6. Fejezet - Este

Sziasztok!
Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ez a rész lesz az utolsó a nyári szünet kezdete előtt, azonban azt az öt napot kibírja mindenki nélkülem is, úgy sejtem. Nem szököm meg, ha valaki az elkövetkezendő részek miatt aggódik, csupán egy meglehetősen sűrű hétnek nézek elébe, köszönhetően az utolsó javítási kísérletek, vizsgakoncertek és harmincöt fokban suliban haldoklás ,,örömeinek". 
(Nem, ez a rész még mindig nem túl kalandos, de nagyon az elején járunk a történetnek, úgyhogy van egy kis időbeli kifutása a dolognak.)
Mindent összevetve: lesz itt minden, addigis jó olvasást! 
Ui: dunsztom sincs, mitől fehér a betű, hát, így jártam... 

Skullcrusher a sárkányszemmel nézve kifejezetten kényelmes fekhelyén bóbiskolt, amely eredetileg egy nagy kőlap volt, azonban a morajszarv úgy telehordta szalmával, hogy már nem is lehetett látni, így Anne, amikor megpróbált a férfi nyomában közelebb férkőzni a sárkányhoz, úgy belerúgott, hogy egy pillanatig komolyan elgondolkozott a vikingek és az anyja nyelvében található, vaskosabb jelzők használatán. Végül csak felnyögött, és megtámaszkodott a fal egyik vastagabb gerendájában, amíg az első fájdalom enyhül.
Eret vigyorogva pillantott hátra a válla felett.
-Ezt én is eljátszottam párszor, míg ráállt a lábam... De ha egyszer Skullcrusher alszik rajta, nem zavar a szalma. Csak persze az ilyen esetek, ugh - billent meg, mert észre sem vette, hogy beszéd közben lelépett a kőlap széléről, és alig bírta megtartani az egyensúlyát. 
Anne elnevette magát. 
-Ráállt a lábad?
A másik nem válaszolt, mert Skullcrusher, aki eddig nem volt hajlandó abbahagyni a tettetett alvást, ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy ,,beszálljon a játékba", és hatalmas súlyához képest szinte hihetetlen sebességgel pattant fel, majd indult meg a volt csapdász felé, aki épphogy csak meg tudott támaszkodni, mielőtt a tonnás morajszarv hozzádörgölőzött.
Skullcrusher, ha akart, tudott olyan gyengéd lenni, hogy rá lehetett volna bízni egy kosár tyúktojást (a sárkánytojás héja érthető okokból jóval ellenállóbb), azonban most úgy gondolta, a gazdája megérdemli azt a kis durvaságot, ha ilyen időben, ennyi repülés után képes volt őt felébreszteni. Anne látta, hogy a férfi, bár játéknak vette a dolgot, annak ellenére, hogy teljes erőből próbálta eltolni a sárkányát, az szinte meg sem moccant, s csak abból látszott, hogy érez is valamit a nyomásból, hogy horpasza egyre gyorsabban járt fel-alá. Eret végül talált egy rést Skullcrusher oldala és a fal között, ahol ki tudott surranni, s mire a sárkány észrevette, már a kijáratnál állt, kezében a nyereggel. Arca kivörösödött az erőlködéstől, és szaporábban szedte a levegőt, s amikor tekintete találkozott a lányéval, aki visszafojtott nevetéstől kipirult arccal állt az ajtó mellett, mindkettejükből kitört a kacagás.
-Úgy kell, persze! Tökéletes bemutató arról, hogyan fékezz meg egy öntörvényű morajszarvat.
-Tudod, néha lámpalázas vagyok... - vágott Eret olyan kerek szemű, ártatlan arcot, hogy Anne az ajtófélfának dőlt, és csak rázkódott anélkül, hogy egy hang jött volna ki a száján, a férfi pedig, szintén nevetve, a vállára tette a kezét. - Minden rendben, Anne?
A lány még mindig levegő után kapkodva bólintott, majd megkapaszkodott egy gerendában, ami kissé kiállt a durva, fatörzsekből összeácsolt falból. Anne kifújta magát, majd felpillantott.
-Ezentúl biztosan tökéletesen tudok majd bánni a sárkányokkal...
A másik vigyorogva lépett Skullcrusherhez, s miközben a súlyos nyerget a sárkány hátára csatolta, és kihívóan a lányra pillantott.
