Hangok. Arcok. Képek, zöldbe és lilába játszó, elmosódott jelenetek. Egy hajóhad. A Tengerúr legyen irgalmas - mozdult meg, hogy majdnem felébredt. - Hajóhad, hajóhad, hajóhad. Rossz, félelmes jel.
Valami mozdult az arca előtt, lila ködbe burkolt árny. Csupaszakáll ember. Mint bármelyik viking, azonban ő... Ő volt az, aki... Tudta, hogy ez nem lehetséges, azonban érezte őt. Érezte, hogy ez volt az az ember. Az, akinek annyiszor kívánta a halálát.
Íjak pendülése. Nyílvesszők röppentek fel az ujjáról. Valahol valami égett, erre meg mert volna esküdni, azt azonban nem tudta kivenni, hogy mi az. Összeszakadó, óriás szerkezetek sziszegő robaja. Kürtszó. Sebesültek hörgése, amely azonban lágy nyögésbe fordult. Egy érintés valahol... Valahol a derekánál, aztán gyógyító főzetek illatai, egy szétnyílt seb, egy asszony reszkető hangja. Hideg vas csisszenése, bőr súrlódik a bőrön, mint egy nyereg, gondolta, majd egy halk hördülés. Sárkány...?
Árny suhan a víz felett. Csárogó kiáltás, öblös mordulások, perregő szárnyak zaja, a szél suttogása ezer kékbe játszó, szürke pikkelyen.
Sárkányok. Sárkányok, sárkányok, sárkányok, egyszerűen mindenhol.
A képek elmosódtak, a színek összefolytak, egyetlen örvénylő, zöld másszává, s már most érezte, ahogy lüktet a feje. Szemei nehezen nyíltak, a világ fakó volt és hideg, és mozgott, mintha hullámok zúdulnának neki, a dübörgés is hasonló volt a halántéka mögött.
Gyűlölte a daturaálmokat. Az első pillanattól azt várta, legyen már vége, és még így is, hogy alig valamicskét vett belőle magához, mintha belebetegedett volna. Nem csoda, hiszen méreg. Az asszony nyögve az oldalára fordult. A datura volt a legbiztosabb megoldás, hogy látomásai legyenek, és, bár azt nem látta, mi történik vele éppen, abba azonban belekóstolhatott, mi lesz a lány jövője. Húsos markába szorított barna, kurta hajtincsre esett a pillantása, és megborzongott.
-Sárkányok. - Még mindig kába volt a növény kenőcsétől, de tudta, hogy ez még órákig így is marad majd. - Sárkányok. Csata... Kislányom... Hsssz...! - kapott a fejéhez, mert a lüktetés égető fájdalommá erősödött, mint mindig, amikor a Daturától kérdezte a jövőt. - Sárkányok... Nyeste...
Az asszony feje visszahanyatlott a vánkosra. Még nem akart felébredni.
Anne lopva a másikra pillantott. Hosszúkás, barna arc. Furcsa, megnevezhetetlen színű szemek, amelyekben mintha a barna és a zöld keveredett volna, s tekintete most mély volt, és furcsán bizsergető. A széles, kiugró arccsont, a szélcserzette bőr apró ráncai a szeme körül... Valahogy hozzátartoztak. És persze a tetoválás. A tetoválás az állán, amely egészen különössé tette őt első pillantásra, de - ez is ő volt.
Eret hosszú, végtelennek tűnő percek után engedte őt ki az öleléséből, mozdulataiban azonban benne kígyózott a vágy, és valami különös gyengédség, amelyet a lány ilyen formában még soha nem tapasztalt.
Némán simult hozzá a férfihez, aki lassan simított végig a hátán, hogy a lány beleborzongott az érintésbe.
-Jó itt. Jó itt, veled...
-Fázol? - a lány nem látta, de szinte biztosra vette, hogy mosolyog.
-Egy kicsit.
A másik lassan mozdult meg.
-Menjünk be. Hideg van, és lassan érdemes ránézni a sárkányokra is...
Anne fölpillantott.
-És a többiek...?
A férfi ujjai végigsimítottak a lány arcélén.
-Baj volna, ha megtudnák?
Anne nem válaszolt. Kinyújtotta a nyakát, hogy fölérje a másikat, s telt ajkait egy rövid pillanatra puhán a férfi szájához érintette.
-Hadd tudják meg!
A halkan szitáló hó lágyan vont tiszta, fehér takarót a világra, ahogy az Éj sötét szárnyú madara nesztelenül elsuhant a falu felett, s a Nagyterem lépcsőjén nem maradt más, csak a hallgatózó, hűvös, puha Csend.
Valójában nem tudom, mit kellene most írnom. Furcsa érzés, hogy a történetem első harmadának itt a vége, s hogy a jelenetek, amelyet annyiszor elképzeltem, és oly sokszor át- meg átírtam, most itt vannak előttem, egy helyen, végleges formában.
Rengeteg változáson mentek keresztül ez alatt a közel öt hónap alatt, s rengeteget változtam magam is.
Hatalmas köszönet jár a négy bloggerinának, Kledirnnek, Trixi Dragonsnek, Bársony Enikőnek és persze Skirának, akik ismeretlenül is annyit segítettek nekem a kezdeti nehézségek során, kommenteltek, véleményeztek, cseteltek, ötleteltek velem, hogy tényleg úgy érzem, nehezen tudnám mindezt viszonozni.
Köszönet illeti Draggg Dragongemet is, aki mindig itt van, mindig olvas, mindig van egy velős véleménye, és sok-sok fejezet óta követi töretlen kitartással ezt a sete-suta történetet.
Végül, de nem utolsó sorban: bár úgy sejtem (és valahol remélem), hogy egyikük sem fogja ezt soha visszaolvasni, de hálás vagyok néhány olyan ismerősömnek, akik tudtukon kívül is rengeteget segítettek nekem a karakterek megformálásában. Itt kell megemlítenem Annát és Eddie-t, Németországból, akik, bár nem testvérek, de bármikor elhinném róluk, hogy Ruffnutot és Tuffnutot látom, Lenkét, aki, bár külsőre nemigen hasonlít, de viselkedesét és habitusát tekintve kiköpött Astrid, valamint egy volt tanárnőmet, mint Valkát. Mindezen túl pedig ott volt a Bagoly, a szegény, kedves Bagoly, aki, bár igyekezett ezt elkerülni, végül mégis Fishlegs szerepét kapta meg az én életem történetében, egyetlen jelenet kivételével: táncolni ő tanított meg. Hogy szabaduljak meg a bennem élő balerina gátlásaitól, és ne féljek rábízni magam valaki másra, úgy, hogy soha nem tanultunk együtt koreográfiát.
Mindenek előtt azonban azoknak vagyok igazán hálás, akik ezt olvassák, csendben meghúzódva, akik ugyan nem kommentelnek, de itt vannak, és minden pénteken megjelennek, mint az árnyak, hogy egy rövid időre belemerüljenek az én furcsa, kölcsönvett kis világomba.
Mindezen ömlengések és hosszú, érzelmes sorok ellenére azonban azokat, akik hősiesen végigolvasták, szeretném már most megnyugtatni: nem ez lesz a vége Anne történetének. Hamarosan hozom a következő ,,évad" prológusát, néhány újabb szereplőt és az első részénél sokkal de sokkal eseménydúsabb történetet, addigis pedig élményekben gazdag bolyongást kívánok Nektek, kedves Olvasók!
Dancing Snowflake
A Nagyteremben nagy volt a nyüzsgés. Vikingek és sárkányok tolongtak az asszonyok által készített ételekkel megrakott asztalok körül, gyerekek nyargalásztak föl-alá, újszülött sárkányfiókákkal, hiszen az ünnepet megelőző napokban elnéptelenedett a sárkányok nagy csarnoka, mert a legtöbb elrepült, hogy zavartalanul kikölthesse a fiókáit, visszatértükkor pedig csak még nagyobb volt az öröm.
Anne a tömeg szélén surranva próbált eljutni az egyik sarokig, ahol a lovasok már korábban letelepedtek két összetolt asztal köré: most ő volt az utolsó. Tekintetével Eretet kereste, és enyhén elvörösödött, mikor a férfi odébbcsúszott, és megveregette maga mellett a padot.
-Nem ülsz le?
A vászonzsákot, amelyben a többieknek szánt dolgokat hozta, lecsúsztatta az asztal alá, s pillantása találkozott a csapdászéval, aki kérdőn felhúzta a szemöldökét. A lány vigyorogva bólintott.
-Sikerültek.
Hiccup, mikor Anne elhelyezkedett, kissé előrehajolt, hogy túlkiabálja a terem zsivaját, amelyet közben kiegészített egy pánsíp, egy lant és pár csörgő, és átnyújtott egy rongyba tekert csomagot Snotloutnak, aki meglepetten nyúlt feléje. Mint kiderült, a főnök minden lovasra gondolt, az általa szétosztott göngyölegek egytől egyig kis, összecsukható késeket rejtettek, szépen megmunkált markolattal, még Anne-nek is jutott egy, egy bátorító mosoly kíséretében, csak Astrid nem kapott csomagot.
