát, aki valami szitáló verdeséssel igyekezett egyhelyben maradni, akár az apró vércsék, amelyek a mezők felett vadásznak egerekre és bogarakra, ahogyan az anyja mesélte Anne-nek.
-Azért ez nem igaz - vágott közbe Fishlegs. - Együtt kell dolgoznotok, különben...
-Na, megszólalt Halfej - vigyorodott el Tuffnut. - Miért nem a kölykök fejét tömöd ezekkel a borzalmas közhelyekkel? Mindenkinek jobb lenne - kivéve őket.
Anne már éppen közbeszólt volna, amikor Raindancer türelmetlenül felmordult. Az egy helyben való ,,lebegés" untatta, és jobban is fárasztotta, mint egy hosszabb út mondjuk siklórepülésben, a lány pedig megvakargatta a pikkelyeit.
-Mi lenne, ha repülnénk egyet? Akár együtt, négyen. Nem sokat láttam még a szigetből, és...
Tuffnut fejedelmi mozdulattal mutatott körbe, mintha az övé lenne minden.
-Amit akarsz! Ha meg tudod fékezni a sárkányodat...
Félelme nem volt alaptalan, mert Belch, vagyis a cipzárhát Tuffnutra eső feje megpróbált valamivel közelebb férkőzni az ismeretlen szörnyennagy rémséghez, az azonban fenyegető mordulással mutatta meg hatalmas tépőfogait. Belch visszahőkölt, így rántva egyet a lovasán, aki megingott a nyeregben, majd sértődötten pillantott a kékbe játszó pikkelyű sárkányra.
-Raindancer! Nyugalom, nagylány! Nem bánt, csak meg akart szagolni...
Fishlegs gondterhelten csóválta meg a fejét.
-Erről beszéltem az előbb. Bele sem akarok gondolni, mi lesz, ha... De mindegy is, ne fessük az orkot a falra - próbálta elterelni a témát, a lány azonban nyugtalanul pillantott rá.
-Ha...?
A nagydarab srác kényelmetlenül fészkelődött a nyeregben.
-Tudod, vannak más sárkányok is, akik kissé khm, erőszakosabbak, territoriálisak, szóval vésik a területüket, meg, amit a tulajdonuknak gondolnak, és...
-Ezt mindhatnád valami értelmes nyelven. Vagy inkább ne is mondd, csak menjünk már, mert megjegyezni úgysem fogja senki - sóhajtott unottan Tuffnut, húga pedig egyetértően, szenvedő arccal bólintott.
Anne azonban nem nyugodott meg olyan könnyen.
-Mint például...?
Fishlegs feszengett.
-Hát, talán Hookfang, vagy az a szárnyas rinocérosz... Bár Toothless többnyire rendet vág, ha valami van, tőle még ők is tartanak. De...
-Menjünk már!
Az ikrek sárkánya meglódult, s Anne még szinte ki sem mondta, Raindancer is alábukott a tenger felé, majd onnan egy elégedett mordulással csatlakozott a cipzárháthoz, aki most már bölcsen tartotta a biztonságos távolságot.
-Merre megyünk? - Anne igyekezett olyan hagosan beszélni, hogy a menetszél ne kapkodja el a szavait. Fishlegs beletörődően indította meg utánuk Meatlugot, majd előrekiáltott.
-Valahol itt, a környéken...? Esetleg a...
-Hollószirt felé! - süvöltötte Tuffnut, rántva egyet a cipzárhát fején, amitől az egy kissé megbillent a levegőben, húga pedig bosszúsan fölmordult.
-Úgy is jó - egyezett bele Fishlegs sóhajtva. De Anne...
A lány visszafogta Raindancert, hogy a gronkel beérje őket, és a fiú felé fordult.
-Ha velük megyünk, attól még tudunk gyakorolni, nem? Ha esetleg adsz valami feladatot...
Fishlegs holdvilágképe kissé földerült.
-Akkor... Lássuk csak, először is gyakoroljátok egy kicsit mondjuk a kanyarodást...
Azonban mikor leért, egy pillanatra szinte megrémült: az asztal mellett ugyanis Hiccup ült, és komoran magyarázott valamit Valkának, aki megértő arccal bólogatott, azonban, mikor észrevette a lányt, felállt, és elmosolyodott.
-Jó reggelt, Anne! Jól aludtál? Kissé nyúzottnak tűnsz... Nem vagy éhes? Halat tudok adni, meg esetleg egy kis kenyeret...
A lány mosolyogva bólintott.
-Egy kis kenyér tényleg jól esne... És nagyon köszönöm, de ne fáradj! Majd szelek magamnak - indult meg a tűzhely melletti asztalka felé, az asszony pedig a fiára pillantott.
-Hiccup?
A főnök mintha fölriadt volna a gondolataiból.
-Öhm... Lehet, hogy nem ártana. Elég korán indultam, nem akartam fölzavarni Astridot sem...
-Szóval nem ettél.
-Hát... Nem. De tényleg, csak, mert...
