Arra ébredt, hogy a szél verdesi a nyitvafelejtett ablaktáblákat; a durván ácsolt deszkák kínlódva csapódtak egymásnak újra és újra. A szörnyennagy rémség mormogva megmozdult, ahogy a lány megpróbált feltápászkodni: úgy aludt el ő is, a padlón, a sárkány oldalának dőlve. A nyaka sajgott, ahogy kinyújtózott, azonban, mikor a karjára pillantott, megnyugodott valamelyest. A körmei után már csak néhány csík látszott, s ahol fel is szakadt a bőr, csak halszálnyi, vöröses nyomokat hagyott maga után.
Anne föltápászkodott.
A szoba levegője teljesen kihűlt, így meg sem próbálta becsukni az ablakot, inkább kikönyökölt, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét.
Itt volt a tél, ez kétségtelen. Az északi szél orgonált a házak között és a kéményekben, valahol egy nyitvafelejtett ajtó csapkodott és nyekergett, rozsdás sikolyokkal könyörögve az életéért, s a világot elnyomta a sűrűn kavargó, kemény, apró szemű hó.
A lány becsukta a táblákat, és megpróbált életet lehelni az apró kályhában pislákoló parázsba, amikor két halk koppanás után Valka dugta be a fejét a szobába.
-Ne haragudj, ha megzavartalak...
Anne lépett egyet.
-Ugyan! Hiszen...
-...Csak azt akarom mondani, hogy ma gyere majd a Nagyterembe. Tudod, a nagy ajtó a hegyben...
A lány bólintott.
-Tudom. De... Miért? Úgy értem, mi történt, hogy...
Az asszony a szavába vágott.
-Itt regóta szokás, hogy a legnagyobb téli viharok idején az emberek összegyűlnek a Nagyteremben, vagy Tanácsteremben, ha úgy tetszik. Ilyenkor együtt biztonságosabb is, és a Nagytermet a hegy gyomrába vájták évszázadokkal ezelőtt, és ellenáll az időjárás minden viszontagságának. A kunyhókkal, házakkal azonban megesik, hogy betemeti őket a hó, vagy kárt tesz bennük a szél és a jég, és az emberek is szívesebben vannak együtt ilyenkor; nagyobb biztonságban érzik magukat, a sárkányokkal együtt. Szóval... Nem akarlak erőltetni, de mindenki ott lesz. Ilyenkor repülni sem nagyon tudtok, Raindancer szárnyát sem kellene még nagyon erőltetni...
Anne a nyakába kanyarított egy nagy, puha sálat, az egyetlen téli ruhadarabot, amely nála volt, mikor először találkozott Valkával és Cloudjumperrel, és elmosolyodott.
-Ahogy akarod.
Mikor kilépett az ajtón, bokáig érő, friss hó roppant a léptei alatt. Raindancer megszaglászta a lábnyomát, és fölemelte a fejét, hogy kövesse, az orrára hulló hópelyhektől azonban prüszkölnie kellett, amin Anne kitűnően szórakozott.
A szörnyennagy rémség egy pillanatig megütődve meredt a lányra, majd a farkával egy adag havat sepert felé, ami a térdéig torlódott, Anne azonban nem hagyta annyiban.
-Hát így állunk? - guggolt le, a következő pillanatban pedig egy porhanyós hógolyó puffant Raindancer orrán, aki fordultában kisebb hófelhőbe burkolta a lányt.
-Na, ideje indulni, a Nagyterem előtt is lesz hó - nevetett fel Valka, mikor az ajtón kilépve megpillantotta a lányt és a sárkányát. - Itt vagyok, Cloudjumper - kapaszkodott meg a rozsdaszínű viharszelő szárnyában, aki gyengéden segítette fel a gallérja mögé.
Anne a szörnyennagy rémségre sandított.
-Azért ne hidd, hogy befejeztem - vigyorodott el, és a sárkányra fröcskölte a kezére olvadt havat, aki játékosan felmordult, és meglökte az orrával. - Hé! Most már te is Skullcrusher szabályai szerint játszol?!
A Nagyterem előtt a landoló sárkányok és lovasaik keményre taposták a havat, az ikreket azonban ez nem zavarta meg abban, hogy kort és méltóságot feledve belevessék magukat az élvezetébe, legalábbis néhány hógolyó erejéig, amelyből az egyik Anne vállát találta el, amint megpróbált lekecmeregni Raindancer hátáról.
-Hé!
A lány belemarkolt a hóba, és hozzávágta rasztás Tuffnuthoz, aki nem volt elég óvatos, azonban mikor a húgáért kiáltott, az csak elvigyorodott.
-Fiú a lányok ellen?
Ekkor vágódott közéjük Stormfly, akiről Astrid ugrott le, egy pár bundás, egyujjas kesztyűvel felszerelkezve.
-Mindenki mindenki ellen!
Anne nem tudta, mennyi idő telt el, azonban egyre több lovas érkezett. Fishlegs igyekezett a tőle telhető leggyorsabban besurranni a Nagyterem biztonságot nyújtó ajtaja mögé, Snotlout mindenkire lőtt, aki mozgott, kivéve Ruffnutot, Hiccupot azonban csak Astrid merte megdobni, ő azonban a teendőire hivatkozva kimentette magát, bár ígérte, hogy később bekapcsolódik.
Utolsóként Eret érkezett meg, Skullcrusher hátán, aki azonban landoláskor a nagy súlynál és a lendületnél fogva majd' másfél métert csúszott felszántva a havat, bár kétségkívül erősen fékezett.
-Na, ez nem sokon múlt, pajtás!
Mikor lecsusszant a morajszarv hátáról, megveregette a sárkány oldalát, a következő pillanatban azonban hógolyó puffant szét a hátán.
-Csak azt nem értem, hogy nem fagysz meg, említettem már ezt a hiányosságomat? - porolta le a kezét Anne.
-Alapvetően nincs gond, de ha egy marék hó van a nyakamban... Ihh, ezt muszály volt? - kotorta ki a mellényéből az olvadó darabokat. - De mindegy is - vigyorodott el gonoszul, és belemarkolt a hóba, és a kacagva menekülő lány után vetette magát. - Na, megállj!
Anne-nek több esze volt annál, hogy engedelmeskedjen, és halk sikkantással nyugtázta, amikor fejbetalálta egy jól irányzott lövedék.
-Ezt most megkapod...! - rázta ki a hajából a csillogó pelyheket.
Astrid egy gyermeket megszégyenítő lelkesedéssel vetette bele magát a hócsata sűrűjébe, az ikrek pedig valahol találtak egy vödröt, amit szintén bevontak a küzdelembe.
Anne ujjai pirosra fagytak és elgémberedtek, ez azonban nem tartotta vissza.
-Abszolút nem érzem magam nagykorúnak - lihegte Astridnak, amikor egymás mellett guggoltak le újabb hógolyókat gyártani.
-Mintha megint tízeves lennék - vigyorodott el a szőke asszony, majd a lány fagycsípte kezére pillantott. - Ne adjak egy kesztyűt? Egy fél pár is elég, ha...
-Kedves tőled, de megvagyok így is - emelkedett föl, amikor Hiccup lepett ki a Nagyterm kapuján, és Astrid első lövedéke telibe találta a mellkasát.
-Na! Micsoda fogadtatás, hölgyem! - azonban nem kellett hozzá két perc, hogy ő is beszálljon. Astrid és ő remek ,,ketten a világ ellen" párost alkottak, példájukat pedig követték az ikrek is, Anne azonban nem tudott kivel összeállni.
-Na jó, most már lassan elég lesz! - söpörte ki a havat a hajából Hiccup, s a lovasok kipirult arccal, lihegve álltak meg körülötte.
A szél is megerősödött, és Anne arcát szinte szúrták a nekicsapódó jégszemcsék, s ujjai fájdalmasan bizseregtek, ahogy a Nagyterembe belépve megérintette őket a helység közepén égő, hatalmas máglya melege.