-És te? - pillantott rá Ruffnut kérdőn. Vagy te már megkaptad otthon? - vigyorodott el, mire a szőke asszony kérdően pillantott Hiccupra, aki alig észrevehetően bólintott, és ujjait Astrid keze köré kulcsolta.
-Lényegében igen. Ezt, egy gyűrűt - pillantott az ujján tompán csillogó, művészien megmunkált, siklót mintázó ékszerre - , és egy... Egy bölcsőt.
Ruffnut egy pillanatig mintha még lélegezni is elfelejtett volna, Anne a szája elé kapta a kezét, a többiek pedig kimeredt szemmel bámultak Astridra, aki mosolyogva bólintott. Fishlegs tért magához először, és zavart vigyorral gratulált, majd példáját követték az ikrek és Snotlout is, aki valami furcsa, gyámoltalan pillantást vetett Hiccupra, és zavartan mormogott valamit. Eret széles vigyorral rázta meg a főnök kezét, és valamit mondott a szőke asszonynak is, Anne azonban nem tudta kivenni az erősödő zajban. Mikor Astrid mellé ért, az asszony nagy lendülettel vonta magához, hogy megölelje, majd a füléhez hajolt, hogy értse, amit mond.
-Azért majd... Tudnál nekem segíteni, amikor... Amikor kell? Hogy mit hogyan csináljak, vagy... Érted...
A lány elmosolyodott.
-Persze, ezer örömmel! - önkéntelenül a csapdászra esett a pillantása, aki azonban mással volt elfoglalva. - Hidd el, túl szokták élni - nevette el magát, Astrid pedig nyugtalanul elmosolyodott.
Anne, miután kiszabadult az asszony öleléséből, átadta neki az apró, koponyát formázó medálos láncot, amelyet bőrből és csontból készített, azonban, mikor tovább akart indulni, Astrid megragadta a karját.
-Várj! Van itt neked valami, ami remélem, hogy tetszeni fog... - húzott elő egy hosszú ujjú, csaknem fehér, puha anyagból készült fölsőt. - Csak tudom, hogy fázós vagy... - nevette el magát Anne elképedt arcát látva.
A lány átadta az ajándékait: Fishlegsnek egy apró könyvet, amelyet negyedelt lapokból fűzött össze, és bőrrel vont be, Hiccupnak egy faragott szárú tollat, hozzá való kormos tintával, Valkának pedig egy, csontból faragott hajtűt, vagy inkább hajba tűzhető fésűt készített. Az íjkészítés révén nem volt számára idegen a csonttal, fával és bőrrel való munka, így sikerült még épp idejében befejeznie az ajándékait.
Egyetlen dolog lapult már csak a táskája alján: egy egyszerű bőrből varrt, de dúsan díszített fémlemezzel fedett tarsoly.
Anne körülpillantott. A többiek már szétszéledtek, ki enni, ki inni, ki beszélgetni, de a zene is hangosabb volt már, amikor Eret lépett melléje.
-Nem akarsz táncolni? Csak... Csak eszembe jutott, hogy esetleg...
A lány arca vörösre gyúlt.
-Mármint... Én? Nagyon régen nem táncoltam, és igazán soha nem tanított senki...
A férfi elvigyorodott.
-Ugyan! Nagyon egyszerű a lépés, ezt még én is meg tudtam tanulni...
Anne incselkedve elmosolyodott.
-Biztos vagy te ebben?
A másik mulatságosan komoly arccal bólintott.
-Nyugodj meg, egészen biztos. Na, gyere! - indult meg arrafelé, amerre ritkábban álltak az emberek, csak egy-egy pár és néhány gyerek próbálta fölvenni az új zene ritmusát. Eret megállt. - Ha jól hallom, ez az a dal, amit... Szóval Valka dala. Végülis elég jól hangzik, nem? Azóta valamiért elég népszerű, amióta...
A lány egy pillanatra megtorpant.
-Én nem ismerem ezt a táncot... - pillantott a többiekre, akik lassacskán belerázódtak a zenébe, a másik azonban csak legyintett.
-Ugyan! Nincs benne semmi ördöngösség. Nézd csak... Ez a lépés, aztán így... Igen, jól csinálod! Miről beszélünk?! - vigyorodott el, és megragadta Anne kezét, aki eleinte félénken ismételgette ugyan az alaplépést, azonban gyorsan ráérzett a dolog ízére. Megborzongott, ahogy a másik karját a dereka körül érezte, ez az érzés azonban csöppet sem volt kellemetlen. Kezdett belejönni, a következő, és az azután jövő dalok alatt pedig felkuncogott, mikor a másik megforgatta, és ijedten sikkantott, mikor a férfi a derekánál fogva egyszerűen fölemelte és körbefordult vele.
-Hé, erről nem volt szó! - hangja furcsán magas volt, ahogy lihegve a földre toppant, Eret azonban csak vigyorgott.
-De azt sem mondtad, hogy ne csináljam... - próbált némi álkomolyságot csempészni a hangjába, majd körülpillantott. A lovasok lassan szállingoztak a szabadabb terek felé, hogy bekapcsolódjanak a táncba, Astrid és Hiccup együtt, Ruffnut, úgy tűnt, azon tanakodott, Snotlouttal vagy Fishlegssel táncoljon először, Tuffnut pedig mindenfajta korláttól és kötött mozgásformától mentes, egyéni koreográfiát produkált, a ritmusérzéke azonban kétségkívül a helyén volt.
Eret visszafordult a lány felé.
-Ha megemel valaki, most éppen én, akkor érdemes megtámaszkodni a vállamon. Így... Igen. A kezed amúgy is valahol ott van, és, ha ráhelyezed a súlyod egy részét, akkor nekem könnyebb lesz téged megemelni, neked meg nem lesz halálfélelmed, hm?
Anne Hiccup és Astrid felé pillantott.
-Úgy, ahogy ők most? - bökött feléjük a fejével, a másik pedig követte a tekintetét.
-Pontosan. Nos? Egy próbát megér, nem?
Ez már sokkal jobban sikerült. A lány kipirult arccal, csillogó szemmel állt meg, mikor a zene utolsó taktusai is elhallgattak, a másik pedig megtörölte a homlokát.
Anne az üresen maradt asztal felé pillantott.
-Nem akarunk egy kicsit leülni? Mindenesetre elég meleg lett... - túrt bele a hajába, bár így is a tarkójához tapadt pár tincs.
-Részemről teljesen rendben van - fújta ki magát Eret, s a lány éppen megindult volna az említett irányba, mikor a tömegből Valka toppant elő.
-Anne! Épp téged kerestelek. Ha volna esetleg egy perced... - mosolyodott el titokzatosan, majd a férfire pillantott. - Pillanat, és jövünk... - a lány meg mert volna esküdni rá, hogy szinte vibrál a szeme az elfojtott jókedvtől.
Az asszony nem sokat teketóriázott.
-Amikor te adtál nekem, én nem tudtam, de most... Hát, fogadd szeretettel... - húzott elő egy tenyérnyi vastag bőrövet egy Anne-éhez hasonló vászonzsákból. A lány csak pislogott.
-Nekem...? De hát ez... Tényleg nagyon köszönöm! - ölelte meg a még mindig mosolygó Valkát, aki jókedvűen paskolta meg a hátát.
-Igazán nincs mit, hiszen te is tudod, hogy milyen sokat jelent nekem az, hogy... Na mindegy. Menj csak vissza - engedte el vigyorogva, majd összehúzta a zsákja száját. - Várnak rád.
Az este hamar leszállt. Anne feje zsongott a hangos zenétől, a kavargó tömegtől, a zajos köszöntőktől és jókívánságoktól és a fülledt melegtől, s miután elvesztette szem elől Eretet, nem tudta kimenteni magát Gobber atyáskodó hátveregetései és olykor ugyan kissé trágár, de mulatságos történetei alól, azonban, mikor a féllábú kovács meghallotta a vagy ötödször felcsendülő, bár egyre hamisabb ,,dalát", a mondat közepén felpattant, és az útjába eső, gyanútlan Ruffnutot karonragadva táncra perdült, így a lány egyedül maradt. Raindancer már rég eltűnt a tömegben, Valkával együtt, s a lány valamiért gyanította, hogy az asszony valamiféle zártkörű rendezvényt tarthat kizárólag sárkányok részére, bár magában elmosolyodott a gondolattól.
Snotlout, Fishlegs és Hiccup egy asztal körül foglaltak helyet, néhány kupa erjesztett jaktej kíséretében, amelyből ugyan Snotlout fogyasztott a legtöbbet, aki éppen hangosan magyarázott valamit a kárörvendően vigyorgó Fishlegsnek, mégis Tuffnut horkolt az asztal vaskos lapjára dőlve, nem zavartatva magát a körülótte zajló eseményektől. A főnök szeme is csillogott, és olykor hevesen gesztikulálva szólt bele Snotlout monológjába, bár egyelőre nem tűnt úgy, mint akit fenyegetne az asztalra borulás veszélye.
Anne elsurrant mellettük, a bejárat felé, mert lassan úgy érezte, megfullad, ha itt kell maradnia, mikor azonban kilépett a vaskos kapun, egy pillanatra megtorpant. A Nagyterem lépcsőjén Eret ült, láthatólag a gondolataiba mélyedve, az ajtó csikordulására azonban fölkapta a fejét.