-Akkor gyere, te éhenkórász - tett az asztalra egy tál halat sóhajtva Valka. - Legalább most ne a főnöki teendőkön járjon az eszed! Fiam - simította meg gyengéden Hiccup arcát, hogy Anne szinte mozdulni sem mert, nehogy megtörje a pillanatot. - Vigyázz magadra. Nekem is fontos a falu, de az első... Az első... - sóhajtott. - Egyetek csak - fordult el. - Megnézem Cloudjumpert.
Anne óvatosan letelepedett az egyik székre.
-Szabad...?
Hiccup csak a fejével intett, majd, mikor lenyelte a falatot, a lány felé fordult.
-Volna egy kérdésem, Anne - a lány kíváncsian pillantott föl. - Anya mesélt arról, hogy milyen jól egymásra találtatok a sárkányoddal... - tartott egy kis szünetet. - Szóval... Csak arra gondoltam, hogy azért nem ártana, ha esetleg valaki megtanítana egy-két dologra, legalább amíg az alapokat el tudnád sajátítani...
-Az nagyon jó volna - gondolkodott el a lány. - De nem nagyon tudom, kit tudnék megkérni erre. Mindenkinek van elég dolga enélkül is, a tanuló gyerekekkel együtt meg nem tudom, hogyan működne a dolog...
Hiccup elmosolyodott.
-Én ismerek valakit, aki bizonyára szívesen tartana neked pár különórát...
A lány szeme felcsillant.
-Tényleg? Nem is tudom, hogyan tudnám megköszönni - nevette el magát, mire Hiccup jókedvűen mérte végig Anne-t.
-Szóval bevállalod? Szívesen tanítanálak én is, de rengeteg a dolgom... Jó az, amikor valaki ilyen lelkes - vigyorgott. - Anyám örülni fog.
Anne-nek eszébe jutott valami.
-Lehet, hogy ez illetlenség, de... Anyád nagyon kedves asszony. Csak... Eszembe jutott. Ahogy szól, ahogy mozdul, ahogy néz... Mindig jóindulatú, sohasem ideges, nem haragszik, mintha egyszerűen csak kedvelne mindenkit. Ő...
Hiccup elgondolkodva az asztalra könyökölt.
-Azt hiszem, valóban elég különös személyiség, de ezt talán leginkább a sárkányokkal eltöltött húsz évnek köszönheti. Azonban... Nem haragszik, mert sohasem konfrontálódik senkivel: ő menekül a helyzetekből. Érted ezt? Mint, amikor ,,megnézi Cloudjumpert". Ha kínos a helyzet, elmegy. Vagy olyankor oldja meg, amikor más éppen nem azzal foglalkozik, és nem áll senki az útjába. De... én is nagyon kedvelem. Anne elgondolkodva bámult egy pontot az asztalon, Hiccup azonban megmozdult. - Lehet, hogy ideje volna indulnom. Tudod, hol van az aréna?
-Persze.
-Akkor... Arra indulj, lassan akár készülődhetsz is. Azt gondolom, most még menjetek inkább a földön, úgy sejtem, hazafelé már repülni fogtok... - vigyorodott el a maga módján, majd intett a lánynak, és kifordult az ajtón. Anne hallotta, ahogy Toothless jókedvűen felmordul, és egy hussanó hanggal ellöki magát a földtől, s mikor kilépett az ajtón, már el is tűnt a háztetők mögött.
A lány elmosolyodott.
Hiccup az ő furcsa modorosságával belopta magát a szívébe, s valahogy nem is érezte kellemetlennek, hogy egy huszonéves, mindenre kapható sárkánylovas annyival fölötte áll rangban. Mintha Hiccup minden egyes csonka, elkapkodott mondata mögött olyan gondolatok lapulnának, amelyek gyorsabban kavarognak annál, semhogy a fiatal férfi, szinte még fiú szavakba tudná őket önteni, mégis, valami energikus biztonságot sugárzott minden cselekedete, akár egy meglett, családos emberé. Hiccup igazi főnök, a lánynak efelől nem voltak kétségei.
Sóhajtva fejezte be a tűnődést, s a következő percben már be is fordult a pajta ajtaján, ahol a földbe is gyökerezett a lába, mert odabentről mélyről jövő nevetést hallott, majd a következő pillanatban Valkát pillantotta meg, egy üres halasvödörrel a kezében, Raindancer pedig játékosan belefújt a tenyerébe, mintha csak ételt kunyerálna.
Az asszony, mikor észrevette a lányt, kissé összeszedte magát, és széles mosollyal bólintott feléje.
-Anne, jó, hogy itt vagy! Megetettem Raindancert, ha nem gond... Igen, te gyönyörűség, rólad beszélek - lépett odébb, mikor a sárkány a lány felé kezdett szimatolni, majd megbökte az orrával. - Hiccup említette, hogy az arénában...
A lány megvakargatta a szörnyennagy rémség pikkelyeit, amit az elégedett mormogással nyugtázott, és orrát hozzádörzsölte Anne karjához.
-Igen, mondott ilyet - mosolyodott el. - Lehet, hogy lassan el is indulok, mert... Hát, egyelőre nyereg nélkül talán még...
Az asszony egy pillanatra elkomolyodott.
-Persze, a nyereg. A bőrök lassan készen is állnak hozzá, Gobber kicserzette őket...