-Ez jó harc volt, menyétlány - tartotta meg a kaput vigyorogva Eret. - Jó tíz éve már, hogy utoljára ilyet csináltam, de ez nem volt rossz!
Astrid nevetve állt meg mellette.
-Még ez is jobb, mint Stormfly játékszereként végezni?
-Már megbocsáss, de van pár dolog, amit szívesebben csinálnék. Mondjuk elengedném ezt az ajtót, mert olyan huzatot csinálunk, hogy kiviszi a szél a sárkányokat, de ha itt ácsorgunk...
A szőke asszony nem kérette magát.
-Gyertek! Stormfly, te is! - intett a kék siklónak, amikor az bedugta a fejét az ajtón, nyomában a többi sárkánnyal. Raindancer maradt utolsónak, aki némi hűvös távolságtartással ugyan, de beóvakodott a terembe.
-Gyere már, nem esznek meg! - nevette el magát Anne. - Persze, nem szeretsz a föld alatt lenni, de még mindig jobb, mint odakint, nem?
A szörnyennagy rémség bizalmatlanul pillantott körbe, a simogatás azonban megnyugtatta valamelyest.
Anne rögtönzött felfedezőútra indult a teremben, amelynek végül az vetett véget, hogy belefutott az ikrekbe, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy velük menjen.
-Csak a sárkányodra ügyelj, mert ha fel találja falni Belchet... - vigyorgott Tuffnut, húgának azonban annyira nem tetszett a lehetőség, amit némi szemforgatással nyomatékosított.
Anne elnevette magát.
-Annyira azért még Raindancer sem vérszomjas, egyszerűen... Egyszerűen csak...
A szőke lány kétkedőn pillantott föl.
-Erről megkérdezted Skullcrushert is?
-Nem. Viszont ő került ki győztesen a játékból, és én őszintén szólva örülök ennek. Ilyen tapasztalatlanul, mint amilyen én vagyok, aligha tudnék megfékezni egy igazán domináns sárkányt, és úgy veszem észre, Raindancer így is kicsit el van... izé...
-El van szállva magától - vigyorodott el Ruffnut, mire Anne elnevette magát.
-Pontosan! De én bírom. Hidd el, tud ő más is lenni... Olykor egészen kedves.
A szőke vigyorogva felvonta a szemöldökét.
-Na, arra befizetek!
Anne megrázta a fejét.
-Ha nem hiszed, járj utána, legfeljebb szegényebb leszel pár ujjperccel - vigyorodott el Tuffnut, majd megmozdult, hogy helyet szorítson a befutó Snotloutnak.
Anne a sárkányok felé sandított. Meatlug, BarfBelch, Hookfang, Stromfly és Skullcrusher úgy tűnt, remekül elvannak egymással, azonban mikor a szürke szörnyennagy rémség a közelükbe somfordált, a gronkel hátrahőkölt, a cipzárhát pedig felszisszent. Raindancer egy pillanatra megtorpant, és már-már elfordult, amikor Hookfang halkan felmordult. A szürke sárkány szinte megdermedt. Lassan fordult feléjük, mintegy kérdőn pillantva a többi sárkányra, amikor Stormfly is eleresztett egy kerregést, végül Skullcrusher döntötte el a helyzetet egy ,,atyai" mordulással.
Anne képtelen volt visszatartani egy mosolyt, s csak a következő pillanatban zökkent vissza, amikor Ruffnut lovaglóülésbe tornázta magát a padon, és feléje fordult.
-Befonhatom a hajad? Már megbocsáss, de csodálom, hogy eddig nem rakott benne fészket semmi...
A lány megvonta a vállát.
-Felőlem... Ma még nem látott kefét, csak, hogy tudd. Semmiért nem vállalom a felelősséget, amit benne találsz.
A szőke megcsóválta a fejét.
-Lehetetlen vagy.
Anne érezte, ahogy a hajában matató ujjak beleakadnak egy gubancba.
-Nem volna elég mondjuk az egyik tincs?
Ruffnut megforgatta a szemét, de nem ellenkezett.
Anne megrándult, mikor a szőke lány kemény ujjakkal vetett véget egy gubanc pályafutásának.
-Vigyázz, a végén még úgy összegubancolja, hogy úgy maradsz! - vigyorgott Tuffnut, mikor Anne felszisszent.
-Ennek ugyan mindegy...
-Ne mozogj!
-Te most mégis befonod?
-Maradj már nyugton! Egy perc, és... Jó, kész vagy! Hmpf!
A lány vigyorogva simított végig a két varkocson.
-Kösz. Igazán... Kedves tőled.
-Ugyan!
Astrid megmozdult.
-Az a helyzet, hogy olyan sok mindent nem lehet csinálni ilyenkor - fordult Anne felé. - Esetleg... Mesélj magadról valamit! Biztosan van egy csomó dolog, amiről nem tudunk. Nos?
A lány megdermedt.
-Öhm... Nem vagyok valami nagy mesélő. Nem lehetne inkább...
Astrid elnevette magát, és Anne vállába bokszolt.
-Ne viccelj! Kölyökkorunk óta ismerjük egymást, rajtad kívül senki nem tud nagyon újat mondani. Na jó, esetleg Eret, de ő most Hiccupot boldogítja, ha jól látom - pillantott a háta mögé, ahol néhányan a főnök köré gyűlve figyeltek, aki élénken gesztikulálva magyarázott valamit. - Szóval...?
A lány beszélni kezdett.
Anne beszélni kezdett.
-...Édesanyámtól korán elszakadtam. Apámat soha nem ismertem, hát róla nem tudok sokat mondani - pillantott Eret felé, aki ekkor ért oda, és csendben megállt a pad mögött. - Anyám javasasszony volt, amolyan félig gyógyító, félig kuruzsló, aki messziről jött ide. Üldözték őt, mert nem azt a hitet vallotta, amit a katonák, és boszorkányként megégették volna, ha... Ha nem menekül el, vagy nem tagadja meg a tudását. Igen, van hely, ahol bűn füvesasszonynak lenni - válaszolt a Snotlout szemében tükröződő, ki nem mondott kérdésre. - Én... Én már itt születtem, de ez nem számít. Talán tizenöt-tizenhat lehettem, amolyan önfejű kamasz, amikor egy veszekedés után elszöktem. Egyszerűen fogtam a holmimat, ami kellett, és eljöttem a házából. Nem volt nehéz. Akkor gyűlöltem őt, a csontom velejéből, és minden porcikám csak arra vágyott, hogy minél messzebb kerüljek tőle. Később... Később volt, hogy sajnáltam. Amikor nehéz volt, olykor visszasírtam őt, meg a szárított füvek illatát a házban, de... Ő is eljött, elmenekült valahonnan, ahol nem... Nem akarták őt. - Astrid megértően bólintott, mint akinek összeállt a kép.
-De azóta... Azóta eltelt már jó néhány év! Azalatt mit csináltál? - Ruffnut a durván ácsolt asztalra könyökölt.
Anne elvigyorodott.
-Óh, rengeteg mindent. Amit éppen lehetett. Jártam a falvakat, sokáig abból próbáltam megélni, amit anyámtól tanultam, jó, beismerem, olykor kénytelen voltam... Khm, kölcsön venni egyet s mást, de a teleken igyekeztem azért megmaradni egy helyen. Dolgoztam egy fogadóban, ahol... Nem, ne gondoljatok rosszra! Tényleg csak dolgoztam - vigyorodott el Snotlout arcát látva. - Egy másik ilyen hely egy íjkészítő műhelye volt, ahol megtanultam pár dolgot. Segítettem, ahol kellett, cserébe alhattam a műhelyben, a saját íjam azonban nem onnan való. Még... Még az anyámtól kaptam, amikor alig bírtam megfeszíteni. Azóta valamivel jobban megy - mosolyodott el.
Astrid fölpillantott.
-Szóval az íj a fegyvered...? Mármint, amit a legszívesebben használsz.
Anne elgondolkodva csavargatott egy hajtincset az ujjai közt.
-Úgy van. Talán egy rövid tőr, ami még jó szolgálatot tehet, de ez a legjobb.
