Sziasztok! Ez a történet egy kis kitekintés Berkről, és egyben halloweeni különkiadás, amely remélem, kárpótol benneteket a pénteken elmaradt rész miatt. Kellemes olvasást! :) Egy kis hangulatkeltő zene:
Esteledett. A nap fényét fáradtan szórták ezerfelé a nyugati égbolton tornyosuló, habos fellegek, vörösen izzó homályba burkolva a tisztás szélén őrködő fákat. Az asszony megállt a legszélső fa mellett, és leengedte a kezében tartott bőrzsákot. Pillantása körbejárta a tisztást, s csak miután mindent rendben talált, indult el a füves térnek jóformán közepén magányosan terebélyesedő, százados tölgy felé. A tölgy ritka fa volt errefelé, a fenyvesek és sziklák világában, ez azonban, úgy lászott, jól érezte magát itt, és hatalmasabbra nőtt még a körülötte növő erdő fáinál is. Az asszony megállt előtte. Fejét meghajtotta, mint aki uralkodó előtt áll, majd letérdelt, és zsákjából gyújtóst szedett elő. Az alászálló homályban fellobbanó lángok babonás táncot jártak a lombokon és aranyló fényük végigcsurgott a fa törzsén. Az asszony, aki eddig az ölébe ejtett kézzel bámult a tűzbe, most dobot és egy apró csomagot húzott elő a zsákjából, és egy csipetnyi szárított virágot szórt a tűzbe, majd arcát az édeskés füstbe hajtotta, s a dobot a tűzbe hajtva figyelte, ahogy a lángok végignyaldossák a bőrt, amely megremegett. A következő pillanatban kirántotta a tűzből, és a dobverő széles, hirtelen mozdulattal csapódott a hangszernek, hogy a mély, dongó hang betöltötte a tisztást. Majd újra. Még egyszer, és a kimért, ütemes dobolás egyre gyorsuló, dübörgő ritmussá vált, s mikor úgy tűnt, gyorsabb és erősebb már nem lehet, az asszony fölpattant. Kezéből kihullott a hangszer, helyette kés villant meg a tűz fényében, s karját a lángok fölé tartva a penge sebesen szaladt végig a puha, fehér bőrön, s a vér sötét cseppekben hullott a tűzbe, amely sercegve itta be az áldozatot. Az asszony egy percig mozdulatlanul állt, s mikor a cseppek egyre ritkultak, végignyalta a sebet, majd újra a dobért nyúlt. A feldübörgő hangok mintha a fejében, a gyomrában, a csontjaiban szóltak volna; lábai megmozdultak, s suhogó szoknyával pördült meg, hogy a lángokkal és a fa lombjában megzendülő széllel hajlongva forogja körül a fát és a lángokat, s nyomában mintha régholt lelkek éledtek volna meg a földből, ahol eddig hevertek. A felhők elborították az eget, s a szél vadul csapott le, s a lombok rémületes titkokat suttogtak egymásnak. Valahol megdördült az ég, s az asszony magánkívül fölkacagott. -A mennybéli dobos... Válaszol a mennybéli dobos... - dallamtalul ismételgetett szavai hiszérikus nevetésbe fúltak, ahogy a tűz lángjai elnyúltak a földön, megvonaglottak a szél korbácsától és kétrét görnyesztették az asszony testét, aki egyre verte a dobját, fel-feldübörgő fájdalom hangjait sikoltva az éjszakába. Szája szélén megszáradt egy csepp vér, s felnyögött, mikor a feje felett megdördült az ég. A szél felkavart port, esőszagú füstöt és tavalyi leveleket hajszolt át a tisztáson, s mikor az asszony a feje fölé emelte a dobot, és vad pörgésbe kezdett, a világra rászakadt a sűrű, kérlelhetetlen zápor, egy pillanat alatt agyonverve a lángokat. Az asszony tánca vad vonaglásba fordult, fejét és vállát a felhők mintha ököllel verték volna, a következő pillanatban azonban megtántorodott. Az égből kék fénnyel mennykő cikázott alá, egy pillanatra összekötve a tölgy koronáját a fellegek szürke hasával, s a villanást követő robajtól az asszony sikoltva rogyott a földre. A barna hajtincs a nyakába kötött zsákocskában szinte felforrósodott. Vállába éles fájdalom nyilallt, szeme előtt sárkány jelent meg, szürke és kék, kimeresztett karmokkal, orrából lángok törtek elő, de nem égettek, sőt, inkább hűsen simogatták a bőrét. Egy arc. Ugyanaz, mindig ugyanaz, szőke, rövidre nyírt szakállú arc, éles, kék szemek, a kép azonban elhomályosult, és az arc változni kezdett. A szakáll eltűnt, a haj feketébe olvadt, a szemek zöldbe játszó, melegbarna színnel teltek meg, az állán azonban furcsa, festett minta vált lassan kivehetővé. Aztán már csak a száját látta, ahogy ajkai egyetlen szót formáznak: Anne... Az asszony a földön hevert. Az eső rég elállt már, a villámsúlytotta tölgyet égett enyészetszag lengte körül, s a keleti ég alja szürkéből lassan rózsaszínre fordult. A szellemek átlendültek a kialudt tűz és az asszony felett, és eltűntek a félig halott fa odvában. Elmúlt az éj. Hajnalodott.