A lány hálásan pillantott fel.
-Tényleg nagyon köszönöm a fáradságotokat...
Valka legyintett.
-Ugyan, hagyjad már!
Anne tétován lépett egyet az ajtó felé.
-Talán indulok. Raindancer...
A sárkány mintegy kérdően az asszonyra pillantott, aki csak a fejével intett.
-Menj csak, te óriásgyík! Ne tőlem kérj engedélyt hozzá...
Anne megsimította a szörnyennagy rémség pikkelyes orrát, aki halk mordulással dugta ki a fejét az ajtón, követve a lányt, majd a fényben hunyorogva indult el utána.
Az út nem volt hosszú, azonban még a szélesebb szakaszokon is akadtak olyan kaptatók, hogy Anne biztos volt abban, hogy aki esőben próbál meg errefelé boldogulni, nem sok jóra számíthat.
Mikor az aréna bejáratához ért, egy pillanatra megtorpant. A hatalmas, felhúzott kapu rácsa fenyegetően függött a feje felett, s a vastag falak hideg dohszagot leheltek. A lány torka elszorult, mikor eszébe jutott, hogy vajon hogyan teljesíti majd a követelményeket, hogyan tudna megzaboláni egy szörnyennagy rémséget, hogyan kényszerítheti rá az akaratát, ő, aki sohasem ült még egyedül sárkányon, s vajon melyik tagbaszakadt viking lesz az, aki... - ebben a pillanatban azonban megakadt a gondolata, mert ahogy belépett az egykori küzdőtérre - a vigyorgó Fishlegs nézett vele farkasszemet.
-Szervusz, Anne! Látom, megjöttél. Nos, hogy tetszik itt, Berken? Ohh... - akadt meg, mikor megpillantotta a lány nyomában belépő Raindancert. - Egy szörnyennagy rémség? Hm, hm, jó választás volt...
-Hát, ha te mondod... A neve egyébként Raindancer - mosolyodott el a lány. Fishlegsről lerítt, hogy bárminek jobban örült volna, mint egy szörnyennagy rémségnek, azonban erőt vett magán, és Anne-hez fordult.
-Remek. Akkor... Készen álltok? Hiccup annyit mondott, hogy a sárkányod már hozzászokott a nyereghez, és ismeri a parancsszavakat is, de... Várj, nyerget kéne szereznünk - kezdett kotorászni az arénában álló ládák egyikében. - Nos, gyakorláshoz éppen jó is lesz - emelt ki egyet - de előbb próbáld meg talán nélküle, hogy rájöjjetek, hol a legjobb ülni. Mindig figyeld a jelzéseit, és akkor nem ér meglepetés - tornászta fel magát Meatlug, a gronkel hátára, aki Raindancer közeledtére jobbnak látta, ha tisztelettudóan odébb húzódik. A szörnyennagy rémség hűvösen elnézett a Meatlug feje felett, Fishlegs pedig gondterhelten ráncolta össze a homlokát.
-A sárkányod, úgy tűnik, elég domináns egyed - törülte meg a homlokát. - Nem akarok vészmadárkodni, de nem árt, ha rajta tartod a szemed, ha összezárják egy másikkal. Persze Meatlug amúgy sem túl vakmerő, igaz, kislány? - vakargatta meg a gronkel oldalát, aki a gyönyörűségtől kilógó nyelvvel mormogott.
Anne kissé elbizonytalanodott.
-Azt mondod, hogy... Pedig Valka nem említett eddig ilyesmit...
Fislegs kesernyésen elmosolyodott.
-Én mélységesen tisztelem Valkát, és biztos vagyok benne, hogy annyit tud a sárkányokról, mint más senki. Azonban vannak dolgok, amelyek a természetben valahogy jobban működnek. Az agresszívebb sárkányok nem közösködnek a békésebbekkel, itt azonban...
-Muszály. - Anne elkomolyodva pillantott a másikra. - De ha...
-Nem mondom, hogy lehetetlen, vagy, hogy ne tudnád megcsinálni - igyekezett megnyugtatni Fishlegs, - azonban jobb, ha... Figyelsz rá. Tudod, eltart egy darabig, amíg megismeritek egymást, és megtanuljátok kezelni a másik gyengeségeit, de ha már kiválasztottad, és ő is elfogadott téged, nagy baj már nem lehet. De nem is hablatyolok tovább, foglalkozzunk inkább a tanulással!
A délelőtt nagy része azzal ment el, hogy Fishlegs különböző praktikákat mutatott a lánynak arra, hogyan kerülhet közelebb Raindancerhez, azonban mikor az első repülőleckére sor került, Anne szinte meglepődött azon, milyen könnyen megy.
Érezte, ahogyan a sárkány hatalmas izmai dolgoznak alatta, s valami félelemmel vegyes tisztelettel veregette meg Raindancer nyakát, aki elégedetten mordult föl.
Meatlug apró rotorszárnyai kerepelve verdesték mellette a levegőt, s Fishlegs veszélyesen kihajolva próbálta túlkiabálni.
-Akkor... Készen állsz? Csak mondd neki, mit kell tennie, és...
Anne megérintette a szörnyennagy rémség nyakát.