A szőke asszony elmosolyodott.
-Egyesek azt mondják, az íj a gyávák fegyvere. Én azt mondom, könnyen ítél, aki nem tud célozni - nevette el magát. - Ha jobb idő lesz, esetleg gyakorolhatnánk egyet; nem hiszem el, hogy ne volnál képes felemelni egy fejszét - pillantott végig önkéntelenül a lányon, aki összébb húzta magát. - Elég erős vagy hozzá, ha meg tudtad fékezni Raindancert...
-Ja. Csípőben - vigyorodott el Snotlout. Anne szeme összeszűkült, Astrid azonban nem vette túl komolyan.
-Tudod, néha még jópofa is tudsz lenni, de ez most nem az a pillanat.
-De ha egyszer igazam van...
-Megtennéd, hogy befogod?
A köpcös fiú összeszorított szájjal hallgatott el, de úgy látszott, nem ezt tartja a legmegfelelőbb alkalomnak arra, hogy ujjat húzzon Astriddal, aki láthatólag nem foglalkozott többet a dologgal, Anne azonban gonoszul elmosolyodott.
-Nem mondta senki, hogy ne lenne igazad, viszont ha már ilyen szépen rávilágítottál erre a tényre, hadd tegyek én is így veled kapcsolatban: talán tizenhárom évesen voltam ilyen magas, mint te most...
Snotlout lebiggyesztette a száját, de nem vágott vissza. Úgy tűnt, rajta kívül mindenki remekül szórakozott az asztalnál; Fishlegs azonban megpróbálta menteni a menthetőt.
-Egyébként... Honnan való vagy pontosan? Említetted, hogy messziről jöttetek, de...
-Csak anyám. Én már itt születtem - vágott közbe a lány.
-De... Csak tudsz valamit arról a földről, nem...?
Anne elgondolkodva pillantott maga elé.
-Sokat mesélt róla, az biztos. Állítólag... Állítólag sokban különbözik Berktől. Az első, hogy ott nincs tenger, se kicsi, se nagy, azonban vannak hatalmas tavak, amelyeknek nem látni a végét, és nádasok, amelyek elnyelik azokat, akik rossz szándékkal indulnak el a partról, és lidércfény vezeti őket a mocsárba. A fenyvesek mellett nyárfák vannak ott, amelyek úgy zúgnak, mint a tenger, síkságok, amelyek végtelenül terülnek el és remeg felettük a levegő, akár a tűz fölött. Emberek, akik nagy sátrakban, jurtákban élnek és lovakat ülnek meg sárkányok helyett, s a juhaiknak hosszú szarva van, akár egy szörnyennagy rémségnek, csúcsos sisakjaikon azonban lószőrt viselnek szarvak helyett. A páncéljuk bőrből van, és úgy lőnek az íjaikkal, mint ahogy a sárkányok okádnák a tüzet. Azonban...
-Azonban...? - Fishlegset láthatólag megfogta a leírás.
-...Azonban egy törzsfő idegen katonákat hozott, akik más isteneket hittek, és üldözték azokat, akik a régi hitet vallották, és boszorkánynak tartották az olyanokat, mint az anyám. Emiatt... Emiatt kellett menekülnie.
Fishlegs megértő arccal bólintott.
-És... Ha megengedsz mégegy kérdést: a neved... Azt mondtad, édesanyád máshonnan való, a neved azonban itteni. Lehet, hogy ostoba a kérdés, de...
Anne lehajtotta a fejét.
-Nem, nagyon is helyénvaló. Így hívnak itt, azonban anyám Nyestének szólított... A ti nyelveteken, azt hiszem, mår. Nyest... De a falubeliek csak úgy beszéletek rólam anyámnak, amikor nála jártak, mint ,,a lány", mert nem volt számukra értelme. Azt hiszem, a legtöbben ki sem tudták mondani. Így... Az Anne egyszerű név, és ha anyám úgy szólított, egyből tudta mindenki, hogy rólam van szó. Azt... Azt ma sem tudom, miért hívott éppen így.
Eret megmozdult.
-Akkor már értem a menyétes megjegyzéseidet.
A lány elmosolyodott.
-Annak nincs köze ehhez. Nyeste. Mår. Nem røyskatt, a røyskatt a menyét. Az... Az csak úgy. Nem a nevem miatt.
Astrid elgondolkozva pillantott a lányra.
-Akkor hívjunk így?
-Ugyan, dehogy! Soha nem használta más az anyámon kívül, és talán valahol örülök is ennek. Így mutatkoztam be, így használom, ha Fishlegs nem kérdezett volna rá...
A nagydarab fiúnak rózsaszínre gyúlt az arca.
-Ne haragudj, ha tapintatlan voltam...
Anne elnevette magát.
-Istenekre, ne bohóckodjatok! Ha nem akartam volna, nem mondtam volna el, ez egyértelmű!
Astrid elmosolyodott.
-Akkor ebben egyet is értünk.
A hajót nem is lehetett volna jobbkor kiemelni: az ég alján már kora este feltorlódtak a szürkébe játszó, habos, nagy hasú fellegek, s a feltámadt szél ostorként vágott a sárkányok alá, pehelyként dobva őket a magasba. Raindancer jókedvű mordulással pördült meg, s a lány eleresztett egy nevetésbe fúlt sikolyt, Eret pedig vigyorogva figyelte, ahogy kipirult arccal simul a sárkánya hátára, hogy még gyorsabban szelje a levegőt, s amikor a szörnyennagy rémség kiterjesztett szárnyakkal fékezett, hogy Skullcrusher is beérje, megpróbálta túlkiabálni a szelet.
-Ezt csináltátok a bemutatón is?
A lány kisepert az arcából egy szélfútta hajtincset.
-Meg még pár dolgot. Miért?
A másik feltartotta a hüvelykujját.
-Gyorsan beletanultál. Hány hete is próbáltál lepotyogni Skullcrusherről?
Anne elnevette magát.
-Szerencse, hogy az a vihar nem volt még igazán téli, különben hamar befagyott volna a hajód, aztán lékhorgászhattál volna tavaszig - halászott ki a szájából egy tincset, amin viszont a férfi nevette el magát.
-Figyelj, az a madzag, amivel a hajad próbálod rendbe szedni, már megbocsáss, de annyit ér sárkánylovagláskor, mint egy vödör víz a szörnyennagy rémséged ellen. Valami erősebbet érdemes keresni, és sokszor rátekerni, mert így... Szóval ezzel az erővel akár szabadon is hagyhatnád.
-És ki mondta, hogy nem hagyom úgy körülbelül... Jó pár napja? Remek a megfigyelőkészséged! - hajolt előre Anne, mert Raindancer úgy döntött, gyorsít a tempón. - Lehet, hogy én elkanyarodom Valka háza felé. Hm? Ti lassan ereszkedhettek is, mi meg... Majd csak odatalálunk - fogta vissza a szörnyennagy rémséget.
-Mindenesetre mégegyszer kösz, és... Ne haragudj a tegnapiért. Csak...
A lány elnevette magát.
-Valljuk be, én sem voltam valami türelmes, úgyhogy ezt vedd bocsánatkérésnek. De Snotlout... Mindig ilyen? Alapjáraton rendes, de olykor ki tudnám szedni a szemét.
-Ohohó, csak óvatosan! Ha belegondolok, hogy veled ültem egy sárkányon... - vigyorodott el, Anne azonban farkasmosollyal fordult felé.
-Még mondtad is, mennyire összeillünk Raindancerrel... Ebben az egyben igazad volt. Én is szeretek karmolni - villantotta ki a fogait, amit csak nagy jóindulattal lehetett volna vigyorgásnak nevezni, a következő pillanatban a szörnyennagy rémség szinte elejtette magát, hogy csak több másodperc zuhanás után kezdjen siklózni.
Eret vigyorogva nézett utána, és megcsóválta a fejét.