A készülődés feszült órái csigalassúsággal múltak el. A tervek, a remények, a félelmek lassan őrölték a perceket, azonban az egész annyira valószínűtlennek tűnt, hogy a lányban csak akkor tudatosult az ellenség közelléte, mikor a soron következő őrszem azzal a hírrel érkezett vissza a szigetre, hogy a hajóhad már el sem tudná kerülni Berket, és várhatóan néhány órán belül a sziget közelébe ér. Az őrszem nem tévedett. A hajók estére már a partról is jól kivehetővé váltak, azonban úgy tűnt, éjszaka nem kezdenek támadást. A sötétség leszálltával a parttól nem messze kigyúltak a fáklyák, így a hajók helye jól láthatóvá vált, Hiccup azonban újabb őrséget osztott be, órás váltásban, akik figyelték, hogy a fényt elkerülve nem indulnak-e csónakok a part felé. Sárkány egy sem mutatkozhatott, ez volt a főnök rendelkezése. Anne a pajtában tért nyugovóra, Raindancer mellett. A szörnyennagy rémség kiflibe tekeredve szuszogott, ahogy a pokrócba burkolózott lány az örökké forró oldalának dőlt, készen arra, hogy bármelyik pillanatban talpra ugorjon. A sárkány okos, sárgán égő szemeit a Anne arcára függesztette, s halk, doromboló mormogással nyugtázta a pikkelyvakargatást és a halk, nyugtató szavakat. -Jó éjt, nagylány. Holnap... Talán harc lesz. Vadászat. Embervadászat, ahol könnyen válhat az üldöző üldözötté... De vigyázni fogok rád. Vigyázni fogok rád, ígérem... A lány elbóbiskolt mellette, hajnalban azonban nem a harci kürtök szavára vagy Valka motozására ébredt, hanem halk csikordulásra, mert a pajta ajtaján Eret dugta be a fejét. -Anne... A lány pislogva emelte föl a fejét. -Reggel van...? Támadnak? A másik megrázta a fejét, azonban a félhomályban ez alig látszott. -Nem. Még nem... - benyomta a csikorogva tiltakozó ajtót, és leguggolt a lány mellé, aki lefejtette magáról a pokrócot, és fölült. - Azt akartam még mondani, hogy... Tegnap nem rosszból mondtam azt, a babonával. Csak gondoltam, hogy... A lány elmosolyodott, és megsimította a karját. -Ugyan... Hagyjuk. Nem fontos. De gondolom, nem ezért jöttél... -Azért jöttem, mert könnyen lehet, hogy nem kell már sokat várni. Mozgás van a hajókon, valószínűleg hamarosan... - Szavait egy tülök vonítása akasztotta meg, amelyre szinte azonnal válaszolt a hatalmas, csontremegtető berki kürt hangja. A lány egy pillanat alatt talpra ugrott, és megragadta az íját. Egy mozdulattal Raindancer hátára borította a nyerget, és fürge ujjakkal fűzte a helyükre a szíjakat. A nyergen két tömött tegez lógott, egyet pedig a saját derekára szíjazott, s már épp megindult volna kifelé, amikor Eret az útját állta. -Várj egy percet. Tudod, hogy ez veszélyes, és lehet hogy... Szóval... - a lány meglepett arcával nem törődve a derekánál fogva magához húzta, és száját az ajkaira tapasztotta. - Örökké sajnálnám, hogy nem mentem tovább... Anne lélegzete egy pillanatra elakadt. Arca égett, azonban lassan elmosolyodott. -Azért igyekezz nem lelövetni magad. Azt hiszem... - a második kürtjel élesen hasított a levegőbe. - Azt hiszem, sietnünk kell. A lány szinte futva indult meg kifelé, nyomában Raindancerrel, akire átragadt valami Anne idegességéből, és mintha észre sem vette volna Skullcrushert, és a lánynak alig volt ideje fölhúzni magát a hátára, mikor a levegőbe emelkedett. Anne aggodalmaival ellentétben a falu lakóit nem érte álmukban a támadás. A tegnap oly csendes és kietlen sziget fölött sárkányok raja örvénylett, azonban a lány tudta, hogy ezek csak a hátasok. A sárkányok csaknem fele, vagyis a Valka fészkéből valóak az erdő szélén rejtőzhettek, hogy a megfelelő pillanatban az ellenségre szabadulva törjék meg a vonalakat. A harci kürt szavába beleremegett a gyomra, s szinte megrészegült az arcába vágó mormogó, csárogó zsongástól, mikor Raindancer csatlakozott a falu felett kavargó rajhoz. Arca előtt színes szárnyak lejtettek, s meg-megcsapta őt az általuk felkavart szél, mikor azonban a tülkök harmadszor is felsírtak, a hajókról emberek özönlöttek elő. Akadtak köztük szervezett, egyenpáncélos seregtestek, de a legkülönfélébb szerzetek bukkantak fel itt-ott. Vadászok, egy-két csapdász, talán Eret egykori társai, magas kucsmákban és hajadonfőtt, színes gyapjúba vagy rideg páncélba bújtatva, olykor furcsa tetoválásokkal és a legkülönfélébb fegyverzetben. A lány már épp elfordult volna, hogy utoljára ellenőrizze a nyereg szíjait és a tegezeket, ekkor azonban megakadt a szeme valamin. A sereg szinte körülhullámzott egy sziklát, amely túl meredeknek bizonyult ahhoz, hogy a tömeg átsöpörjön rajta, a tetejéről azonban jól be lehetett látni a terepet, s ezt, úgy látszik, a sereg vezetői is felismerték, mert néhány, finomabb fegyverzetű alak fölkaptatott rá. Egy volt, amelyiket a lány első pillantásra a vezetőjüknek gondolt: ha beszélt, a többi tiszteletteljesen hallgatott, és, bár erősen gesztikulált, de a kezében tartott, nála csaknem magasabb bikahorog elég harciassá tette a megjelenését. -Björn...? - hallotta a feje fölül szájról szájra terjedni az ismeretlen, furcsa ízű nevet, azonban nem sok ideje maradt gondolkozni. A hajóról jövők eltökélten zúdultak a falu felé, azonban, mikor rádöbbentek, hogy a földön szinte semmiféle ellenállásba nem ütköznek, az elöl haladóknak már úgy tűnt, kezdett gyanússá válni a dolog. Ebben a pillanatban azonban fülsértő, sivító zaj hallatszott, s a házak mögül Toothless vágódott