Sárkányok szigete - Balett au 2. fejezet

Sziasztok!
Igen, amint előre jeleztem, összejött az a késés, minden igyekezetem ellenére, és tekintve, hogy a gépet nem vihettem magammal Amerikába, a tabletem pedig kezdi végleg megadni magát, nemigen volt lehetőségem nagyot alkotni fejezetek terén, habár igyekszem mindent bepótolni. Sajnálom, mivel idén nyáron még két német nyelvgyakorlat is be van préselve az időmbe, azonban igyekszem lehetőség szerint minél többet írni.
Igen, Flake küzd a modern aujával, de igyekszik... és nem adja fel!
Köszönöm a türelmeteket, ha még van, és kellemes olvasást!

~ Flake

Napok. Órák és próbák, melegítés, gyakorlatok, majd a hosszú, érdektelen ücsörgés. Anne nem szerette ezeket az órákat. Mindenki táncolt, mindenki ott lehetett, csak éppen ő nem, az egyetlen a csoportban, aki nem volt vagy akart lenni hivatásos táncos, mégis... máskor áldás volt ez, húzóerő, mások példája ösztönözte a gyakorlásra, azonban ilyenkor a legnagyobb átok.
Ült a sarokban, egy összegöngyölt szőnyegen kuporogva, és azzal szórakoztatta magát, hogy megpróbálta felidézni a gyakorlatok eredeti, francia neveit, vagy megpróbált jeleneteket szőni az újra és újra felcsendülő zenékre, vagy csak próbált nem elbóbiskolni.
Most azonban más jutott eszébe. A táskája mélyéről előkerült rajztömb sokat segített, ha nem tudott mit csinálni, Snotlout és Ruffnut pedig érdekes alanyoknak bizonyultak a rajzoláshoz: most épp az ő jelenetük következett. Őszintén szólva nemigen tudta még egyikük sem pontosan, mi is a koreográfia, azonban Gobber pattogó ütemben bekiabált instrukcióinak körülbelül a fele már célba ért, ami meglehetősen jó aránynak számított, így, egy hét után.
Anne megbámulta Ruffnut megfeszülő vonásait, mikor Snotlout megemelte, majd a rajztömbre hajolva igyekezett visszaadni az arckifejezést, mikor Tuffnut lépett melléje.
- A… a húgom? – hangja érdeklődően csengett, bár felkötött rasztái alól patakzott a veríték.
- Az – Anne tovább dolgozott.
- Snotlout akart lenni a csapdász – kezdte a monológját a fiú, majd megtörölte a homlokát. – Vele akart táncolni, így meg… ide szalad, emelgeti, oda szalad, emelgeti, aztán ennyi a nagy közös jelenet – Anne bólintott.
- Őszintén… körülbelül össze is foglaltad a jelenetet, de hát nagyjából ebből áll az egész darab, nem? – nevette el magát, Tuffnut pedig vigyorogva pislogott ismét a rajzra.
- Um, viszont a haját ne árnyékold olyan erősen, nem olyan sötét az… - Anne-nek már épp a nyelve hegyén volt a csípős válasz, ebben a pillanatban azonban Ruffnut fájdalmasan felkiáltott. Anne fölkapta a fejét a tompa puffanásra, azonban mire felpattant, a többiek már mind a földön ülő Ruffnut körül tolongtak, az egy bátyja kivételével, aki úgy indult meg az ijedten pislogó Snotlout felé, mint egy feldühített hörcsög.
- Te gyökér, téged neveznek táncosnak? Ledobtad a húgomat, baszod, és ha eltört valamije? És ha nem táncolhat? Akkor mi legyen, én dobjalak ki a harmadikról, vagy mi?
- Nyugodjatok meg, Odin szerelmére – Gobber hangja nyugodtnak tűnt ugyan, azonban volt benne valami névtelen kétségbeesés. – Tisztuljatok az útból! Ha levegőt se hagyjátok venni szegény lányt… - mikor a többiek kelletlenül bár, de szétoszlottak, Anne is megpillantotta Ruffnutot. A szőke lány lába már most elkezdett dagadni, és a szög, ahogyan állt, minden volt, csak nem természetes, mikor pedig Gobber megtapogatta a duzzanatot, Ruffnut feljajdult. – Jó, azt hiszem, ennek az órának most vége. Hazamehettek – fordult a többi tanítványához, akik halkan beszélgetve, vissza-visszapillantva szivárogtak el az öltöző felé.
- Go-obber…? – a szőke lány hangja szinte sírósnak tűnt. – Mo-ost…
- Meg kéne mutatni orvosnak – Eret megállt a terem ajtajában. – Ha így marad, azzal…
A tánctanár fölkapta a fejét.
- Ha nem mondod, hülyén halok meg. De, ha már ennyire a szíveden viseled a partnered sorsát – nyomta meg az utolsó előtti szót -, segíthetnél esetleg bevinni, vagy sietsz valahová?
A fiú egy pillanatra megdermedt ugyan, de azért bólintott.
- Menjünk. A kórházig én is eltalálok… - Gobber keserűen elvigyorodott. Eret nem olyan régóta lakott Berken, a kollégiumot is csak abban az évben kezdte ott, azelőtt a kétes hírű Bewilderbeast Intézet tanulója volt, s a tanár úr humánus oktatási módszerei eleinte teljesen idegennek hatottak a számára, Gobbernek pedig gondja volt rá, hogy segítsen elfelejteni azokat a rossz beidegződéseket, amelyek az előző táncintézetben ragadtak rá.
- Kéne még valaki. Mert az rendben van, hogy elvisszük, de…
- Mi van, ha le kell vetkőzni a vizsgálathoz? – Ruffnut hangja olyan volt most, mint egy nyafogó kislányé.
- Akkor mi kimegyünk, te meg levetkőzöl…? – Eret kissé bosszúsnak tűnt.
- De ha díszkíséretet akarsz, jöhet egy lány is… mondjuk Anne, és akkor tekinthetitek a dolgot randevúnak – vigyorgott Gobber a meglepett srácra, aki megvonta a vállát.
- Ahogy gondoljátok. Azt hiszem, itt is van…
- Hm? – a lány ebben a pillanatban dugta be a fejét az ajtón. – Csak mintha a nevem hallottam volna…
Eret motyogott valamit az orra alatt, ami emlékeztetett egy ,,menyét”-re, Ruffnut arca kissé megnyúlt, Gobber pedig sebtiben felvázolta a helyzetet, majd hozzátette:
- De azért addig kereshetnél valami rongyot ott, a sarokban, esetleg ha bevizeznéd, az sokat segítene…
Mikor a lány visszatért a borogatással, sziszegés és nyögések árán Gobber felszenvedte Ruffnut bokájára, és elindultak, beltellt vagy negyed órába, addigra pedig a szőke lába elkezdett lilulni.
- Uh… - még felszisszent, azonban mikor Eret alányúlt, és fölnyalábolta, keserűen elvigyorodott. – Most tisztára úgy viszel, mint egy menyasszonyt, vagy mi – a fiú zöttyentett rajta egyet, majd felnevetett.
- Azért nem doblak el, ahogy átléptem az első küszöböt – pislogott Anne felé, aki nevetőn hunyorgott vissza.
- Akkor nem csak a lábát kéne kezelni…
- Azt elég valószínű – a fiú Gobber felé fordult. – Autóval tudunk menni, ugye?

