10. Fejezet - Tanulás

Reggel Anne álmosan kapaszkodott lefelé a fölszintre vezető, meredek lépcsőn. Előző este sikerült csaknem csonkig égetnie a gyertyát, amely a szoba világítását adta, keserű füstszaggal töltve meg a helységet, szellőztetett hát, emiatt kissé dideregve mászott elő a pokróc alól.
Azonban mikor leért, egy pillanatra szinte megrémült: az asztal mellett ugyanis Hiccup ült, és komoran magyarázott valamit Valkának, aki megértő arccal bólogatott, azonban, mikor észrevette a lányt, felállt, és elmosolyodott.
-Jó reggelt, Anne! Jól aludtál? Kissé nyúzottnak tűnsz... Nem vagy éhes? Halat tudok adni, meg esetleg egy kis kenyeret...
A lány mosolyogva bólintott.
-Egy kis kenyér tényleg jól esne... És nagyon köszönöm, de ne fáradj! Majd szelek magamnak - indult meg a tűzhely melletti asztalka felé, az asszony pedig a fiára pillantott.
-Hiccup?
A főnök mintha fölriadt volna a gondolataiból.
-Öhm... Lehet, hogy nem ártana. Elég korán indultam, nem akartam fölzavarni Astridot sem...
-Szóval nem ettél. 
-Hát... Nem. De tényleg, csak, mert...
-Akkor gyere, te éhenkórász - tett az asztalra egy tál halat sóhajtva Valka. - Legalább most ne a főnöki teendőkön járjon az eszed! Fiam - simította meg gyengéden Hiccup arcát, hogy Anne szinte mozdulni sem mert, nehogy megtörje a pillanatot. - Vigyázz magadra. Nekem is fontos a falu, de az első... Az első... - sóhajtott. - Egyetek csak - fordult el. - Megnézem Cloudjumpert.
Anne óvatosan letelepedett az egyik székre.
-Szabad...? 
Hiccup csak a fejével intett, majd, mikor lenyelte a falatot, a lány felé fordult.
-Volna egy kérdésem, Anne - a lány kíváncsian pillantott föl. - Anya mesélt arról, hogy milyen jól egymásra találtatok a sárkányoddal... - tartott egy kis szünetet. - Szóval... Csak arra gondoltam, hogy azért nem ártana, ha esetleg valaki megtanítana egy-két dologra, legalább amíg az alapokat el tudnád sajátítani...
-Az nagyon jó volna - gondolkodott el a lány. - De nem nagyon tudom, kit tudnék megkérni erre. Mindenkinek van elég dolga enélkül is, a tanuló gyerekekkel együtt meg nem tudom, hogyan működne a dolog...
Hiccup elmosolyodott.
-Én ismerek valakit, aki bizonyára szívesen tartana neked pár különórát...
A lány szeme felcsillant.
-Tényleg? Nem is tudom, hogyan tudnám megköszönni - nevette el magát, mire Hiccup jókedvűen mérte végig Anne-t.
-Szóval bevállalod? Szívesen tanítanálak én is, de rengeteg a dolgom... Jó az, amikor valaki ilyen lelkes - vigyorgott. - Anyám örülni fog.
Anne-nek eszébe jutott valami.
-Lehet, hogy ez illetlenség, de... Anyád nagyon kedves asszony. Csak... Eszembe jutott. Ahogy szól, ahogy mozdul, ahogy néz... Mindig jóindulatú, sohasem ideges, nem haragszik, mintha egyszerűen csak kedvelne mindenkit. Ő...
Hiccup elgondolkodva az asztalra könyökölt.
-Azt hiszem, valóban elég különös személyiség, de ezt talán leginkább a sárkányokkal eltöltött húsz évnek köszönheti. Azonban... Nem haragszik, mert sohasem konfrontálódik senkivel: ő menekül a helyzetekből. Érted ezt? Mint, amikor ,,megnézi Cloudjumpert". Ha kínos a helyzet, elmegy. Vagy olyankor oldja meg, amikor más éppen nem azzal foglalkozik, és nem áll senki az útjába. De... én is nagyon kedvelem. Anne elgondolkodva bámult egy pontot az asztalon, Hiccup azonban megmozdult. - Lehet, hogy ideje volna indulnom. Tudod, hol van az aréna?
-Persze.
-Akkor... Arra indulj, lassan akár készülődhetsz is. Azt gondolom, most még menjetek inkább a földön, úgy sejtem, hazafelé már repülni fogtok... - vigyorodott el a maga módján, majd intett a lánynak, és kifordult az ajtón. Anne hallotta, ahogy Toothless jókedvűen felmordul, és egy hussanó hanggal ellöki magát a földtől, s mikor kilépett az ajtón, már el is tűnt a háztetők mögött.
A lány elmosolyodott.
Hiccup az ő furcsa modorosságával belopta magát a szívébe, s valahogy nem is érezte kellemetlennek, hogy egy huszonéves, mindenre kapható sárkánylovas annyival fölötte áll rangban. Mintha Hiccup minden egyes csonka, elkapkodott mondata mögött olyan gondolatok lapulnának, amelyek gyorsabban kavarognak annál, semhogy a fiatal férfi, szinte még fiú szavakba tudná őket önteni, mégis, valami energikus biztonságot sugárzott minden cselekedete, akár egy meglett, családos emberé. Hiccup igazi főnök, a lánynak efelől nem voltak kétségei.
Sóhajtva fejezte be a tűnődést, s a következő percben már be is fordult a pajta ajtaján, ahol a földbe is gyökerezett a lába, mert odabentről mélyről jövő nevetést hallott, majd a következő pillanatban Valkát pillantotta meg, egy üres halasvödörrel a kezében, Raindancer pedig játékosan belefújt a tenyerébe, mintha csak ételt kunyerálna. 
Az asszony, mikor észrevette a lányt, kissé összeszedte magát, és széles mosollyal bólintott feléje.
-Anne, jó, hogy itt vagy! Megetettem Raindancert, ha nem gond... Igen, te gyönyörűség, rólad beszélek - lépett odébb, mikor a sárkány a lány felé kezdett szimatolni, majd megbökte az orrával. - Hiccup említette, hogy az arénában...
A lány megvakargatta a szörnyennagy rémség pikkelyeit, amit az elégedett mormogással nyugtázott, és orrát hozzádörzsölte Anne karjához.
-Igen, mondott ilyet - mosolyodott el. - Lehet, hogy lassan el is indulok, mert... Hát,  egyelőre nyereg nélkül talán még...
Az asszony egy pillanatra elkomolyodott.
-Persze, a nyereg. A bőrök lassan készen is állnak hozzá, Gobber kicserzette őket... 
A lány hálásan pillantott fel.
-Tényleg nagyon köszönöm a fáradságotokat...
Valka legyintett.
-Ugyan, hagyjad már! 
Anne tétován lépett egyet az ajtó felé.
-Talán indulok. Raindancer...
A sárkány mintegy kérdően az asszonyra pillantott, aki csak a fejével intett.
-Menj csak, te óriásgyík! Ne tőlem kérj engedélyt hozzá...
Anne megsimította a szörnyennagy rémség pikkelyes orrát, aki halk mordulással dugta ki a fejét az ajtón, követve a lányt, majd a fényben hunyorogva indult el utána.

