31. Fejezet - Éj

Sziasztok!
Tudom, ez a rész nem túl eseménydús, viszont Erenne, amire már nagyon szükség volt, és fel kell tankolni belőlük az elkövetkezendő, harcosabb részekre...
Szóval kellemes olvasást *.*



Mikor hazaért, Anne épp a tűzhely mellett kuporgott. Az első pillanatban úgy kapta fel a fejét, mintha ráijesztettek volna, azonban ahogy megpillantotta a férfit, elmosolyodott.

- Azt hittem, Spitelout megevett téged vacsorára – nevette el magát, ahogy a másik nyaka köré fonta a karjait. – Sokáig tartott…?

Eret belenevetett a csókba.

- Ugyan! Azért nem adom olyan könnyen a bőrömet… Na és Gerda…? Örült az édesapjának?

Anne elmosolyodott.

- Ezt úgy kérded, mintha nem ismernéd őket… Úgy visított, mint egy rettenetes rém, akinek ráléptek a farkára, úgy szaladt be hozzá… és Jörg tényleg jobban lett. Nem is látszik rajta, hogy beteg, úgy összeszedte magát… szóltam neki, hogy ha bármi gond van, vigyázunk rá, ha kell, de…

- Kis mókus, el tudom képzelni – vigyorodott el a másik. – Jó, hogy itt volt, de… te sütöttél halat? – esett a pillantása az asztalra.

- Nem, tudod, megsütötték magukat – a lány hangja csipkelődő volt, ahogy kibontakozott Eret öleléséből és az asztal mellé lépett. – Ennyit még én is tudok… és nem Valkától tanultam.

- Mit gondolsz, mikor jönnek értünk? Mi van, ha a tanácskozás csak álca? És mi van, ha sikerül megszöknünk?  Kihallgatás előtt vagy után? – Fenris idegesebbnek tűnt, mint bármikor, a szakállas pedig mogorván húzta össze magát. – Ha kiderül, hogy…

- Mit izgatod magad? Legfeljebb azt kapod, amit bárhol máshol az első pillanatban kapnál – mormogott maga elé, a másik azonban mintha meg sem hallotta volna.

- Az is lehet, hogy ha a fiúk nem mentek olyan messzire…

- Szétszórták őket, nyugodt lehetsz – Björn nem táplált magában illúziókat a serege állapotára nézve. – Legjobb esetben is szétszéledhettek azóta.

- Na és mi van, ha…

A következő pillanatban olajozatlanul felsíró ajtó hangjára egyszerre rándultak össze, azonban a főnök és az őt kísérő vikingek helyett csupán a kétségbeesett, holdvilágképű Fishlegs dugta be a fejét.

- A tárgyalás… kapkodott levegő után – A tárgyalás… Elmarad…!

Mikor a lihegése csillapult, Anne fészkelődő mozdulattal bújt a férfi karja alá, aki puhán közelebb húzta magához. Ahogy a lány végigsimított a süllyedő-emelkedő, széles mellkasán, ujjai megálltak egy pillanatra a tüzes bélyeg nyomán, amely most élénkvörös színt öltött, s egy pillanatra érezte, ahogy a másik megrezdült az érintésétől.

- Fáj…? – Anne puhán törleszkedett hozzá. Az első éjszakán, amelyen együtt voltak, fölszakadt a vállán lévő seb, azonban ez a fájdalom semmi volt ahhoz a csodához képest, amire a férfi akkor tanította. Ágyéka lüktetett ugyan a másik akaratos szerelmétől, azonban most ezt sem bánta…

Akkor furcsa, ellentétes érzések viaskodtak benne. Egyszerre akarta a másikat és rettegett tőle, sikoltva vergődött a fájdalomtól, és mégis, mikor elaludt a karjai között, úgy érezte, biztonságban van.

- Nem. Már nem – Eret hangja érdesnek hatott, s a lány érezte, ahogy még szorosabban magához vonja.

- Szólj, ha…

- A körmeid néha fájnak – vigyorodott el a másik. – De úgy kell nekem, mi? Menyét – nevette el magát. – Gerda egy kis tündér, de most… azért jó, hogy nincs itt - hallgatott el. Anne hallotta a mély, nyugodt lélegzetét, s ez jó érzés volt, békességes érzés.

A tűzhelyen pislákoló parázsra szürke hályogot vont a hűvös est, s a lány megborzongott, ahogy a lassan emelkedő telihold kerek képe bevigyorgott az ablaktáblák résein.