Az út a kórház felé nem tartott soká, a váróban azonban mintha megállt volna az élet. Gobber elindult megkeresni a mosdót, Eret pedig követte, így miután Ruffnutot leültette egy üres székre, a két lány egyedül maradt.
Későre járt már. A váróban ilyenkor már alig lézengtek, s még a máskor oly hangos Ruffnut is fojtott hangon szólalt meg, ahogy megpróbált Anne felé fordulni.
- Ti együtt vagytok, ugye? – bökött a fejével a folyosó felé, amerre Eret eltűnt. – Csak, mert… nah…
A másik meglepetten pillantott rá.
- Mi? Jah… nagyjából karácsony óta…
A szőke lemondóan bólintott.
- Azt hiszem, ezt az előadást elfelejthetem…
Anne megrázta a fejét.
- Ugyan! – nem sikerült túl meggyőzően, ezt ő is érezte. – Ha nem tört csont, akkor még az is lehet, hogy simán visszaengednek pár nap után!
Ruffnut kérdőn pillantott fel rá.
- Őszintén, te azt gondolod, hogy nem tört el? Ezzel kiírtam magam vagy fél évre, ne hülyéskedj már!
- Még nem tud senki semmit… ha viszont kiderül bármi, máris jobb lesz, nem? Hogy tudja az ember, mire készüljön – Anne vigasztalónak szánta a szavait, azonban ő is érezte, hogy ez annak valóban meglehetősen sovány, Ruffnut azonban tőle szokatlan, komoly keserűséggel hajtotta le a fejét.
- Ugyan. Hiszen te is tudod, milyen könnyen pótolható egy női táncos… mindig vannak új jelentkezők, ha meg nem pihenek és emiatt lesz végleg használhatatlan a  lábam, akkor baszhatom az egészet… szóval… érted.
Anne lehajtotta a fejét.
- Figyelj, szükség  van rád! Ebben a darabban az idegen lány igenis fontos szerep…
Ruffnut felhúzta az orrát.
- Kösz, hogy emlékeztetsz, miből maradok ki abból az ostoba fajankó miatt.
A másik válaszolt volna, ekkor azonban Eret jelent meg a folyosó végében, majd letelepedett melléjük.
- Miről folyik a szó? Az ,,ostoba fajankó”-t hallottam, szóval megkockáztatom, hogy rólam pletykáltok, de hát nah, reménykedik az ember – vigyorodott el, Ruffnut pedig megforgatta a szemét.
Anne meg tudta érteni.