-Mehet? Akkor... Raindancer, föl, forgás! - szinte még be sem fejezte, amikor a sárkany egy hatalmas szárnycsapással lendületet vett, majd őrült pörgésbe kezdett a tengelye kórül, mikozben orra egyre hasította a levegőt fölfelé. A lány eleinte görcsösen kapaszkodott, tenyerében piros nyomot hagyott a szörnyennagy rémség szarvának rücskös felszíne, azonban a következő pillanatban mintha elragadta volna valami ismeretlen mámor, a repülés semmihez sem fogható élménye.
Arcán széles mosoly ömlött végig, s szinte kacagnia kellett, s eleresztett egy hosszú, vonító kiáltást.
-Raindancer, le!
A sárkány jókedvűen felhorkant, s egy nyaktörő bukfenccel alábukott a tengerillatú levegőben. Lustán hullott vissza, mintha nem is érdekelné, hogy egyre gyorsabban zuhan, majd alig valamivel a csillogó hullámokat vető víz felett kitárta szürkéből kékbe játszó, széles szárnyait, és megfeszítette őket, hogy a szél szinte felnyomta őt a magasba.
Mikor Anne visszakormányozta a szörnyennagy rémséget, Fishlegs a homlokát törülgetve sóhajtott föl.
-Huh... Nem éppen erre gondoltam, mint első gyakorlat, de...
-Ez nagyon baró volt! - süvöltötte a hátuk mögött egy hang, s a következő pillanatban az ikrek sárkánya suhant el felettük, majd egy kanyarral elébük került, és egy helyben kezdett verdesni. - Pedig Eret azt mondta, hogy még nem is lovagoltál sárkányon!
A lány egy pillanatig megrökönyödve pillantott hol az egyik, hol a másik szőkére, a rasztás fejű srác azonban csak egy idő után kapcsolt.
-Öhhöhö, minket még nem ismersz, ugye? Na, figyelj! A Thorston név nem mond neked semmit?
Anne megrázta a fejét.
-Sajnos nem hangzik ismerősen.
-Na, akkor majd fog - húzta ki magá a raszta. - Én Tuffnut vagyok, ő pedig a húgom, Ruffnut. Nos? Ha az én nevemen szólítod, megsértődik - szisszent fel, mert a szőke lány vállba vágta.
-Ajjh! Dugulj már el! - majd Anne felé fordult. - És te? Ki vagy? Mióta lovagolsz sárkányon?
-A nevem Anne Godmånesdottir, és ma reggel óta lovagolok így, egyedül - nevette el magát a lány. - De Raindancer már kitanulta a dolgokat. Csak rajta múlik minden - veregette meg a szörnyennagy rémség nyakát, aki valami szitáló verdeséssel igyekezett egyhelyben maradni, akár az apró vércsék, amelyek a mezők felett vadásznak egerekre és bogarakra, ahogyan az anyja mesélte Anne-nek.
-Azért ez nem igaz - vágott közbe Fishlegs. - Együtt kell dolgoznotok, különben...
-Na, megszólalt Halfej - vigyorodott el Tuffnut. - Miért nem a kölykök fejét tömöd ezekkel a borzalmas közhelyekkel? Mindenkinek jobb lenne - kivéve őket.
Anne már éppen közbeszólt volna, amikor Raindancer türelmetlenül felmordult. Az egy helyben való ,,lebegés" untatta, és jobban is fárasztotta, mint egy hosszabb út mondjuk siklórepülésben, a lány pedig megvakargatta a pikkelyeit.
-Mi lenne, ha repülnénk egyet? Akár együtt, négyen. Nem sokat láttam még a szigetből, és...
Tuffnut fejedelmi mozdulattal mutatott körbe, mintha az övé lenne minden.
-Amit akarsz! Ha meg tudod fékezni a sárkányodat...
Félelme nem volt alaptalan, mert Belch, vagyis a cipzárhát Tuffnutra eső feje megpróbált valamivel közelebb férkőzni az ismeretlen szörnyennagy rémséghez, az azonban fenyegető mordulással mutatta meg hatalmas tépőfogait. Belch visszahőkölt, így rántva egyet a lovasán, aki megingott a nyeregben, majd sértődötten pillantott a kékbe játszó pikkelyű sárkányra.
-Raindancer! Nyugalom, nagylány! Nem bánt, csak meg akart szagolni...
Fishlegs gondterhelten csóválta meg a fejét.
-Erről beszéltem az előbb. Bele sem akarok gondolni, mi lesz, ha... De mindegy is, ne fessük az orkot a falra - próbálta elterelni a témát, a lány azonban nyugtalanul pillantott rá.
-Ha...?
A nagydarab srác kényelmetlenül fészkelődött a nyeregben.
-Tudod, vannak más sárkányok is, akik kissé khm, erőszakosabbak, territoriálisak, szóval vésik a területüket, meg, amit a tulajdonuknak gondolnak, és...
-Ezt mindhatnád valami értelmes nyelven. Vagy inkább ne is mondd, csak menjünk már, mert megjegyezni úgysem fogja senki - sóhajtott unottan Tuffnut, húga pedig egyetértően, szenvedő arccal bólintott.