elő, Hiccuppal a hátán, s hihetetlen sebességgel nyillalt át a sereg fölött... Az éjfúria első lövése megadta a kegyelemdöfést az egyik, a hajókról éppen partra vontatott katapultnak. A sárkányraj fölbolydult. Egyesek az alfájuk után eredtek, Anne azonban feladatot kapott Hiccuptól. -Gyerünk, nagylány! A szörnyennagy rémség szinte kilőtt, s mikor a hajítógépek lövedékutánpótlását szállító hajók mögé ért, a lány elkiáltotta magát. -Raindancer, tűz! Az eredmény gyors volt, és váratlan, a lövedékek ugyanis valamilyen gyúlékony anyagból készülhettek, mert alig néhány másodperc alatt a fél hajó lángokban állt, s a tűztől recsegő gerendák közül csontig hatoló zümmögéssel távozott a gőz. Anne, miközben elsuhantak, még hallotta, hogy valami tompa morajlással felrobban mögötte, majd újra előrefordult, vigyázva, hogy mindig a hajítógépek mögött maradjon, ahogyan a terv szólt. Íjának markolata fölmelegedett a kezében, egyik nyilat a másik után küldte a katonák sorai közé, akik hátulról nem számítottak támadásra. Egyik tegeze kiürült, egy másikhoz nyúlt hát, amelyben vörösre festett vesszők sorakoztak. Hátrafordult a nyeregben, és újabb két nyilat eresztett el. Oldalt pillantva az ikrek sárkányát látta meg először, aki alig valamivel az íjászok fölött suhant el, egyik fejével gyomorforgatóan zöld gázt lehelve, majd a következő pillanatban a másik egy jól irányzott szikrával az egészet berobbantotta, az emberek fájdalmas üvöltése és elszakadó íjhúrok szánnivalóan kurta pendülései közepette. A lejtőkön karikába görbült cipzárhátak gurultak csapatostul, mint megannyi elszabadult ördögkerék, s a lány úgy sejtette, ezeket Valka indíthatta útjukra valamelyik magasabban fekvő védelmi vonalról. Ekkor azonban szinte megrémült, mert a feje fölül sötét szárnyak csontig hatoló szisszenése hallatszott, s a következő pillanatban egy vakító, kék plazmabomba csapódott be, alig valamivel előtte, s az egyik legnagyobb katapult zsarátnokként szakadt össze, maga alá temetve néhány katonát. Nyílvesszők suttogása, lövedékek becsapódásának hangja töltötte be a levegőt, a következő pillanatban azonban Hiccup és Toothless újra támadott, s az ellenség újabb katapulttal lett szegényebb. Raindancer felmordult, majd mikor újra a hajók fölé értek, ismét lőtt. Tüze végigperzselte a fedélzet köteleit és belekapott a vitorlákba, s mikor a raktárakat elérte, ugyanaz történt, mint az előző hajóval: a lövedékek lángra kaptak. A lány azonban ekkor Astridot pillantotta meg, aki eddig ugyan inkább a szokatlan támadástól csordába tömörülő katonák közé lődözött, azonban, mikor látta, hogy Snotlout és az ikrek nélküle is jól boldogulnak, Hiccup parancsának értelmében a hajók felé vette az irányt. -Ez jó húzás volt, menyétlány! - szorította ökölbe a kezét, hüvelykujját magasra tartva, mielőtt Stormfly elsuhant volna a szörnyennagy rémség felett. Anne már éppen válaszolt volna, ekkor azonban megpillantott valamit, amitől elszorult a torka: Skullcrusher egyenesen a vezér sziklája felé röpült. Eret azt tette, amit Hiccup parancsa szerint tennie kellett: ártalmatlanná tenni a veszélyesnek ítélt személyeket, akik elszabadulva nagyobb gondot is okozhatnak. Egy tisztet, akit látott már párszor, sikerült kiemelnie a tömegből egy egyszerű, régen a sárkányok ellen használt kötélhurok segítségével, és elszállítania a Tanácsteremhez, hogy ,,gondját viseljék" a csata végéig, s Skullcrusher tüze használhatatlanná tette az ellenség kürtöseinek ,,hangszereinek" jó részét, ezzel ellehetetlenítve a kommunikációt a seregtestek közt, pontosabban a sereg és a vezérük között, aki, úgy látszott, lényegében a feje volt mindennek. Ekkor azonban meg is pillantotta őt, aki néhány embere között egy kisebb magaslaton állt, s láthatólag nagyon elmélyedtek a tanácskozásban, így későn vették észre a levegőből közéjük zúduló Skullcrushert. A tisztek fejvesztve menekültek, a zömök, szőke, bozontos férfi pedig dermedten állt, mintha a földbe gyökerezett volna a lába. Eret lecsusszant a morajszarv hátáról, és egy gyors mozdulattal kirántotta az egyik rövid, széles pengéjű kardját. -Björn! Hogyhogy itt, barátom? - terült szét a képén kaján vigyor. - Nem gondolod, hogy kissé nagy fába vágtad a fejszéd, amikor ezekre a lovasokra támadtál, hm? A másik végre megmozdult. Arcán félelemmel vegyes megvetés tükröződött, s megrándult, ahogyan a levegőbe hasított egy újabb, pozdorjává aprított katapult robaja, azonban hangja nyugodt maradt. -Annyira megkedvelted a sárkányokat, hogy beálltál lovasnak? Vagy csak a bőrödet mentetted, mert puhány voltál ahhoz, hogy elintézd a sárkánytolvajt? Eret elkomorult. -Annyira még nem, hogy ne tudnék leszámolni veled - lépett közelebb a másikhoz. - Vagy, ha mégsem sikerülne, Skullcrusher elvégzi helyettem is - intett a háta mögött a földet kaparó morajszarvra. Björn hátrálni kezdett, a következő pillanatban azonban arcán gúnyos mosoly