Az út nem volt hosszú, azonban még a szélesebb szakaszokon is akadtak olyan kaptatók, hogy Anne biztos volt abban, hogy aki esőben próbál meg errefelé boldogulni, nem sok jóra számíthat.
Mikor az aréna bejáratához ért, egy pillanatra megtorpant. A hatalmas, felhúzott kapu rácsa fenyegetően függött a feje felett, s a  vastag falak hideg dohszagot leheltek. A lány torka elszorult, mikor eszébe jutott, hogy vajon hogyan teljesíti majd a követelményeket, hogyan tudna megzaboláni egy szörnyennagy rémséget, hogyan kényszerítheti rá az akaratát, ő, aki sohasem ült még egyedül sárkányon, s vajon melyik tagbaszakadt viking lesz az, aki... - ebben a pillanatban azonban megakadt a gondolata, mert ahogy belépett az egykori küzdőtérre - a vigyorgó Fishlegs nézett vele farkasszemet.
-Szervusz, Anne! Látom, megjöttél. Nos, hogy tetszik itt, Berken? Ohh... - akadt meg, mikor megpillantotta a lány nyomában belépő Raindancert. - Egy szörnyennagy rémség? Hm, hm, jó választás volt...
-Hát, ha te mondod... A neve egyébként Raindancer - mosolyodott el a lány. Fishlegsről lerítt, hogy bárminek jobban örült volna, mint egy szörnyennagy rémségnek, azonban erőt vett magán, és Anne-hez fordult.
-Remek. Akkor... Készen álltok? Hiccup annyit mondott, hogy a sárkányod már hozzászokott a nyereghez, és ismeri a parancsszavakat is, de... Várj, nyerget kéne szereznünk - kezdett kotorászni az arénában álló ládák egyikében. - Nos, gyakorláshoz éppen jó is lesz - emelt ki egyet - de előbb próbáld meg talán nélküle, hogy rájöjjetek, hol a legjobb ülni. Mindig figyeld a jelzéseit, és akkor nem ér meglepetés - tornászta fel magát Meatlug, a gronkel hátára, aki Raindancer közeledtére jobbnak látta, ha tisztelettudóan odébb húzódik. A szörnyennagy rémség hűvösen elnézett a Meatlug feje felett, Fishlegs pedig gondterhelten ráncolta össze a homlokát.
-A sárkányod, úgy tűnik, elég domináns egyed - törülte meg a homlokát. - Nem akarok vészmadárkodni, de nem árt, ha rajta tartod a szemed, ha összezárják egy másikkal. Persze Meatlug amúgy sem túl vakmerő, igaz, kislány? - vakargatta meg a gronkel oldalát, aki a gyönyörűségtől kilógó nyelvvel mormogott.
Anne kissé elbizonytalanodott.
-Azt mondod, hogy... Pedig Valka nem említett eddig ilyesmit...
Fislegs kesernyésen elmosolyodott.
-Én mélységesen tisztelem Valkát, és biztos vagyok benne, hogy annyit tud a sárkányokról, mint más senki. Azonban vannak dolgok, amelyek a természetben valahogy jobban működnek. Az agresszívebb sárkányok nem közösködnek a békésebbekkel, itt azonban...
-Muszály. - Anne elkomolyodva pillantott a másikra. - De ha...
-Nem mondom, hogy lehetetlen, vagy, hogy ne tudnád megcsinálni - igyekezett megnyugtatni Fishlegs, - azonban jobb, ha... Figyelsz rá. Tudod, eltart egy darabig, amíg megismeritek egymást, és megtanuljátok kezelni a másik gyengeségeit, de ha már kiválasztottad, és ő is elfogadott téged, nagy baj már nem lehet. De nem is hablatyolok tovább, foglalkozzunk inkább a tanulással!
A délelőtt nagy része azzal ment el, hogy Fishlegs különböző praktikákat mutatott a lánynak arra, hogyan kerülhet közelebb Raindancerhez, azonban mikor az első repülőleckére sor került, Anne szinte meglepődött azon, milyen könnyen megy. 
Érezte, ahogyan a sárkány hatalmas izmai dolgoznak alatta, s valami félelemmel vegyes tisztelettel veregette meg Raindancer nyakát, aki elégedetten mordult föl.
Meatlug apró rotorszárnyai kerepelve verdesték mellette a levegőt, s Fishlegs veszélyesen kihajolva próbálta túlkiabálni.
-Akkor... Készen állsz? Csak mondd neki, mit kell tennie, és...
Anne megérintette a szörnyennagy rémség nyakát.
-Mehet? Akkor... Raindancer, föl, forgás! - szinte még be sem fejezte, amikor a sárkany egy hatalmas szárnycsapással lendületet vett, majd őrült pörgésbe kezdett a tengelye kórül, mikozben orra egyre hasította a levegőt fölfelé. A lány eleinte görcsösen kapaszkodott, tenyerében piros nyomot hagyott a szörnyennagy rémség szarvának rücskös felszíne, azonban a következő pillanatban mintha elragadta volna valami ismeretlen mámor, a repülés semmihez sem fogható élménye.
Arcán széles mosoly ömlött végig, s szinte kacagnia kellett, s eleresztett egy hosszú, vonító kiáltást. 
-Raindancer, le!
A sárkány jókedvűen felhorkant, s egy nyaktörő bukfenccel alábukott a tengerillatú levegőben. Lustán hullott vissza, mintha nem is érdekelné, hogy egyre gyorsabban zuhan, majd alig valamivel a csillogó hullámokat vető víz felett kitárta szürkéből kékbe játszó, széles szárnyait, és megfeszítette őket, hogy a szél szinte felnyomta őt a magasba. 
Mikor Anne visszakormányozta a szörnyennagy rémséget, Fishlegs a homlokát törülgetve sóhajtott föl.
-Huh... Nem éppen erre gondoltam, mint első gyakorlat, de... 
-Ez nagyon baró volt! - süvöltötte a hátuk mögött egy hang, s a következő pillanatban az ikrek sárkánya suhant el felettük, majd egy kanyarral elébük került, és egy helyben kezdett verdesni. - Pedig Eret azt mondta, hogy még nem is lovagoltál sárkányon!
A lány egy pillanatig megrökönyödve pillantott hol az egyik, hol a másik szőkére, a rasztás fejű srác azonban csak egy idő után kapcsolt.
-Öhhöhö, minket még nem ismersz, ugye? Na, figyelj! A Thorston név nem mond neked semmit?
Anne megrázta a fejét.
-Sajnos nem hangzik ismerősen.
-Na, akkor majd fog - húzta ki magá a raszta. - Én Tuffnut vagyok, ő pedig a húgom, Ruffnut. Nos? Ha az én nevemen szólítod, megsértődik - szisszent fel, mert a szőke lány vállba vágta.
-Ajjh! Dugulj már el! - majd Anne felé fordult. - És te? Ki vagy? Mióta lovagolsz sárkányon?
-A nevem Anne Godmånesdottir, és ma reggel óta lovagolok így, egyedül - nevette el magát a lány. - De Raindancer már kitanulta a dolgokat. Csak rajta múlik minden - veregette meg a szörnyennagy rémség nyakát, aki valami szitáló verdeséssel igyekezett egyhelyben maradni, akár az apró vércsék, amelyek a mezők felett vadásznak egerekre és bogarakra, ahogyan az anyja mesélte Anne-nek. 
-Azért ez nem igaz - vágott közbe Fishlegs. - Együtt kell dolgoznotok, különben...
-Na, megszólalt Halfej - vigyorodott el Tuffnut. - Miért nem a kölykök fejét tömöd ezekkel a borzalmas közhelyekkel? Mindenkinek jobb lenne - kivéve őket. 
Anne már éppen közbeszólt volna, amikor Raindancer türelmetlenül felmordult. Az egy helyben való ,,lebegés" untatta, és jobban is fárasztotta, mint egy hosszabb út mondjuk siklórepülésben, a lány pedig megvakargatta a pikkelyeit.
-Mi lenne, ha repülnénk egyet? Akár együtt, négyen. Nem sokat láttam még a szigetből, és...
Tuffnut fejedelmi mozdulattal mutatott körbe, mintha az övé lenne minden.
-Amit akarsz! Ha meg tudod fékezni a sárkányodat...
Félelme nem volt alaptalan, mert Belch, vagyis a cipzárhát Tuffnutra eső feje megpróbált valamivel közelebb férkőzni az ismeretlen szörnyennagy rémséghez, az azonban fenyegető mordulással mutatta meg hatalmas tépőfogait. Belch visszahőkölt, így rántva egyet a lovasán, aki megingott a nyeregben, majd sértődötten pillantott a kékbe játszó pikkelyű sárkányra.
-Raindancer! Nyugalom, nagylány! Nem bánt, csak meg akart szagolni...
Fishlegs gondterhelten csóválta meg a fejét.
-Erről beszéltem az előbb. Bele sem akarok gondolni, mi lesz, ha... De mindegy is, ne fessük az orkot a falra - próbálta elterelni a témát, a lány azonban nyugtalanul pillantott rá.
-Ha...? 
A nagydarab srác kényelmetlenül fészkelődött a nyeregben.
-Tudod, vannak más sárkányok is, akik kissé khm, erőszakosabbak, territoriálisak, szóval vésik a területüket, meg, amit a tulajdonuknak gondolnak, és...
-Ezt mindhatnád valami értelmes nyelven. Vagy inkább ne is mondd, csak menjünk már, mert megjegyezni úgysem fogja senki - sóhajtott unottan Tuffnut, húga pedig egyetértően, szenvedő arccal bólintott.
Anne azonban nem nyugodott meg olyan könnyen.
-Mint például...?
Fishlegs feszengett.
-Hát, talán Hookfang, vagy az a szárnyas rinocérosz... Bár Toothless többnyire rendet vág, ha valami van, tőle még ők is tartanak. De...
-Menjünk már!
Az ikrek sárkánya meglódult, s Anne még szinte ki sem mondta, Raindancer is alábukott a tenger felé, majd onnan egy elégedett mordulással csatlakozott a cipzárháthoz, aki most már bölcsen tartotta a biztonságos távolságot.
-Merre megyünk? - Anne igyekezett olyan hagosan beszélni, hogy a menetszél ne kapkodja el a szavait. Fishlegs beletörődően indította meg utánuk Meatlugot, majd előrekiáltott.
-Valahol itt, a környéken...? Esetleg a...
-Hollószirt felé! - süvöltötte Tuffnut, rántva egyet a cipzárhát fején, amitől az egy kissé megbillent a levegőben, húga pedig bosszúsan fölmordult.
-Úgy is jó - egyezett bele Fishlegs sóhajtva. De Anne...
A lány visszafogta Raindancert, hogy a gronkel beérje őket, és a fiú felé fordult.
-Ha velük megyünk, attól még tudunk gyakorolni, nem? Ha esetleg adsz valami feladatot...
Fishlegs holdvilágképe kissé földerült.
-Akkor... Lássuk csak, először is gyakoroljátok egy kicsit mondjuk a kanyarodást...