Anne azonban nem nyugodott meg olyan könnyen.
-Mint például...?
Fishlegs feszengett.
-Hát, talán Hookfang, vagy az a szárnyas rinocérosz... Bár Toothless többnyire rendet vág, ha valami van, tőle még ők is tartanak. De...
-Menjünk már!
Az ikrek sárkánya meglódult, s Anne még szinte ki sem mondta, Raindancer is alábukott a tenger felé, majd onnan egy elégedett mordulással csatlakozott a cipzárháthoz, aki most már bölcsen tartotta a biztonságos távolságot.
-Merre megyünk? - Anne igyekezett olyan hagosan beszélni, hogy a menetszél ne kapkodja el a szavait. Fishlegs beletörődően indította meg utánuk Meatlugot, majd előrekiáltott.
-Valahol itt, a környéken...? Esetleg a...
-Hollószirt felé! - süvöltötte Tuffnut, rántva egyet a cipzárhát fején, amitől az egy kissé megbillent a levegőben, húga pedig bosszúsan fölmordult.
-Úgy is jó - egyezett bele Fishlegs sóhajtva. De Anne...
A lány visszafogta Raindancert, hogy a gronkel beérje őket, és a fiú felé fordult.
-Ha velük megyünk, attól még tudunk gyakorolni, nem? Ha esetleg adsz valami feladatot...
Fishlegs holdvilágképe kissé földerült.
-Akkor... Lássuk csak, először is gyakoroljátok egy kicsit mondjuk a kanyarodást...
2016. július 2., szombat
9. Fejezet - Raindancer
Hahó!
Elnézést a késésért, azonban, amilyen szépen beharangoztam a hét elején, hogy időben hozom majd az új részt, olyan szépen el is felejtettem - szégyen és gyalázat, de így van. Az Angliában töltött hét kissé kizökkentett a napi/heti rutinomból.
Örömmel jelentem, hogy több, mint huszonhat órás, folyamatos ébrenlét után még sikerült felnéznem az oldalra itthon, és itt jött a nagy felismerés, hogy a búcsúlevél fogalmazása a vendéglátócsaládnak, a kurzuszáró ,,prezentéssön", és a sok órát késő repülőgép annyira elvonta a figyelmemet, hogy elfelejtettem följönni.
Azonban most végre itt vagyok, ragyogok, és miután kiraktam ezt a fejezetet, átalszom a nap hátralevő részét (a blogger nem szereti a pontos időt, de ezt 5:20-kor írom).
Remélem, tetszeni fog! :)
Anne Hiccup régi szobájában ült. A délutáni ,,kaland" után úgy érezte, mintha minden erejét kiszippantotta volna belőle valami, s már épp azon gondolkodott, hogy megeteti az ideiglenesen a pajtába költöztetett szörnyennagy rémséget, esetleg ott is marad vele egy kicsit, azonban, mikor fölemelkedett a régi, simára koptatott íróasztal mellől, szeme megakadt valamin. Az asztallapról ugyan eltakarították a papírok nagy részét, a tervrajzok kezdetleges verzióitól még mindig nem lehetett rá mást pakolni, azonban egy kupac alól néhány régi, szenes hegyű ceruza mellett egy köteg papír lógott ki. A lány lassan elmosolyodott. Ugyan még nem tudta, mit akar lerajzolni, de biztos volt abban, hogy használni fogja még azokat a ceruzákat.
Egyelőre azonban nem akarta elpazarolni az értékes lapokat, kilépett hát a szobából, és elsurrant a pajta felé.
A szörnyennagy rémség mozdulatlanul hevert a sarokba halmozott szalmán. A félhomályban csak topázszínű szemei égtek, mint két lámpás, azonban mikor a lány közelebb ért, szuszogva megmozdult.
Anne becsukta maga mögött a pajta ajtaját, és megállt. Tudta, hogy a sárkány megszokta az emberek közelségét, mégis úgy érezte, mintha rátört volna valakire; nehezen szánta rá magát, hogy halkan megszólaljon.
-Magányos vagy, ugye?
Hangja még a szokásosnál is lágyabban duruzsolt.
-Nincsenek itt a barátaid... A sárkánybarátaid.
A szörnyennagy rémség beleszagolt a levegőbe.
-...Vagy talán neked nem is voltak olyanok...? Jobb szeretsz... magányosan járni?
Csend. Anne közelebb lépett a sárkányhoz, aki aranyba játszó, okos szemeit a lány arcára függesztette.
Anne leguggolt melléje.
-Tudod... - kezdte halkan - Én nagyon szeretném, hogy jó barátok legyünk, és igyekszem is mindent megtenni ezért. És nagyon remélem, hogy... Sikerülni fog...
A sárkány lassan fölemelte a fejét. Tekintetét egy pillanatra sem vette le a lány arcáról, aki lassan kinyújtotta a kezét, hogy megsimítsa, a szörnyennagy rémség azonban megelőzte. Megkerülte a lány kinyújtott kezét, és orrát egészen közel emelte Anne arcához, aki megborzongott. Egy pillanatig azt hitte, túl messzire ment, a sárkány azonban finoman fújt egyet, és orrával a lányhoz törleszkedett.