terült szét. -Valóban? Akkor figyel csak IDE! - az utolsó szót már szinte üvöltötte, s valahová a másik mögé nézett, ahonnan katonák rontottak elő, és egy szempillantás alatt bekerítették. -Nos? Még mindig ezt gondolod? Mert... Eret megmozdult, hogy Björnre vesse magát, egy katona azonban hálót dobott rá, s ő összegörnyedt a megakasztott lendülettől. A vezér, egykori munkatársa csupán megvető mosolyra méltatta. - Egy ember ereje semmit sem ér. Ha pedig a sárkányodra vagy kíváncsi... - Skullcrusher keményen küzdött ugyan, szarvaira azonban kötelek fonódtak, és nem bírt tőlük szabadulni. Björn a katonáihoz fordult. - Engedjétek ki a mi sárkányainka...AAAAAaaaat! Parancsát azért zárta ilyen furcsán, mert ebben a pillanatban egy kék-szürke árny vágódott a társaság fölé, s Raindancer úgy emelte ki a vezért a katonái köréből, hogy azok még nyikkanni is elfelejtettek. Eret ezt a pillanatot használta ki arra, hogy kicsusszanjon a háló nyílásán, és a még mindig kábult katonákat félrelökve ugrott Skullcrusher mellé. Elég volt két főbb kötelet elvágnia, hogy a morajszarv busa fejét megrázva szabaduljon a többitől is, majd, mikor lovasa már a nyeregben volt, erőteljes szárnycsapásokkal Anne után indult. Az akció ugyan nem egészen úgy sült el, ahogyan a lány szerette volna, mivel Raindancer csak a ,,kapd el a vikinget" parancsot ismerte, azt nem, hogy ,,kapd el Eretet", így a pácba jutott csapdász helyett azt a szőrmókot, vagyis Björnt markolta fel, akit a legkönnyebben elérhető helyen, vagyis a kör közepén látott, mikor azonban Anne látta, hogy a férfi nélküle is boldogul, inkább a Tanácsterem felé vette az irányt. -Nem baj, nagylány, szerencsénk volt - veregette meg a sárkány nyakát, aki felmordult, s mert az a másik nagyon kapálózott a karmai között, földobta a levegőbe, hogy fogást váltson, amit az erőteljesen helytelenített ugyan, de ez sem a lányt, sem Raindancert nem zavarta különösebben. Anne visszafogta kissé a szörnyennagy rémséget, hogy Skullcrusher beérje őket, majd átkiáltott a férfinak. -Ez mi volt itt az előbb? Nem tudom, mit parancsolt neked Hiccup, de az öngyilkos akció biztosan nem szerepelt benne! A másik a szavába vágott. -Anne, erre most nincs idő, ez Björn, a vezérük! A válogatós gyíkod őt kapta fel... Vidd a Terembe, és szólj Valkának, hogy kiengedik a sárkányokat, jöjjön, de most rögtön! Nincs vesztgetni való idő - hallotta még a lány, Skullcrusher azonban tett egy fordulatot, s Toothless egy újabb lövedékének hangja elnyomott minden mást. A lány bólintott, bár már nem volt kinek, s a Tanácsterem felé fordította Raindancert. Mikor Björn dolgát rábízta a Teremben szolgálatot teljesítő Fishlegsre és a többi vikingre, az erdőszél felé vette az irányt, ahol a terv szerint Valka és a lovas nélküli sárkányok rejtőztek addig, amíg Hiccup parancsot nem ad a támadásra. Raindancer vakmerően suhant be a fák közé, s Anne szinte azonnal megpillantotta Cloudjumper tarajának körvonalait. -Valka! - ugrott le a nyeregből. - Most nincs idő magyarázkodni, de... Az asszony megragadta a vállát. -Hiccup! Mi van Hiccuppal? Anne megrázta a fejét. -Semmi baja. Toothless vigyáz rá. A katapultokat robbantják. Siessetek, jönnötök kell... -Ez az ő parancsa...? A lány türelmetlenül a levegőbe markolt. -Nem, de... Erre most nincs idő! Valka, kérlek! Segítened kell... Ebben a pillanatban süvítő szárnyak szisszenése hasított a levegőbe, s a fák közé Toothless vágódott be. -Hiccup...! A főnök fölemelkedett a nyeregben. -Gyertek, itt az idő! Anya, kieresztik az ő sárkányaikat, nem tudjuk, mire számíthatunk, de meg kell próbálnotok megállítani! Az asszony aprót bólintott, és a fejébe húzta azt a különös, kék sisakot, amelyről hosszú, göcsörtös szarvak meredeztek minden irányba. Anne tudta, hogy a sisakot egy Alfa koronabóbitájáról mintázták, hiszen a faluban egyre különösebb történetek kaptak szárnyra az asszony addigi életéről, Hiccup régi asztalán még rajzokat is talált a sárkányról, így az összefüggés valahol érthető volt számára. Ebben a pillanatban azonban Valka megforgatta a feje felett azt a hosszú, kampós-göcsörtös botot, amelynek zsiborgó hangjára a sárkányok fölkapták a fejüket. Raindancer fölmordult, és felemelt fejjel, feszülten figyelte, ahogy az asszony fölkapaszkodik a narancsszínű viharszelő hátára, és ismét megforgatta a botját, ekkor azonban Cloudjumper elrúgta magát a földtől, a sárkányok pedig fölrobajló szárnycsattogással követték őt. Anne erősen fogódzott Raindancer szarvaiba, s mikor a sárkányraj kiemelkedett a fák takarásából, egy pillanatra elakadt a lélegzete az elé táruló látványtól. A csapdászhajók gyomrából sorra emelkedtek fel a sárkányok, kisebb csoportokban vagy egyesével, a levegőben azonban szinte abban a pillanatban egymásnak is estek, ahogy kijutottak a fogságból. Figyelmük azonban nem sokáig lankadt, mert a közéjük zúduló berki sárkányok tökéletes új célpontot