7. Fejezet - Sárkányfészek

Anne korán fölébredt. Hiccup egykori szobája, ahol alhatott, elég nagy volt, és reggelre rendesen kihűlt, hogy a birkabőr takaró alá bekúszó hideg már hajnalban fölébresztette. Visszaaludni nem tudott, hát magára kapta a pulóverét, amelyet éjszakára levetett, és megpróbálta nagyobb zaj nélkül kinyitni a széles ablak spalettáit, amelyeket úgy terveztek, hogy egy éjfúria is beférjen rajtuk. A nyekergésből ítélve arra jutott, hogy amióta Hiccup és Astrid közös házba költöztek, nemigen volt nyitogatva, de végül sikerült neki annyira elmozdítani, hogy ki tudjon könyökölni.
A nap még a hegy mögött járt, azonban a gerincen álló fákat sziporkázó zúzmarába burkolta a hajnal, hogy káprázni kezdett a szeme, ahogy rájuk pillantott.
A sziklák hasadékai hűvös párákat leheltek, amelyek kékes fátyolként ültek meg a szinte teljesen csupasz fák koronájában, s a levegő tiszta volt és hideg, akár a hegyi patak vize.
Anne egy percig azon gondolkodott, hogy megéri-e visszacsukni a spalettát, aztán úgy döntött, hogy a szoba légkörének szempontjából már édes mindegy.
Valami mozdult odakint. Egy viking baktatott át a falu főterén, zörgő kordét húzva maga után, miközben mormogva nógatott gyorsabb vánszorgásra egy gronkelt, aki mindenbizonnyal a hátasa lehetett, és ha lehet, még nyúzottabbnak tűnt, mint a gazdája. A zajra mintha felébredt volna a falu; ajtók nyíltak, és mindenféle méretű sárkányok rebbentek fel az ablakokból és istállókból, hogy körözni kezdjenek, majd egyesek elszálltak az öböl felé, halászni.
Anne hallotta, hogy valami mozdul a házban, s mikor behúzta a fejét az ablakból, kopogást hallott, s a következő pillanatban Valka nyitott be a szobába.
A lány kissé zavartan csukta vissza a spalettát.
-Öhm... Jó reggelt - állt meg félszegen az asszony előtt, aki anyásan elmosolyodott.
-Ne haragudj, hogy így rádtörtem, csak... Gondoltam, jobb minél hamarabb megnézni a sárkányokat. Hm? 
Anne bólintott.
-Felőlem akár most is indulhatunk - mozdult meg, Valka azonban elnevette magát.
-Kíváncsi vagy, ugye? El is hiszem - fordult ki az ajtón, a küszöbről azonban visszafordult. - Egyébként lesz majd egy kis meglepetésem számodra - mosolygott titokzatosan, majd szinte hihetetlen fürgeséggel surrant le a szobába vezető, meredek lépcsőn. A lány egy pillanatig elgondolkodott, de követte az asszonyt.
Mikor kilépett a ház ajtaján, a Nap épp előbújt a hegy mögül, bár a levegőt alig melegítette fel. A tegnapi hóviharnak nyoma sem volt, csak a megtépázott fák emlékeztettek rá, a lány pedig megfürdette arcát a fényben, amitől csillogni kezdett a tócsák lehelletvékony jege.
-Nos? - szólalt meg egy hang, egészen a feje fölött. - Indulunk?
Rémülten pillantott fel, azonban majdnem beleütközött Cloudjumperbe, Valka viharszelőjébe, akinek nyakában guggolt az asszony is, és halk, szinte kislányos kuncogással figyelte, hogy a sárkány körbeszaglássza a lányt. 
Anne felpillantott.
-Oda... Hogy menjek föl?
Valka abbahagyta a nevetést.
-Cloudjumper, segíts neki egy kicsit! Óvatosan... Kapaszkodj a szárnyába, és felrak! Úgy... Jól van - veregette meg a viharszelő nyakát, mikor Anne fölért melléje. - Minden rendben?
-Igen. Kösz, Cloudjumper - vakargatta mega lány a pikkelyes bőrt, mire a sárkány elégedetten felmordult.
-Kapaszkodj a tüskéibe, indulunk. Óvatosan - intette a viharszelőt, aki csapkodott egy kicsit, azonban pár perc siklózás után ereszkedni is kezdett.
Mikor földet értek, Anne álmélkodva pillantott körül. Cloudjumper ugyanis ahelyett, hogy leszállt volna a nagy sárkányistálló, vagy inkább fészek kapuja előtt, egyenesen berepült rajta, s a lánynak elakadt a lélegzete a felettük kavargó, ezerszínű sárkányrajoktól.
Mikor a viharszelő óvatosan a földre engedte, megtántorodott, mintha elszédült volna, s csodálkozó arcát látva Valka elmosolyodott.
-Sokan vannak, igaz?
Anne némán bólintott. Lenyűgözve bámulta az örvénylő rajt, az asszony pedig a vállára tette a kezét, és jókedvűen figyelte a lány elképedését.
-Nyugodtan nézz csak körül. Azt hiszem, van időnk, és ez a döntés nem egyszerű. Kettőtökön áll - tette hozzá, mintegy önmagának.
Anne előbbre lépett.
-Körülnézünk?