-Anne...? Hogyhogy itt?
A lány nekifeszült a kapunak, hogy becsukja, majd melléje lépett.
-Csak... Csak kijöttem... Melegem volt. Nem tudtam, hogy itt vagy, de ha egyedül akarsz lenni, visszamehetek...
A másik megrázta a fejét.
-Az istenek óvjanak tőle! Nem akarsz leülni? Nincs meleg, de talán ez most nem akkora baj. Mindenesetre... Jól áll a fölső - vigyorodott el zavartan. - Most kaptad, igaz? Meg az övet is...
Anne halkan elnevette magát, és letelepedett a lépcsőre.
-Így van. Igazán kedves tőled... Astrid ajándéka - elkomolyodott. - Csak azt akartam mondani, hogy... Neked is akartam adni valamit, de miután eltűntél... Szóval... Csak egy apróság - nyújtotta át a vászonzsákot a másiknak.
Eret zavartan vette el.
-Mármint... Nekem is készítettél...? - bogozta ki a zsák száját összefogó madzagot, és kiemelte a tarsolyt, majd meglepett pillantást vetett a másikra. - Ezt... Te csináltad?
A lány mosolyogva bólintott.
-Igen. Bár Gobber azért segített, mert eddig nemigen próbáltam ilyen lemezt készíteni, de... Hát, ez lett belőle.
A férfi a fény felé tartotta a tarsolyt, hogy lássa a mintákat.
-Nagyon szép. Köszönöm, Anne - pillantott a lányra, aki szégyellősen sütötte le a szemét.
-Igazán nincs mit. A jelek rajta... Védelmező jelek. Meg... Megpróbáltam a tetoválásod mintáját is belevinni, bár nem tudom, mennyire lett...
-Szép. Tényleg jól sikerült - Eret óvatosan göngyölte vissza a tarsolyt a vászonba, és lerakta maga mögé, mikor azonban visszafordult, összeszorított markában valami apró tárgyat tartott. - De... Én is készítettem neked valamit... Remélem, tetszeni fog, mindenesetre próbálkoztam - köszörülte meg a torkáz zavartan, s ujjai között megjelent egy apró, baglyot formázó medál, vékony bőrszíjon, hogy a lány tágranyílt szemmel pillantott föl rá.
-Ezt... Te? Egyedül...? - a másik szótlanul bólintott. - Ez... Gyönyörű! Eret...
A férfi elmosolyodott.
-Föladhatom rád?
Anne megsimította az apró medált.
-Nagyon köszönöm. Megtennéd...?
Eret óvatosan félresöpörte a hajat a lány nyakából.
-Szabad...?
Orrát megcsapta a másik hajának ismerős, puha illata, ahogy ügyetlen ujjakkal csomót kötött a finom bőrszíjacskára, s mikor Anne megmozdult, nem húzta el a kezét. Tekintete egy pillanatra találkozott a lányéval, aki valami furcsa, halvány mosollyal hunyta le a szemeit. A férfi szabadon maradt kezével finoman maga felé fordította a lány arcát, és belehajolt. Érezte a szájához érni a puha, telt ajkakat, s megborzongott, mikor a lány piros, hegyes nyelve az övéhez ért. Karját Anne dereka köré fonta, aki megérintette a tarkóját, és kapkodó, halk sóhajjal csókolt vissza.
-Látod? Szabad - mosolyodott el, s ujjai végigfutottak a férfi állán húzódó tetováláson.
Eret nem válaszolt. A lány lágy, fuldokló nyögéssel szinte feloldódott a karjaiban, s ajkai édesebbek voltak a szavaknál, amelyek most cserben hagyták őt.
Egyszerűen nem kellettek.
Sziasztok! Megérkeztek a kérdések a kérdezz-felelekre, amelyeket a blog 2000 megtekintéses cikkjekor hirdettem meg, és az istenek a tanúim, remekül szórakoztam a megválaszolásukkor. A kérdéseket köszönöm Kledirnnek és Draggg-nek, akik privában küldték őket át nekem, de így is megfelelt :)
VIGYÁZAT: a cikk kifejezetten vaskos spoilereket tartalmaz!
Kledirn kérdései:
1. Anne, mi a véleményed Eretről?
Anne: Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Hogy mit gondolok? *elpirul* Azt hiszem, ő igazán rendes ember, és jó barát. Na jó, lehet, hogy nem csak... Na, de hagyjuk is. Sok dolog van, amit ő tud a leginkább átérezni a csapatból, hiszen jövevény, akárcsak én, azon kívül pedig vicces és kedves, és nem veszi túl komolyan magát. Ahogy Skullcrusherrel nyúzzák egymást... *elvigyorodik* Összességében... Tényleg kedvelem őt.
2. Eret, mi a véleményed Anne-ról?
Eret: Hm. Anne nagyon kedves lány, aki, annak ellenére, hogy milyen fiatal, talán többet tapasztalt, mint kellett volna neki, de tényleg talpraesett. Van benne valami különös, amit talán még az édesanyjától hozott magával, nem tudom, mindenesetre... Ehh, nem tudom. Nagyon gyorsan megtanult bánni a sárkányokkal is, és Skullcrusher is kedveli, és... Egyszerűen szép! Jó, bevallom: tetszik. Na és? Persze, fiatal, meg minden, de ezen már túl vagyunk, nem?
3. Anne, melyik nevet szereted jobban, az Anne-t vagy a Nyeste-t?
Anne: az Anne-t, ez egyértelmű. A Nyestéhez fűződik pár kellemetlen emlékem, anyám használta ezt egyedül, és hát... A vége felé eléggé elmérgesedett a viszonyunk...
4. Hiccup, használod még a számszeríjadat?
Hiccup: *megvakarja a tarkóját* Hát... Nem igazán. Mostanában sokat dolgoztam a tűzkardon, és leginkább ez foglalkoztatott. De nem feledkeztem meg róla, most, hogy mondod, nem is volna rossz gyakorolni vele egy kicsit! Csak lenne rá időm...
5. Hiccup, a vezetői feladatotok mellett mennyi időtök van felfedezni Toothless-szel?
Toothless: *a neve hallatán felkapja a fejét*
Hiccup: *megveregeti a sárkány oldalát* Sajnos messze nincs annyi, mint régen, de amikor véletlenül akad némi szabadidőm, le sem lehetne kötözni minket, igaz, pajti?
Toothless: *helyeslően fölmordul*
6. Stormfly, mit gondolsz Eretről?
Stormfly (a gondolatai): Eret nagyon jó játék... Ő a lovasa Skullcrushernek, kaptam tőle halat is... Egy pillanat... Hal? A csarnokban mindig van hal! *elrepül*
7. Valka, kedveled Anne-t?
Valka: *elneveti magát* Hogyne! Anne nagyon kedves lány, és igazán hálás minden apróságért. Még a főzésben is segít néha, amióta... Jó, arról az esetről inkább ne beszéljünk. Mindenesetre a sárkányokkal is egyre jobban bánik, a segítségemre van a csatnokban. Talán olykor kissé távolságtartó... Végülis valahol meg tudom érteni. De... Az biztos, hogy jó, hogy van valaki, akit taníthatok. Akinek átadhatok valamennyit abból, amit tudok, ezt Hiccupnál elmulasztottam, és azóta is bánt a lelkiismeret. De bízom abban, hogy Anne fogékony rá, és jóra fogja használni a tudását...
9. Raindancer, miért vagy ilyen távolságtartó?
Raindancer (a gondolatai): Távolságtartó? A többiek tolakodóak! Na jó, már aki. Ki nem állhatom Skullcrushert! Hogy pont az ő lovasával van együtt annyit Anne... Stormfly mondjuk rendes, ő tudja, hol a határ. Na de ha valaki megjárta a csapdászok ketreceit, nem fog bízni egy olyan sárkányban, akit egy csapdász irányít... Nem bánom, ha Anne vele van, de ne érjen hozzám!!
10. Astrid, Stormfly azóta is szereti a csirkét?
Astrid: *nevet* Ez most komoly kérdés volt? Persze, hogy szereti! Bár nem kaphat mindig azt, annyi csirke nincs a világon...
13. Snotlout, Hookfang-gel már jobban kijöttök? Vagy azóta is imád szívatni?
Snotlout: Hát... Azt hiszem, most már sikerült megértetnem vele, hogy én vagyok a főnök... Aú, héj, Hookfang! Áú, hé, hagyd abba...!
Hookfang (a gondolatai): Idióta! Azt hiszed, nem értem, mit mondasz?! Főnök? Te?? Na idefigyelj, öregem...!
11. Ikrek, melyikőtök az okosabb? (Ezt muszáj mindenhol megkérdeznem XD)
Tuffnut: Ezen vitatkozunk már húsz éve, és...
Ruffnut: Huszonegy!
Tuffnut: Te születésedkor tudtál beszélni, jakagyú?
12. Snotlout, Fishlegs, még mindig küzdötök Ruffnutért?
Fishlegs: A küzdelem azért túlzás...
Snotlout: Hát persze! Küzdelem a végsőkig, győzzön a jobb!
Fishlegs: Azért örülök, hogy Eret kimaradt a játékból...