Hétfő.
Anne a művészeti központ bejárata előtt várt. Raindancer már rég eltűnt az ajtók mögött, Eretet azonban még sehol sem látta, habár a fiú kérése az volt, hogy várja meg őt…
Lassan a földre engedte a vállára akasztott hegedűtokot, és álmosan dőlt a falnak. Lassan kezdte úgy érezni, hogy többet van itt, mint az iskolában vagy a kollégiumban, habár cseppet sem bánta. A hangszeres művész nem művész gyakorlás nélkül, ő pedig az szeretett volna lenni, és erre nem sajnálta az időt… s bár valóban képes volt nem ritkán napi négy-hat órákat hegedűvel a kezében tölteni, és nem is mindig volt könnyű, azonban elég korán megismerte az érzést, amikor egyszerűen nem bírta abbahagyni. Ugyanazt a darabot játszani százszor, vagy épp végigjátszani az az évi műsort, olykor szinte mindegy volt, csak játszani… játszani…
Tűnődéséből az ajtó csikordulása rezzentette fel.
- Eret…?
A fiú halvány vigyorral az arcán tartotta meg az ajtót, amíg a lány besurrant a karja alatt.
- Bocs, hogy megvárattalak, csak gondoltam… eh, ezt én akartam megmutatni neked – ragadta meg Anne karját, és húzni kezdte.
- Hé, várj, miről beszélsz? – a lány értetlenkedve igyekezett tartani a tempót a másik hosszú léptei mellett, azonban mikor az megindult a hallban, egyenesen a faliújság fele, Anne-n átvillant valami. – Várj, ugye nem azt akarod mondani, hogy…
- Ta-damm – a másik színpadias mozdulattal bökött a szereposztás felé… amibe valaki belejavított. Anne könnyedén felismerte Gobber nagy, düledező betűit, piros filccel pedig ha lehet, még abszurdabbul festettek…
A fiú – Hiccup Haddock.
A fekete sárkány – Toothless Fisher.
A gnúvad – Maelström Isete.*
A csapdász – Eret Eretson.
A morajszarv – Skullcrusher Hodesmasher.
A kék sárkány – Raindancer Siniyova.**
Az idegen lány – Ruffnut Thorston – áthúzva. És még Gobber kézírására is elég volt egy pillantást vetni, hogy lássa: a helyette beírt név az Anne Godmånesdottir…
- De hát… az idegen lány szerepe Ruffnuté, nem… nem…
Eret megforgatta a szemeit.
- Ha Ruffnut zsemlényire dagadt bokával eltáncolja azt a pár jelenetet, hát egészségére. Nem vagyunk elegen, Anne, neked pedig úgysem volt mit csinálnod… Figyelj, nagyon jó lesz! – fogta át a lány derekát, aki bizonytalanul pillantott föl, a fiú azonban nem törődött vele, Anne pedig lassan elmosolyodott. Igen, Eret piszkosul tudta, mikor van szüksége egy ölelésre. – Hidd el, csodálatos leszel – mormogott a lány hajába. – Az egyik legkönnyebb szerep az előadásban, te pedig vagy olyan szinten, mint itt bárki…
- Ugyan – Anne nem tudott ellenkezni. Nem is akart. De tudta, hogy meg fogja még ezt bánni…





*Isete: jelentése jeges a norvég nyelvben
**Siniy: jelentése kék az orosz nyelvben