- Eret…

A másik megmozdult.

- Valami baj van?

Anne szinte hirtelen mozdulattal ült fel.

- Becsukom az ablakot. Nehogy…

- Van odakint valaki? – ült föl a másik is, a lány azonban megrázta a fejét.

- Nem, csak… csak a Hold. Semmi, csak…

Eret lassan elvigyorodott.

- Zavar téged?

A lány behajtotta az ablaktáblákat, majd tanácstalanul megtorpant. Ahogy ott állt, anyaszült meztelenül az apró szoba közepén, s bőrén babonás vörösbe derengett a kihúnyó parázs gyenge fénye, olyan volt, igazán olyan, mint a mondák gyönyörű, babonás boszorkányai.

- Néha az az érzésem, mintha figyelne. Anyám csinált néha ilyet, mikor gyermek voltam, csak állt ott, és figyelt, én pedig féltem felpillantani… olyankor örültem volna, ha odaül az ágyam szélére vagy megsimít, de ő csak nézett, nézett, aztán csendben kiment. Néha ma is az az érzésem, mintha…

A férfi elkomolyodott.

- Azt mondják, a Hold az asszony az égen. Ha édesanyád…

- Azt mondod, ő néz? Nem először hívják őt boszorkánynak, de azt senki sem állította, hogy a Holdasszony szemével látna – nevette el magát a lány, majd borzongva mászott vissza a vastag takaró alá a másik mellé.

- Hé, hideg vagy! – Eret jókedvűen dörmögött, ahogy Anne puhán elhelyezkedett mellette, és hozzásimult. – De… - komolyodott el. – Egyszer mesélhetnél arról, amiben… amiben hiszel. Végülis… Ez elég… más. Még az én törzsemben is máshogyan gondoltak dolgokat… Ott azt tartották, hogy a Hold a férfi és a Nap az asszony, mert az asszonyok öle forró és abból születik minden élet.

A lány arca elkomolyodott.

- Majd egyszer… majd egyszer mesélek. De mi volna, ha az az egyszer inkább holnap lenne? Későre jár… - fészkelődött egy keveset, ahogy a másik magához húzta. A férfi érdes ujjai megsimították a lány kebleinek lágy bőrét, hogy az puhán felnevetett, Eret pedig beleszuszogott a hajába.

- Ha tudnád, milyen vagy ilyenkor…

- Hm? – Anne huncutul pillantott föl.

- Hát, például kicsi és… - nevette el magát a másik.

- Hé! – tiltakozott a lány. – Kikérem magamnak, én…

-  Hagyd, Menyét – Eret vigyorogva húzta magához. – Nem azon múlik. Hidd el, nekem tetszel – mormogott bele a nyakába, hogy Anne halkan fölsóhajtott. Ez most nem a vágy kapkodó, vagy az épp beteljesülő szerelem kínlódó sóhaja volt, hanem valami furcsa, fáradt-derűs lélegzete egy el nem fojtott mosolynak, ahogy arca ismét a másik mellkasához simult. Érezte a kimért, lassú lüktetését és elvigyorodott, ahogy a férfi elnyomott egy ásítást.

- Nem akarsz még aludni? A bagoly a mellényeden nem garantálja, hogy…

- Nem rossz ötlet…

Anne elhallgatott. Leszállt az éj.

Nem volt szükség szavakra.

Egy kis kiakadás - Választ kaptam

Az első reakcióm: én besírok. Ennyi. Kész. Flake-nek ennyi volt, meghalt, game over, kaputt...

Egy régebbi bejegyzésben filozofáltam egy keveset a sárkánycsapdászok (és persze Eret) hovatartozásával kapcsolatban, azonban Avannak tumblr-jén kutakodva (van pár félelmetesen beteg alkotása, de ő az a tipikus őrült zseni) találtam egy utalást, miszerint Eret és a csapdászok külsejét számi és inuit (aka eszkimó) kultúrák inspirálták.

Én persze örültem, mint rettenetes rém a halasvödörben, hogy most majd jó sok mindent megtudok a kultúrájukról ami további támpontokkal szolgálhat az elkövetkezendő jelenetek egyikéhez-másikához, azonban amit találtam, azon egyszerűen kiégtem. Teljesen.

Tudjátok, hogy mennyire foglalkoztatott a tetoválásaik eredete, sokféle megoldás megfordult a fejemben ezzel kapcsolatban, azonban amivel találkoztam, eléggé leblokkolta a gondolataimat... ugyanis ezekben a kultúrákban a jellegzetes álltetoválást csupán a nők viselték.