14. Snowflake, minek a hatására kezdted a blogot?
Az az igazság, hogy nagyon régóta terveztem, hogy elkezdek egy blogot, és már egy ideje rajongtam a sárkányokért is, de eleinte kissé idegenkedtem a fanfictiontől, mint műfajtól, és addig nemigen sikerült megfelelő terjedelmű írásokat kipréselni magamból. Aztán... Elkezdtem írni egy történetet, és, mikor rájöttem, hogy ez biztosan hosszabb lesz egy novellánál, megfordult a fejemben, hogy az akkori történet némileg átírva és itt-ott megcsavarva akár egy blog fő szálaként is megállná a helyét, így kezdtem neki ennek a kis történetnek, amelyhez egyre több új ötlet érkezik. :)
15. Snowflake, hány évadot tervezel? (Infó a tudatlanoknak XD)
Egyelőre úgy tűnik, három évados lesz a blog, de megeshet, hogy elhúzom a történet befejezését, és kitolódik négy évadosra, de ez biztosan kiderül a harmadik évad végén.
16. Anne, itt szeretsz jobban élni, vagy a régi lakhelyeden? (csak, mint hely, nem, mint körülmények)
Anne: Melyikre gondolsz pontosan? Laktam anyámmal, egy íjkészítőnél, egy fogadónál... De összességében Berken a legjobb. A többi helyen... Valahogy mindig amolyan kívülálló voltam. Jövevény, idegen, jöttment, itt azonban hamar befogadtak, hamarabb, mint álmodni mertem volna. Persze, bizonyára rengeteget számított Valka közbenjárása és hozzáállása, de... Jahh, és akkor még nem is beszéltem a sárkányokról...!
17. Eret, ugye már nem vágysz többet a régi életedre?
Eret: Az igazat megvallva ez egy bonyolult kérdés. Magára az életformára nem vágyom, nehéz és veszélyes, és két oldalról vagy nyomás alatt: egyszer vannak a sárkányok, akik értelemszerűen nem veszik jó néven, ha elfogják őket, a másik pedig a tudat, hogy elég egyszer menned üres kézzel vissza ahhoz, hogy aláírd a saját halálos ítéleted. Ezzel szemben azonban voltak ott is jó emberek. Olyanok, akikkel jó volt hajnalig beszélgetni, akik falaztak, ha kellett, és akikért megérte vállalni a kockázatot, hogy nem érünk vissza időben, ha segítségre volt szükségük mondjuk egy megvadult sárkány miatt. Ők azonban, ha jól tudom, szinte mind szétszéledtek, alig maradt pár ember Drago hajóin.
Az igazat megvallva, most, hogy ennyit tudok a sárkányokról, és köztük élek, nem hinném, hogy tudnám ugyanúgy végezni azt a munkát, amit eddig. Persze, eddig is tudtam róluk dolgokat, de fogalmam sem volt arról, milyen okos, kifinomult lények is ők. Hé, Skullcrusher! Ne löködj, te páncélozott agyú őstulok, éppen téged dicsértelek!
18. Hiccup, mit szólsz ahhoz, hogy néhányan vargnak tartanak? (XD)
Hiccup: Hát... Elhiszem, hogy nem lát az ember minden nap éjfúrián lovagló vikinget, de azért ezt olykor túlzásnak érzem... Ezzel az erővel akár Anne is lehetne boszorkány...
Anne: Hé, és ki mondta, hogy nem vagyok az? *nevet*
19.Astrid, még mindig szívesen készítesz jaklikőrt snoglettogra?
Astrid: Hát persze! Idén is tervezek, ráadásul Valka megígérte, hogy segít!
Hiccup: *felnyög* Odin, segíts...
Astrid: Hé, ezt hallottam!
Draggg Dragongem kérdései:
20.Eret mit gondolsz Anneről és Raindancerről?
Eret: Mint már mondtam, Anne nagyon kedves lány, Raindancerrel viszont már más a helyzet. Azt tudom, hogy nem kedveli Skullcrushert, viszont engem sem nagyon, talán emiatt, de Valka említett valami olyasmit, mintha lett volna dolga csapdászokkal. Nem tudom, azt hiszem, soha nem is fogom megtudni, mindenesetre remélem, azért javul majd a helyzet...
21.Anne szereted Astrid kiképzésését?
Anne: Kemény, annyi bizonyos, de mindent tud a fegyverekről és a sárkánylovaglásról, és nála gyakorlatiasabb tanárt elképzelni sem tudok. Bár a sárkánylovaglásra elsősorban Fishlegs tanított, de Astriddal is voltam már repülni, és voltak jó ötletei gyakorlatokhoz és trükkökhöz...
22.Anne szerinted Eret miért ilyen kedves veled?
Anne: *elpirul* ...
23. Flakehez. Lesz Hiccstrid és Erenne? *-*
Snowflake: Már hogy ne lenne?! Ez kérdés volt?
24.Csapathoz. Várjátok már a Snoggletogot??
Ruffnut: Hát persze!
Tuffnut: De még mennyire!
Snotlout: Már van is ötletem, mit csinálok Ruffnutnak...
Fishlegs: De az én ajándékomnak biztos jobban fog örülni! Igaz...?
Ruffnut: Ajjh! *szemforgatás*
Astrid: *Hiccupra pillant, összemosolyognak* Lesz egy meglepetésünk...
Anne: Kíváncsi vagyok, itt hogyan ünneplik, de legalább egy ételáldozatot bemutatok majd... Elvégre mégis a Nap Úr ünnepe!
Eret: Persze, hogy várom! Már csak a hangulat miatt is, nameg... Oldottabb, ünnepi hangulatban sok minden megtörténhet...
Hiccup: Remélem, mindannyiótoknak tetszeni fog az ajándékom...
25.Hiccup, sok a munka Snoggletog idején? Van időd a szeretteidre?
Hiccup: Az biztos, hogy sok munka van a készülődéssel, ráadásul a tél nem kíméli az embert, mindig van valami munka, ennek ellenére igyekszem. Astriddal sokszor dolgozunk együtt, anyámat pedig annyiszor látogatom meg, ahányszor csak tudom.
Ezen most már muszály lesz változtatni... De majd sonoglettogkor elmondom, miért! *vigyorogva int, és Toothless elrúgja magát a földtől*
Sziasztok! Egyetlen sor, mielőtt olvasni kezdenétek: ne feledkezzetek meg a ,,kérdezz-felelekről"! ;)
Astrid megveregette a sikló oldalát.
-Gyerünk, Stromfly!
A sárkány ellökte magát a talajtól, Raindancer pedig horkantva követte. Anne megkapaszkodott a hosszú, kellemes ívű, ám érdes szarvakban, és érezte, ahogy az arcába csap a szél. A repülés élménye; ez volt az, amit azóta sem tudott megunni, amióta először élte át, bár, ha Hiccupot kérdezte volna, talán ugyanazt a választ kapja. Ennek ellenére a főnök mintha valahogy mindig többet akart volna: az után, hogy éjfúriaháon repülhet, mintha olykor maga is sárkánnyá akart volna változni, ami - egy-egy babonásabb öreg szerint - sikerült is neki. Hogy aki repül, és tűz a fegyvere, valamint egy éjfúria követi mindenhová, nem lehet más, csak varg, mégpedig a legerősebb fajtából. A sérülés, ami összekötötte őt Toothlessel, talán csak fokozta a történet hatását, azonban úgy tűnt, őt nem bántja a dolog.
A lány ezen tűnődött, amikor a sikló hirtelen jobbra csavarodott a levegőben, Astrid pedig félig hátrafordult a nyeregben, bár a szél így is jóformán elkapkodta a szavait.
-Végigmegyünk a pályán? Nem árthat, ha gyakorolsz egy kicsit, mielőtt elkezdődnek a sárkányversenyek!
Anne elvigyorodott.
-Gyerünk csak! Ha nem gond, hogy lehagyunk...
Astrid gonoszul pillantott rá.
-Hé! Ki mondta, hogy megverhettek minket?! Esélyetek sincs! - nevette el magát, a következő pillanatban azonban mély mordulás hallatszott valahonnan alóluk, és Skullcrusher csavarodott fel előttük a levegőbe.
-Hát ti meg...? - a szőke asszony felágaskodott a nyeregben.
-Inkább én kérdezném ugyanezt - próbálta túlkiabálni Eret a tenger felől fújó szél zúgását. - Nem úgy volt, hogy...
-Volt, de már végeztünk. Gyakoroltok?
Skullcrusher egyhelyben verdesve pillantott hol a siklóra, aki érdeklődő kerrenéssel döntötte oldalra a fejét, hol a szörnyennagy rémségre, aki halk hördüléssel adott hangot a nemtetszésének.
-Valami olyasmi. Végigjöttünk ezen a pályán a másik irányból, mert ez a páncélos dög már nem bírt nyugton maradni - veregette meg a morajszarv oldalát, aki kissé megrázta magát, hogy Eret megbillent, és kénytelen volt a kápába kapaszkodni, hogy visszanyerje az egyensúlyát.
-Látod, érti ő, amit mondasz neki! Szép volt, Skullcruher, csak így tovább! - Astrid kárörvendő vigyora megtette a hatását.
-Akartok egy versenyt?!
Anne a combjával megszorította Raindancer oldalát.