-Na ugye!?
Az tettetett komolysággal bólintott, de nem tudta megállni, hogy végül el ne nevesse magát.
A férfi visszafordult a morajszarv felé, aki mocorogni kezdett.
-Egyébként, hogy így szóba került, gondolom, nincs még sárkányod, ugye?
A lány megrázta a fejét.
-Nincs. Astrid annyit mondott, hogy vannak olyanok, akik be vannak... ööö... törve, de nincs még gazdájuk. Csak Hiccup vagy Valka segítségére volna még szükség.
Eret összeráncolta a homlokát.
-Betörve? A sárkányok?
A lány elvörösödött.
-Nem találtam a szót. Anyám nyelvében a lovakra mondják, hogy be van törve, ha már nem vad, hanem... izé...
-Megszelídíteni? Erre gondolsz?
-Azt hiszem, igen. Persze, persze - kezdett zavartan a hajával babrálni. - Bocs.
A másik elvigyorodott.
-Legfeljebb az ember fejét törik be, fordítva ritkán működik.
-Bár, ha ráülnél egy rettenetes rémre...
Eret karba tette a kezét, mint egy sértődött kisgyerek, de a lány tudta, hogy csak szórakozik.
-Kösz a biztatást... 
Az évődésnek Skullcrusher vetett véget, aki elunta a várakozást, és úgy meglökte a hozzá közelebb álló férfit, hogy alig bírta visszanyerni az egyensúlyát.
A lány nagy nehezen visszafojtotta a kitörni készülő nevetést, majd a csapdászt és a sárkányt követve kilépett a pajtából.
Odakint, bár a szél csillapodott valamelyest, és a jeges darát is felváltotta a ritkásan szitáló hó, a hideg egyre nőtt. Anne a férfi csupasz karjaira pillantott.
-Bocs, lehet, hogy mindenki ezt kérdezi, de biztosan nem fázol? Annyira nem sürgős a dolog, hogy...
A másik megrázta a fejét.
-Három perc oda, három vissza. Nyugodj meg, nem fogok halálra fagyni - kapaszkodott fel a nyeregbe, majd kissé hátrébb csúszott, hogy a lány is elférjen, majd, amikor mindketten biztosan ültek, jelt adott. Skullcrusher csapott párat a szárnyaival, de, mintha csak kitalálta volna, hova kell mennie, kényelmes siklózásba kezdett. 
Anne próbálta megérteni a másik álláspontját a mellénnyel kapcsolatban, azonban ő még a hosszú ujjú, nála több mérettel nagyobb pulóverben is borzongott.
-Fázol?
-Ki-kicsit - próbált nem vacogni, de a férfit nem tudta meggyőzni. 
-Egy perc, és leteszlek, jó? Aztán fordulok is vissza. Nekem sincs melegem...
A lány csak bólintott, majd, mikor a morajszarv földet ért Hiccup és Astrid háza előtt, lesiklott a hátáról, ügyelve, hogy óvatosabban érjen földet, mint délután. 
Hallotta, hogy a sárkány megsuhogtatja a szárnyait, hogy alig hallotta Eretet.
-Akkor... Én megyek. Hát...
-Kösz, hogy elhoztál, meg...
A másik vigyorogva bólintott.
-Nincs mit! 
Mintha akart volna még valamit mondani, hangját azonban elnyomta Skullcrusher mordulása, ahogyan ellökte magát a földtől.
A lány elindult Hiccup régi háza felé, ahol most csak Valka lakott, aki szívesen felajánlotta a lánynak a fia üresen maradt szobáját. Az ablakon meleg fény szüremlett elő, amely előtt olykor egy árnyék suhant el, amelyet Anne ugyan nemigen tudott mire vélni, mindenesetre kopogott, majd benyomta a súlyos faajtót.
A bent levők egy pillanatig némán meredtek rá, s már a nyelve hegyén volt a szabadkozás, amikor Astrid hevesen a nyakába ugrott, hogy majdnem felborult. 
-Anne! - szorította meg úgy, hogy a lány alig kapott levegőt. - Hol a wallhallában voltál? A viharban elvesztettelek titeket szem elől, és már azt hittem, lenyomott a szél a tengerbe...
Hiccup és Valka - mert Astridon kívül ők voltak még a szobában - összenéztek.