A férfiakat is tetoválták persze, azonban ők a mintákat az orcákon és a szemek mellett viselték, elsősorban a fulladásos halál ellen védő, Y alakú jeleket, valamint az orkák (=kardszárnyú delfinek) szem mögötti, fehér foltjait utánzó köröket viselték, hogy védve legyenek az állattól/az állat szelleme által.

Persze, a film szempontjából mondhatjuk, hogy mindegy, végülis a vikingek se jártak soha tülkös sisakban, de ez...

Számomra több, mint komikus.

Jövök ám a résszel, csak… Nyaff.

DW pls…

30. Fejezet - Tanácsterem

- Nem! Szó sem lehet róla! – csattant a bekötözött lábú Spitelout hangja a tanácsteremben, mikor Eret halkan belépett. Hiccup kérte, hogy jöjjön el a foglyok sorsát eldöntendő gyűlésre, hiszen ő egész más szemmel láthatta a dolgot, mint a berkiek. Igyekezett feltűnésmentesen közelebb jutnia tűzkör kávájához, amely körül a berkiek a tanácskozásaikat tartották, Spitelout azonban rá sem pillantott, úgy beleélte magát a beszédbe. – Ha ideengeditek őket, én esküszöm, hogy…

- Nem erről van szó – Hiccup türelmetlenül hajolt előre. – Ha a vezérükkel sikerül egyezségre jutnunk…

- Akkor mi garantálja, hogy nem támad ránk újra? Csak éppen előbb megismeri a szigetet és a védelem gyenge pontjait… Nekik a sárkányink kellenek, és a hatalom, érted, a hatalom!  Ezt az embert nem lehet meggyőzni, ahogy Dragót sem lehetett, ezt te tudod a legjobban! Vagy még több embert akarsz elveszíteni…?

Hiccup arca elsötétült. Eret egy pillanatig biztos volt abban, hogy Spitelout rettenetesen meg fogja még bánni ezt a megjegyzését, a főnök azonban néhány pillanat után lehajtotta a fejét és fojtott hangon megszólalt.

- Mit akarsz tenni?

Spitelout kihúzta magát.

- A foglyok veszélyesek, ezt mind tudjuk. Ha elengedjük őket, mi garantálja, hogy nem kezd ez a Björn újra szervezkedni a sziget ellen? Én azt mondom, az ellenséget gyökerestül ki kell irtani! Hiccup, ha nem statuálsz példát most, soha nem fognak téged erőskezű, igazi főnöknek számítani sehol, és…

- És az éjfúria? És az eddigi győzelmei, amelyeket Berk számára szerzett…? Egy sárkányfőnök nem azért büntet, hogy erősebbnek tűnjön. Úgy beszélsz, Spitelout, mintha tettetnie kéne az erejét, mintha Hiccup nem bizonyított volna eleget! – Gobber hangja szinte jókedvűnek hatott, arca azonban halálosan komoly maradt.

A hirtelen beállt, ellenséges csendben csak a tűz pattogása hallatszott.

- Mi-mi volna, ha megpróbálnánk meggyőzni őket? – Fishlegs hangja szinte kocsonyásnak tűnt. – Ha megtudnák, milyenek a sárkányok valójában, biztosan meg tudnának változni… Vegyük mondjuk Eretet! – pillantott a csapdászra, aki meghökkenten kapta fel a fejét. – Ott van Skullcrusher, és ma ugyanolyan lovas, mint mi, pedig azelőtt…

- Kedves tőled, de… jó, nem akarok egyik oldalra sem állni, viszont hidd el, ha csak úgy, az akkor történtek nélkül, egy portyán találkozom Skullcrusherrel, nem sokat gondolkoztam volna azon, hogy lelőjem-e, vagy sem. Ha  engem kérdezel… Ebben sok minden közrejátszott, és ha lett volna egyszerűbb lehetőségem, nem biztos, hogy… Figyelj. Ez egy egészen más élet. Ezt ti is tudjátok hiszen ti sem sárkányháton születtetek. Ha az emberben az él, hogy a sárkányokat gyűlölni kell, de legalábbis kártékonyak és az ember ellenségei, vetélytársai, azt… azt nagyon nehéz megváltoztatni. Ahhoz valami igazán nagy élmény kell – Hiccup egyetértően bólintott. – Azonban Björn esetében nem tudom, ezt hogyan lehetne elérni. Ő, bár messze nem annyira, mint Drago, de ért a sárkányokhoz, és nem fogja őt meghatni egy sétarepülés –hunyorított a főnökre, aki visszafojtott egy halvány vigyort. Astrid első pozitív élménye a sárkányokkal hasonlított a sajátjához, bár az utóbbinál a romantikus hangulat helyett inkább a küzdelem az életért volt a jellemző.