-Még szép, hogy... gyerünk, nagylány! - a szörnyennagy rémség jókedvű mordulással ejtette el magát, hogy rongybabaként hulljon a föld felé, s csak alig valamivel a fák hegye fölött tárta szét a szárnyát.
-Hé! Na, megállj csak!
Skullcrusher nekilódult, nyomában a sikló nyergében felágaskodó Astriddal.
-Engem akartok ti megelőzni?! Nézzük, mit tudnak ezek a gyíkok!
Anne inkább érezte, mint látta, hogy a többiek utánaerednek, s csak hunyorogva élvezte, ahogyan az arca körül süvölt a szél.
Stormfly hamar beérte őket, hamarabb, mint a lány gondolta volna. A kék sikló sziszegő szárnyakkal húzott ell mellettük, Raindancer azonban nem zavartatta magát különösen: csak akkor gyorsított, mikor Skullcrusher is csaknem beérte őt.
Ahogyan az akadályok között surrantak, a lánynak hunyorognia kellett az éles napfényben, amely sziporkázva tört ezer darabra a havon. Gondolataiból Eret hangja riasztotta fel, s szinte észre sem vette, hogy lassan a pálya végéhez értek.
-Anne! Valami baj van?
A lány csodálkozva pillantott föl, de Astrid már vigyorogva válaszolt is a ki nem mondott kérdésre.
-Olyan arcot vágtál, mintha valakit ki akarnál nyírni... A szemedbe süt a nap, mi? Erre való a frufru! Tadamm! - tárta szét a karját színpadias mozdulattal. Eret a térde nyomásával feljebb ösztökélte Skullcrushert, a következő pillanatban pedig árnyék vetült Anne arcára, aki egy pillanatig nemigen tudta mire vélni a dolgot, aztán elnevette magát.
-Igen, tényleg csak emiatt, ne haragudja...
-Ne kérj bocsánatot! - Astrid kinyújtózott Stormfly nyergében, aki egyenletesen verdeste a levegőt, és szinte semerre sem mozdult el. - Mindig ezt csinálod, pedig semmi okod rá, te lány! - nevette el magát.
Eret oldalt hajolt, hogy lepillanthasson.
-Na? Mehetünk? Astrid megint elkönyvelhet egy győzelmet, szokás szerint, de ez kit zavar? - vigyorodott el, majd a lányra esett a pillantása. - Anne?
A szőke asszony megvakargatta Stormfly oldalát.
-Nekünk vissza kell mennünk a faluba, de maradjatok csak nyugodtan - pislantott kerek szemű ártatlansággal, majd választ sem várva megszorította Stormfly oldalát. - Gyerünk, kislány!
Anne egy pillanatig elképedve bámult utána, mikor azonban Eretre pillantott, arcán gonosz kis mosoly jelent meg.
-Nos? Ki ér hamarabb a pálya másik végéhez?
Skullcrusher úgy zúdult előre, hogy Raindancer méltetlankodó mordulással kapta le a fejét, majd erőteljes szárnycsapásokkal a morajszarv után eredt.
-Na? - pillantott oldalra a csapdász, mikor Anne beérte, és egy ideig fej fej mellett haladtak. - Mi lesz, ha nyerek?
Anne elnevette magát.
-Mi legyen? Adjak egy halat Skullcrushernek? Bár kétlem, hogy... Hé, ez most gonosz volt! - ösztökélte gyorsabb haladásra a szörnyennagy rémséget, mert amíg beszélt, a másik némi előnyre tett szert.
Az utolsó pár méteren végül ugyan beérte őket, a morajszarvnak azonban mégis sikerült valamivel előbb meglöknie a célul szolgáló póznát.
-Szóval? Hogy is volt azzal a győzelmmel?
Anne megvonta a vállát.
-Skullcrushernek kétségkívül jár a hal... Bár szögezzük le, előnnyel indultál!
-Egy utolsó visszavágó?
-Remek!
Ezúttal vagy Raindancernek volt nagyobb szerencséje, vagy Skullcrusher elégelte meg a dolgot, mert most a szörnyennagy rémség érte el hamarabb a célt, amit a csapdász vigyorogva vett tudomásul.
-De csak, mert hagytalak nyerni...
A lány feléje fordult.
-Ó, hát persze! Milyen kedves tőled! Vajon Ruffnuttal vagy Astriddal is megcsináltad volna ugyanezt? - hunyorgott, majd puhán kinyújtózott a nyeregben.
A sárkányok lassan leereszkedtek, Eret pedig leugrott a nyeregből.
-A nőknél sosem lehet tudni, mit akarnak hallani, szóval inkább nem mondok semmit - rázta meg a fejét, mire Anne játékosan fölhúzta az orrát.
-Ez most gonosz volt. Ezesetben... Ehh, hagyjuk. Most... Most akarunk még valamit csinálni?
-Hmm. Ötlet? Nekem van időm...
Anne elgondolkozva pillantott maga elé.
-Esetleg... Voltál már azon a csúcson? - mutatott a szinte csupasz hegytető irányába, amely kiemelkedett a körülötte hullámzó erdők közül.
A másik felpillantott.
-Ott... Nem, ott még nem. Gondolom, te már bejártad a környék erdeit, vagy tévedek? - vigyorgott, mire a lány megrázta a haját.
-Sajnos még nem, de feltett szándékom - vakargatta meg a törleszkedő Raindancer oldalát, aki mindenképp magára akarta vonni a figyelmét, Eret pedig közelebb lépett.
-Én mindenesetre szívesen jövök - nyújtotta ki a karját a szörnyennagy rémség felé, aki tartózkodóan bár, de megszaglászta, majd ismét Anne felé fordult. - Úgy látszik, azóta valamivel... Nyugodtabb lett. Mintha sikerült volna beilleszkednie. Gondolom, Stormfly-jal elég jól kijönnek, nem? - lépett egészen a lány mellé, aki egy pillanatra megborzongott.
-A-azt hiszem, igen. Nameg, persze Valka is sokat segített. De legfőképp Astrid. Nélküle...
-Ismerős. Gondolj bele: engem ő tanított meg sárkányon repülni... Nem volt a legkíméleteeebb tanár, elhiheted, de... Megtanított mindent, az biztos. Gyorsabban, mint valaha álmodtam volna, bár nem tagadom, hogy eleinte... Khm, meglehetősen ijesztő volt...
Anne elmosolyodott.
-Féltél...?
A másik egy pillanatig habozott.
-Hát... Végülis nem, de... Na jó, de. Féltem. A legelején. De azt gondolom, először...
-Először mindenki fél. Astrid azt mesélte, amikor legelőször ült Toothless hátán, állítólag visított, torka szakadtából, de azt mondta, az volt messze a legmeghatározóbb élménye a sárkányokkal kapcsolatban. Szerintem... Szerintem nincs rajta semmi szégyellnvaló.
Eret halvány mosollyal fordult felé.
-Azt mondod...?
A lány egy hajtincset csavargatott.
-Azt. De... Ehh. Most már remélem, nem félsz a magastól, mert az a csúcs bizony...
- sandított a férfire játékosan. A másik legyintett.
-Ugyan! Én...?
A lány a szörnyennagy rémség felé indult.
-Akkor meg mire várunk?
A hegytetőn jeges szél orgonált a szirtek között. Anne örült, hogy nem gyalog kellett följönnie, hiszen a repedésekben sok helyen megfagyott a víz és a sziklákon érzéketlenné merevedtek volna az ujjak, Eretet azonban, úgy látszott, nem bántja a hideg.
-Nem ülsz le? - húzódott odébb a sziklapárkányon, hogy a lány is elférjen, aki összekuporodott, hogy ne érje annyira a szél.
-Nem fázol?
-Meglepődsz, ha megint azt mondom: nem? - vigyorodott el, mire a lány csak a fejét rázta meg.
-Soha nem foglak megérteni...
Eret elnézett a fák fölött, ahol messze hallani lehetett a tenger tompa morajlását, ahogy próbált szabadulni a partjait elborító jég fogságából, s csak kis idő múlva szólalt meg újra.
-Na és...? Készülsz már a snoglettogra?
Anne kérdőn pillantott rá.
-A télközép ünnepe? Már itt is van...?
A másik jókedvűen mérte végig a mellette kuporgó lányt.
-Nincs messze... Nem tudom, nálatok hogy volt, de itt meg szokták egymást ajándékozni az emberek. Csak kíváncsi vagyok, hogy ott, ahol te laktál, hogy működött ez - hajolt közelebb, hogy a másik egy pillanatra az arcán érezte a meleg lélegzetét.
Anne elvörösödött.
-Nálunk... A faluban ugyanígy megvolt ez a szokás. Viszont az anyám mindig azt sulykolta, hogy ez csak formaság, és valójában a téli napfordulót ünnepeljük ilyenkor, hogy változik az év, és újra eljön a fény. De azt hiszem, az embereknek sosem rossz, ha ajándékot adnak egymásnak... A télben is van jó, és lehet mit várni. Később már én is el-elmentem snoglettogkor a falusi ünnepségre, de... Hát igen - hallgatott el. - Na és itt?
Eret maga elé pillantott.