Anne meglepetten hátrahőkölt, a sárkány azonban nem folytatta. Mély, sárga szemeit a lányra emelte, s amikor Anne ismét feléje nyújtotta a kezét, elégedetten mormogva tűrte a simogatást.
A lány elgondolkodva vakargatta a szörnyennagy rémség pikkelyeit.
-Egy nevet kellene találni neked - mosolyodott el, ahogy a sárkány a kezéhez törleszkedett. - Vajon mi illene rád? Szürke, kék... Ó, te gyönyörűség - kacagott fel halkan, amikor a szörnyennagy rémség hozzádorgölőzött, még több simogatást várva. - Te olyan... Hűvös vagy, nem? De nem fagyos... Csak... Mint egy... Esőfelhő? - felsóhajtott. - Valami találó név kéne. Eső... Eső... Az eső illik hozzád, hm? Vagy várj csak! Esőtáncos? Raindancer! Hogy tetszik?
A sárkány halkan felmordult, Anne pedig elmosolyodott.
-Ezt igennek veszem. Raindancer...
A sárkány bőre érdes volt, és meleg, s a lány érezte, ahogyan a horpasza jár föl-alá, s valami furcsa, nyugalmas érzés töltötte el.
Később, mikor a szörnyennagy rémség mintha elbóbiskolt volna, fölállt, és behozott egy kosár halat, amelyet a sárkány álmosan megszaglászott, majd beledugta az orrát, és szinte ki sem vette onnan, amíg hal volt benne. Anne elnevette magát.
-Te aztán éhes lehettél... Jó étvágyat, Raindancer...
A szörnyennagy rémség csak halk, elégedett mordulással válaszolt, a lány pedig csendben kihátrált a pajtából.
Odakint lassan alászállt az est. A falu ablakszemei pislákolva figyelték a házak közt megbúvó sötétséget, s az égen kigyúltak a csillagok.
Anne a hűvös, esti szélbe tartotta az arcát. A tenger felől sós illatú vízpára érkezett, s a lány úgy érezte, mintha megmosdott volna.
A végtelen vízre ezüstös hidat vont a hold sápadt fénye, a következő pillanatban azonban kerregő kiáltás hallatszott valahonnan, egy sikló hangja, s Anne egy pillanatra meg is látta, ahogyan egy sötét sziluett elsuhan a csillogó, parti vizek fölött, egy percre rá azonban mély mordulás válaszolt neki. A lány elmosolyodott: Skullcrusher hangja egyszerűen félreismerhetetlen volt. Két gronkel nem sokkal fölötte repült ki a szomszédos ház mellől, s mielőtt még felocsúdhatott volna, motozást hallott maga mögött. Rémülten pillantott hátra, a következő pillanatban azonban be is húzta a nyakát, mert Raindancer úgy rugaszkodott el a pajta elől, hogy szinte az arcán érezte a szárnyak által kavart, apró légörvényeket. Egy pillanatra megdermedt, azonban hamar eszében jutott, mit mondott Eret a sárkányokról: amikor szabadok - vagyis éjszaka - sokszor halásznak csak úgy, önmaguknak, vagy a játék kedvéért. Nyugtalansága azonban nem múlt el. Raindancer csupán egy délutánt töltött vele, miért jönne hát ide vissza az eddigi otthona helyett?
Fölkapaszkodott a meredek, rönkből ácsolt létrán Hiccup régi szobájába, azonban túl fáradt volt ahhoz, hogy igazán aggódjon.
-Raindancer vissza fog jönni... - suttogott, csak, hogy megnyugtassa magát, majd eszébe jutott valami.
Az asztalon fölhalmozott papírokra esett a pillantása, s szinte öntudatlanul tett néhány lépést feléjük. Keze mintha magától nyúlt volna a ceruzák után, majd mintha megállt volna az idő. Egymás után húzta a vonalakat, törölt belőlük, újrahúzta, majd a törött hegyű, Hablaty által kikísérletezett színekkel kezdett dolgozni. A papíron furcsa, különös öltözetű, nagydarab asszony alakja bontakozott ki; Anne-nek nem kellett sokat gondolkozni azon, hogy mit rajzol. Az asszony ruháját fogak, bőrök és gyöngyök díszítették, fején különös, bundás kucsmát viselt, amelyet nem készítettek azon a vidéken: ilyen ruhát csak a bolondok és a révülők viseltek, valahol messze, a szárazföld belsejében, egy országban, ahol ezért a szertartási ruháért valaha életével fizetett volna a tulajdonosa.
Anne mintegy fölocsúdva végigpillantott a rajzon. Jól sikerült, jobban, mint gondolta volna: az erélyes, csípőre vágott kezek, az önelégült, kalácsképű mosoly, a csimbókokba fonott, rőtbarna haj, mind olyan dolgok voltak, amelyek az idők során szinte beleégtek a lány emlékezetébe.
Sóhajtva újra megfogta a ceruzát, s szögletes, rúnákhoz hasonló rovással egyetlen szót írt a lap sarkába: Gimely.
A tudat, hogy a szörnyennagy rémség még mindig odakint van, azonban nem hagyta nyugodni, az ablakhoz lépett hát, és kinyitotta a spalettákat.