- Mondasz valamit, de…

- Nem mondasz semmit, csapdász. Beszélsz, és nem mondasz semmit – Spitelout szinte hanyagul a kávára könyökölt. – Nem az a kérdés, hogy mi történt veled, és hogyan szerezted meg Stoick sárkányát a halála másnapján, hanem…

- Na, most már elég! – Hiccup arca kivörösödött, hangja pedig remegett a dühtől.  – Ha nem szolgálsz használható megoldással, Spitelout, csak mások javaslatait tudod ezzel a modorral lehúzni, akkor én köszönöm a segítő szándékodat, de nincs rá…

- De, nagyon is szükség van rá, Hiccup – Gobber hangja szinte szelíd volt. – Spitelout barátunk fékezhetné a nyelvét, abban azonban igaza van, hogy kétszer is meg kell gondolnod, mielőtt elhamarkodottan cselekszel. Ezek az emberek valóban Berkre törtek, és nem kétséges, hogy újra megtennék, ha lehetőségük adódna rá. Ugyan seregük most nincs…

- Abban én nem lennék olyan biztos. – Eret megrázta a fejét. – Ahogy őket ismerem, nem mentek messzire. Ezeknek a csapdászoknak nincs állandó bázisuk, ők… ők a vezértől függenek, aki munkát ad nekik. Hacsak nem lép más a helyébe, vagy megvárják Björn visszatértét, vagy szétszélednek, de nem fognak messzire menni. Valószínű, hogy amíg nem fizet senki a sárkányokért, nem fáradnak azzal, hogy külön vadásszanak rájuk, azonban ha a közelükbe kerülnek, nem teszem tűzbe a kezem, hogy nem fogják be őket. Amondó vagyok, hogy amíg el nem dől a foglyok sorsa, érdemes volna esetleg… hogy is mondjam, jobban vigyázni rájuk.

- Ezért hívtunk a tanácsba, csapdász – Spitelout mintha megpróbált volna némi melegséget csempészni a hangjába, ami nem sikerült túl meggyőzően. – Ezért, nem pedig, hogy a sárkányodról mesélj, hiszen…

- Én hívtam ide, és azért, hogy a másik oldalról is halljunk véleményt. Ő tudja, mi hogy működik abban a csapatban. Ez nem egy nép, Spitelout, ezek szedett-vedett, innen-onnan jött emberek, akik nem függnek helytől és a saját törvényeik szerint élnek, ami azt mondja, hogy a sárkány áru, vagy a sárkány ellenség, de semmi esetre sem barát. Mindenkinek igaza van abban, hogy veszélyesek. Eret jól mondja, lehet, hogy nem elsődleges céljuk Berk elfoglalása, amíg nem hullik magától az ölükbe, de a sárkányokat nem zárnám el.

- Hm? – a tanácskozók egy emberként fordultak Hiccup felé.

- Mit akarsz csinálni? – Gobber  arcán kíváncsisággal vegyes aggodalom suhant át, majd szarkasztikus nyugalommal törülte meg a bajuszát. – Azon kívül, hogy valami zseniálisan őrült terved van, ahogy látom. És az is biztos, hogy nélkülöz minden logikát, de… Halljuk! Ritkán szoktuk megbánni.

Hiccup elgondolkodva túrt bele a hajába.

- Ha igaz, amit Eret mondott, és előfordulhat, hogy a közelükbe kerülő sárkányokkal megpróbálkoznának… hm. Egy lehetséges terv: ha a sárkányok egy részével eltereljük a figyelmüket, és elcsaljuk őket a sziget közeléből, Björn seregének magja megsemmisül… Viszont ehhez az kell, hogy felderítők számoljanak be minden, a sziget közelében maradt hajóról… Eret? Mit gondolsz?

