Sziasztok!
Olyan hosszú idő óta ismét itt! Eltűntem, és még egy ideig nem is leszek, ennek pedig több oka van, a legnyomósabb indokom pedig ezesetben csupán közvetetten az időhiány.
Sajnos a következő napokban sem várható új rész, tekintve, hogy 1. előrehozott érettségizem 2. közben kijött a sorozat következő része, amely gyakorlatilag borította az évad koncepcióját, vagyis egyrészt végig kellene néznem a részletek kedvéért (na majd érettségi után), másrészt pedig ki kell találnom egy új struktúrát a cselekménynek, ha már az előzőt elvitte a menyét 3. elég sok koncert és előadás van mostanában, de ezeket hagyom is, mert már megszokhattátok.
Egy probléma van csupán, ami viszont már teljes mértékben az én döntésem és hülyeségem eredménye: kisebb ,,írói válság”, az oka pedig a - szerepezés. Igen, keserű dolog rájönni, hogy azáltal a tevékenység által, amellyel fejlesztenéd magad és a fogalmazáskészségedet, adott esetben könnyen válhat romboló hatásúva, bár bizonyára embere válogatja. Egyrészt belefásul az ember, másrészt pedig ahelyett, hogy kreatívkodna, reagál, mindig reagál és ez elnyomja a kreativitást: a gondolatok és cselekmény vagy párbeszédek által kifejezett filozófiák helyett pusztán a cselekmény megtörténésére koncentrál az ember, legyen máskülönben bármilyen érzékeny is az alkotáóstílusa.
És ha valaki arra gondol, hogy ,,jobb” vagy ,,más” stílusú, tapasztaltabb személlyel szerepezne, ez akkor is igaz lesz: vigyázni kell a mennyiségre. Hosszú heteken, hónapokon át húzni sosem érdemes. Pedig néha jó érzés, de a végén jobban fáj, amikor az ember olvassa a régebbi írásait és úgy érzi: kikopott belőle az az érzékeny gondolatiság. És olyan reménytelennek tűnik minden...
Várok. Nem hiszem, hogy sikerülni fog befejezni a teljes történetet, amelyet terveztem, azonban nem akarom itthagyni ezt a blogot így, befejezetlenül.
Igyekszem.
Igyekszem visszaszedni mindazt, amit eldobtam magamtól.