Odakünn mintha erősödött volna a szél, s a sárkányok kiáltásai is ritkultak, s a lány már majdnem eldöntötte magában, hogy most már tényleg lefekszik, ekkor azonban szárnysuhogás hallatszott, s a ház előtt földet ért a vizes, de rendkívül elégedett Raindancer. Anne jóformán csak a sárgán villogó szemeit látta, ahogy a sárkány az ablakon kiszűrődő mécsvilág felé pillantott, s azzal el is surrant a sötétben, a pajta felé, a lány mellkasát azonban betöltötte valami boldog, meleg érzés.
-Jó éjszakát, Raindancer. Igazad volt, hiszen összetartozunk...
Elnézést a késésért, azonban, amilyen szépen beharangoztam a hét elején, hogy időben hozom majd az új részt, olyan szépen el is felejtettem - szégyen és gyalázat, de így van. Az Angliában töltött hét kissé kizökkentett a napi/heti rutinomból.
Örömmel jelentem, hogy több, mint huszonhat órás, folyamatos ébrenlét után még sikerült felnéznem az oldalra itthon, és itt jött a nagy felismerés, hogy a búcsúlevél fogalmazása a vendéglátócsaládnak, a kurzuszáró ,,prezentéssön", és a sok órát késő repülőgép annyira elvonta a figyelmemet, hogy elfelejtettem följönni.
Azonban most végre itt vagyok, ragyogok, és miután kiraktam ezt a fejezetet, átalszom a nap hátralevő részét (a blogger nem szereti a pontos időt, de ezt 5:20-kor írom).
Remélem, tetszeni fog! :)
Anne Hiccup régi szobájában ült. A délutáni ,,kaland" után úgy érezte, mintha minden erejét kiszippantotta volna belőle valami, s már épp azon gondolkodott, hogy megeteti az ideiglenesen a pajtába költöztetett szörnyennagy rémséget, esetleg ott is marad vele egy kicsit, azonban, mikor fölemelkedett a régi, simára koptatott íróasztal mellől, szeme megakadt valamin. Az asztallapról ugyan eltakarították a papírok nagy részét, a tervrajzok kezdetleges verzióitól még mindig nem lehetett rá mást pakolni, azonban egy kupac alól néhány régi, szenes hegyű ceruza mellett egy köteg papír lógott ki. A lány lassan elmosolyodott. Ugyan még nem tudta, mit akar lerajzolni, de biztos volt abban, hogy használni fogja még azokat a ceruzákat.
Egyelőre azonban nem akarta elpazarolni az értékes lapokat, kilépett hát a szobából, és elsurrant a pajta felé.
A szörnyennagy rémség mozdulatlanul hevert a sarokba halmozott szalmán. A félhomályban csak topázszínű szemei égtek, mint két lámpás, azonban mikor a lány közelebb ért, szuszogva megmozdult.
Anne becsukta maga mögött a pajta ajtaját, és megállt. Tudta, hogy a sárkány megszokta az emberek közelségét, mégis úgy érezte, mintha rátört volna valakire; nehezen szánta rá magát, hogy halkan megszólaljon.
-Magányos vagy, ugye?
Hangja még a szokásosnál is lágyabban duruzsolt.
-Nincsenek itt a barátaid... A sárkánybarátaid.
A szörnyennagy rémség beleszagolt a levegőbe.
-...Vagy talán neked nem is voltak olyanok...? Jobb szeretsz... magányosan járni?
Csend. Anne közelebb lépett a sárkányhoz, aki aranyba játszó, okos szemeit a lány arcára függesztette.
Anne leguggolt melléje.
-Tudod... - kezdte halkan - Én nagyon szeretném, hogy jó barátok legyünk, és igyekszem is mindent megtenni ezért. És nagyon remélem, hogy... Sikerülni fog...
A sárkány lassan fölemelte a fejét. Tekintetét egy pillanatra sem vette le a lány arcáról, aki lassan kinyújtotta a kezét, hogy megsimítsa, a szörnyennagy rémség azonban megelőzte. Megkerülte a lány kinyújtott kezét, és orrát egészen közel emelte Anne arcához, aki megborzongott. Egy pillanatig azt hitte, túl messzire ment, a sárkány azonban finoman fújt egyet, és orrával a lányhoz törleszkedett.
Anne meglepetten hátrahőkölt, a sárkány azonban nem folytatta. Mély, sárga szemeit a lányra emelte, s amikor Anne ismét feléje nyújtotta a kezét, elégedetten mormogva tűrte a simogatást.
A lány elgondolkodva vakargatta a szörnyennagy rémség pikkelyeit.
-Egy nevet kellene találni neked - mosolyodott el, ahogy a sárkány a kezéhez törleszkedett. - Vajon mi illene rád? Szürke, kék... Ó, te gyönyörűség - kacagott fel halkan, amikor a szörnyennagy rémség hozzádorgölőzött, még több simogatást várva. - Te olyan... Hűvös vagy, nem? De nem fagyos... Csak... Mint egy... Esőfelhő? - felsóhajtott. - Valami találó név kéne. Eső... Eső... Az eső illik hozzád, hm? Vagy várj csak! Esőtáncos? Raindancer! Hogy tetszik?