- Mi? Hogy én? – a csapdász zavartan pillantott körül, majd halványan elvigyorodott. – Nekem személy szerint tetszik a terv. És tekintve, hogy a nagyobb hajók nagy része megsemmisült, vagy legalábbis használhatatlanná vált…

- Hiccup, jól gondold át. Nem ellenzem, de ha ezt akarod tenni, mi lesz, ha elég messze kerültök Berktől? Mert azt nem kétlem, hogy ezt az akciót te akarod majd vezetni. Hogyan szabadulsz meg ott a téged követő hajóktól? Erre az útra csak a legerősebbeket viheted magaddal… azokat a sárkányokat és lovasokat, akikben tényleg megbízol. Pontosabban, akiknek nem csak a hűségében bízol meg, hanem hagynád, hogy maguktól hozzanak döntést, ha szükséges…

Hiccup megvakarta a tarkóját.

- Nos… Ez a terv még nincs teljesen kidolgozva, de azt hiszem, erre sort kerítek majd a tanácskozás után. Azt azonban…

- Azt tudom, hogy ezek a terveid egészen jól is el tudnak sülni, azonban egyet jobb, ha szem előtt tartasz: ehhez időre van szükség. Napokra, sőt, hetekre, s ezt a legjobban talán úgy lehet elérni, ha a foglyokat a markodban tartod. Hiszen, ha jól értem, éppen ez a cél: szétszórni a sereget, hogy ne egyesülhessen a vezérével, jól mondom? – Spitelout megtámaszkodott a tűzkör káváján. A csapdász látta az arcán a görcsösen leplezni próbált fájdalmat, azonban tudta: a nagydarab viking büszkébb annál, semhogy a sérülése miatt leülne a tanácskozáson. – Ha már kivégeztetni nem vagy hajlandó, legalább egyet fogadj meg: ne engedd el, amíg bizonyos nem vagy abban, hogy háromnapi hajóútra innen nincs egyetlen csapdász sem! – Eret halkan megköszörülte a torkát. – Jó, rajtad kívül.

Hiccup vigyorogva bólintott.

- Megszívlelem a tanácsod. Ez a lényeg, és ha vállalod, rád bíznám a foglyokat, amíg…

- És Valka? Ő nem tudna segíteni? Azt mondják, ő tényleg beszél a sárkányok nyelvén… - emelkedett szólásra az egyik szőke, tömött bajuszú viking.

Hiccup arca elkomorodott.

- Anyám… anyám sajnos nincs túl jó állapotban. Nem hinném, hogy a legjobbat tenne neki, ha most… meg kellene erőltetnie magát…

A tanács tagjai lassan szétszéledtek, ki-ki a maga dolgára, Gobber azonban megállt Hiccup mellett.

- Ha elmész, van terved, kit viszel magaddal? A szigeten is érdemes hagyni jó embereket, hiszen sosem tudhatod, ki akarja kihasználni a lehetőséget, ha a főnök kiteszi a lábát, azonban…

- Nem kételkedem abban, hogy Spitelout rendet tart majd, ha kell. Talán még örül is, hogy megbízatást kap, hiszen…

- Azért nem ártana valaki, aki esetleg…

- Visszafogja, erre gondolsz? – Hiccup megdörzsölte a homlokát.

- Akár. De te döntsd el, mire hatalmazod föl. Viszont erre a küldetésre…

- Mondtad már. Csak azokat vigyem, aki jól ismeri a sárkányokat, akiben megbízom, akinek van fogalma a harcokról és aki kiáll mellettem a túlerővel szemben is, mégis, arra kérlek, maradj inkább Berken. Tudod… - nyelt egyet. – Ha én most elmegyek, nem tudom megmondani, mikor érek vissza pontosan. Lehet, hogy két-három nap, lehet, hogy több hét… Lehet, hogy harcba sem kell majd bocsátkoznunk, és az is lehet, hogy kénytelenek leszünk vállalni az ütközetet, Astridot pedig ilyen állapotban nem vihetem magammal. Az ő állapotában… Tudod… Bármelyik nap… bármelyik órában eljöhet az ideje, és sosem bocsátanám meg magamnak, ha…

Gobber arca halálosan komoly maradt.

- Meg tudlak érteni, Hiccup… meg tudlak érteni, fiam. Azt akarod, hogy…

- Jó volna tudni, hogy vigyázol Astridra, hogy ha bármi történik… És persze kell valaki, aki tartja az emberekben a lelket. Spitelout rendet fog tartani, azonban…

- Nem kell magyarázkodnod – Gobber halványan elvigyorodott a bajusza mögött. – Igazad van, és örömmel maradok. Viszont kit vinnél magaddal?

Hiccup hosszan kifújta a levegőt.

- Ha arról van szó… Elsősorban Eretre gondoltam.