19. Fejezet - Stormfly

A vihar elmúlt, a hó azonban megmaradt. A tiszta idő fagyot hozott, az utakat pedig tisztára kotorták a falusiak. A szél tisztára seperte az eget, ám a napsütés erőtlen volt, és valójában csak elvakított embert és sárkányt egyaránt. 
Raindancer a kora reggeli csillogásban hunyorogva szaglászta meg a havat, és Anne derültségére meghentergett benne, majd ártatlanul pillantott a lányra, aki az ajtóban  a hasát fogta a  nevetéstől. Valka mosolyogva állt meg mellette, a szörnyennagy rémség értetlenkedő pillantására azonban halkan felkacagott.
-Úgy lászik, szereti a havat - támaszkodott az ajtófélfának, és mosolyogva figyelte a sárkányt, aki egy kusza pillanatig úgy nézett ki, mintha beleakadt volna a saját szárnyába, de végül sikerült összeszednie magát, a tüskéi között azonban megült a hó, és szinte azonnal olvadásnak is indult a forró bőrön.
A lány leporolta a nyerget, és felkapaszkodott a hátára. Vállán átvetve ott volt a különös, fekete bőrrel bevont íj, Raindancer nyergére pedig fölakasztotta a nyilakkal megtömött tegezt: Astrid nem felejtette el a gyakorlásra vonatkozó ígéretét, pontosabban kívánságát, Anne-nek azonban nem voltak ellene különösebb kifogásai. Napi munkáját már elvégezte, a havat is ellapátolta a ház és a pajták elől, így nyugodt lelkiismerettel adta ki a parancsot a sárkánynak.
-Gyerünk, nagylány! 
Raindancer kiterjesztett szárnyakkal tett egy kört a falu felett, amikor jókedvű, kerregő kiáltással Stormfly csatlakozott hozzá, Astriddal a hátán.
-Nos? Készen állsz?
Anne elvigyorodott.
-Naná!
 -Remek! A Hollószirt felé megyünk!
A lány somolyogva markolta meg a szörnyennagy rémség szarvát, mikor az gyorsabb tempóra váltott. Szóval erdei pálya.
Raindancer szinte fölélénkült, ahogy a hasa szinte a fák hegy súrolta röptében. Ez is egy közös vonása volt Anne-nel: ugyanúgy imádta az erdőt, bár a kedvenc helyei kétségkívül a hegyek szürke, éles sziklákkal csipkézett gerince volt, ahol a szél sikoltva szaggatta magát ízekre és huhogva énekelt a hasadékokban. A szörnyennagy rémség itt kihasználhatta a gerincről lezúduló szelet, és a lány úgy érezte, olykor szinte nyújtózkodik alatta.
Stormfly egy hirtelen fordulattal csavarodott lefelé, s Anne alig vette észre az apró tisztáson fekvő gyakorlóteret. Az egész valójában nem állt másból, mint néhány céltábla és egy féltető alatt pár láda fegyver, a legkülönfélébb fajtákból és méretekkel.
A lány lecsusszant a nyeregből.
-Itt szoktál gyakorolni?
Astrid leakasztotta a nyeregről a fejszéjét, és megpörgette.
-Nem mindig. Van még pár ilyen hely - vigyorgott.
Anne körülpillantott.
-Jól néz ki. Na és most...?
A szőke asszony nem sokat teketóriázott.
-Kezdjünk a fejszével. Kíváncsi vagyok, hogy áll a kezedben. Ott találsz - intett a fejével a ládák felé. - Van kedved célbadobni?
Anne előhúzott egyet néhány, rozsdásodásnak indult dobócsillag alól.
-Előre szólok, hogy csapnivalóan használom.
Astrid elhajította a sajátját, és egyenesen a céltábla közepébe vágta. A fejsze nyelét gondosan feltekert bőrdarabok díszítették, pengéje pedig úgy szaladt a fában, akár a kés a vajban.
-Csak csináld!
Anne lendületet vett. Mikor elengedte a fejszét, már látta, hogy rossz ívben repül; ugyan eltalálta a céltábla alját, azonban a vas súlya lehúzta a fegyvert, hogy az ahelyett, hogy megállt volna benne, puffanva hullott a földre.
-Nem baj az, próbáld újra!
A hatodik-hetedik, hasonlóan gyenge dobás után a lány leengedte a fegyvert.
-Mi volna, ha most az íjjal próbálkoznánk?
Astrid vállat vont.
-Ahogy akarod. Ezt is csak gyakorolnod kéne, és...