jelentettek. Raindancer jobbra-balra kapdosott, a lány inkább érezte, mint látta, hogy állkapcsát összezárja egy vicsorgó, öreg gronkel mellső lábán, majd a következő pillanatban oldalt perdült a lezúduló, sziklányi farokbunkó elől, és alábukott. Anne megfeszítette az íját, és combjaival szorítva-kapaszkodva hanyattfeküdt a nyeregben, hogy az őket üldöző, felbőszített sárkányra lőjön, Valka hangja azonban megállította. -Ne! Sárkányra... Sárkányra ne...! A lány megmerevedett. A hang irányába fordult, de Raindancer már a megmaradt hajók felett suhant. A lány már leengedte a fegyverét, azonban későn vette észre az egyik hajó fedélzetén álló íjászt. Vállába éles fájdalom hasított, a következő pillanatban azonban Raindancer szájából aranyló lángok csaptak ki, és beterítették a hajót, az eget, az egész világot...
Az alkony elmúltával lágyan hullott a világra a szürkület. A csend elomlott a parton, és megült a fák fiatal lombú ágai közt, s az erdőket betöltötte a tavasz nehéz, vajúdó illata. A lilából szürkébe forduló alkonyi égen két árnyék suhant keresztül némán: Stormfly és Skullcrusher is tudta, hogy most csendben kell maradni. Eret kinyújtózott a nyeregben. A szél zúgott mellette, s a morajszarv szárnyai olykor halk, csattanó hanggal verdesték a levegőt, mintha valaki puhán összeütötte volna a tenyerét, s érezte, ahogy a hűvös levegő bekúszik a vastag, prémes mellénye alá. Astrid látszólag álmosan, szinte érdektelenül kuporgott Stormfly hátán, a férfi azonban tudta, hogy az első gyanús jelre villámmá változna. Az asszony snoglettog óta valahogy megváltozott. A domborodó hasán kívül is. Mintha szelídebb lett volna, s az anyaság ősi tudása tette lágyabbá a hangját, a mozdulatait, s a pillantása mögött örökké ott bujkált valami várakozó, csendes öröm. Eret kinyúlt, hogy megveregesse Skullcrusher nyakát, a következő pillanatban azonban a morajszarv fojtottan felmordult. Astrid fölkapta a fejét, és az alászálló sötétségbe meresztette a szemét, majd bólintott, mintegy önmagának. -Fáklyák... Ott vannak. Ne menjünk túl közel, csak, hogy kivehessük őket... A férfi izmaiban megfeszült a várakozás. -Ha nem megyünk közelebb, nem... Az asszony egy pillantása elég volt, hogy megértse. -Közelebb megyünk... De várjuk ki a teljes sötétet. A sárkányok lassú, lusta szárnycsapásokkal kezdtek körözni a hajóhad körül, vigyázva, hogy elég messze maradjanak ahhoz, hogy láhatatlanok legyenek, azonban Eret így is megkönnyebbülten nyelte le az ijedtségét, mikor a hajók felől kiáltás hallatszott, majd egy másik felelt rá. Nem kellett hozzá sok idő, hogy Astrid közelebb ösztökélje a vonakodó Stormfly-t, aki, úgy látszott, megérezte a szélhozta szagokat, mert egyre nyugtalanabbul viselkedett. -Semmi baj, kislány! Héj! Eret, látsz valamit? A férfi egy percig feszült arccal meredt a hajókra, majd arcán széles vigyor terült el. -Nincsenek ezek harmincan se! Központi, nagyobb hajóból öt vagy hat, a többi, amit látsz, valószínűleg vagy sárkányokat, vagy utánpótlást szállít. Ha egyet fölgyújtasz, amin lövedékek vannak... - arcára ráfagyott a vigyorgás. - Katapultok. Öt. Minden központi hajón egy... Istenek... A sötétben nem látta Astrid arcát, de az asszony hangja nyugodt maradt. -Mit tudnak? Eret megrázta a fejét. -Égő lövedékkel sok kárt tudnak okozni, bár a katapultjaik a hajók mozgása miatt nem túl pontosak, de egy falu házai közé célozva nem nehéz találni... Viszont, ha kivontatják őket a partra, veszélyesek lehetnek. Astrid újra a flotta imbolygó fénypontjai felé pillantott. -És mit gondolsz, mi jelenti a legnagyobb gondot ezen kívül? A másik elgondolkozva meredt maga elé, majd aggodalmasan pillantott körül. -A hajókon sok ember lehet, ezt most nem tudjuk megállapítani. A csapdászhajók mozgékonyak, de az emberek fegyelmezetlenebbek, könnyebben megtörnek, a nagyobb hajók állandó legénysége azonban erősebb csapat, bár kevesen vannak. Ők Dragónak feltétlenül engedelmeskedtek, nem tudom, hogy most ki a parancsnok, de sok minden megváltozhatott azóta. Könnyen lehet, hogy csak a legkeményebb mag maradt... Azt mondom, nem érdemes a gyenge láncszemekre építeni. Ha lehetőség adódik, Hiccup tudni fogja, hogyan használja ki... A katapultok miatt aggódom a leginkább. Az asszony élesen pillantott rá, hogy még a sötétben is látta a szeme villanását. -És mi van a sárkányokkal? -Nincs gnúvadjuk, szóval... Úgy tudják őket használni, mint a harci kutyákat. Elvadítják őket, hogy gyűlöljenek, aztán kieresztik... Ezzel próbálkoztak mások is Drago előtt, de olyanról még sosem hallottam, hogy sárkányok küzdöttek volna lovasok ellen... Astrid a fénypontokra meredt. -Tehát azt mondod, ez a sereg nem olyan veszélyes, mint Drago a gnúvadjával...? Eret ismét megrázta a fejét. -Nem mondom, hogy nem veszélyes. Azt mondom, más módon támadnak majd. Másra kell felkészülni, amennyire lehet. Az asszony bólintott. -Én megbízom a