A sárkány halkan felmordult, Anne pedig elmosolyodott.
-Ezt igennek veszem. Raindancer...
A sárkány bőre érdes volt, és meleg, s a lány érezte, ahogyan a horpasza jár föl-alá, s valami furcsa, nyugalmas érzés töltötte el.
Később, mikor a szörnyennagy rémség mintha elbóbiskolt volna, fölállt, és behozott egy kosár halat, amelyet a sárkány álmosan megszaglászott, majd beledugta az orrát, és szinte ki sem vette onnan, amíg hal volt benne. Anne elnevette magát.
-Te aztán éhes lehettél... Jó étvágyat, Raindancer...
A szörnyennagy rémség csak halk, elégedett mordulással válaszolt, a lány pedig csendben kihátrált a pajtából.
Odakint lassan alászállt az est. A falu ablakszemei pislákolva figyelték a házak közt megbúvó sötétséget, s az égen kigyúltak a csillagok.
Anne a hűvös, esti szélbe tartotta az arcát. A tenger felől sós illatú vízpára érkezett, s a lány úgy érezte, mintha megmosdott volna.
A végtelen vízre ezüstös hidat vont a hold sápadt fénye, a következő pillanatban azonban kerregő kiáltás hallatszott valahonnan, egy sikló hangja, s Anne egy pillanatra meg is látta, ahogyan egy sötét sziluett elsuhan a csillogó, parti vizek fölött, egy percre rá azonban mély mordulás válaszolt neki. A lány elmosolyodott: Skullcrusher hangja egyszerűen félreismerhetetlen volt. Két gronkel nem sokkal fölötte repült ki a szomszédos ház mellől, s mielőtt még felocsúdhatott volna, motozást hallott maga mögött. Rémülten pillantott hátra, a következő pillanatban azonban be is húzta a nyakát, mert Raindancer úgy rugaszkodott el a pajta elől, hogy szinte az arcán érezte a szárnyak által kavart, apró légörvényeket. Egy pillanatra megdermedt, azonban hamar eszében jutott, mit mondott Eret a sárkányokról: amikor szabadok - vagyis éjszaka - sokszor halásznak csak úgy, önmaguknak, vagy a játék kedvéért. Nyugtalansága azonban nem múlt el. Raindancer csupán egy délutánt töltött vele, miért jönne hát ide vissza az eddigi otthona helyett?
Fölkapaszkodott a meredek, rönkből ácsolt létrán Hiccup régi szobájába, azonban túl fáradt volt ahhoz, hogy igazán aggódjon.
-Raindancer vissza fog jönni... - suttogott, csak, hogy megnyugtassa magát, majd eszébe jutott valami.
Az asztalon fölhalmozott papírokra esett a pillantása, s szinte öntudatlanul tett néhány lépést feléjük. Keze mintha magától nyúlt volna a ceruzák után, majd mintha megállt volna az idő. Egymás után húzta a vonalakat, törölt belőlük, újrahúzta, majd a törött hegyű, Hablaty által kikísérletezett színekkel kezdett dolgozni. A papíron furcsa, különös öltözetű, nagydarab asszony alakja bontakozott ki; Anne-nek nem kellett sokat gondolkozni azon, hogy mit rajzol. Az asszony ruháját fogak, bőrök és gyöngyök díszítették, fején különös, bundás kucsmát viselt, amelyet nem készítettek azon a vidéken: ilyen ruhát csak a bolondok és a révülők viseltek, valahol messze, a szárazföld belsejében, egy országban, ahol ezért a szertartási ruháért valaha életével fizetett volna a tulajdonosa.
Anne mintegy fölocsúdva végigpillantott a rajzon. Jól sikerült, jobban, mint gondolta volna: az erélyes, csípőre vágott kezek, az önelégült, kalácsképű mosoly, a csimbókokba fonott, rőtbarna haj, mind olyan dolgok voltak, amelyek az idők során szinte beleégtek a lány emlékezetébe.
Sóhajtva újra megfogta a ceruzát, s szögletes, rúnákhoz hasonló rovással egyetlen szót írt a lap sarkába: Gimely.
A tudat, hogy a szörnyennagy rémség még mindig odakint van, azonban nem hagyta nyugodni, az ablakhoz lépett hát, és kinyitotta a spalettákat.
Odakünn mintha erősödött volna a szél, s a sárkányok kiáltásai is ritkultak, s a lány már majdnem eldöntötte magában, hogy most már tényleg lefekszik, ekkor azonban szárnysuhogás hallatszott, s a ház előtt földet ért a vizes, de rendkívül elégedett Raindancer. Anne jóformán csak a sárgán villogó szemeit látta, ahogy a sárkány az ablakon kiszűrődő mécsvilág felé pillantott, s azzal el is surrant a sötétben, a pajta felé, a lány mellkasát azonban betöltötte valami boldog, meleg érzés.
-Jó éjszakát, Raindancer. Igazad volt, hiszen összetartozunk...
(A rajz az én munkám, Nico Marlet alkotásának másolata).
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)