Mikor Valka belépett a házba, a földszinten nem volt senki. Ahogy körülpillantott, Cloudjumper is bedugta a fejét az ajtón, pontosabban az orrát, mert talán az első ilyen alkalommal, amikor megpróbált beljebb férkőzni a házba, sikerült úgy beszorulnia a ,,gallérja" miatt, hogy az asszony alig tudta kimanőverezni onnan. A nagyobb gondot nem is a szorult helyzet, inkább a viharszelő pánikja okozta, aki azóta óvatosabban bánt az emberre méretezett bejáratokkal.
Az asszony halványan elmosolyodott, mikor megpillantotta az asztalon az előkészített evőeszközöket és a fűszerekkel bedörzsölt, sült halat, majd megindult felfelé a simára koptatott lepcsőfokokon.
Az ajtó alatt halvány fénycsík szüremlett elő, s mikor benyitott, a lány mellett a szörnyennagy rémség is a szobában volt. Egy pillanatra megtorpant ugyan, azonban Anne zavarodott arcát látva elmosolyodott.
-Nem baj, hogy beengedtem...? Csak gondoltam, hogy esetleg... Éjszakára persze nem marad itt, ha nem akarod...
Az asszony elnevette magát.
-Ugyan! Semmi gond, hiszen Toothless is...
A lány sárkányára sandított.
-Mondjuk van köztük némi különbség.
Valka oldalra billentette a fejét.
-Itt mindenhol Toothless szagát érzi. Az alfa ,,felségterületén" többnyire akkor sem csinálna ostobaságot, ha provokálnák. Jó, mondjuk azért mindenhol ki lehet hozni a sodrából, de... Érted.
Anne megvakargatta a szörnyennagy rémség oldalát, aki elégedett mormogással nyúlt el a padlón a lány mellett, aki fölpillantott.
-Viszont a fekhelyét nem foglalja el. Bizonyára igazad van - mosolyodott el, mikor az asszony leguggolt melléjük, és megsimította a sárkány szinte lágy, sápadtszürke hasát.
-Úgy látszik, a személyes tér fogalmát szigorúbban veszi, mint Skullcrusher...
Anne elnevette magát.
-Az mondjuk nem nehéz.
Valka megmozdult.
-Jut eszembe... Láttam, hogy készítettél halat, és... Hát, köszönöm. Még mindig nem megy olyan jól, mint kéne.
A lány fölemelkedett a sárkány mellől.
-Sokkal jobban megy, mint néhány hete, és ezt most teljesen komolyan mondom. Az idő és a mértékletesség... Hagyjuk. Hiccup...?
Az asszony legyintett, de a szeme jókedvűen csillogott.
-Elvannak azok egymással is. Astrid meg ő - ismét legyintett, mintha csak így tudná kifejezni a fia menthetetlen és javíthatatlan voltát, Anne azonban látta, ahogy elmosolyodik. - De úgy is kell. Fiatalok, és úgy is kell, hogy egymással foglalkozzanak ilyenkor. - elkomolyodott. - Tudod... Én nagyon örülök, hogy együtt élhettem a sárkányokkal. Kerek húsz éven át. Azonban olyan igazán, maradéktalanul boldog soha nem voltam, amilyenről annyit álmodoztam kislányként. Persze, ez úgy hangzik, mintha meg akarnám váltani a világot, azonban... - kereste a szavakat - nem így képzeltem el magam. Ez az igazság. Az is, hogy a húsz év a sárkányok mellett csodálatos volt és feledhetetlen, de minden csak akkor teljesült be, amikor... Amikor Stoick visszatért. Hozzám. A sárkányokhoz. - kipislogott egy könnycseppet. - ...Az őseihez. Vagy talán inkább mondanám úgy, hogy újra összetalálkoztunk. De most nem úgy, mint apa és anya, vagy mint a főnök és a felesége. Most ő volt, Stoick, és én, Valka, akit feloldoztak, húsz év után végre feloldoztak. Ha akkor nem találkozhatok vele... Ha akkor nem bocsát meg... Húsz éven át mardosott a bűntudat, de abban a pillanatban, amikor... És megbocsátott. Ő megbocsátott nekem, Anne. Mindaz, ami utána történt... Már nem számít. Nem változtathatod meg a múltat. Nem változtathatod meg, azonban a részeddé válik, mindaz, ami fontos volt. Amit el kell felejteni, hadd felejtsék, de ő... Ő megbocsátott. És most már egyedül ez a fontos. Érted ezt...? - A lány párás, meleg szemei mintha feloldottak volna benne valamit. Nem emlékezett arra, hogyan történt, de mikor Anne megölelte, az arcán legördült még egy kövér, tiszta könnycsepp. - Sajnálom, hogy ezt így... rádzúdítottam - szipogott, és megtörölte a szemét. - Neked beszélek itt fiatalságról meg szerelemről, amikor... Ehh. Mindenesetre az az Eret is rendes gyerek - mosolyodott el, mikor a lány hirtelen elengedte. - Na! Ne olyan hevesen! Tudom, hogy idősebb nálad, de a vak is látja, hogy...
Anne megütődve pillantott rá.
-...Hogy...?
-Hogy néha mennyire utáljátok egymást - az asszony most már nevetett. - Aztán összebékültök, aztán... Ne is tagadd! Láttam, hogyan ültetek azon a szegény morajszarvon, úgy vigyázott rád, mint a sárkánytojásra... Bezzeg, ha láttad volna, hogyan tanította őt repülni Astrid! De, még ha valamivel idősebb is nálad...
A lány elvörösödve hátrált pár lépést.
-Az akkor volt, egyetlen alkalommal... És, ha vigyázott is... Amúgy... - megtorpant. - Mennyi idős? Annyira nem lehet...
Valka elnyomott egy félmosolyt.
-Ezen a télen lesz huszonhat, ha jól tudom. Idősebb a fiaméknál. De Stoick...
A lány kapva kapott a felkínált kibúvón.
-Ő...?
-Stoick kerek tíz évvel volt nálam öregebb - vigyorodott el az asszony Anne arcát látva. - Ne vágj ilyen képet, mert még Raindancer is megijed, igaz, kedvesem? - vakargatta meg a szörnyennagy rémség oldalát. - Jó, befejezem. Nem akartalak bántani. Nem jössz esetleg enni?
A lány összehúzta magát.
-...Nem. Ha... Ha nem gond. Nem vagyok igazán éhes. De egyél csak nyugodtan - mosolyodott el kényszeredetten. - Semmi gond.
Az asszony tűnődve lépdelt lefelé a durván megmunkált falépcsőn.
-...Csak nem bántottam meg...?
Anne fel-alá járkált a szobában. A szemét elhomályosították a szégyenkezés könnyei, s a szörnyennagy rémség ugyan csak fél szemmel, de követte a lépteit.
-Hogy lehettél ekkora... ekkora idióta? Liba, ostoba kis rongy! A vak is látja?! Ehh! - lezökkent az asztal mellé, és türelmetlen mozdulatokkal lefejtette magáról az alkarvédőt. - ...Ezt érdemled! - körmei az alkar puha, fehér húsába mélyedtek. Felszisszent, ajkáról megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, ahogy a körmök nyomán rózsaszín csíkok maradtak. A fájdalmon túl furcsa, szinte kellemes érzés hullámzott végig rajta, amely mintha elsöpört volna minden mást. Belemart magába, újra és újra, minden dühét beleadta, s csak akkor hagyta abba, amikor a fájdalom szinte kellemesen kitisztította az agyát. Csak most pillantott végig a karján. A fehér bőrön lilás csíkok maradtak a dühe után, néhány helyen pedig vér szivárgott a karmolásokból.
Muszály volt lehiggadnia.
Nagyot sóhajtva törölte bele a bordó pulóverbe, amelyet viselt, és a szörnyennagy rémséghez lépett, hogy megcirógassa a sárkány érdes, meleg orrát. Régen, még az anyjával előfordult, hogy pengével vagy éles kövekkel esett neki a kezének, ennek nyomai évek múltán is kivehetőek voltak a bőrén.
-...Ne haragudj, Raindancer. Te nem tehetsz semmiről. Az egész csak arról szól, hogy milyen sekélyesek az emberek, és hogy... Ehh. Néha meg igazuk is van. Pedig... Ha tudnák...