szavadban. De, csak, hogy tudd: ha veszítünk, a fél falu téged fog először okolni... Már, akik életben maradnak. A férfi keserűen elvigyorodott a sötétben. -Mert egy dezertőrben sosem lehet megbízni, mi? Ami egyszer karika, gurul az... Kedves tőled, hogy mondod, de... Tudom. Ne hidd, hogy nem hallom, amit mondanak. Csak Hiccupon múlik, hogy mit gondol, és ha őt sikerül valakinek meggyőzni... Astrid elmosolyodott. -Tegyünk róla, hogy ne sikerüljön. Ha ennyi, amennyit megtudhattunk, akkor induljunk vissza, mielőtt felkel a hold. Minden perccel növeljük az esélyét, hogy kiszúrnak. A reggel kíméletlenül korán érkezett el. Anne fázósan kuporodott össze a puha, szinte fehér pokróca alatt. Az éjjel sokáig nem jött álom a szemére, gondolataiba újra és újra beúsztak a hajók, fáradt képzelete pedig lidérces álmokat szőtt belőlük, így szinte kimerültebben ébredt, mint amilyen előző este volt, bár a hűvö, reggeli levegő hamar magához térítette. Nem sokáig készülődött. Kíváncsisága leküzdötte a fáradtságot, s mikor Valka pislogva előkerült a földszinti szobából, már surrant is kifele az ajtón. Raindancer morcosan eresztett lágyan lengő füstcsíkot az orrlikain át, mikor a lány beeresztette a hideg fényt a pajtába, ahol aludt. Lassan mozdult meg, pikkelyei korrogva horzsolódtak a durva fagerendákon, azonban a hal és Anne simogató ujjai hamar megbékítték. A lány lassan emelkedett föl a sárkány mellől. -Gyere, nagylány... Hosszú napunk lesz. Barikádok. Fák nyögései, ahogy utolsó reccsenéssel végigdőltek a földön, hogy aztán sárkányok vadul fújtatva emeljék őket a helyükre. Hajítógép. Kötelek karvastagságú csápjai. A tanács a nagyteremben, az emberek és sárkányok elosztása, álca az erdőben, a fiókák biztonságba helyezése, a gyermekek biztonságba helyezése... Nőkről nem esett szó, mert Hiccup védelemről szóló első próbálkozásait a testes amazonok olyan heves tiltakozása nyomta el, hogy a főnök nem is szentelt több figyelmet a veszett ügynek. Volt valami a levegőben, valami névtelen feszültség, amitől még a legmakrancosabb sárkányok is szinte megszelídültek, s még Raindancer is csak egy lapos pillantást vetett Skullcrusherre, mikor az egy rakomány fa után leereszkedett mellette. -Eret... - a lány halványan elmosolyodott. - Éltek még? A másik kissé oldalra hajolt a nyeregben. -Ma biztosan. Talán holnap... Anne élesen pillantott rá. -Halálról beszélni csata előtt szerencsétlenséget jelent, hát még ennyit sem tudsz? Eret elvigyorodott. -Épp úgy beszélsz, mint Astrid. Ő ismételgeti ezt. Mennem kéne... És ne idegesítsd magad emiatt. Azt hiszem, a babona és a vallás között is sok különbség van. Szóval... Utolsó mondatát elnyomta Skullcrusher mordulása, amint ellökte magát a földtől. Anne egyedül maradt.
Délutánba hajlott a nap. A tavasz első érintésére megroggyanó hó és az erdőszélek napsütötte foltjain előbúvó virágok egyet jelentettek a sárkányversenyek kezdetével. A levegő még hűvös volt, de közel sem olyan metsző, mint télen, amikor a lovasok arcába jégdarát vágott a szél, a sárkányok repülését nem segítették a fölfelé szálló, meleg áramlatok, s a hideg átjárta hártyás, finom szárnyaikat. Raindancer rosszallóan mordult fel, amikor Anne már vagy nyolcadszor fordult volna olyan élesen, hogy az erősödő, langyos szél szinte megperdítette őket, a lány azonban nyugtatóan veregette meg a nyakát. -Nyugalom, nagylány! Ez volt az utolsó ilyen, de muszály gyakorolnunk! Egy ilyen fordulat nem okozhat gondot egy ilyen gyönyörű sárkánynak, nem igaz? Nem ő volt az egyetlen, aki kihasználta a jó időt a gyakorlásra. Astridot domborodó hasa sem tartotta vissza attól, hogy szabadidejében hosszú túrákat tegyen a környéken, olykor csak sötétedés után térve vissza. A közelben Meatlug, a gronkel repült el, a hátán gubbasztó Fishlegssel, apró szárnyaival szaporán verdesve, valahol, messzebbről pedig Skullcrusher jellegzetes, mély hördülését hallotta. Elmosolyodott. -Valamelyik erdei gyakorlópályán lehetnek... Gyerünk, Raindancer! A szörnyennagy rémség elégedetlenül mordult egyet, de nem ellenkezett. Bár a régi ellentét nem újult ki közte és a morajszarv között, megkedvelniük azóta sem sikerült egymást, bár a lányt ez nemigen zavarta. A sárkány erőteljes szárnycsapással indult meg abba az irányba, amerre a lány jelezte neki a combjai nyomásával és a szarvánál fogva, majd lusta siklózásba kezdett a fák fölött. Mikor a kiterjesztett szárnyú, szürkéskék árny elsuhant felette, Eret fölkapta a fejét. Skullcrusher halkan fölmordult, de föltápászkodott a fa alól, ahol eddig hevert, és mintegy kérdően a lovasára pillantott, aki elvigyorodott. -Már tudod, mit akarok, nem igaz, cimbora? - állt fel a kidőlt fatörzsről, és megpaskolta a morajszarv oldalát. A sárkány kedvelte a lányt, ezzel eleve tisztában volt, ám az, hogy még Raindancer jelenléte sem tudta eltántorítani, először komolyan meglepte a férfit. Mostanra azonban lassan