Anne felajzotta az íjat, és a derekára kanyarította a tegezt. A szeme sarkából látta, hogy Stomfly és Raindancer elsurran a fák közt, biztosra vette, hogy a legközelebbi patakhoz igyekeznek halat fogni, a szőke asszony pedig előkészítette a saját fegyverét. Íja valamivel rövidebb volt a lányénál, és egyszerű, magaszínű bőrrel bevont darab, ellentétben az ő fekete, x alakú öltésekkel dúsan kivarrott, szürke bőrszalaggal kényelmes fogásúvá varázsolt fegyverével. Nyilai rövidebbek voltak, lövései azonban elég pontosra sikerültek.
-Egy kicsit balra húzol - jegyezte meg Anne, mikor Astrid kihúzgálta a nyilait a tábla deszkái közül. 
-Most próbáld te!
A lány megfeszítette az íjat. Érezte az elröppenő vessző tollait a bal kezén, amely rezegve állt meg a deszkában, a középső kör szélén.
-Elsőre nem rossz.
A többi lövése jobban sikerült; a délelőtt folyamán Astrid mutatott pár gyakorlatot különböző fegyverekkel, Anne azonban leginkább a nyilazást élvezte. Talált menet közben hátrafordulva is, ami a szőke asszonynak különösen tetszett, a lány azonban nem érezte túl jónak az eredményt.
-Azért ez régebben valamivel jobban ment - fintorgott, Astrid azonban letorkolta.
-Minden csak gyakorlás kérdése! Ez a fegyverekre igaz a leginkább. Elfelejteni viszont nem tudod - mosolyodott el. Anne rápillantott. Astrid hangjában volt valami, ami magára vonta a figyelmét. - Csak egy személyes gondolat, de... Néha úgy érzem, sok múlik azon, hogy ki hogyan nőtt fel, mi történt vele, ha megfigyeled, hogy milyen fegyvereket választ. Mi vagy te? Egy magányos vadász, akinek szüksége van egy tegeznyi szövetségesre, akik elég titoktartóak ahhoz, hogy ne árulják el a hollétét. Ne érts félre... Hiccup régen használt egy számszeríjat, amely pajzs is volt egyben. Rejtőzni a viking mivolta elől. Aztán a tűzkard. Jelzi, hogy ő a főnök, aki vezet a ,,sötétben" - formázott idézőjeleket az ujjaival. - Eret a két tőrrel... Biztonságot keres. Ha az egyiket el is vennék tőle, ne maradjon soha fegyvertelen, ezt nagyon jól meg kellett tanulja Dragónál. Fishlegs meg... Fishlegset azt hiszem, Snotlouton kívül sosem bántotta senki - nevette el magát.
Anne élesen pillantott rá.
-Na és te? Szekercéd van. Hadd gondolkozzak! Bizonyítanod kellett fiúk között, harcolni a lehető legférfiasabb fegyverrel, amit tisztelnek a vikingek. Fel tudod emelni, meg tudod forgatni, mint bármelyikük. Elismerés, igaz? Hogy harcos vagy, és nem csupán egy kislány...
Astrid elmosolyodott.
-Aztán jött Hiccup.
A lány egyik lábára helyezte a súlyát.
-Hát nem? És amit rólam mondtál, meg az íjról... Megállja a helyét. Hogy is...? Magányos vadász, aki a tegezben hordja a falkáját?
-Szövetségeseit. 
Mintha még mondani akart valamit, ekkor azonban a bokrok közül Stormfly trappolt elő, a mögötte szinte kígyózó Raindancerrel. Mindkét sárkányról csepegett a víz, de a jókedvüket ez sem vette el.
A szőke asszony elnevette magát.
-Úgy látom, a sárkányod kezd feloldódni - pillantott Anne-re. - Stormfly mellett mondjuk általában hamar fel szoktak. Igaz, kislány? - vakargatta meg a sikló állát, aki halk korrogással helyeselt.
-Szervusz, nagylány - lépett Anne a közelebbsurranó szörnyennagy rémséghez, aki a tenyerébe fújt. - Nos? Indulhatunk haza? Meguntátok a halakat?
Astrid felkapaszkodott a sárkány hátára.
-Akárhogy is, de jó, hogy eljöttél. Ha mégis meggondolnád magad a szekerce kapcsán, csak szólj - vigyorodott el.
A lány a vállára akasztotta az íjat, és Raindancer mellé lépett.
-Köszönöm, hogy itt lehettem, de lehet, hogy az nem az én fegyverem... De amint változik valami, szólok - nevette el magát.
Astrid megveregette a sikló oldalát.
-Gyerünk, Stormfly!