A sárkány halkan felmordult, és megszaglászta a karját, majd kidugta a nyelve hegyét, és megnyalta a sebeket. Ahogy a lány mellette guggolt, lassan megmozdult, és szinte kiflibe tekeredve heveredett el a padlón. Anne lassan értette meg, mit is akar pontosan, azonban mikor leült, és a szörnyennagy rémség oldalának támaszkodott, az elégedett mordulással tette az állát a padlóra. A lány elmosolyodott.
-Fáradt vagy, igaz? Belefáradtál te is - suttogott, miközben ujjai végigvándoroltak a kemény, szürke pikkelyek és a lágy, világos bőr mentén. - Sajnálom, Raindancer. Jobb lovast érdemelnél. Olyat, aki tudja kontrollálni a dühét... Vagy egyszerűen csak önmagát. De lehet, hogy az a lovas talán nem illene hozzád annyira.
Nem akart elmosolyodni, az arca azonban máshogy döntött. Egy pillanatig maga elé meredt, az a valami, ami mosolyra késztette, azonban erősebbnek bizonyult. A karját fájdalombizsergette meg, a mosoly pedig keserű grimasszá torzult.
Megcsóválta a fejét.
-Talán Valkának mégis igaza volt... Egy kicsit... Egy egészen kicsit. Eret tényleg rendes. És veled kapcsolatban nem is mondott akkora ostobaságot. Még akkor is, ha olykor akkora egy... Ehh, hagyjuk. Nem nagyon érdekel, ugye? - vakargatta meg a szürke pikkelyeket, a sárkány pedig álmosan fújt egyet. - Nem untatlak tovább. Aludj csak, Raindancer.
Raindancer fölhorkant. Valka szavai ellenére egy órát sem bírt nyugton maradni, és úgy látszott, nem okoz neki gondot a repülés. A lány ugyan megpróbálta visszafogni, a szörnyennagy rémség azonban nem kért a gyógyításból.
Skullcrusher csapott párat a szárnyával, mikor Eret megpróbálta túlkiabálni a tenger felől fújó szelet.
-Minden rendben a sárkányoddal? Mindjárt ott vagyunk...
Anne feltartotta a hüvelykujját.
-Eddig semmi gond. Ha zuhanunk, visítok majd, ne félj!
A férfi elvigyorodott.
-Sokra nem mész vele, de legalább észreveszem.
-Most vedd úgy, hogy olyan igazán Astridosan oldalba lettél könyökölve! - nevette el magát a lány. - Amúgy milyen munkáról lenne szó?
Eret megigazított valamit Skullcrusher nyergén, aki felmordult.
-Egy hajót kéne kitenni a partra. Nem vészes, de le kell szedni pár kötelet is, és jó volna, ha segítenél elhozni őket hozzám, mert azért mindent még ez a túlméretezett rózsabogár sem bír el...
Anne elvigyorodott.
-Rózsabogár? Miért nem mindjárt pillangó? Igazán találó volna... Amúgy hogyhogy vitorlák? Nem csak egy hajóról van szó?
A férfi megrázta a fejét.
-Ez másfajta. Nem olyan, mint amilyeneket Berken használnak, de majd meglátod. Gyere!
Skullcrusher verdesve ereszkedett le egy tengerparti szikla mögött, ahol a lány egy pillanatig nem is látott semmit, csak mikor Raindancer követte a morajszarvat, vette észre az öblöt, ahol a hajó négy cölöphöz kötözve lebegett a vízen. Bár a tenger nem volt már valami barátságos, szikla megtörte a hullámok nagy részét, így az öböl vize viszonylag csendes volt. A lány lecsusszant a sárkány nyergéből, és elképedve bámulta a vízi alkalmatosságot.
-Két árboc? Ez... A te hajód?
A férfi megvakarta a tarkóját.
-Tulajdonképpen igen. Persze eredetileg közös volt, én csak a csapatot vezettem, de... Szóval igen, az enyém. Miért?
A lány elvigyorodott.
-Épp olyan fura, mint te.
-Ezt most bóknak veszem -ugrott le a férfi a nyeregből.
-Na és miért is? - Anne gonosz pillantást vetett rá, a másik azonban nem zavartatta magát.
-Most segítesz vagy nem?
A lány megmozdult.
-Hát, ha megmondod, hogyan jutunk fel a hajóra...
Eret nem sokat teketóriázott. Néhány lépést hátrált a rövidke mólón, és egy ugrással a hajó tatján termett, és most ő vigyorodott el kárörvendően.
-Pallóval sajnos nem tudok szolgálni, hölgyem, úgyhogy magadnak kell megoldanod...
Anne nem válaszolt. Pár lépés nekifutás után sikeresen landolt a hajó deszkáin, a másik pedig elismerően vigyorgott. - Elsőre nem is rossz! Ha nem lány lennél, talán még csapdász is lehettél volna...
Anne játékosan fölhúzta az orrát.
-Azt meghiszem! És ha egy évtizeddel előbb születek, akkor talán a főnököd, szóval csak semmi hölgyezés!
A férfi elnevette magát.
-Önbizalom az van, ahogy látom...
A lány körülpillantott fedélezeten.
-És pontosan hogyan is kezdünk neki?
-Először is el kéne juttatni ezt a teknőt a kikötőbe. Utána pedig nem ártana rávenni a sárkányokat, hogy méltóztassanak segíteni beüzemelni azt a pár rozsdás csörlőt, ami ott van. Nos?
Anne nevetve megrázta a haját.
-Ahogy parancsolja, kapitány!
Mire sikerült Raindancert a fedélzetre édesgetni és a szél ellenére kievickélni az öbölből, majdnem dél lett. A kikötő ugyan nem volt messze, azonban nagyot kellett kerülni a tenger felé, mert a sziklás part mentén ezernyi apró sziklataréj szaggatta volna fel a hajó oldalát.
Anne a korlának támaszkodott. A tenger lágy loccsanásokkal nyaldosta a hajó egyik, kagylókkal és algákkal borított oldalát, s a hullámok olajosan lágy selyme csöndesen omlott el a másikon, körülölelve az öblös hajótestet, s csak az orr körül kavargott fehér habcsipke, ahogy a hullámok szisszenve szakadtak ezer cseppre, mikor nekiszaladtak.
-Anne! Tartsd meg egy kicsit a kormányt! Igazítok egyet azon a vitorlán...
A kormány tulajdonképpen egy ütött-kopott fagerendából és néhány kötélhurokból állt, amelyek a rögzítéshez kellettek volna, ezeket azonban alig pár rostszál tartotta egyben. A lány a hajó tatjára surrant.
-Ha nekimegyünk valaminek, nem vállalom a felelősséget...
A másik elnyomott az orra alatt egy vigyort.
-Csak óvatosan! - indult meg az egyik árboc felé, és valamit csomózni kezdett. Anne érezte, ahogy a hullámok nekifeszülnek a kormánylapátnak, de igyekezett ellentartani. Tisztában volt vele, hogy van némi méret- és súlybeli különbség közte és Eret közt, mindenesetre nem lepődött meg túlzottan, mikor a rúd egy rándulással kifordult a kezéből, majd, mielőtt utána kaphatott volna, nemes egyszerűséggel gyomorszájon vágta, így csak fojtott, de meglehetősen kacifántos káromkodásra futotta, miközben a férfi is végzett a vitorlával.
-Minden rend...? Ohh, értem - vigyorodott el a lány arckifejezését látva. - Amit az előbb mondtál...
Anne elfintorodott.
-Nem fordítanám le, ha nem gond.
-Mindenesetre érdekesen hangzott. Az a nyelv... Nagyon furcsán hangzik. Érdekes.
-Az anyám nyelve - vágott közbe a lány. - Biztos, hogy felejtettem azóta, amióta eljöttem... khm, elszöktem, de ezeket bárhol lehet használni - vigyorgott.
A férfi a kormányra tette a kezét.
-Esetleg hagynál egy kis helyet? Nem akarlak elkaszálni ezzel a gerendával, de lassan fordulnunk kéne...