-Itt... Tulajdonképpen egyetlen alkalommal voltam itt snoglettogkor, szóval csak arról tudok mesélni, de... A falu főterén fenyőfát állítanak fel, kidíszítik, mint sok más helyen is, és este mindenki összegyűlik a Nagyteremben, ahol az ismerősök, barátok megajándékozzák egymást. Nem feltétlen nagy dolgokkal, inkább apró figyelmességekkel, és együtt ünnepelnek. Egyesek azt mondják, csak azért van, hogy megszakítsa a hosszú, téli időszakot, de... Igazad lehet a téli napfordulóval, nagyjából mindig olyantájt van.
A lány szótlanul bólintott. Pillantása a másik mellényét összefogó bagolyra esett, és úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de inkább újra hallgatásba burkolózott.
-Nem kedveled túlzottan az ilyen összejöveteleket? - törte meg a csendet a férfi. - Nem tűnsz túl lelkesnek...
Anne megrázta a fejét.
-Semmi bajom velük, csak... Csak egyszerűen nem ismerek itt túl sok embert. Nameg, ha ajándékot kell készíteni... Nem igazán tudom, ki mit szeret, vagy mire van szüksége. Esetleg... Arra gondoltam, hogy tudnál ebben segíteni? - nézett föl a másikra.
Eret somolyogva pillantott rá.
-Segítsek? Hmm. Ezer örömmel, bár lehet, hogy én sem vagyok sokkal okosabb... Kiket is akarsz pontosan megajándékozni?
A lány vigyorogva pillantott fel.
-Ezer örömmel? Huh... Mindenesetre köszönöm. És... Mekkora dolgot szokás itt adni egyáltalán?
A másik megrázta a fejét.
-Apróságokat. Legalábbis barátoknak, de tőled akkor sem vennék rossz néven, hiszen...
Anne az ujjain kezdett számolni.
-Lássuk csak. Van valami ötleted, hogy mit tudnék készíteni mondjuk... Valkának? Valkának mindenképpen, Astridnak is, esetleg Hiccup? Meg talán Fishlegsnek is kéne valami, szegény annyit aggódott Raindancer miatt...
Eret elkomolyodott.
-Nos, Astrid... Igen, Astridnak mindenképp valami koponyásat...
Sziasztok!
Ma nem részt hoztam nektek, helyette azonban egy kellemes hírrel tudok szolgálni: a blog elérte a több, mint 2000 oldalmegjelenítést!
Ennek örömére, mivel különkiadással egyelőre nem sikerült elkészülnöm (bár ami késik, nem múlik), mégis szerettem volna hozni valamit számotokra, arra gondoltam, miért ne rendezhetnék egy kis ,,Kérdezz-felelek" játékot?
Aki kedvet kapott hozzá, alul, kommentekben tehet fel kérdéseket a különböző karaktereknek, vagy akár nekem, amelyre igyekszem egy cikkben vasárnapig válaszolni.
Mindannyiótoknak köszönöm a közreműködést, jó játékot! :)
Dancing Snowflake
A vihar elmúlt, a hó azonban megmaradt. A tiszta idő fagyot hozott, az utakat pedig tisztára kotorták a falusiak. A szél tisztára seperte az eget, ám a napsütés erőtlen volt, és valójában csak elvakított embert és sárkányt egyaránt.
Raindancer a kora reggeli csillogásban hunyorogva szaglászta meg a havat, és Anne derültségére meghentergett benne, majd ártatlanul pillantott a lányra, aki az ajtóban a hasát fogta a nevetéstől. Valka mosolyogva állt meg mellette, a szörnyennagy rémség értetlenkedő pillantására azonban halkan felkacagott.
-Úgy lászik, szereti a havat - támaszkodott az ajtófélfának, és mosolyogva figyelte a sárkányt, aki egy kusza pillanatig úgy nézett ki, mintha beleakadt volna a saját szárnyába, de végül sikerült összeszednie magát, a tüskéi között azonban megült a hó, és szinte azonnal olvadásnak is indult a forró bőrön.
A lány leporolta a nyerget, és felkapaszkodott a hátára. Vállán átvetve ott volt a különös, fekete bőrrel bevont íj, Raindancer nyergére pedig fölakasztotta a nyilakkal megtömött tegezt: Astrid nem felejtette el a gyakorlásra vonatkozó ígéretét, pontosabban kívánságát, Anne-nek azonban nem voltak ellene különösebb kifogásai. Napi munkáját már elvégezte, a havat is ellapátolta a ház és a pajták elől, így nyugodt lelkiismerettel adta ki a parancsot a sárkánynak.
-Gyerünk, nagylány!
Raindancer kiterjesztett szárnyakkal tett egy kört a falu felett, amikor jókedvű, kerregő kiáltással Stormfly csatlakozott hozzá, Astriddal a hátán.
-Nos? Készen állsz?
Anne elvigyorodott.
-Naná!
-Remek! A Hollószirt felé megyünk!
A lány somolyogva markolta meg a szörnyennagy rémség szarvát, mikor az gyorsabb tempóra váltott. Szóval erdei pálya.
Raindancer szinte fölélénkült, ahogy a hasa szinte a fák hegy súrolta röptében. Ez is egy közös vonása volt Anne-nel: ugyanúgy imádta az erdőt, bár a kedvenc helyei kétségkívül a hegyek szürke, éles sziklákkal csipkézett gerince volt, ahol a szél sikoltva szaggatta magát ízekre és huhogva énekelt a hasadékokban. A szörnyennagy rémség itt kihasználhatta a gerincről lezúduló szelet, és a lány úgy érezte, olykor szinte nyújtózkodik alatta.
Stormfly egy hirtelen fordulattal csavarodott lefelé, s Anne alig vette észre az apró tisztáson fekvő gyakorlóteret. Az egész valójában nem állt másból, mint néhány céltábla és egy féltető alatt pár láda fegyver, a legkülönfélébb fajtákból és méretekkel.
A lány lecsusszant a nyeregből.
-Itt szoktál gyakorolni?
Astrid leakasztotta a nyeregről a fejszéjét, és megpörgette.
-Nem mindig. Van még pár ilyen hely - vigyorgott.
Anne körülpillantott.
-Jól néz ki. Na és most...?
A szőke asszony nem sokat teketóriázott.
-Kezdjünk a fejszével. Kíváncsi vagyok, hogy áll a kezedben. Ott találsz - intett a fejével a ládák felé. - Van kedved célbadobni?
Anne előhúzott egyet néhány, rozsdásodásnak indult dobócsillag alól.
-Előre szólok, hogy csapnivalóan használom.
Astrid elhajította a sajátját, és egyenesen a céltábla közepébe vágta. A fejsze nyelét gondosan feltekert bőrdarabok díszítették, pengéje pedig úgy szaladt a fában, akár a kés a vajban.
-Csak csináld!
Anne lendületet vett. Mikor elengedte a fejszét, már látta, hogy rossz ívben repül; ugyan eltalálta a céltábla alját, azonban a vas súlya lehúzta a fegyvert, hogy az ahelyett, hogy megállt volna benne, puffanva hullott a földre.
-Nem baj az, próbáld újra!
A hatodik-hetedik, hasonlóan gyenge dobás után a lány leengedte a fegyvert.
-Mi volna, ha most az íjjal próbálkoznánk?
Astrid vállat vont.
-Ahogy akarod. Ezt is csak gyakorolnod kéne, és...
Anne felajzotta az íjat, és a derekára kanyarította a tegezt. A szeme sarkából látta, hogy Stomfly és Raindancer elsurran a fák közt, biztosra vette, hogy a legközelebbi patakhoz igyekeznek halat fogni, a szőke asszony pedig előkészítette a saját fegyverét. Íja valamivel rövidebb volt a lányénál, és egyszerű, magaszínű bőrrel bevont darab, ellentétben az ő fekete, x alakú öltésekkel dúsan kivarrott, szürke bőrszalaggal kényelmes fogásúvá varázsolt fegyverével. Nyilai rövidebbek voltak, lövései azonban elég pontosra sikerültek.
-Egy kicsit balra húzol - jegyezte meg Anne, mikor Astrid kihúzgálta a nyilait a tábla deszkái közül.
-Most próbáld te!
A lány megfeszítette az íjat. Érezte az elröppenő vessző tollait a bal kezén, amely rezegve állt meg a deszkában, a középső kör szélén.
-Elsőre nem rossz.
A többi lövése jobban sikerült; a délelőtt folyamán Astrid mutatott pár gyakorlatot különböző fegyverekkel, Anne azonban leginkább a nyilazást élvezte. Talált menet közben hátrafordulva is, ami a szőke asszonynak különösen tetszett, a lány azonban nem érezte túl jónak az eredményt.
-Azért ez régebben valamivel jobban ment - fintorgott, Astrid azonban letorkolta.
-Minden csak gyakorlás kérdése! Ez a fegyverekre igaz a leginkább. Elfelejteni viszont nem tudod - mosolyodott el. Anne rápillantott. Astrid hangjában volt valami, ami magára vonta a figyelmét. - Csak egy személyes gondolat, de... Néha úgy érzem, sok múlik azon, hogy ki hogyan nőtt fel, mi történt vele, ha megfigyeled, hogy milyen fegyvereket választ. Mi vagy te? Egy magányos vadász, akinek szüksége van egy tegeznyi szövetségesre, akik elég titoktartóak ahhoz, hogy ne árulják el a hollétét. Ne érts félre... Hiccup régen használt egy számszeríjat, amely pajzs is volt egyben. Rejtőzni a viking mivolta elől. Aztán a tűzkard. Jelzi, hogy ő a főnök, aki vezet a ,,sötétben" - formázott idézőjeleket az ujjaival. - Eret a két tőrrel... Biztonságot keres. Ha az egyiket el is vennék tőle, ne maradjon soha fegyvertelen, ezt nagyon jól meg kellett tanulja Dragónál. Fishlegs meg... Fishlegset azt hiszem, Snotlouton kívül sosem bántotta senki - nevette el magát.