kezdte kitapasztalni, meddig mehet el a morajszarv úgy, hogy azt még Anne szörnyennagy rémsége is elviselje, nem okozott hát gondot együtthagyni őket egy időre. Mikor Skullcrusher széles szárnycsapásokkal lökte föl magát a fák fölé, a lány már rég elhagyta őket, a szörnyennagy rémség kényelmes tempója mellett azonban nem volt nehéz beérni őket. Ahogy a szürke sárkány észrevette a morajszarvat, halk hördüléssel gyorsított a tampóján, Anne azonban igyekezett visszafogni. -Hahó! Észre sem vettelek benneteket - fordult Eret felé, aki a fák felé intett. -Nem akarsz leszállni valahol? Talán egy kicsit könnyebb volna... A lány nem várta meg, hogy befejezze. Térde enyhe nyomására Raindancer lassan megindult. Anne egy tisztást nézett ki, ahova hamarosan le is sikerült ereszkedni, a morajszarvval a nyomukban, s mikor lecsusszant a sárkány hátáról, a férfi odalépett hozzá, és átfogta a lány derekát. -Milyen napod volt? - simult hozzá Anne, és megborzongott, mikor a másik beleszuszogott a hajába. -Kibírható - mormogott Eret, továbbra is a lány feje búbjának. - Még nemigen mozognak a halrajok, de majd lassan... Egyelőre nincs sok dolog körülöttük. Majd. Na és te? Anne lassan kibontakozott az öleléséből. -Lényegében Valkának segítettem a fiókákkal, mert elég vadóc némelyik, meg hát tudod, milyenek... Eltartott egy darabig, az biztos. Most meg... Hát, látod - a lány letelepedett egy tölgy göcsörtös gyökerei közé. - Tavaszodik, ők pedig egyre... Izé, virgoncabbak - vigyorodott el. - Az ember egyszercsak elérkezik arra a pontra, amikor legszívesebben megfojtaná a kis dögöket, aztán elég annyi, hogy valamelyik rádmereszti a szemét, és nem tudsz többet haragudni se rá, se a többire... Eret somolyogva csóválta meg a fejét. -Ha neked egyszer gyereked lesz... -Nem lesz - vágott a szavába Anne. - Vagy legalábbis... Még pár évig biztosan nem - tette hozzá a férfi értetlenkedő arckifejezését látva. - Nagyon is jól tudom, milyen volt anyámnak az, hogy én úgy születtem, hogy nem... Egyszerűen nem volt készen rá. Lehet, hogy ha rajta múlik, soha nem jöttem volna a világra, de hát ki tudja ezt? Mindenesetre... Nem akarom, hogy az én... Gyermekem is úgy nőjön fel, ahogy én - állt fel. - Sokszor, annak ellenére, hogy dolgozom és sárkányon repülök, és itt vagyok veled, úgy érzem, néhányan ennek ellenére annyira gyermeket látnak bennem még... A férfi elkomolyodott. -Az öregek már csak ilyenek. Hidd el, sokan vannak, akik gyereknek tartanak mindenkit, aki nem öregebb, mint az ő gyermekeik, akkor is, ha azok már meglett harcosok vagy családapák. De te... - ujjaival végigsimította a lány arcélét. - Tudom, hogy ebből nem jövök ki jól, mert ha ellentmondok, akkor öregítlek, de... Anne halkan elnevette magát. -Nem gondoltam, hogy valaha örülni fogok neki. Nyugodj meg, nem fogok megsértődni - simította meg a másik karját. Eret nem válaszolt azonnal. A lányt első pillantásra idősebbnek gondolta volna ugyan a koránál, a viselkedése pedig sokszor komolyabb volt, mint a lovasoké, azonban volt benne valamiféle, szinte gyermeki huncutság, kíváncsiság és végtelen szabadságvágy, ami a másik irányba billentette volna a mérleget. Alakja ennek ellenére formás volt, már-már asszonyos, s széles csípejét és telt kebleit ellensúlyozta karcsú dereka. Nem, nem nézte volna tizenkilencnek. Anne Raindancer felé indult. -Ránézek mégegyszer Valkára, hogy boldogul - pillantott hátra. Nem mintha az asszony ne tudta volna megfékezni bármelyik sárkányt, de a lány tudta, milyen fárasztóak tudnak lenni a fiókák. - meg talán Astridra is, ha lehet... - kapaszkodott föl a nyeregbe, a másik pedig követte a példáját. -Én lehet, hogy visszamegyek a kikötőbe. Sosem tudni, lesz-e valami, de... A lány megszorította a sárkány oldalát. -Gyerünk, Raindancer! A szörnyennagy rémség elégedett mordulással lendült a levegőbe. Anne nem tudta, minek örül jobban: a repülésnek, Valkának, vagy annak, hogy végre eljöhet Skullcrusher közeléből, mindenesetre megveregette az oldalát. -Ezaz, nagylány! Hallotta, hogy valahol mögötte a morajszarv is felmordul, a szürke sárkány azonban gyorsított, amit most annyira nem is bánt. A falu fölé érve éppen ereszkedni kezdtek volna, amikor az ellenkező irányból kék siklót pillantott meg közeledni. -Astrid - vigyorodott el, mire a szörnyennagy rémség halk, dünnyögő mormogással csapott párat a szárnyaival. Anne nem tévedett. A szőke asszony alakja hamarosan tisztán kivehetővé vált, azonban a lány látta, hogy valami megváltozott vele. -Astrid! Minden rendben? - csusszant le Raindancer nyergéből, mihelyst földet értek. Az asszony arca megfeszült. -Nem. Én rendben vagyok, ne szuggeráld a hasam, de... Szólnunk kell Hiccupnak. Flotta közeledik. A lány szája tátva maradt egy pillanatra. -Flotta? Hiccup... Ötletem sincs, hol van, de... Astrid szó nélkül irányította Stormfly-t a falu főtere felé, s mikor a sikló földet ért, leugrott a