9. Fejezet - Raindancer

Hahó!
Elnézést a késésért, azonban, amilyen szépen beharangoztam a hét elején, hogy időben hozom majd az új részt, olyan szépen el is felejtettem - szégyen és gyalázat, de így van. Az Angliában töltött hét kissé kizökkentett a napi/heti rutinomból.
Örömmel jelentem, hogy több, mint huszonhat órás, folyamatos ébrenlét után még sikerült felnéznem az oldalra itthon, és itt jött a nagy felismerés, hogy a búcsúlevél fogalmazása a vendéglátócsaládnak, a kurzuszáró ,,prezentéssön", és a sok órát késő repülőgép annyira elvonta a figyelmemet, hogy elfelejtettem följönni.
Azonban most végre itt vagyok, ragyogok, és miután kiraktam ezt a fejezetet, átalszom a nap hátralevő részét (a blogger nem szereti a pontos időt, de ezt 5:20-kor írom).
Remélem, tetszeni fog! :)

Anne Hiccup régi szobájában ült. A délutáni ,,kaland" után úgy érezte, mintha minden erejét kiszippantotta volna belőle valami, s már épp azon gondolkodott, hogy megeteti az ideiglenesen a pajtába költöztetett szörnyennagy rémséget, esetleg ott is marad vele egy kicsit, azonban, mikor fölemelkedett a régi, simára koptatott íróasztal mellől, szeme megakadt valamin. Az asztallapról ugyan eltakarították a papírok nagy részét, a tervrajzok kezdetleges verzióitól még mindig nem lehetett rá mást pakolni, azonban egy kupac alól néhány régi, szenes hegyű ceruza mellett egy köteg papír lógott ki. A lány lassan elmosolyodott. Ugyan még nem tudta, mit akar lerajzolni, de biztos volt abban, hogy használni fogja még azokat a ceruzákat.
Egyelőre azonban nem akarta elpazarolni az értékes lapokat, kilépett hát a szobából, és elsurrant a pajta felé.
A szörnyennagy rémség mozdulatlanul hevert a sarokba halmozott szalmán. A félhomályban csak topázszínű szemei égtek, mint két lámpás, azonban mikor a lány közelebb ért, szuszogva megmozdult.
Anne becsukta maga mögött a pajta ajtaját, és megállt. Tudta, hogy a sárkány megszokta az emberek közelségét, mégis úgy érezte, mintha rátört volna valakire; nehezen szánta rá magát, hogy halkan megszólaljon.
-Magányos vagy, ugye?
Hangja még a szokásosnál is lágyabban duruzsolt.
-Nincsenek itt a barátaid... A sárkánybarátaid.
A szörnyennagy rémség beleszagolt a levegőbe.
-...Vagy talán neked nem is voltak olyanok...? Jobb szeretsz... magányosan járni?
Csend. Anne közelebb lépett a sárkányhoz, aki aranyba játszó, okos szemeit a lány arcára függesztette.
Anne leguggolt melléje.
-Tudod... - kezdte halkan - Én nagyon szeretném, hogy jó barátok legyünk, és igyekszem is mindent megtenni ezért. És nagyon remélem, hogy... Sikerülni fog...
A sárkány lassan fölemelte a fejét. Tekintetét egy pillanatra sem vette le a lány arcáról, aki lassan kinyújtotta a kezét, hogy megsimítsa, a szörnyennagy rémség azonban megelőzte. Megkerülte a lány kinyújtott kezét, és orrát egészen közel emelte Anne arcához, aki megborzongott. Egy pillanatig azt hitte, túl messzire ment, a sárkány azonban finoman fújt egyet, és orrával a lányhoz törleszkedett.
Anne meglepetten hátrahőkölt, a sárkány azonban nem folytatta. Mély, sárga szemeit a lányra emelte, s amikor Anne ismét feléje nyújtotta a kezét, elégedetten mormogva tűrte a simogatást.
A lány elgondolkodva vakargatta a szörnyennagy rémség pikkelyeit.
-Egy nevet kellene találni neked - mosolyodott el, ahogy a sárkány a kezéhez törleszkedett. - Vajon mi illene rád? Szürke, kék... Ó, te gyönyörűség - kacagott fel halkan, amikor a szörnyennagy rémség hozzádorgölőzött, még több simogatást várva. - Te olyan... Hűvös vagy, nem? De nem fagyos... Csak... Mint egy... Esőfelhő? - felsóhajtott. - Valami találó név kéne. Eső... Eső... Az eső illik hozzád, hm? Vagy várj csak! Esőtáncos? Raindancer! Hogy tetszik?
A sárkány halkan felmordult, Anne pedig elmosolyodott.
-Ezt igennek veszem. Raindancer...
A sárkány bőre érdes volt, és meleg, s a lány érezte, ahogyan a horpasza jár föl-alá, s valami furcsa, nyugalmas érzés töltötte el.
Később, mikor a szörnyennagy rémség mintha elbóbiskolt volna, fölállt, és behozott egy kosár halat, amelyet a sárkány álmosan megszaglászott, majd beledugta az orrát, és szinte ki sem vette onnan, amíg hal volt benne. Anne elnevette magát.
-Te aztán éhes lehettél... Jó étvágyat, Raindancer...
A szörnyennagy rémség csak halk, elégedett mordulással válaszolt, a lány pedig csendben kihátrált a pajtából.

Odakint lassan alászállt az est. A falu ablakszemei pislákolva figyelték a házak közt megbúvó sötétséget, s az égen kigyúltak a csillagok.
Anne a hűvös, esti szélbe tartotta az arcát. A tenger felől sós illatú vízpára érkezett, s a lány úgy érezte, mintha megmosdott volna.
A végtelen vízre ezüstös hidat vont a hold sápadt fénye, a következő pillanatban azonban kerregő kiáltás hallatszott valahonnan, egy sikló hangja, s Anne egy pillanatra meg is látta, ahogyan egy sötét sziluett elsuhan a csillogó, parti vizek fölött,  egy percre rá azonban mély mordulás válaszolt neki. A lány elmosolyodott: Skullcrusher hangja egyszerűen félreismerhetetlen volt. Két gronkel nem sokkal fölötte repült ki a szomszédos ház mellől, s mielőtt még felocsúdhatott volna, motozást hallott maga mögött. Rémülten pillantott hátra, a következő pillanatban azonban be is húzta a nyakát, mert Raindancer úgy rugaszkodott el a pajta elől, hogy szinte az arcán érezte a szárnyak által kavart, apró légörvényeket. Egy pillanatra megdermedt, azonban hamar eszében jutott, mit mondott Eret a sárkányokról: amikor szabadok - vagyis éjszaka - sokszor halásznak csak úgy, önmaguknak, vagy a játék kedvéért. Nyugtalansága azonban nem múlt el. Raindancer csupán egy délutánt töltött vele, miért jönne hát ide vissza az eddigi otthona helyett?
Fölkapaszkodott a meredek, rönkből ácsolt létrán Hiccup régi szobájába, azonban túl fáradt volt ahhoz, hogy igazán aggódjon.
-Raindancer vissza fog jönni... - suttogott, csak, hogy megnyugtassa magát, majd eszébe jutott valami.
Az asztalon fölhalmozott papírokra esett a pillantása, s szinte öntudatlanul tett néhány lépést feléjük. Keze mintha magától nyúlt volna a ceruzák után, majd mintha megállt volna az idő. Egymás után húzta a vonalakat, törölt belőlük, újrahúzta, majd a törött hegyű, Hablaty által kikísérletezett színekkel kezdett dolgozni. A papíron furcsa, különös öltözetű, nagydarab asszony alakja bontakozott ki; Anne-nek nem kellett sokat gondolkozni azon, hogy mit rajzol. Az asszony ruháját fogak, bőrök és gyöngyök díszítették, fején különös, bundás kucsmát viselt, amelyet nem készítettek azon a vidéken: ilyen ruhát csak a bolondok és a révülők viseltek, valahol messze, a szárazföld belsejében, egy országban, ahol ezért a szertartási ruháért valaha életével fizetett volna a tulajdonosa.