Anne élesen pillantott rá.
-Na és te? Szekercéd van. Hadd gondolkozzak! Bizonyítanod kellett fiúk között, harcolni a lehető legférfiasabb fegyverrel, amit tisztelnek a vikingek. Fel tudod emelni, meg tudod forgatni, mint bármelyikük. Elismerés, igaz? Hogy harcos vagy, és nem csupán egy kislány...
Astrid elmosolyodott.
-Aztán jött Hiccup.
A lány egyik lábára helyezte a súlyát.
-Hát nem? És amit rólam mondtál, meg az íjról... Megállja a helyét. Hogy is...? Magányos vadász, aki a tegezben hordja a falkáját?
-Szövetségeseit.
Mintha még mondani akart valamit, ekkor azonban a bokrok közül Stormfly trappolt elő, a mögötte szinte kígyózó Raindancerrel. Mindkét sárkányról csepegett a víz, de a jókedvüket ez sem vette el.
A szőke asszony elnevette magát.
-Úgy látom, a sárkányod kezd feloldódni - pillantott Anne-re. - Stormfly mellett mondjuk általában hamar fel szoktak. Igaz, kislány? - vakargatta meg a sikló állát, aki halk korrogással helyeselt.
-Szervusz, nagylány - lépett Anne a közelebbsurranó szörnyennagy rémséghez, aki a tenyerébe fújt. - Nos? Indulhatunk haza? Meguntátok a halakat?
Astrid felkapaszkodott a sárkány hátára.
-Akárhogy is, de jó, hogy eljöttél. Ha mégis meggondolnád magad a szekerce kapcsán, csak szólj - vigyorodott el.
A lány a vállára akasztotta az íjat, és Raindancer mellé lépett.
-Köszönöm, hogy itt lehettem, de lehet, hogy az nem az én fegyverem... De amint változik valami, szólok - nevette el magát.
Astrid megveregette a sikló oldalát.
-Gyerünk, Stormfly!
Későre járt már, mikor elült a vihar. A nap hosszú volt és unalmas, és leginkább csak beszélgetéssel, történetekkel tudták elütni az időt, miután az egész csapat átült egy másik asztalhoz, hogy mindenki rendesen elférjen, később pedig Hiccup is csatlakozott hozzájuk, miután többször ellenőrzött mindent.
Anne, bár eleinte szabadkozott, végül kénytelen volt becsusszanni Fishlegs és Eret közé, mivel a szűkös padon Snotloutnak nem volt elég hely, a többiek pedig már mind ültek, így a köpcös fiú az asztalfőre került, amit némi, rosszul leplezett elégedettséggel vett tudomásul.
A lány összehúzta magát. Fishlegs savanykás izzadságszaga az orrába kúszott, és hiába igyekezett minél távolabb húzódni tőle, nem lett sokkal jobb a helyzet.
Később, néhány idősebb asszony jóvoltából egy kondérban forró levest raktak ki a vihar elől menedéket talált falubelieknek, estefelé azonban lassan mindenki kezdte elveszteni a türelmét. Fishlegset az asztalra borulva elnyomta a buzgóság, Snotlout hol történeteket mesélt, hol a vihart átkozta, Astrid és Hiccup pedig halkan beszélgettek. A lány halványan elmosolyodott, amikor a főnök Astrid füle mögé igazított egy aranyszőke tincset, s ujjaikat lágyan kulcsolták össze, valami rég megszokott, puha mozdulattal, míg az ikrek egymás hátának dőlve próbáltak nem elaludni az unalmtól.
Anne éppen azon merengett, hogy mennyivel gyorsabban telne a bezártságra pocsékolt idő, ha hozott volna pár lapot és ceruzát, amikor Eret megmozdult mellette.
-Unatkozol?
A lány elnyomott egy ásítást.
-Rég szórakoztam ilyen jól. Legalább ők elvannak - pillantott az asztalok mögé, ahol Valka éppen Meatlug pikkelyeit vakargatta, a többi sárkány pedig szinte rajongó mordulásokkal csoportosult körülötte.
Eret elvigyorodott.
-Az már igaz. Viszont... - Körülpillantott. - Nincs kedved kicsit körülnézni?
Anne cinkosan pillantott föl.
-Körülnézni...?
A másik kényelmetlenül feszengett.
-...Kérdezni akarok valamit.
A lány gonoszul elvigyorodott, és fölvonta a szemöldökét.
-Tényleg?
Eret megmozdult.
-Gyere!
Anne nem ellenkezett. A férfi a terem közepén vörösen derengő, hatalmas verem felé indult, ahol állítólag soha nem aludt ki a tűz. A lány érezte, ahogy a lángok melege az arcát nyaldossa, de ez valahogy kellemes volt a kinti hóvihar ellentéteként.
Halkan sóhajtott, és a kávára könyökölt, a másik pedig követte a példáját.
-Nos...?
Eret a lángokba bámult.
-Lehet, hogy hülyeség, de... Tényleg igaz ez a... A dolog a neveddel? Mår? Nem csak... Nem csak a történet miatt mondtad? - Anne halkan elnevette magát. Összegörnyedve kacagott, és nem bírta abbahagyni, a másik azonban zavartan hajolt közelebb. - Ekkora ostobaságot kérdeztem volna?
A lány a könnyeit törölgetve bólintott, majd mikor újra levegőhöz jutott, megrázta a fejét.
-Ne haragudj, de ez nagyon... Mindegy. Nem volt vészesen ostoba, de honnan vetted?
Eret zavartan nézett másfelé.
-Hagyjuk. Hogy is van a neved? Nes... Neszt...
-Nyeste. - Arca komoly maradt, de a szemében nevetés bujkált, ahogy fölpillantott. - Mår. De a menyéteket jobban kedvelem, ha arról van szó - pillantása a férfi mellényén csillogó fémbagolyra esett, és egy pillanatra szinte megdermedt. - Most én jövök. Esetleg... - lépett közelebb - megérinthetem?
Eret arcán átsuhant némi értetlenség, azonban nem zavartatta magát különösebben.
-Csak tessék. Vagy - várj. Egy pillanat! Mi... Az létezhet, hogy mi találkoztunk már? Az anyád... Godmåne asszony?! Te...
Anne ujjai végigsimítottak a hűvös fémen, és egy pillanatra megálltak ott, ahol a másik testének melege miatt az is elkezdett felmelegedni.
-Azt... Azt hiszem, igen. Találkoznunk kellett. Onnan kellett vedd, más nem csinált ilyet, de...
-Ő volt az a Fenyves szélén?
-Csak egy ideig. Talán négyéves lehettem, amikor eljöttünk onnan.
A férfi döbbenten lépett hátrébb.
-Ez... Szinte hihetetlen. Mi... Mi nem laktunk soha azon a környéken, csak valami út közben vitt el hozzá anyám, kis kölyökként. Meg akartad nézni a baglyot - vigyorodott el az emlékezéstől. - Igazság szerint alig emlékszem valamire, de ez megmaradt. Az... Az csak te lehettél, nem? Egy kislány. Tényleg nem sokra emlékszem, de szerintem nem volt ott más kölyök.
Anne elmosolyodott.
-Nem emlékszem rá. Nagyon kicsi lehettem még - pillantott fel. - Ha kamasz lettél volna, akkor is legfeljebb nyolc-kilenc éves lehettem.
A másik megrázta a fejét.
-Nem voltam több tízévesnél.
-Akkor meg?
-De legalább mégis... Mégis megnézhetted - vigyorodott el Eret. - Nem hiszem, hogy akkor olyan engedékeny lettem volna. A fiúk abban a korban...
-Inkább játszanak sárkányölősdit, minthogy totyogó csibékkel foglalkozzanak, jól sejtem? - kuncogott Anne. Most látszott csak igazán, hogy szinte még gyerek, ahogy a tűztől kipirult arccal nevetett. A férfi egy pillanatra meghökkent, azonban lassan ő is elmosolyodott. Olyan fiatal... A lány, ha ki is húzta magát, alig ért az álláig, ez azonban, úgy látszott, nem zavarta őt különösebben. - Nem emlékszem minden mogorva és ellenséges srácra, aki megfordult nálunk, és nem hagyta, hogy tönkretegyem a becses baglyát - hallgatott el Anne.
A lány a lángokat figyelte. Arcát pirosra festette a halk zümmögéssel gőzt lehelő fadarabokon táncoló fény, s haja most mintha vörösen izzott volna, ahogyan egymásbafűzött tincseket bearanyozta a szőkén táncoló tűz.
Eret megmozdult.
-Ruffnut jó munkát végzett. Mármint, a hajaddal...
A másik tétován elmosolyodott.