Valka szó nélkül elindult mellette. Egyes sárkányok felismerték őt, és simogatást várva dörgölőztek hozzá, mások kíváncsian szaglászták körül Anne-t, aki kissé remegve próbált hozzájuk érni. Igyekezett kerülni a hirtelen mozdulatokat, mert - bár még magának sem nagyon akarózott bevallania, de - félt. Ezek a sárkányok többnyire idomítatlanok voltak, bár megszokták az embereket, és a lány valahogy nem tudott úgy rájuk tekinteni, mint mondjuk Cloudjumperre, aki a gazdája gondolatait is kitalálta, vagy mint Skullcrusherre, aki minden durvasága ellenére sohasem bántotta volna Eretet. S bár ezek a sárkányok sem voltak agresszívebbek, Anne jobbnak látta, ha tartja a tisztes távolságot.
Valka azonban felfigyelt rá.
-Ne félj tőlük! Nem bántanak senkit, hiszen szelídek, csak éppen nincsenek még mind nyereghez szoktatva. Csak nyújtsd ki a kezed, és a többit bízd rá. Ha bízol benne, azt megérzi minden sárkány - vakargatta meg egy rettenetes rém állát, aki dorombolva a vállára telepedett, azonban, mikor az asszony megmozdult, úgy kalapérzott le róla, hogy alig bírt szárnyra kapni, mielőtt becsapódott volna. Valka mosolyogva nézett utána, ahogy a rém sértett kerregéssel tett egy kört, majd visszatért hozzá, és megült egy közeli kődarab csúcsán.
A lány félősen nyújtotta ki a kezét, hogy megsimítsa egy, szinte ezüstös szörnyennagy rémség orrát, aki barátságosan a tenyerébe szuszogott. Pikkelyei szürkék voltak, helyenként halvány, kékes árnyalattal, csontkoronáján pedig fehérlett a rákristályosodott, tengeri só. Halk mormogással dörgölte a fejét Anne oldalához, aki meglepetten kapta volna maga elé a karját, Valka azonban elnevette magát.
-Tetszel neki, azt hiszem - simított végig a sárkány oldalán és a szárnyán, majd elgondolkodva maga elé pillantott. - Van itt egy rémség, aki a múlt évben eltörte a szárnyát, de ezek szerint nem ő volt az. Anne, ha azt gondolod, hogy ő ideális lenne...
A lány elgondolkodva vakargatta a sárkány állát, az azonban a következő pillanatban halkan fölmordult, és szinte dorombolva elterült a földön. Anne egy pillanatra szinte bénultan állt fölötte, Valka azonban igyekezett őt megnyugtatni. -Semmi baja, csak eltaláltad a zsibbasztópontját. Egy perc, és fel is kel... - nevetett, azonban mielőtt befejezte volna, a szörnyennagy rémség lassan magához is tért, majd lassú, óvatos mozdulatokkal körbeszaglászta a lányt, a mellkasától egészen a csizmájáig.
Anne elmosolyodott.
-Arra gondoltam, hogy... Esetleg ő...
Egy fiatal, rózsaszínbe játszó bőrű gronkel szintén felfigyelt a lányra, és közelebb akart férkőzni hozzá, a szörnyennagy azonban rendreutasító mordulással kapott felé, hogy a másik sárkány jobbnak látta visszavonulni. Valka jókedvűen figyelte.
-Azt hiszem, ő is döntött - mosolyodott el. Megpaskolta a rémség oldalát, aki halk mormogással dörgölőzött finoman a lányhoz, aki kacagva hátrált. - Úgy tudom, ő be van idomítva. Talán ma még nem kéne ráülnöd, de lehet, hogy egy nyerget próbálhatnánk rá...
Anne elkomolyodott.
-De... Honnan szerzek nyerget? Nem hinném, hogy meg tudnám fizetni a szerszám árát...
Valka sejtelmesen elmosolyodott.
-Mondtam, hogy lesz egy meglepetésem!
Anne megdöbbent.
-Egy nyereg? De hát az... Az hatalmas ajándék! Engedd, hogy legalább egy részét megfizessem!
Az asszony megrázta a fejét.
-Ugyan, ne butáskodj! Az egyetlen dolog, amiből kevés van, az a bőr, de hadd legyen ez ajándék! Tudod...
A lány a szavába vágott.
-Akkor a bőrt legalább hadd szerezzem meg én! Hidd el, a vadászat jobban megy, mint... Meg már önmagában az is óriási dolog, hogy ott alhatok nálad...
Az asszony lehajtotta a fejét, és beletörődően sóhajtott.
-Tudod, én csak szeretnék örömet szerezni. Sokan azt hiszik, a magányt is meg lehet szokni, azonban... Ez nem így van. Anne, nekem nem jelent gondot az, hogy itt vagy, egy kicsit...
-Egy kicsit...?
Valka zavartan kereste a szavakat.
-Kissé olyan, mintha... Mintha újra fiatal volnék, újra itthon, mintha el sem mentem volna, csak úgy... Egyszerűen megváltozott volna a sziget. Hogy van valaki, akinek taníthatok dolgokat, akiről tudom, hogy szüksége van rá, és hogy megérti, és van itt jövője.
A lány lehajtotta a fejét.
-Köszönöm. Köszönöm, és - ne haragudj... - pillantott fel, s az asszony elmosolyodott.
-Furcsa lány vagy, Anne. De én örülök, hogy... Itt vagy - tette a vállára a kezét. - Kevés lovas van, és minél többen ismerik ezt a tudást azok közül, akik jóra használják, annál nagyobb biztonságban vannak a sárkányok. Érted ezt...?
A lány komolyan rápillantott.
-Értem. És ő... - pillantott a szörnyennagy rémségre, aki nyugodtan ácsorgott mellette, mint aki indulásra vár, s a közelében elhaladó sárkányokat csak hűvös pillantásra méltatta.
Valka halkan sóhajtott.
-Velünk fog jönni. Anne, azt hiszem, ideje indulnunk.