Anne mintegy fölocsúdva végigpillantott a rajzon. Jól sikerült, jobban, mint gondolta volna: az erélyes, csípőre vágott kezek, az önelégült, kalácsképű mosoly, a csimbókokba fonott, rőtbarna haj, mind olyan dolgok voltak, amelyek az idők során szinte beleégtek a lány emlékezetébe.
Sóhajtva újra megfogta a ceruzát, s szögletes, rúnákhoz hasonló rovással egyetlen szót írt a lap sarkába: Gimely.
A tudat, hogy a szörnyennagy rémség még mindig odakint van, azonban nem hagyta nyugodni, az ablakhoz lépett hát, és kinyitotta a spalettákat.
Odakünn mintha erősödött volna a szél, s a sárkányok kiáltásai is ritkultak, s a lány már majdnem eldöntötte magában, hogy most már tényleg lefekszik, ekkor azonban szárnysuhogás hallatszott, s a ház előtt földet ért a vizes, de rendkívül elégedett Raindancer. Anne jóformán csak a sárgán villogó szemeit látta, ahogy a sárkány az ablakon kiszűrődő mécsvilág felé pillantott, s azzal el is surrant a sötétben, a pajta felé, a lány mellkasát azonban betöltötte valami boldog, meleg érzés.
-Jó éjszakát, Raindancer. Igazad volt, hiszen összetartozunk...

(A rajz az én munkám, Nico Marlet alkotásának másolata).

8. Fejezet - Vadászat

Egy kis helyzetjelentés: ugyan ez a rész most még kikerül az oldalra, a következőnél azonban lehet, hogy számolni kell néhány napos csúszással, mivel ezen a héten külföldre utazom (egészen pontosan Angliába - és ez még csak a második hét lesz az idei ötből, amelyet nyelvgyakorlattal szándékozom tölteni, te jó Thor), és egyelőre sejtelmem sincs az ottani free-wifi-viszonyokat illetően. Vagy lesz, vagy nem, tehát biztosat én sem mondhatok, de mindent megteszek az ügy érdekében. :)
Egy pár szó erről a részről: hezitáltam, hogy egyáltalán betegyem-e, azonban úgy döntöttem, adok egy esélyt a szóvirágoknak is, legfeljebb visítva menekültök tőle (pedig tudok rosszabbat is).
Egyszóval elnézést az esetleges késésért a résszel/válasszal, és mindenek előtt: jó olvasást! :)

A fák között hosszúra nyúltak az árnyak, s a rőt levelek illatos szőnyegére csillogó dérkristályokat csókolt az őszi alkony.
Anne nesztelenül surrant a fák között, csak egy-egy gally roppant a talpa alatt. Vállán tömött tegezt vetett át, amelyben egyforma, tollas vesszők sorakoztak, kezében pedig kurta, sötét bőrrel bevont íjat tartott, felajzva, minden pillanatban lövésre készen. 
Valkának kellett a bőr, a nyereghez, de úgy gondolta, egy juhot nem kellene ezért levágni; amúgy sem volt ez jó év a legelőkön. Anne óvatosan lépdelt a csapáson.
Vaddisznót akart lőni.
Tudta, hogy nem lehetnek messze, hiszen érezte azt a kellemetlen, átható szagot, amelyet az állatok árasztanak, s Valka el is mondta neki, merre keresse a vaddisznók dagonyáját.
Nyomok mindenütt. Négyujjú csülkök dagasztotta sár, agyaraktól fölszakított gyep, szőrcsomók a bokrokon: közel voltak.
A lány kiválasztott egy fát, amelynek ágai elég alacsonyan voltak ahhoz, hogy egy kis lihegéssel fölhúzza magát, majd még feljebb kúszott, s a szinte a csapás fölé nyúló ág tövénél elhelyezkedett. Íja a térdén pihent, az idegre illesztett vesszővel, lövésre készen, s szinte megmerevedett, amikor motozást hallott az avarban.
Ott voltak. Talán hatan lehettek, bár nem látta mindegyik disznót, a csapáson megjelent egy hosszú agyarú, soványra szoptatott koca. Mikor a lány nyomához ért, szinte megdermedt. Apró szemei gyanakodva jártak ide-oda, s horkantva szívta be a levegőt, s már éppen tovább akart indulni, amikor pendült az íjhúr, s a koca lapockája mögé szisszenve fúródott a nyílvessző, majd rögtön még egy. A disznó hörgő visítással vágódott be a bokrok közé, a többi pedig szertefutott, mint amikor követ hajítanak a darázsfészekbe. Anne előkapott még két nyílvesszőt, és az egyik süldő után lőtt, azonban az eredményt nem láthatta, mert a disznó eltűnt a bokrok közt.
A lány várt.
Nem mert lemenni a fáról, hiszen jól tudta, a sebzett vaddisznónál nincs veszedelmesebb, azonban a nap alábukott a hegygerinc mögött, és semmi kedve nem volt sötétben hazakeveregni egy ismeretlen erdőben.
Megcsúszott az ágon, és majdnem leesett, azonban még épp idejében sikerült megkapaszkodnia, majd lihegve megtapogatta az övére függesztett kürtöt.
Lábával megtámasztotta magát, az íjat felakasztotta egy közeli ágra, majd elkezdte kioldani a csomót.
A jakszarvból készült kürtöt Valka bízta rá, a lelkére kötve, hogy ha bármiféle segítség kell, fújja meg, és Cloudjumperrel amilyen gyorsan csak tud, ott lesz.
Azonban tudta, hogy a vaddisznók nem mernének egy viharszelő közelébe menni, így úgy döntött, nem jön közelebb.
Anne teleszívta a tüdejét. A levegő eleinte halkan surrant át a kürt száján, azonban másodszorra már sikerült megrezegtetnie. Recsegő vonításával visszhangként labdáztak a sziklák és fatörzsek.
A lány várt. Egy perc, kettő, majd újra megfújta a kürtöt, a következő pillanatban azonban csárogó kiáltás hangzott, s alig valamivel a fák hegye fölött Cloudjumper narancsszínben derengő szárnyait pillantotta meg. A viharszelő úgy látszott, észrevette őt, mert néhány szárnycsapás után leereszkedett a közeli tisztáson, majd mikor Anne hallotta, hogy a földön indul meg felé, leereszkedett a leshelyéről.
Pár perc múlva már látta is, ahogy a sárkány lassan, a bokrokat kényelmetlenül kerülgetve próbálta átpréselni széles bóbitáját a fiatal szálasban.
Valka a viharszelő nyakához lapult, bár így is majdnem leseperte őt egy ág a ,,nyeregből", amin Anne elmosolyodott. 
-Jó, hogy itt vagy...
Az asszony a homályba merülő bokrokat kémlelte.
-Sok vér van. Nyíllal?
 A lány bólintott.
-Egy konda. Nem mertem kockáztatni. Kettőre lőttem, de a második lehet, hogy elment...
Valka lecsusszant Cloudjumper nyakából.
-Itt? - lépett a bokorhoz, ahol a süldő eltűnt. - Vér az van. Kérdés, hogy...
Nem fejezhette be, mert a következő pillanatban zördültek a bokrok, és éktelen sivítással az iménti koca rontott elő közülük. Lapockája mögül nyílvesszők meredeztek, azonban a lány nyilai nem jutottak elég mélyre ahhoz, hogy komolyabb kárt tegyenek benne.
Egy pillanatig úgy látszott, mintha a fa tövében álló Anne-t akarná lerohanni, azonban az utolsó pillanatban irányt változtatott, és a csaknem védtelen Valka felé fordult. Anne látta, ahogy az asszony zöld szemei tágra nyílnak a rémülettől, s szinte bénultan állt a vészesen közeledő monstrum előtt, a következő pillanatban azonban olyasvalami történt, amelyre a lány a legkevésbé számított: Cloudjumper egy hosszú, macskaszerű ugrással Valka előtt termett, s farkának egy csapásával úgy seperte le a pályáról a kocát, mint vak a poharat. A disznó egy közeli fa törzsének csapódott, majd mozdulatlanul elterült a földön.
  Valka hitetlenkedve pillantott hol az eredményt látva elégedetten vakarózó Cloudjumperre, hol az avarban heverő kocára; Anne azonban a disznó mellé lépett, és tőrét az állat szügyébe mártotta, mielőtt az magához térhetett volna.
-Gyorsan - halkította le a hangját. - Talán a másikat is eltaláltam egyszer, de ha azzal sem végzett a nyíl... - megborzongott.
Valka egy pillanatig zavarodottan  pillantott rá, majd tekintete lassan fölengedett, és megmozdult.
-Cloudjumper... Ha nem ugrott volna időben...
A lány türelmetlenül megrándult.
-Igyekeznünk kell.
-Menjünk. A másik...?
-A bokrok közt tűnt el - pislogott Anne idegesen, Valka azonban elmosolyodott. A lány mélységes tisztelettel adózott az asszony önuralmának, hiszen alig pár perce élt át mondhatni halálkozeli élményt, ám Valka a rémület mindent elsöprő hulláma után is képes volt vidámnak, csaknem méltóságteljesnek maradni.
-Mássz fel, úgy biztonságosabb - intett Cloudjumper felé, majd mikor a lány felért a széles gallér mögé, utánakapaszkodott.
  A süldőt nem kellett sokáig keresniük, alig néhány bokorral odébb feküdt, az alvadt vértől fekete avaron, s mikor a viharszelő a két emberrel és rakományával együtt leereszkedett a világító ablakú házak között, Valka megkönnyebbülten a lányra pillantott.
-Azt hiszem, megdolgoztunk a bőrökért.