-Mondtam, hogy Skullcrusher nem adja meg magát olyan könnyen, és Eret jól tudja irányítani. Astrid, nem kell...
A szőke lány gyilkos tekintettel, de megkönnyebbülten pillantott a főnök felé, majd elengedte a barátnőjét.
-Nála voltatok?
Anne kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát.
-Igen, de...
Astrid elfordult.
-Mindegy, ne részletezd - viharzott ki a konyhába, ahonnan kesernyés égésszag terjengett. - Ettél?
Hiccup a lányra meresztette a szemét, mintha szuggerálni akarná, majd hevesen bólogatni kezdett. Szájával suttogva formálta a szót: húsgombóc. Anne vigyorogva bólintott, majd kissé csevegő hangnemben válaszolt a szőke asszonynak.
-Ó, most nem vagyok túl éhes, de azért ti egyetek nyugodtan... 
A főnökre pillantott, aki vigyorogva tartotta fel a hüvelykujját, jelezve, hogy meggyőző volt, azonban mikor Astrid belépett egy tepsi, gőzölgő gombóccal, amelyek - viking viszonylatban - nem is néztek ki olyan vészesen, komolyabb képet vágott. A lány látta, hogy Hiccup arcán némi megkönnyebbülés látható - ezek szerint volt már ennél rosszabb is -, de mégis inkább leült egy székre, amely előtt nem volt tányér.
-Biztosan nem vagy éhes? - tudakolta Astrid, de Anne gyorsan hárított.
-Nem, kösz, igazán nem...
Enni kezdtek. Valka rá-rápislantott a lányra, majd két falat között megszólalt.
-És hogy állsz a sárkány-témával, Anne? Nem gondolkodtál még azon, hogy milyet válassz?
Astrid vigyorogva emelte föl a fejét.
-Morajszarv?
Anne elnevette magát.
-Álmodozz csak! 
-Viharszelő?
-Te most szép lassan a gnúvadnál akarsz kikötni?
Valka elmosolyodott.
-Ha jobb idő lesz, holnap ráérek. Ha meg akarod nézni a gazdátlan sárkányokat... Tudod, vannak, akiket még nem képeztek ki, de mind szelíd. Hm?
 A lány hálásan pillantott rá.
-Nagyon köszönöm. Tényleg... Nagyon. Astrid, te nem jössz?
A szőke asszony bólintott.
-Ha semmi nem jön közbe, mindenképp - nyelte le a falatot, majd felállt, hogy kivigye a tányérját. - Ilyenkor nincs órám.
Anne tudta, hogy Astrid tanítja a gyerekek jó részét harcolni és sárkányon lovagolni, bár az utóbbit Valka csak akkor engedte át neki, ha ő maga valamiért nem mehetett el. 
A lány izgatott lett a gondolatra, hogy holnap végre találkozik a sárkányával, legyen az bármilyen is, de félni nem félt tőle. Tudta, hogy Valka mellett jó kezekben lesz.
-Azt hiszem, én megpróbálok pihenni egy kicsit - állt fel az asztal mellől, Valka pedig követte.
-Ha nincs elég tűzifa a szobában, szólj... Ha kell, az ajtó mellett találsz - mutatott egy kosárra, amely fadarabokkal volt megrakva, majd elindult a kijárat felé. - Megnézem még egyszer Cloudjumpert. Ti csak maradjatok - pillantott vissza a fiára, s az ajtó halk kattanással csukódott be mögötte.
Mikor egyedül maradtak, Hiccup sóhajtva állt föl.
-Segítek egy kicsit... Mondjuk elmosni a dolgokat?
Astrid elnevette magát.
-Hidd el, három tányérral egyedül is megbirkózom - fordult el, mire a férfi karjai óvatosan a dereka köré fonódtak.
-Akkor valami mást. Mondjuk... - nem fejezte be, mert a szőke lány ajkait a szájára tapasztotta. Egy pillanatig úgy érezte, mintha megállt volna az idő, Astrid azonban lassan kibontakozott az öleléséből, és odébb lépett.
-Perc, és végzek...
Hiccup elmosolyodott, majd mikor a lány letette a törlőrongyot, és elindult a kijárat felé, megtartotta neki az ajtót.
-Hölgyem...
Arra számított, hogy a másik minimum megböki, de az csak fáradt mosollyal válaszolt.
-Menjünk, Hiccup...