A kikötőben nem volt senki. A dokkok üresen ásítottak, s az egyetlen mozgás néhány, a halászok hordóiból kihullott szeméthalakon marakodó rettenetes rém volt, Raindancer azonban, mikor a csapdász eldobott egy kötelet, hogy kikösse a hajót, egy szárnycsapással a parton termett. Közeledtére a rémek fejvesztve menekültek, méltatlankodó kerregéssel hagyva hátra halat és méltóságot.
-A Maelström nyeljen el! - húzta vissza a férfi a kötelet, mikor az néhány lábnyira a cölöp mellett ért partot, és most surrogva szántotta a vizet, ahogy Eret megrántotta.
Másodszorra sikerült eltalálnia, a lány pedig a partra ugrott.
-Dobd ide a másikat! - A feléje repülő kötéltekercs majdnem eltalálta, s már a tengerbe csúszott volna vissza, mikor a lány utána kapott. - Az anyád... Megvan!
A hajó tatjával a part, pontosabban egy, a sziklába vájt, lejtős szakasz felé állt, olyan közel, amennyire csak a megfeneklés veszélye nélkül lehetett. Anne fölpillantott a robusztus, fából ácsolt szerkezetre, amely a vízben állva várta, hogy beljebb tolják. Tulajdonképpen két, egymástól független, kerekeken guruló állványból, és a kettő között lazán lógó, vászonnal borított láncokból állt.
-Ez az a csörlő?
A másik kiugrott a partra.
-Be kéne tolni a vízbe, várj, ne ott, menj a másik oldalára! - indult meg. Anne szinte meglepődött, amikor egész könnyen sikerült megmozdítania a feléje eső részt, Eret azonban megcsóválta a fejét. - Lassabban! Ne! Ne annyira...
A lány felkapta a fejét.
-Hidd el, akkor is hallani fogom, ha nem kiabálsz, mintha egy rakás részeg rakodómunkással kellene szót érts - vigyorodott el gonoszul, a másik zavarodott arcát látva, a férfi azonban nem maradt adósa a válasszal.
-Tudhattam volna! Pedig már mondtad is, hogy ,,menyétfüled van"... Szóval, Menyétfülű, esetleg nyugodj le egy kicsit, és segíts becsúsztatni ezeket a hevedereket a hajó alá! Ott engedj a csörlőn, és... Úgy! Jó lesz. Még egy kicsit... Rendben. A sárkányod... izé... Raindancer vajon hajlandó volna meghúzni? Csak, mert van, amelyik nem nagyon kedveli, ha igásnak használják...
A lány a szörnyennagy rémségre pillantott a válla felett.
-Egy próbát mindenképp megér.
A hajó oldalát zöld algaréteg és rárakódott kagylókból álló páncél borította.
Mielőtt eloldották és kiemelték volna, Eret végigbogarászta az összes csomót és kötelet, amit a lány halálosan unt, Raindancer azonban kellemes csalódást okozott a csörlőkkel, annak ellenére, hogy csupa nyak felépítése miatt nem bizonyult a leghatékonyabb igásnak. A lány belátta: őt elsősorban repülésre és harcra szánta a természet, bár ahogy Eret vigyorogva megjegyezte: sátornak sem lehet utolsó. Skullcrusher ellenben szinte élvezte a feladatot, annak ellenére, hogy a vízből kifele húzni a hajó állványát korántsem volt olyan egyszerű, mint betolni.
Mire a hajót sikerült a télire kialakított állványra, pontosabban durván ácsolt padkákra ereszteni, már jócskán délutanba hajlott a nap.
-Na és most? - Anne kérdőn pillantott a másikra, aki a nadrágjába törölte a kezét.
-Most? Elvégeztük négy ember munkáját, jó, mondjuk két sárkány segítségével és kétszer annyi idő alatt, de ez akkor sem rossz eredmény. Tényleg... Kösz. Tényleg jó csapdász lehettél volna - állt meg mellette vigyorogva.
A lány fölpillantott rá.
-Igazán nincs mit. Csak egy kérdés, ami nem tartozik a témához: mi az a Maelström?
A férfi elkomolyodott.
-A Maelström a legpusztítóbb örvény a világon, tudod, a norvég partoknál. Ja, és még valami: ugyan Drago nem adott nevet neki, vagy ha adott is, azt nem árulta el senkinek, mi, magunk közt azonban Maelströmnek hívtuk a Gnúvadat...
Sziasztok! Ugyan késtem a fejezettel, azonban ezt írjátok a különkiadás és a rengeteg utazás számlájára, ha lehet.
Mindenesetre jön a folytatás, és remélem, tetszeni fog Nektek! :)
Anne lekászálódott az emeletről. Nem aludt túl jól, gondolatai a sárkányok körül forogtak. Raindancer viselkedése, Skullcrusher - most már belátta - talán nem teljesen oktalan nemtetszése, az a pillanat, amikor a szörnyennagy rémség sziszegve előrelendült...
Hunyorogva öltözött fel, s már szinte meg sem lepődött, amikor Valka mellett Hiccupot találta a konyhában. Arcára mosolyt erőltetve köszönt, majd szótlanul melléjük telepedett, egy kenyérsarkon rágódva, amikor a főnök ráemelte a tekintetét.
-Astrid mesélte, mi történt tegnap - kezdte két falat között. - A bemutatón nem voltam ott, de azt mondta, megfogadtad Snotlout tanácsát...
Anne majdnem félrenyelt.
-I-igen, végül sikerült...
Hiccup komolyan pillantott rá.
-Aggódsz a szörnyennagy rémség miatt?
A lány lehajtotta a fejét.
-...Igen. De - te nem így volnál vele? Egyik pillanatban még békés, a másikban pedig...
-Nem tudod megakadályozni, erről már esett szó. Éjjel... Kiengedted halászni őt tegnap este?
Anne megdermedt.
-Azt mondod, hogy...
-Könnyen lehet, hogy már eldőlt a küzdelem. Ha ma éjszaka szabadok voltak...
A lány felpattant.
-Megnézem.
Szinte futva indult a pajta felé, az ajtónál azonban megtorpant. Megpróbált fölkészülni arra, ami fogadhatja, amikor azonban belépett, egy pillanatra megkönnyebbült.
Raindancer lassan mozdult meg, s a harciasság legkisebb jele nélkül fújt bele a lány tenyébe, aki lassan végigsimított a szürke pikkelyeken.
-Ezek szerint mégsem...
Ekkor azonban a sárkány megrándult: lány a szárny tövénél valami nedveset tapintott. Egy pillanatra dermedten állt, a szörnyennagy rémség azonban lassan odébbhúzódott, és megpróbálta megnyalni a sebet.
-Skullcrusher... Mégis? - komolyan küzdenie kellett, hogy el ne bőgje magát, a seb láttán azonban megmozdult benne egy mélyen eltemetett emlék. - Rendben. Tisztítás, fertőtlenítés... Cickafark és útifű. Jól megcsináltad, nagylány, mit ne mondjak...
Mikor belépett a házba, Hiccup és Valka egyszerre pillantottak fel.
-Nos?
Anne vett egy mély levegőt.
-Megsérült. Ha készíthetnék valamit a sebére...
A főnök Valkára pillantott.
-Hm? Erről te tudsz a legtöbbet.
Az asszony elgondolkozva meredt maga elé, majd megmozdult.
-Mutasd a sebet.
Raindancer csendben tűrte, hogy Valka végigsimítson a szárnyain, azonban mikor a sebhez ért, fájdalmasan megrándult. Az asszony megcsóválta a fejét.
-Elég tiszta, és nem is túl mély, de ahogy Skullcrusher belemart, széltében is föltépte a bőrt. Arra tudok gondolni, hogy mikor elkapta, megrázhatta, mint a rettenetes rém a lábtörlőt, így felhasadt a seb.
A lány megborzongott.
-Ismerek sebre való füveket...
Az asszony megrázta a fejét.