7. Fejezet - Sárkányfészek

Anne korán fölébredt. Hiccup egykori szobája, ahol alhatott, elég nagy volt, és reggelre rendesen kihűlt, hogy a birkabőr takaró alá bekúszó hideg már hajnalban fölébresztette. Visszaaludni nem tudott, hát magára kapta a pulóverét, amelyet éjszakára levetett, és megpróbálta nagyobb zaj nélkül kinyitni a széles ablak spalettáit, amelyeket úgy terveztek, hogy egy éjfúria is beférjen rajtuk. A nyekergésből ítélve arra jutott, hogy amióta Hiccup és Astrid közös házba költöztek, nemigen volt nyitogatva, de végül sikerült neki annyira elmozdítani, hogy ki tudjon könyökölni.
A nap még a hegy mögött járt, azonban a gerincen álló fákat sziporkázó zúzmarába burkolta a hajnal, hogy káprázni kezdett a szeme, ahogy rájuk pillantott.
A sziklák hasadékai hűvös párákat leheltek, amelyek kékes fátyolként ültek meg a szinte teljesen csupasz fák koronájában, s a levegő tiszta volt és hideg, akár a hegyi patak vize.
Anne egy percig azon gondolkodott, hogy megéri-e visszacsukni a spalettát, aztán úgy döntött, hogy a szoba légkörének szempontjából már édes mindegy.
Valami mozdult odakint. Egy viking baktatott át a falu főterén, zörgő kordét húzva maga után, miközben mormogva nógatott gyorsabb vánszorgásra egy gronkelt, aki mindenbizonnyal a hátasa lehetett, és ha lehet, még nyúzottabbnak tűnt, mint a gazdája. A zajra mintha felébredt volna a falu; ajtók nyíltak, és mindenféle méretű sárkányok rebbentek fel az ablakokból és istállókból, hogy körözni kezdjenek, majd egyesek elszálltak az öböl felé, halászni.
Anne hallotta, hogy valami mozdul a házban, s mikor behúzta a fejét az ablakból, kopogást hallott, s a következő pillanatban Valka nyitott be a szobába.
A lány kissé zavartan csukta vissza a spalettát.
-Öhm... Jó reggelt - állt meg félszegen az asszony előtt, aki anyásan elmosolyodott.
-Ne haragudj, hogy így rádtörtem, csak... Gondoltam, jobb minél hamarabb megnézni a sárkányokat. Hm? 
Anne bólintott.
-Felőlem akár most is indulhatunk - mozdult meg, Valka azonban elnevette magát.
-Kíváncsi vagy, ugye? El is hiszem - fordult ki az ajtón, a küszöbről azonban visszafordult. - Egyébként lesz majd egy kis meglepetésem számodra - mosolygott titokzatosan, majd szinte hihetetlen fürgeséggel surrant le a szobába vezető, meredek lépcsőn. A lány egy pillanatig elgondolkodott, de követte az asszonyt.
Mikor kilépett a ház ajtaján, a Nap épp előbújt a hegy mögül, bár a levegőt alig melegítette fel. A tegnapi hóviharnak nyoma sem volt, csak a megtépázott fák emlékeztettek rá, a lány pedig megfürdette arcát a fényben, amitől csillogni kezdett a tócsák lehelletvékony jege.
-Nos? - szólalt meg egy hang, egészen a feje fölött. - Indulunk?
Rémülten pillantott fel, azonban majdnem beleütközött Cloudjumperbe, Valka viharszelőjébe, akinek nyakában guggolt az asszony is, és halk, szinte kislányos kuncogással figyelte, hogy a sárkány körbeszaglássza a lányt. 
Anne felpillantott.
-Oda... Hogy menjek föl?
Valka abbahagyta a nevetést.
-Cloudjumper, segíts neki egy kicsit! Óvatosan... Kapaszkodj a szárnyába, és felrak! Úgy... Jól van - veregette meg a viharszelő nyakát, mikor Anne fölért melléje. - Minden rendben?
-Igen. Kösz, Cloudjumper - vakargatta mega lány a pikkelyes bőrt, mire a sárkány elégedetten felmordult.
-Kapaszkodj a tüskéibe, indulunk. Óvatosan - intette a viharszelőt, aki csapkodott egy kicsit, azonban pár perc siklózás után ereszkedni is kezdett.
Mikor földet értek, Anne álmélkodva pillantott körül. Cloudjumper ugyanis ahelyett, hogy leszállt volna a nagy sárkányistálló, vagy inkább fészek kapuja előtt, egyenesen berepült rajta, s a lánynak elakadt a lélegzete a felettük kavargó, ezerszínű sárkányrajoktól.
Mikor a viharszelő óvatosan a földre engedte, megtántorodott, mintha elszédült volna, s csodálkozó arcát látva Valka elmosolyodott.
-Sokan vannak, igaz?
Anne némán bólintott. Lenyűgözve bámulta az örvénylő rajt, az asszony pedig a vállára tette a kezét, és jókedvűen figyelte a lány elképedését.
-Nyugodtan nézz csak körül. Azt hiszem, van időnk, és ez a döntés nem egyszerű. Kettőtökön áll - tette hozzá, mintegy önmagának.
Anne előbbre lépett.
-Körülnézünk?
Valka szó nélkül elindult mellette. Egyes sárkányok felismerték őt, és simogatást várva dörgölőztek hozzá, mások kíváncsian szaglászták körül Anne-t, aki kissé remegve próbált hozzájuk érni. Igyekezett kerülni a hirtelen mozdulatokat, mert - bár még magának sem nagyon akarózott bevallania, de - félt. Ezek a sárkányok többnyire idomítatlanok voltak, bár megszokták az embereket, és a lány valahogy nem tudott úgy rájuk tekinteni, mint mondjuk Cloudjumperre, aki a gazdája gondolatait is kitalálta, vagy mint Skullcrusherre, aki minden durvasága ellenére sohasem bántotta volna Eretet. S bár ezek a sárkányok sem voltak agresszívebbek, Anne jobbnak látta, ha tartja a tisztes távolságot.
Valka azonban felfigyelt rá.
-Ne félj tőlük! Nem bántanak senkit, hiszen szelídek, csak éppen nincsenek még mind nyereghez szoktatva. Csak nyújtsd ki a kezed, és a többit bízd rá. Ha bízol benne, azt megérzi minden sárkány - vakargatta meg egy rettenetes rém állát, aki dorombolva a vállára telepedett, azonban, mikor az asszony megmozdult, úgy kalapérzott le róla, hogy alig bírt szárnyra kapni, mielőtt becsapódott volna. Valka mosolyogva nézett utána, ahogy a rém sértett kerregéssel tett egy kört, majd visszatért hozzá, és megült egy közeli kődarab csúcsán.
A lány félősen nyújtotta ki a kezét, hogy megsimítsa egy, szinte ezüstös szörnyennagy rémség orrát, aki barátságosan a tenyerébe szuszogott. Pikkelyei szürkék voltak, helyenként halvány, kékes árnyalattal, csontkoronáján pedig fehérlett a rákristályosodott, tengeri só. Halk mormogással dörgölte a fejét Anne oldalához, aki meglepetten kapta volna maga elé a karját, Valka azonban elnevette magát.
-Tetszel neki, azt hiszem - simított végig a sárkány oldalán és a szárnyán, majd elgondolkodva maga elé pillantott. - Van itt egy rémség, aki a múlt évben eltörte a szárnyát, de ezek szerint nem ő volt az. Anne, ha azt gondolod, hogy ő ideális lenne...
A lány elgondolkodva vakargatta a sárkány állát, az azonban a következő pillanatban halkan fölmordult, és szinte dorombolva elterült a földön. Anne egy pillanatra szinte bénultan állt fölötte, Valka azonban igyekezett őt megnyugtatni. -Semmi baja, csak eltaláltad a zsibbasztópontját. Egy perc, és fel is kel... - nevetett, azonban mielőtt befejezte volna, a szörnyennagy rémség lassan magához is tért, majd lassú, óvatos mozdulatokkal körbeszaglászta a lányt, a mellkasától egészen a csizmájáig.
Anne elmosolyodott.
-Arra gondoltam, hogy... Esetleg ő...
Egy fiatal, rózsaszínbe játszó bőrű gronkel szintén felfigyelt a lányra, és közelebb akart férkőzni hozzá, a szörnyennagy azonban rendreutasító mordulással kapott felé, hogy a másik sárkány jobbnak látta visszavonulni. Valka jókedvűen figyelte.
-Azt hiszem, ő is döntött - mosolyodott el. Megpaskolta a rémség oldalát, aki halk mormogással dörgölőzött finoman a lányhoz, aki kacagva hátrált. - Úgy tudom, ő be van idomítva. Talán ma még nem kéne ráülnöd, de lehet, hogy egy nyerget próbálhatnánk rá...
Anne elkomolyodott.
-De... Honnan szerzek nyerget? Nem hinném, hogy meg tudnám fizetni a szerszám árát...
Valka sejtelmesen elmosolyodott.
-Mondtam, hogy lesz egy meglepetésem!
Anne megdöbbent.
-Egy nyereg? De hát az... Az hatalmas ajándék! Engedd, hogy legalább egy részét megfizessem!
Az asszony megrázta a fejét.
-Ugyan, ne butáskodj! Az egyetlen dolog, amiből kevés van, az a bőr, de hadd legyen ez ajándék! Tudod...
A lány a szavába vágott.
-Akkor a bőrt legalább hadd szerezzem meg én! Hidd el, a vadászat jobban megy, mint... Meg már önmagában az is óriási dolog, hogy ott alhatok nálad...
Az asszony lehajtotta a fejét, és beletörődően sóhajtott.
-Tudod, én csak szeretnék örömet szerezni. Sokan azt hiszik, a magányt is meg lehet szokni, azonban... Ez nem így van. Anne, nekem nem jelent gondot az, hogy itt vagy, egy kicsit...
-Egy kicsit...?
Valka zavartan kereste a szavakat.
-Kissé olyan, mintha... Mintha újra fiatal volnék, újra itthon, mintha el sem mentem volna, csak úgy... Egyszerűen megváltozott volna a sziget. Hogy van valaki, akinek taníthatok dolgokat, akiről tudom, hogy szüksége van rá, és hogy megérti, és van itt jövője.
A lány lehajtotta a fejét.
-Köszönöm. Köszönöm, és - ne haragudj... - pillantott fel, s az asszony elmosolyodott.
-Furcsa lány vagy, Anne. De én örülök, hogy... Itt vagy - tette a vállára a kezét. - Kevés lovas van, és minél többen ismerik ezt a tudást azok közül, akik jóra használják, annál nagyobb biztonságban vannak a sárkányok. Érted ezt...?
A lány komolyan rápillantott.
-Értem. És ő... - pillantott a szörnyennagy rémségre, aki nyugodtan ácsorgott mellette, mint aki indulásra vár, s a közelében elhaladó sárkányokat csak hűvös pillantásra méltatta.
Valka halkan sóhajtott.
-Velünk fog jönni. Anne, azt hiszem, ideje indulnunk.