-Azt mondod...? Mindenesetre kedves tőled - pillantott föl.
A másik lassan kinyúlt, és még mielőtt Anne ellenkezhetett volna, végigsimított a fonaton.
-Csak azt mondd meg, az ilyeneket hogy csináljátok? Még azt megértem, ha három tincset fontok, mint Valka vagy Astrid. De ez... Ezer apró olvad egybe. Bonyolultnak tűnik, de.... Szép. - Anne egy pillanatig dermedten állt; szinte beleborzongott az érintésbe. Érezte, ahogy a vér az arcába tolul, azonban gyorsan elmúlt a pillanat. Eret zavartan köszörülte meg a torkát, és félrefordult, a lány pedig fülig pirosan fogta az ujjai közé a fonatot. Elég volt egy pillantást vetnie a másikra, hogy lássa: ő is elvörösödött. - Ne haragudj, ha... Csak...
-Semmi gond. Miért haragudnék? - próbált könnyed hangot megütni, Eretet azonban, úgy tűnt, nem igazán tudta meggyőzni.
A férfi a kávára könyökölt.
-Egyébként, ha kérdezhetek még valamit: te tudod, miért adta édesanyád a baglyot? Mit jelent pontosan? Csak, mert... Bárkit kérdeztem eddig, csak annyit tudott róla mondani, hogy sötét és gonosz dolgokat jelképez. Azonban nem hiszem, hogy egy javasasszony szándékosan... Érted.
A lány elmosolyodott.
-A bagoly lát a sötétben. Rengeteg dolgot tud, amelyet egyetlen más madár sem, meghallja a legapróbb neszt is, és szárnyai puhán siklanak a levegőben, hogy észre sem veszed, mikor érkezik. Valahol mindig más, mint a többi madár, azonban tud valamit, amelyet azok nem. Egyesek úgy tartják, látja a halált. Mások azt, hogy ő okozza, bár ez leginkább a pockokra lenne igaz - nevette el magát, és puhán megérintette a férfi mellényén a tűzfényben szinte izzó figurát. - Mindenesetre ritkaság, de amiatt ne aggódj, hogy rosszat jelentene. Ha a baglyot, mint jelképet nézed, arra tanít, hogy figyelj. Lehet, hogy elsőre ijesztőnek tűnik, de... - elakadt. Pillantása Eret válla fölött találkozott Valkáéval, aki eddig mosolyogva figyelte őket, most azonban gyorsan elfordult. A lányon az első pillanatban átfutott valami kellemetlen érzés, mintha meglesték volna, mikor azonban a másik hozzáért a kezéhez, valami mintha elpattant volna benne, s ahogy fölpillantott, tekintete találkozott a másikéval, aki halványan elmosolyodott.
-Ezt úgy mondtad, mintha betanultad volna.
Anne visszahúzta a kezét.
-Talán be is tanultam... Valamikor, régen. Talán.... De az is lehet, hogy most találtam ki - vigyorodott el. - Sokan azt mondják, hogy a javasok kuruzsolnak és hazudnak. Ez... Így, szó szerint véve nem igaz. Nem hazudnak, legfeljebb elhallgatják az igazságot. Vannak, akik elhallgatják a halált és a rossz jeleket, mert azt az emberek maguktól is belelátják a történetekbe és álmokba. Vannak azonban olyanok is, akik csak ezeket mondják el azoknak, akik hozzájuk fordulnak, mert azt gondolják, hogy különben elbíznák magukat és vágyálmokat dédelgetnének, miközben azok csupán a képzeletük szüleményei. Azonban azt gondolom, ez nem helyes. Bizonyos helyzetekben ezt kell tenni, azonban az ilyenekhez nem fordulnak szívesen az emberek. Megkeserednek, és a végén már nem csak hogy nem beszélnek a kedvező jelekről, de nem is látják meg őket. Azt gondolom, van egy arany középút. Hogy mit mondasz el és mit nem, azt meg kell érezni. Egy egészséges határnak, egy kevés misztikumnak maradnia kell, de lehet, hogy nem mondk nagy titkot azzal, hogy mindez tanulható. Anyám nem volt táltos, csupán füvesasszony, azonban attól, hogy nem született foggal, vagy burokban, még tudhat olyan dolgokat, amelyeket más nem. Csak menj ki az erdőbe, és minden tanít majd neked valamit; ez volt az elve. Hidd el, messze nincs akkora tapasztalatom, de ezt megtanultam. Értelmezni. Jelképeket, jeleket, vonatkozzon az az időjárásra vagy arra, hogy mi lesz a születendő gyerek neme, de akár a hosszú életre is. Ezt még azok is innen tudják, akik jósnak vallják magukat, és nincs benne semmi ördöngösség. Csak... Figyelni kell azokat a jeleket, amelyeket mindenki lát, de nem tulajdonítanak neki nagyobb jelentőséget - hallgatott el.
Eret lassan mozdult meg.
-Most már értem, mire céloztál azzal, hogy ezzel próbáltál boldogulni - vigyorodott el. - Minden szimpatikus és persze kifejezetten jóképű egyénnek beszámolsz róla, és nem hiszik már el, hogy többet látsz, mint ők... - nem fejezhette be, mert a lány nevetve lökte meg a mellkasát, hogy megtántorodott a nemvárt ,,támadástól", és megtámaszkodott a tűzkör káváján. - Hé! Ha már mindenképpen a lángok martalékává akarsz tenni, inkább szólj a sárkányodnak!
Anne gonoszul elvigyorodott.
-Jóképű! Szimpatikus? Hm! Ebben a teremben egyetlen ilyet látok, és az Astrid... A sárkányokkal viszont igazad lehet. Várj! - komolyodott el hirtelen. - Most, hogy mondod... Még soha nem láttam Raindancert ,,lángba borulni", pedig...
A másik komolyságot erőltetett az arcára, de a szeme jókedvűen csillogott.
-Talán azt ne velem próbáltasd ki, Snotloutnak lényegesen nagyobb tehetsége van hozzá.
A lány elmosolyodott.
-Ha te mondod... Bár Raindancer inkább az a hűvös típus.
-Persze. Nem tűzzel harcol, hanem minden mással, elvégre Skullcrusher ellen azzal úgysem menne sokra...
-Erre a kifejezetten méltóságteljes viselkedésre a te faragatlan szkarabeuszod úgy reagált, hogy szépen megkóstolta a szárnyát. Nos?
Eret vigyorogva vont vállat.
-Bár nem ő támadott először, ezt szögezzük le.
Anne elnevette magát.
-Rendben, ezt a kört te nyerted. Na de majd...! Amúgy vajon mennyi idő lehet?
A másik ismét vállat vont.
-Este. Vagy éjszaka. Én sem tudom, de kinézhetnénk, hátha enyhült azóta a vihar. Persze, csak ha akarod - tette hozzá gyorsan.
Mikor a lány kilépett a kapun, a szél már elállt. A falu kunyhóit vastag, érintetlen hótakaró borította, súlyosan megülve a tetőkön, s sziporkázva verte vissza ezer jégkristály a szakadozott felhők közül előbúvó hold sápadt ezüstfényét. Csend volt. A hó eltompított minden neszt, s valahol a behavazott házak mögül idehallatszott a fáradhatatlan tenger végtelen morajlása a sziklákon, ahogyan küzdött a tél csontkeze ellen, melynek érintése lassan üveges némaságba zárta.
Most azonban még harcolt. Hangos robajlással tört meg a sziklákon és lágyan csobogott vissza évezredek alatt vájt, titkos réseken, hogy a következő percben újra nekiszaladjon, s minden egyes hullámmal vastagabb jégréteget simított a sziklák csillogó hátára.
Anne megborzongott. Hideg volt nagyon, a Nagyterem fülledt, ember- és bundaszagú levegője után szinte jólesett fázni.
Hallotta, hogy Eret megáll mögötte, de nem foglalkozott vele. Leguggolt, és beletúrt a ropogós, tiszta szűzhóba, amely tündérporként sziporkázott a holdfényben, és üvegkemény hógolyót gyúrt belőle.
-Látom, mire készülsz, és nagyon nem jó ötlet! - jött a háta mögül, a következő pillanatban azonban úgy találta telibe a másikat, hogy az megtántorodott. - Hé! Ez most gonosz volt!
A lány felkacagott.
-Nagyon gonosz! De mielőtt... Aú! - a válasz nem váratott magára sokáig.
-Menjünk be, mielőtt újra csurom vizesek leszünk, nem ezt akartad mondani? Kihűl a terem.
Anne elfintorodott.
-Előbb fagy be Hookfang torka...
Eret somolyogva lépett be a terembe, a következő pillanatban azonban meg is torpant, mert Stormfly éppen előtte kaszált el a farkával, miközben Valka az oldalát vakargatta.
-Azt megnézem! Hookfang torka... Ugh... Bár léggé úgy fest, hogy az összes sárkány súlyos mozgáshiányban szenved - vigyorodott el.
A lány besurrant mögötte, Raindancer pedig, mikor megpillantotta, egyenesen feléje indult, és óvatosan megbökte az orrával.
-Azt hiszem, mi lassan indulunk is. Mindenesetre - hallgatott el egy pillanatra, és halvány mosollyal a másikra pillantott. - Jó volt veled beszélgetni...