-Nem kell neki. Ha valami főzeted van, kimosom vele, de a többit elvégzi maga. Könnyen lehet, hogy a heg megmarad, de el sem tudod képzelni, milyen gyorsan gyógyul egy sárkány, ha erős és úgy általában egészséges. Azonkívül vannak olyan fajok, amelyeknek a nyála tulajdonképpen gyógyhatású, bár mindegyiké fertőtlenít.
-Azt... Azt nem lehet tudni, hogy melyikük... Mármint hogy Skullcrusher vagy ő...?
Valka megrázta a fejét.
-Nem sérült meg súlyosan. Egyetlen harapás nem dönt el semmit, és nem láttuk még Skullcrushert, milyen állapotban van. Még az is meglehet, hogy...
Nem fejezte be, mert a következő pillanatban megnyikordult a pajtaajtó, és a lány legnagyobb meglepetésére - Eret dugta be rajta a fejét.
-Öhm... Bocsánat, ha megzavartalak benneteket, de...
Valka fölkapta a fejét.
-Eret! Valami baj van? Skullcrusher...
A férfi beljebb lépett.
-Hát... Esetleg vetnél majd rá egy pillantást? Azt hiszem, éjszaka találkozhattak a szörnyennagy rémséggel.
-A neve Raindancer - vágott közbe a lány csípősen, mire Eret kesernyésen elvigyorodott.
-Pompázatos! Látom, összeilletek; a természete nem sokban különbözik a tiédtől...
Anne elvörösödött, de nem vágott vissza. Gyerekesnek érezte az egész helyzetet, Valka azonban gyorsan visszaterelte a beszélgetést a medrébe.
-Megsérült?
Eret kilépett a pajtából, az asszony pedig követte.
-Ha jól láttam, semmi komoly, de Raindancer szépen összemarta. Már csak az a kérdés, hogy vajon...
-Melyikük veszített - lépett ki Anne, mire a másik vállat vont.
-Így is mondhatjuk. Bár lehet, hogy jobb, ha nem tudjuk meg... - lépett hátra, amikor a szörnyennagy rémség elősurrant, mikor azonban a sárkány megpillantotta Skullcrushert, meghőkölt. A morajszarv oldalát hosszú karmolás csúfította el, Raindancer karmai azonban nem tudták komolyabb kárt tenni a páncélban, csupán egy rövid sebet ejtett Skullcrusher nyakán, ezen azonban már megszáradt a vér, és a morajszarv láthatólag nem vett róla tudomást. A szörnyennagy rémség felé lépett, aki ösztönösen hátrálni kezdett, a másik azonban nem támadott. Orrát közelebb dugta Raindancerhez, és körülszaglászta, amit az idegesen ugyan, de eltűrt. Skullcrusher halkan mordult egyet, s a következő pillanatban pedig - megnyalta a szörnyennagy rémség sebét.
Anne lába mintha a földbe gyökerezett volna.
-Ez... Ezt meg... Miért csinálja?
Valka arca földerült.
-Nézd! Legyőzte, de nem gyűlöli, nem ellenség többé, egyszerűen csak egy sárkány a csapatból, és most... Anne, az emberek rengeteget tanulhatnának tőlük! Egy sárkány nem gyűlölködik feleslegesen, nem alattomosak, nézd, Raindancer nem támad újra, pedig... Skullcrusher megoldja helyetted a seb tisztítását, és...
A lány egy percig meghökkenve bámulta az asszonyt, aki úgy lelkendezett, mint egy gyerek az ajándéka fölött Snoglettogkor, Eret azonban nem vágott valami vilagmegváltó arckifejezést.
-...Egen, végül mégis megszagolta...
Anne - talán a feloldódott feszültségtől - elnevette magát.
-Ember, ha ez az egész erre ment ki, akkor köss a sárkányodnak egy csokor virágot, hadd szaglásszon!
A férfi is elvigyorodott.
-Ha most azt mondanám, hogy a neve Skullcrusher...
A lány megrántotta a vállát.
-Akkor azt kéne felelnem, hogy a természete nem sokban különbözik a tiédtől, bár ez nem volna valami frappáns. Inkább...
Valka a lány felé villantott egy mosolyt.
-Azt hiszem, most már rendben vannak. - A ház előtt sorakozó pár hordóra mutatott. - Esetleg segítetnétek behordani a halakat, amiket hajnalban hoztak, mielőtt a sárkányok észreveszik...
Mikor végeztek a halak cipelésével, Hiccup is előkerült.
-Eret! Minden rendben Skull... ohh - vigyorodott el, amikor megpillantotta az egymás mellett heverésző sárkányokat. Raindancer mogorván kuporgott a fekhelyén, Skullcrushert azonban ez nem zavarta különösebben, de amúgy sem sok érdeklődést tanúsított a szörnyennagy rémség iránt, aki, bár nem támadta meg, azonban világosan az értésére adta, hogy nem kér a ,,gondoskodásból". Anne csak nevetett rajta, mikor Raindancer a vállához dörgölte az orrát, majd megvakargatta a pikkelyeit. Valka azt mondta, felesleges bekötözni a sebet, de a repülést nem szabad erőltetni, amíg a sárkány magától nem próbálkozik meg vele. A seb ugyan nem volt mély, de kellemetlen helyen, a szárny hajlatában helyezkedett el, viszont legalább a finom bőrhártya és a vékony csontok nem sérültek meg.
Hiccup a csapdászhoz fordult, aki eddig az ajtófélfának támaszkodva figyelte a sárkányok évődését.
-A hajót... A hajót kihozad már a dokkból? Csak, mert a kikötőben már az összeset szárazra tették. Nem volna rossz, mielőtt jönnek a téli viharok...
Eret megrázta a fejét.
-Még nem sikerült. De ha esetleg valaki segítene benne, akár ma is meg tudnám csinálni.
A főnök elvigyorodott.
-Hmm. Valaki? - belépett a pajtába. - Anne! Kéne egy kis segítség!
Sziasztok! Egy naaaagy-nagy bejelentés: az ötszáz kattintástól olyan hamar értünk el ide, hogy mire észbekaptam, már írhattam is a különkiadást, bár ne higgyétek, hogy ez olyan nagy problémát jelentene :)
Mindenesetre most rész helyett ismét ilyen kis furcsasággal jövök, ami jelen esetben lélekelemzésbe oltott antropológiai okfejtés helyett egy rövid novella képében jelenik meg, amely, bár elsőre máshogy tűnik, de higgyétek el, beleillik a történetbe.
Köszönöm mindenkinek, aki idetévedt ez alatt az idő alatt, és remélem, tetszeni fog ez a kis, enyhén Trónok harcás hangulatúra sikeredett időbeli visszatekintés. Igen, vannak dolgok, amelyek elsőre nem biztos, hogy világosak, mivel ezt az írományt jó pár fejezettel későbbre szántam/számítottam, nem voltam elég derűlátó, viszont a történet a jövőben megmagyaráz majd sok mindent.
Figyelem: a bejegyzés trágár kifejezéseket tartalmaz (így visszaolvasva tényleg elég sokat, bár ez eredetileg nem állt szándékomban, viszont ez az egész lelki rángatózás nem lett volna túl hiteles, ha rosszkdvű vikingek úgy beszélnek, mint egy keresztény leánygimnáziumban), amelyek megzavarhatják egyesek lelki nyugalmát, és a többi, és a többi. Meg lehet, hogy valami korhatárt is kéne írni hozzá, de úgysem tartja be senki, szóval nem fáradok vele.
Jó olvasást!
Az öblös, hálókabinokkal telezsúfolt hajó huzatos étkezőjében ázottbunda-szag terjengett, elkeveredve a félig főtt halleves és csípős verejtékszag penetráns elegyével. Valahányszor nyílt az ajtó, jeges huzat hömpölygött végig a hodályon, a viharvert, füsttől és széltől cserzett arcú, bozontos embereket azonban ez már nem zavarta.