Godmånesdottir ~ Frissítve

Azon gondolkoztam a napokban, hogy talán nem volna rossz ötlet az vizuálisabb típusok kedvéért néhány kezdetleges illusztrációval színesíteni a blogot, azonban jobb lehetőség nem lévén kénytelen voltam a jól bevált, manuális módszerhez folyamodni: füzet elő, csodarotringok úgyszintén, aztán lehet könyörögni a Múzsák viking megfelelőihez pusziért.

Az eredmény... Hát... Mindenki döntse el maga.

Ugyan leírás hátán leírás az eddigi pár fejezet, és még(!) nem igazán történt semmi èrdekfeszítő, de úgy gondoltam, megpróbálom papírra vetni, milyennek is képzelem én Anne Godmånesdottir-t. (Furcsa név, tudom, de nemsokára kiderül az is, honnan ered, de hát a norvég nyelv szepségei, kérem... A gyengebbek kedvéért: a vikingek a mai Norvégia területén éltek elsősorban.)

(A rajzon nem ez a név áll, nem kell meglepődni. Utóbb derült ki, hogy a Gudmundsdottir név valóban létezik, és egy püspökasszonyt hívnak így (Solveig Lara Gudmundsdottir), úgyhogy a félreértéseket elkerülendően megváltoztattam Anne vezetéknevét. Sic transit gloria mundi.)

Hát... Megfelelő fényviszonyok és hasonló ínyencségek nem álltak rendelkezesre a kép készültekor, de hát erre való a fantázia... (Ugh. Ez elég demagóg szöveg lett.)

Kitartás, nemsokára érkeznek a történet- és eseménydúsabb részek is!

Addigis: nézzétek el nekem, de nem tudom nem imádni azt a ,,túlméretezett szkarabeuszt"... Lesz még belőle elég :)

Dancing Snowflake

Egy kis meglepetés - Hogyan készült a blog?

Halihó!
Annak örömére, hogy végre itt a nyári szünet, és ismét túléltünk egy iskolaévet fizikástul-témazáróstul-cserediákostul (jó, jó, de az évzáró már nem ér!), azt gondoltam, hozok néhány érdekességet a blog létrejöttével kapcsolatban. Tudni kell, hogy elég sok időbe, majdnem fél évbe telt, mire az ötlettől, hogy fanfiction-blogot fogok írni, eljutottam a megvalósításig, és ez az idő főként ötleteléssel, vázlatírással és karakterábrázolások sorozatgyártásával ment el, most erről a folyamatról olvashattok kicsit bővebben. Remélem, tetszeni fog! ^^

1. Amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy írnom kéne egy HTTYD-fanfictiont, így, blog formájaban, az eredeti terv szerint a történet Drago gyerekkorában kezdődött, és tulajdonképpen arról szólt volna, hogyan jutott el oda, ahol a második film idején tartott, mind lelkileg-szellemileg, mind a sárkányokkal kapcsolatban. 

2. Anne karaktere a kezdeti ötlettől a végleges külsejéig számtalan változáson ment keresztül, mind személyiségjegyek, mind viselet, mind életkor szempontjából. Az egyik verzió szerint Drago lánya lett volna, stílusát és morális értékeit pedig leginkább Heatheréhez tudnám hasonlítani, de gondoltam arra is, hogy egészen kis korában induljon a történet, és megfordult a fejemben, hogy kb Valkával legyen egyidős, ez tulajdonképpen Anne anyjának a zanzásított történeteként be is került a blogba. Már a legelső, Drago-féle történetben is szerepelt volna, eleinte, mint a sárkányok ura által emlegetett gyerekkori támadás során eltűnt húga, majd, mint a  ,,nincstelen árvát" befogadó asszony, aki megtanítja a kis Dragót a sárkányokkal való bánásmód rejtelmeire. Karakterének megrajzolása soran is született pár, stílusban és kinézetben is eltérő illusztráció, íme néhány ezek közül:
Ez a kettő a legkorábbiak közül került ki, amikor még tényleg csak ötleteltem (meg is látszik rajtuk, hogy őszinte legyek, azért ennél rajzoltam már jobbat is, de hát nem csak pályázatra szánt dolgkból áll a világ - ezt bizonyítja, hogy ezt a blogot skribálom, ahelyett, hogy a szépirodalom nagyjainak stílusát egy az egyben koppintva zsebelnék be pályázati eredményeket, de erről lehet, hogy lesz még szó, valamikor máskor).

Valahogy így nézett volna ki Anne, ha Drago valamelyik rokonaként kerül be a történetbe, ha valakinek ismerős, nem csoda, hiszen meglehetősen hasonlít a Jégkorszak 1-ből az ,,emberkölyök" anyjához, akinek az arca alapul szolgált a figura megrajzolásához.

Közel áll a szívemhez ez a fajta ábrázolásmód, azonban menet közben jöttem rá, hogy ha megpróbálnám ebbe a stílusba átültetni a film szereplőit, abból nagy röhögés lenne. Eret fejéhez egyszerűen csak az egészet el kellene forgatni 90-fokos szögben (amúgy a film készítői elég sok olyan szereplőt alkottak, akinek az álla már-már karikatúraszerűen ki van hangsúlyozva, például Gobber, Eret, Mildew, Ruffnut, Snotlout, a szakállasokról meg nem tudunk, de ez most csak úgy eszembe jutott).