nyeregből, és benyitott a főnöki ház ajtaján. -Hiccup...? Anne megállt a küszöbön. -Nincs? -Akkor a műhely - döntötte el a szőke asszony, majd megindult az említett épület felé. Idegességéből valami átragadt a sárkányokra is, akik nyugtalanul iramodtak az előresiető Astrid után, azonban mire beérték, már ismét az ajtó előtt állt. - Itt sincs. Anne-nek eszébe jutott valami. -Nincs most valami tanácskozás? A nagyteremben talán... A másik a hegybe vájt csarnok felé vette az irányt. A teremben éppen megbeszélés zajlott, viszonylagos csendben, így, mikor a szőke asszony berobbant az ajtón, minden szem rászegeződött. Hiccup fölemelkedett a térkép mellől. -Astrid! Minden... Minden rendben? Az asszony megrázta a fejét. -Nem. Egy idegen flotta közeledik, észak felől - emelte fel a hangját, hogy a többiek is megértsék. - Nagyobbrészt hadihajókból áll, de akadnak köztük csapdászbárkák is... Egy pillanatnyi döbbent csend után Spitelout, Snotlout apja pattant fel. -Ez Eret műve! - csapott az asztalra, mire a vikingek között halk sustorgás indult meg. - Ő hívta ránk a társait! Emlékezzetek: ő csapdász volt, ráadásul vezető a saját hajóján... Mi oka lenne arra, hogy ittmaradjon, és ne árulja el a szigetet? Gondoljatok bele! Ő itt csak jövevény, akit megtűrnek, mégis, mi oka lenne... -Skullcrusher. Anne hangja furcsán nyugodt volt, ahogy kiegyenesedve farkasszemet nézett a meghökkent vikinggel, aki egy pillanatnyi döbbent hallgatás után felvonta a szemöldökét. -És te...? Neked mi keresnivalód van itt, lány? És mennyi jogod van szólni? Vagy... - arcán halvány, győzelemittas vigyor suhant keresztül. - Talán te is segítettél neki ebben? Hogy véghezvigye a tervét? Ne gondold, hogy elhisszük az ártatlanságodat a barna szemeid meresztésétől! Az ő szajhája vagy, ne hidd, hogy nem tudom, hát érdeked, hogy sikerüljön... - úgy tett, mintha nem vette volna észre a lány hátborzongató szisszenését, és gyilkos dühtől összeszűkülő pupilláit. - Mégis, miért tartaná vissza őt egy sárkány? A sárkány oda megy, ahová a gazdája parancsolja... -...De az alfáját soha nem hagyja el. Fékezd a nyelved, Spitelout, és hagyd békén a lányt, mert a Gnúvad koronájára mondom, Stoick rosszul tette, hogy annak idején nem hagyta, hogy megölesd magad a támadások alatt! - lépett elő valahonnan a terem egy homályba burkolt sarkából Valka. Szemei zölden égtek a dühtől, alakja szinte megnyúlt, szavai betöltötték a termet: Anne még sosem látta őt ilyennek. - Ha egy kis eszed volna, nem bűnbakot keresnél, hanem nagyon hálás lennél, ha ezek után Eret még hajlandó neked segíteni... Ha meg ő hívta volna ide őket - amit nem hiszek -, akkor ráérsz ezzel később is foglalkozni. Ha Astrid flottát látott, ami erre tart, kevesebb időnk van, mint gondolnánk... -Mit véded őket, Valka? És miért hivatkozol a halott férjedre, akit otthagytál húsz évre, hogy azt sem tudta, élsz-e vagy halsz? Mégis, mi közöd van neked ehhez az egész csapdász-jövevény históriához? Mondd, talán te is segítettél nekik? Szívesen uralkodnál te is a sárkányokon, mi? Azt mondják... -ELÉG! - Hiccup ökle az asztalon csattant, a főnök pedig úgy pattant fel, mintha rugók lökték volna a levegőbe. - Ebből elég! Csend! Mondom CSENDET! MOST! Spiteolut a főnök arcát fürkészte. Úgy tűnt, érezte, hogy elvetette a sulykot, mert magában mormogva ereszkedett vissza a helyére, Valka azonban aggódva pillantott a fiára. -Hiccup... -Ne! - tett hárító mozdulatot a főnök. - Ne most! - gyűrte le az indulatait, és felsóhajtott. - ...Rendben. Hol is tartottunk? Szóval flotta. Csapdász- és hadihajók, igaz? Astrid bólintott a hirtelen beállt csendben. -Így van. Nem nagy flotta, és sárkányokat sem láttam, de erre tartanak. Amondó vagyok, hogy érdemes volna elküldeni federíteni... Mondjuk Eretet. Az emberek között fölerősödött a sustorgás. -De miért? Alkalmat akarsz adni neki az árulásra? - pillantott rá Spitelout élesen. Astrid megrázta a fejét. -Eret tudni fogja, mit várhatunk attól a flottától. De, hogy ne maradjanak kétségeid... Magam megyek vele. Hiccup összevonta a szemöldökét. -Astrid, én nem ellenzem, de legyetek óvatosak. Legjobb, ha sötétedés után mentek, ügyelve, hogy ne lássanak meg titeket, hadd higgyék, hogy meglephetnek minket! A hajók lomhák, és ha nincs szél, két-három napba is beletelhet, mire ideérnek... A szőke asszony megragadta Anne kezét. -Gyere! A lány mintha álomból ébredt volna, de arca merev volt, és ajkait összepréselve pillantott a bosszús arcú Spiteloutra. -Ezt... Nem felejtem el. Nem felejtem el, efelől megnyugodhat... Mi a neve? Astrid megtorpant. -Spitelout...? Ne izgasd magad, ő ilyen, de csak a szája nagy. A sárkányok ellen még ezerszer rosszabb dolgokat mondott, és nézd meg most... Anne megrázta a fejét. -De a sárkányok nem hallották. A sárkányok nem értették. Astrid megindult. -Hidd el, ha értették volna, már nem élne. Na gyere... Sietnünk kell. Fogy az idő.