A férfi, aki belépett, egyenesen a pult felé vette az irányt, ahol egy csajkában levest loccsantottak neki és fölmarkolt egy darab kenyeret, majd megindult az asztalok között. Ekkor azonban valaki a karjára csapott, és öblös, rekedt hang elkurjantotta magát, bár ez a hodály zsibongásában nem is zavart senkit.
-Eret! Hát megvagy, öreg Tintásképű, nem ettek meg a sárkányok, heh? - röhögött fel egy köpcös, csupaszakáll kis ember, és megpaskolta maga előtt az asztal simára koptatott deszkáját. - Na, mondd el, milyen madárkákat fogtatok? Tűzokádó madárkákat?
A csapdász nem nevetett vele. Elfojtott egy nyögést, ahogy leereszkedett a padra a szakállassal szemben.
-...Igen, elkaptunk párat. Az egyik rohadék leégette Olafson szakállát, az a fagyottagyú hordó meg, amikor Gudmund leöntötte egy vödör vízzel, úgy sivított, mint egy lány. Az egész banda hasznavehetetlen barmokból áll, amit nem rágsz a szájukba, azt nem értik meg. Tudod, milyen fárasztó ez?! - belekanalazott a híg lébe, amelyben csak elvétve úszkált néhány pikkelyes cafat, ami halra emlékeztetett volna, de a másik felröffent a szavain.
-Fárasztó? Azt látom! Olyan vagy, mint aki csalánra hugyozott, de biztos vagyok benne, hogy találnál itt valami fehérnépet, aki hajlandó felvidítani néhány érméért...
A tetovált arcú sötét pillantást vetett rá, de a szakállas nem zavartatta magát.
-...Van itt valahol egy kis vörös, fürtös fejű, aki bizonyára nem vetne meg egy pár széles vállat vagy a borotvált arcod, de az sem utolsó, hogy halak helyett sárkányokat fogdosol össze. Nézd a jó oldalát: lehet, hogy megpörkölnek, de legalább nem bűzlesz a hínártól, mint akit letisztelt egy horda görény...
A csapdász ingerülten megrándult.
-A gnúvad nyeljen el a szajháiddal együtt! Ha dugni akarsz, csináld, de ne engem untass a részletekkel - vigyorodott el gonoszul - ha megkérhetlek...!
A másik tettetett kedvetlenséggel pillantott föl.
-Talán nem attól félsz, hogy...
-Hengen volt az, aki megtáncoltatta párszor azt a ringyót, amit egy portyán szedett össze?
-Ő volt. Azóta sem bír rendesen hugyozni - röhögött a szakállas. - Mondjuk meg is érdemelte már, amekkora gennyzsák. Nem sokáig dolgoztam alatta, de többször kívántam, hogy fulladjon a saját hányásaba, mint ahányszor kitöröltem a seggem. -
Eret elvigyorodott. A bozontos halász trágár igazságainak volt egy jó tulajdonsága; elterelték a gondolatait a problémákról, és tudta, hogy nincs az a szajha, aki ebben utánozni tudná ezt a szőrmókot. A köpcösről tudta, hogy egy kemény botnál a hátsójában talán csak a szigonyait szereti jobban, de ez nem zavarta abban, hogy olyan ocsmánysagokat süvöltözzön a kikötőbeli nők felé, hogy olykor még azok is elpirultak.
-Ha egyszer mégis meggondolnád magad a lányok kapcsán... - kezdte a halász, Eret azonban legyintett.
-Más témád nincs? Mi történt az alatt, amíg...
A szakállas lehalkította a hangját, és körülpillantott.
-A Fekete sürgeti az indulást, de még mindig nem tartja elegendőnek a sárkányokat. Jobb, ha indulásra készen vagytok, és kicserélitek a gyenge köteleket, mert egy-két alkalmatok lesz már csak, mielőtt...
A csapdász keze ökölbe szorult.
-Hogy perzselné le róla valami azt a híres köpönyegét! Amíg csak parancsokat oszt, nincs nagy baj, ha tudod, mi a dolgod, viszont ha megindul a sereggel...
-Még Njörd* sem tudná megállítani.
Eret kesernyésen elvigyorodott.
-Mégis, mióta vagy te ilyen ájtatos? Vagy talán elveszett a talizmánod, hogy az isteneket emlegeted?
A másik megrázta a fejét.
-Nem veszett el. De az én talizmánom az istenek nélkül nem sokat érne...
A csapdász önkéntelenül is megtapogatta a mellényét összefogó bagolyfigurát.
-Magamban van az erőm. De ez...
-Nem mondta még senki, hogy az a javasasszony baromira mellényúlt, amikor ezt a madárkát választotta ki neked? Mégis, mit jelképez egy kibaszott bagoly? Hogy nagyon horkolnak az embereid, vagy mi? - röffent fel, de a másik sötét pillantására elkomolyodott.
-Biztosan volt oka rá. Bár sok mindenre nem emlékszem az egész rítusból, de... Ehh. Volt egy visszatérő álmom a bagollyal, egészen kölyökkorom óta. Ma sem tudom, miért, de az álmoknak mindig van oka.
A halász elgondolkodva könyökölt az asztalra.
-Hidd el, amikor engem avattak be, én is azt hittem. Aztán... A falu papja nem tudott semmit. Semmit, csak mindenfélét kérni a kuruzslásaiért. Az istenek meg... Azokat tisztelheted, akárhol is vagy, és mindig találsz olyat, akihez fohászkodhatsz. Kérdem én: nem praktikusabb ez, mint az ősök szellemei így meg úgy?
-Nem tudom. Az istenek... Megmagyaráznak sok mindent, viszont annyira távoliak! Kell lennie valaminek, ami közelebb van. Persze, istenek, de elég, ha tudom, hogy vannak valahol. Azonban...
-A bagolynál hagytad el...
-Valahogy úgy. A javasasszony nem volt idevalósi. Talán tízéves lehettem, mikor anyám elvitt hozzá valami betegség ürügyével, ő pedig rákérdezett az álmokra. Ennyi volt a nagy beavatás: figyeljek oda a baglyokra, és tartsam meg ezt - dörzsölte meg a talizmánt. - Az egészből arra emlékszem, hogy borzalmas akcentusa volt, és körülötte lábatlankodott egy, vagy hároméves csitri, aki egyszerűen nem bírt nyugton maradni, és meg akarta fogni a baglyomat. Ennyi, az egész rohadt napból. Most nem abszurd ez? - vigyorodott el.
A másik legyintett.
-Kölyökkorban ritkán figyel oda az ember, ahová kéne. Viszont a Fekete...
Eret fancsali képet vágott.
-Ha még egyszer megemlíted, esküszöm, leokádlak, mint bármelyik sikló. Hogy fordulna föl a Maelströmmel együtt!
A halász elvigyorodott.
-Megnézném azt a dögöt, ahogy felpuffadva lebeg ebben a kényelmes kis öbölben... De milyen szaga volna! Istenek, inkább egy szörnyennagy rémség!
Most a csapdászon volt a vigyorgás sora.
-Ez könnyen megoldható...
A halász elhúzta a száját.
-Talán nem éppen evéshez való téma.
-Miért, ez neked normális étel? - horkant föl a másik. - Ha ez a lötty valaha látott halat, azt is messziről mutatták meg neki.
A szőrmók a szakállába röhögött.
-Ebben viszont igazad lehet, bár erősen kétlem, hogy azokat a halakat egy sárkány ne hagyná ott a francba... Ha nem lennének szétfőve, szaglanának, erre mérget vehetsz.
A csapdász felállt az asztal mellől.
-Van benne valami. Lehet, hogy lassan indulnom kéne, a körmére kell nézzek az embereimnek. Állítólag ettek már, mialatt jelentettem a Feketének, de ha most szétszélednek a...
-A lányokhoz, mi?
-Anyádhoz. Mindenesetre ha elmásznak, abból nem lesz holnap indulás, és ha igaz, amit mondasz...
A halász fölpillantott rá.
-Menj csak. Igyekezzetek, mert ha a Fekete megindul...
A csapdász felszegte a fejét.
-Én készen leszek - kis idő múlva azért még hozzátette: - remélem.
*Njörd skandináv tengeristen