Kicsi Anne, aki itt még Milja néven fut:

Ez a stílus sem nagyon passzolt a többi karakterhez:

3. Anne sárkányára is több verzió született, a jelenlegi történet vázlatait még egy Fire és Air nevű cipzárháttal kezdtem írni, majd egy szürke siklóra változtattam a karaktert, akinek Silverwings lett volna a neve. Végül ezt is megváltoztattam,  egyrészt a második világ (http://amasodikvilag.blogspot.hu/) című ,,blogszomszéd" Starfire-je, részben pedig a gondolat miatt, miszerint Anne sárkánya egy büszke, kissé ugyan öntörvényű, de nyugodt hüllő legyen, aki elég nagy ahhoz, hogy gondot okozzon... Nos, hogy kinek, azt még nem árulom el, de a maga idejében rá fogtok jönni :)

4. Attól a pillanattól kezdve, amikor eldőlt, hogy Eret szerepelni fog a történetben, arra kezdtem törekedni, hogy igazán emberi karakter legyen: nem idealizállt, de azért nem is s*gghülye. Egyéb, hasonló blogokon sajnos vagy éjsötétnek, vagy egy kőkorszaki szaki-szintű izomagynak ábrázolják, amivel - a film alapján - a magam részéről egyáltalán nem értek egyet. Azt gondolom, hogy amiatt, mert van egy, olykor tényleg idegesítő stílusa (ami elég látványosan a megfélemlítést és önigazolást szolgálja, de ezt a legtöbb emberen meg lehet figyelni stresszhelyzetben, márpedig Eret rendesen két tűz között volt), nem kell őt félteni (lásd a szökést Drago hajójáról), és, bár az biztos, hogy alapból elég extrovertált, de egy olyan környezetben, ahol nem kell folyton bizonyítania, ez a ,,félelemből-beszéd" is megszűnik, vagy legalábbis nem folyamatos. (Íme egy eredeti, Snowflake-féle, barokkos körmondat. A hosszabb fajtából.)

5. Anne-nek eredetileg lett volna egy, leginkább Valka botjához hasonló, egyik oldalán kampós, másik oldalán villás lándzsa-izéje, azonban aszerint a verzió szerint egy cipzárhát két fejének összehangolásához lett volna rá szüksége, így ezt a későbbi változatokból már kihagytam.

6. Mielőtt végleges nevet kapott volna, Anne-ről írtam Milja, Lara, Anna, Dorota és Marja néven. Aztán rájöttem, hogy nem muszáj a-ra végződnie :D

7. Külsejére is több verzió született, a rajzig már jóval kevesebbel jutottam el, és többnyire azok sem színesek. Vázlatoktól függően volt vörös, fekete és barna haja, befonva, kiengedve, kontyban, vagy koszorúba fonva, frufruval és anélkül, szemei voltak zöldek, kékek, barnák és feketék, ruhája szürke, kék, zöld, barna és bordó, voltak tetoválásai és ékszerei, viselt különféle szabású csuklyákat és ilyen-olyan fazonú fűzőket, volt harcos amazon és sírós nebántsvirág, mire kialakult a jelenlegi karakter, amelyet igyekszem megformálni mind rajzban, mind írásban. A gyengébbek kedvéért: a történet szerint ruházata jelenleg egy bordó, hosszú fölsőből, sötét nadrágból, alkarvédőből, valamint bundás csizmákból áll, barna haját szoros kontyba fogva viseli, fülében pedig jókora rézkarikák vannak.

8. Foglalkozását tekintve szintén több változat született: lehetett volna csapdász, amolyan ,,javasasszony", vadász, vagy akár páncélkészítő.

9.  A nevek terén is sokféle verzió keletkezett a vázlatok írása során: Anne-ről már írtam, de  a sárkánya volt Fire és Air, Silverwings, Shadow, Smoke, Thunder, és Shaman, ezek közül egyik sem valósult meg (majd meglátjátok!). A blog lehetséges címei között is sokat hezitáltam, felmerült pl a .............blogspot.hu elé a ,,páncélkészítő", az ,,esőtáncos", a ,,sárkánymester", valamint a ,,tűzlehelő" is, de valahogy egyik sem adta vissza igazán a történet jelenlegi (és tervezett) formáját, vagy éppen túlságosan bekorlátolta volna azt.

10. Végül, de nem utolsó sorban: igen, aki Anne élettörténete alapján arra kezdett gyanakodni, hogy a lány tulajdonképpen Magyarországról származik, nem tévedett. A HTTYD kb 1000-1300 körüli időszakban játszódik, ebbe az időintervallumba pedig éppen passzol egy, az erőszakos térítés elől menekülni kényszerülő javasasszony, aki, bár nem táltos, de így sem számíthat sok jóra a királyi katonák részéről, így indul hát el északnyugat felé...

Remélem, tetszett ez a kis lista, és volt, ami meglepetésként ért Titeket, emellett pedig kellemes nyári szünetet kívánok mindenkinek, és, bár nem biztos, hogy mindig sikerül majd betartanom, de igyekszem minimum egy-kétheti rendszerességgel jelentkezni (ez leginkább az internetkapcsolaton áll vagy bukik majd).
Szóval: izzadjatok keveset, ússzatok sokat, ne égjetek le, és néha nézzetek be a nyáron is! <3

Dancing (helyett melting) Snowflake

6. Fejezet - Este

Sziasztok!
Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ez a rész lesz az utolsó a nyári szünet kezdete előtt, azonban azt az öt napot kibírja mindenki nélkülem is, úgy sejtem. Nem szököm meg, ha valaki az elkövetkezendő részek miatt aggódik, csupán egy meglehetősen sűrű hétnek nézek elébe, köszönhetően az utolsó javítási kísérletek, vizsgakoncertek és harmincöt fokban suliban haldoklás ,,örömeinek". 
(Nem, ez a rész még mindig nem túl kalandos, de nagyon az elején járunk a történetnek, úgyhogy van egy kis időbeli kifutása a dolognak.)
Mindent összevetve: lesz itt minden, addigis jó olvasást! 
Ui: dunsztom sincs, mitől fehér a betű, hát, így jártam... 

Skullcrusher a sárkányszemmel nézve kifejezetten kényelmes fekhelyén bóbiskolt, amely eredetileg egy nagy kőlap volt, azonban a morajszarv úgy telehordta szalmával, hogy már nem is lehetett látni, így Anne, amikor megpróbált a férfi nyomában közelebb férkőzni a sárkányhoz, úgy belerúgott, hogy egy pillanatig komolyan elgondolkozott a vikingek és az anyja nyelvében található, vaskosabb jelzők használatán. Végül csak felnyögött, és megtámaszkodott a fal egyik vastagabb gerendájában, amíg az első fájdalom enyhül.
Eret vigyorogva pillantott hátra a válla felett.
-Ezt én is eljátszottam párszor, míg ráállt a lábam... De ha egyszer Skullcrusher alszik rajta, nem zavar a szalma. Csak persze az ilyen esetek, ugh - billent meg, mert észre sem vette, hogy beszéd közben lelépett a kőlap széléről, és alig bírta megtartani az egyensúlyát. 
Anne elnevette magát. 
-Ráállt a lábad?
A másik nem válaszolt, mert Skullcrusher, aki eddig nem volt hajlandó abbahagyni a tettetett alvást, ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy ,,beszálljon a játékba", és hatalmas súlyához képest szinte hihetetlen sebességgel pattant fel, majd indult meg a volt csapdász felé, aki épphogy csak meg tudott támaszkodni, mielőtt a tonnás morajszarv hozzádörgölőzött.
Skullcrusher, ha akart, tudott olyan gyengéd lenni, hogy rá lehetett volna bízni egy kosár tyúktojást (a sárkánytojás héja érthető okokból jóval ellenállóbb), azonban most úgy gondolta, a gazdája megérdemli azt a kis durvaságot, ha ilyen időben, ennyi repülés után képes volt őt felébreszteni. Anne látta, hogy a férfi, bár játéknak vette a dolgot, annak ellenére, hogy teljes erőből próbálta eltolni a sárkányát, az szinte meg sem moccant, s csak abból látszott, hogy érez is valamit a nyomásból, hogy horpasza egyre gyorsabban járt fel-alá. Eret végül talált egy rést Skullcrusher oldala és a fal között, ahol ki tudott surranni, s mire a sárkány észrevette, már a kijáratnál állt, kezében a nyereggel. Arca kivörösödött az erőlködéstől, és szaporábban szedte a levegőt, s amikor tekintete találkozott a lányéval, aki visszafojtott nevetéstől kipirult arccal állt az ajtó mellett, mindkettejükből kitört a kacagás.
-Úgy kell, persze! Tökéletes bemutató arról, hogyan fékezz meg egy öntörvényű morajszarvat.
-Tudod, néha lámpalázas vagyok... - vágott Eret olyan kerek szemű, ártatlan arcot, hogy Anne az ajtófélfának dőlt, és csak rázkódott anélkül, hogy egy hang jött volna ki a száján, a férfi pedig, szintén nevetve, a vállára tette a kezét. - Minden rendben, Anne?
A lány még mindig levegő után kapkodva bólintott, majd megkapaszkodott egy gerendában, ami kissé kiállt a durva, fatörzsekből összeácsolt falból. Anne kifújta magát, majd felpillantott.
-Ezentúl biztosan tökéletesen tudok majd bánni a sárkányokkal...
A másik vigyorogva lépett Skullcrusherhez, s miközben a súlyos nyerget a sárkány hátára csatolta, és kihívóan a lányra pillantott.
-Na ugye!?
Az tettetett komolysággal bólintott, de nem tudta megállni, hogy végül el ne nevesse magát.
A férfi visszafordult a morajszarv felé, aki mocorogni kezdett.
-Egyébként, hogy így szóba került, gondolom, nincs még sárkányod, ugye?
A lány megrázta a fejét.
-Nincs. Astrid annyit mondott, hogy vannak olyanok, akik be vannak... ööö... törve, de nincs még gazdájuk. Csak Hiccup vagy Valka segítségére volna még szükség.
Eret összeráncolta a homlokát.
-Betörve? A sárkányok?
A lány elvörösödött.
-Nem találtam a szót. Anyám nyelvében a lovakra mondják, hogy be van törve, ha már nem vad, hanem... izé...
-Megszelídíteni? Erre gondolsz?
-Azt hiszem, igen. Persze, persze - kezdett zavartan a hajával babrálni. - Bocs.
A másik elvigyorodott.
-Legfeljebb az ember fejét törik be, fordítva ritkán működik.
-Bár, ha ráülnél egy rettenetes rémre...
Eret karba tette a kezét, mint egy sértődött kisgyerek, de a lány tudta, hogy csak szórakozik.
-Kösz a biztatást... 
Az évődésnek Skullcrusher vetett véget, aki elunta a várakozást, és úgy meglökte a hozzá közelebb álló férfit, hogy alig bírta visszanyerni az egyensúlyát.
A lány nagy nehezen visszafojtotta a kitörni készülő nevetést, majd a csapdászt és a sárkányt követve kilépett a pajtából.
Odakint, bár a szél csillapodott valamelyest, és a jeges darát is felváltotta a ritkásan szitáló hó, a hideg egyre nőtt. Anne a férfi csupasz karjaira pillantott.
-Bocs, lehet, hogy mindenki ezt kérdezi, de biztosan nem fázol? Annyira nem sürgős a dolog, hogy...
A másik megrázta a fejét.
-Három perc oda, három vissza. Nyugodj meg, nem fogok halálra fagyni - kapaszkodott fel a nyeregbe, majd kissé hátrébb csúszott, hogy a lány is elférjen, majd, amikor mindketten biztosan ültek, jelt adott. Skullcrusher csapott párat a szárnyaival, de, mintha csak kitalálta volna, hova kell mennie, kényelmes siklózásba kezdett. 
Anne próbálta megérteni a másik álláspontját a mellénnyel kapcsolatban, azonban ő még a hosszú ujjú, nála több mérettel nagyobb pulóverben is borzongott.
-Fázol?
-Ki-kicsit - próbált nem vacogni, de a férfit nem tudta meggyőzni. 
-Egy perc, és leteszlek, jó? Aztán fordulok is vissza. Nekem sincs melegem...
A lány csak bólintott, majd, mikor a morajszarv földet ért Hiccup és Astrid háza előtt, lesiklott a hátáról, ügyelve, hogy óvatosabban érjen földet, mint délután. 
Hallotta, hogy a sárkány megsuhogtatja a szárnyait, hogy alig hallotta Eretet.
-Akkor... Én megyek. Hát...
-Kösz, hogy elhoztál, meg...
A másik vigyorogva bólintott.
-Nincs mit! 
Mintha akart volna még valamit mondani, hangját azonban elnyomta Skullcrusher mordulása, ahogyan ellökte magát a földtől.
A lány elindult Hiccup régi háza felé, ahol most csak Valka lakott, aki szívesen felajánlotta a lánynak a fia üresen maradt szobáját. Az ablakon meleg fény szüremlett elő, amely előtt olykor egy árnyék suhant el, amelyet Anne ugyan nemigen tudott mire vélni, mindenesetre kopogott, majd benyomta a súlyos faajtót.
A bent levők egy pillanatig némán meredtek rá, s már a nyelve hegyén volt a szabadkozás, amikor Astrid hevesen a nyakába ugrott, hogy majdnem felborult. 
-Anne! - szorította meg úgy, hogy a lány alig kapott levegőt. - Hol a wallhallában voltál? A viharban elvesztettelek titeket szem elől, és már azt hittem, lenyomott a szél a tengerbe...
Hiccup és Valka - mert Astridon kívül ők voltak még a szobában - összenéztek.
-Mondtam, hogy Skullcrusher nem adja meg magát olyan könnyen, és Eret jól tudja irányítani. Astrid, nem kell...
A szőke lány gyilkos tekintettel, de megkönnyebbülten pillantott a főnök felé, majd elengedte a barátnőjét.
-Nála voltatok?
Anne kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát.
-Igen, de...
Astrid elfordult.
-Mindegy, ne részletezd - viharzott ki a konyhába, ahonnan kesernyés égésszag terjengett. - Ettél?
Hiccup a lányra meresztette a szemét, mintha szuggerálni akarná, majd hevesen bólogatni kezdett. Szájával suttogva formálta a szót: húsgombóc. Anne vigyorogva bólintott, majd kissé csevegő hangnemben válaszolt a szőke asszonynak.
-Ó, most nem vagyok túl éhes, de azért ti egyetek nyugodtan... 
A főnökre pillantott, aki vigyorogva tartotta fel a hüvelykujját, jelezve, hogy meggyőző volt, azonban mikor Astrid belépett egy tepsi, gőzölgő gombóccal, amelyek - viking viszonylatban - nem is néztek ki olyan vészesen, komolyabb képet vágott. A lány látta, hogy Hiccup arcán némi megkönnyebbülés látható - ezek szerint volt már ennél rosszabb is -, de mégis inkább leült egy székre, amely előtt nem volt tányér.
-Biztosan nem vagy éhes? - tudakolta Astrid, de Anne gyorsan hárított.
-Nem, kösz, igazán nem...
Enni kezdtek. Valka rá-rápislantott a lányra, majd két falat között megszólalt.
-És hogy állsz a sárkány-témával, Anne? Nem gondolkodtál még azon, hogy milyet válassz?
Astrid vigyorogva emelte föl a fejét.
-Morajszarv?
Anne elnevette magát.
-Álmodozz csak! 
-Viharszelő?
-Te most szép lassan a gnúvadnál akarsz kikötni?
Valka elmosolyodott.
-Ha jobb idő lesz, holnap ráérek. Ha meg akarod nézni a gazdátlan sárkányokat... Tudod, vannak, akiket még nem képeztek ki, de mind szelíd. Hm?
 A lány hálásan pillantott rá.
-Nagyon köszönöm. Tényleg... Nagyon. Astrid, te nem jössz?
A szőke asszony bólintott.
-Ha semmi nem jön közbe, mindenképp - nyelte le a falatot, majd felállt, hogy kivigye a tányérját. - Ilyenkor nincs órám.
Anne tudta, hogy Astrid tanítja a gyerekek jó részét harcolni és sárkányon lovagolni, bár az utóbbit Valka csak akkor engedte át neki, ha ő maga valamiért nem mehetett el. 
A lány izgatott lett a gondolatra, hogy holnap végre találkozik a sárkányával, legyen az bármilyen is, de félni nem félt tőle. Tudta, hogy Valka mellett jó kezekben lesz.
-Azt hiszem, én megpróbálok pihenni egy kicsit - állt fel az asztal mellől, Valka pedig követte.
-Ha nincs elég tűzifa a szobában, szólj... Ha kell, az ajtó mellett találsz - mutatott egy kosárra, amely fadarabokkal volt megrakva, majd elindult a kijárat felé. - Megnézem még egyszer Cloudjumpert. Ti csak maradjatok - pillantott vissza a fiára, s az ajtó halk kattanással csukódott be mögötte.
Mikor egyedül maradtak, Hiccup sóhajtva állt föl.
-Segítek egy kicsit... Mondjuk elmosni a dolgokat?
Astrid elnevette magát.
-Hidd el, három tányérral egyedül is megbirkózom - fordult el, mire a férfi karjai óvatosan a dereka köré fonódtak.
-Akkor valami mást. Mondjuk... - nem fejezte be, mert a szőke lány ajkait a szájára tapasztotta. Egy pillanatig úgy érezte, mintha megállt volna az idő, Astrid azonban lassan kibontakozott az öleléséből, és odébb lépett.
-Perc, és végzek...
Hiccup elmosolyodott, majd mikor a lány letette a törlőrongyot, és elindult a kijárat felé, megtartotta neki az ajtót.
-Hölgyem...
Arra számított, hogy a másik minimum megböki, de az csak fáradt mosollyal válaszolt.
-Menjünk, Hiccup...