28. Fejezet - Csak álom

Sziasztok! 

Igazán sajnálom, hogy megint ennyit csúsztam a résszel, sajnos mostanában egészen biztosan nem fogom tudni tartani a heti egy részt, de amilyen sűrűn csak lehet, igyekszem írni, és higgyétek el, nem feledkezem meg róla egy pillanatra sem :)

Mindazonáltal jó olvasást kívánok most is, és remélem, nem kell ilyen sokat várnotok a legközelebbi fejezetig ^.^

Odakint már alászállt a sötétség, mikor a lány nekiállt a munkának.
-Mit is terveztél pontosan készíteni? - Eret némi fenntartással fogadta a főzés ötletét, de Anne tántoríthatatlan maradt, Gerda pedig felajánlotta a segítségét, amivel szemben a férfi nem tudott több érvet felhozni. - De azt nagyon remélem, hogy főzni nem Valka tanított meg...
A lány elnevette magát.
-Afelől megnyugodhatsz! Csak azt szeretném tudni, merre találok egy lábost...
Lábos persze nem volt, így Anne egy kisebbfajta üstbe darabolta bele a halakat, amelyeket Gerda nagy igyekezettel próbált megszabadítani a pikkelyeiktől, több-kevesebb sikerrel, így végül mormogva bár, de Eret mutatta meg neki, hogyan kell.
Mikor Anne megkavarta az üst tartalmát, a kislány kíváncsian figyelte.
-Ezt úgy csináltad, mint egy boszorkány!
Eret, aki közben letelepedett a priccs szélére, elnevette magát.
-Hiszen az is! Igazi boszorkány... Éppen csak hogy nem repül, de ezen kívül...
-Magam ellen beszélek, de akkor Raindancer neked micsoda? Ne engem boszorkányozzatok, ő tehet mindenről - vigyorgott a lány, Gerda azonban kíváncsian pillantott föl.
-Te tényleg boszorkány vagy?
-Nem, mókus, csak javas, aki gyógyítással is foglalkozik... Neki meg egy szavát se hidd - intett a férfi felé, aki vigyorogva megcsóválta a fejét.
-Pedig már tényleg azt hittem...
Anne kihívó pillantást vetett rá.
-Már te is kezded?
Eret fensőbbséges mosollyal emelkedett föl ültéből, és lépett oda a lányhoz, szinte föléje magasodva, s egyik kezét a derekára simítva szinte erővel húzta magához. A csók rövid volt, zárt, és a lány dacosan szorította össze az ajkait, azonban mikor elengedte, a férfi arcára kiült valami halvány, önelégült vigyor.
-Mondom, hogy az vagy, menyét! Aki Raindancerrel ilyen jól kijön...
Anne nevetve rázta meg a fejét.
-Arról nem én tehetek, csupán az elbűvölő személyiségem, nem igaz?
A másik békülékenyen simította meg a vállát.
-Most homlokegyenest magad ellen beszélsz, de inkább hagyjuk a témát. Talán a halat is érdemes volna megkeverni - hajolt közelebb a tűzhöz, mikor Gerda fölemelte a fejét.
-Amúgy... Ti nagyon szeretitek egymást? - az egyenes gyermekkérdés felkészületlenül érte Anne-t, aki egy pillanatig úgy meredt a kislányra, mintha most látná először, mikor a másik pedig megsimította a vállát.
-Persze. Különben miért laknánk együtt...?
A lány fölkapta a fejét.
-Azért azt a pár éjszakát, amíg Valka jobban nem lesz, nem nevezném együttlakásnak...
-Amíg meg nem gyógyul, így volt, nem? Amíg teljesen meg nem gyógyul, nemigen lehet javítani a házon, viszont ez, azt hiszem, hosszabb ideig tart néhány napnál... De beszélni bárhogy lehet róla, nem igaz?
Gerda értetlenül pillantott hol az egyikükre, hol a másikukra, láthatóan igyekezett elkapni a szavak értelmét, Anne pedig az üstbe szórt valami átható illatú fűszert, majd némi kavargatás után óvatosan leemelte a tűzről.
-Hagyjuk még kicsit hűlni.


A cella sötétjéből nézve az éj szinte világos volt odakint. Az aréna falai halványan derengtek a holdfényben, s mikor a rács előtt kuporgó fiú szorosabban magára csavarta a fekhelyén talált pokrócot, hogy védve legyen a résnyire nyílt ajtón beáramló, nyirkos hidegtől, a másik megmozdult a sarokban.

-Még mindig nem bírsz aludni…?

A fiatalabb nem pillantott hátra.

-El kellene tűnnünk. Csak gondolj arra, te mit tettél volna, ha győzünk, és… - akadt meg, mikor a másik hirtelen felült a szomszéd cellában, és lehalkította a hangját.

-Ne hidd, hogy én nem gondolkoztam ezen, kölyök. Hidd el, ha a legkisebb lehetőség adódott volna rá, már nem lennék itt, és téged is csak azért vittelek volna magammal, hogy el ne járhasson a szád, ha észreveszik… - halk sóhajjal huppant vissza a földre terített pokrócra. – De kell lenni e valami megoldásnak. Nézd: a dagadt kölyök elkottyantotta, hogy holnap kihallgatást tart a főnökük…

-Az a tejfelesszájú? És még te is főnöknek nevezed? – pillantott felé a fiú sötéten, de a szakállast ez nem zavarta különösebben.

-Ha győzelemre vitt egy csatát ellenem, igazán megérdemli, hogy főnöknek nevezze őt a népe. Fenris, a tisztelet nem zárja ki azt, hogy gyűlölj valakit. Gyűlölheted csontod velejéből, kívánhatod a vérét, álmodhatsz a szájából kibuggyanó vérpatakról, taposhatod a beleit, és mindemellett meg lehetsz győződve arról, hogy nagy harcos volt és jót akart a népének… Csak éppen rossz úton kereste a megoldást.

-De…

-El kell ismerned, hogy ezerszer jobban irányította a sárkányokat. Az övét… És a mieinket is. Persze, ott volt vele a sárkánytolvaj… De ő volt a vezérük. Ezt nem tagadhatod, kölyök. – tartott egy kis szünetet. A fiatalabb mintha mondani akart volna valamit, azonban a másik folytatta. – Hidd el, nem éri meg rosszat mondani róluk. Amit akarsz, én meghallgatom, de ha holnap a kihallgatáson magunkra haragítod őket, úgy itt hagylak, mint egy kikötői szajha hajnalban …

A fiú sértett arccal meredt rá.

-Ha olyasmit mondanak…

-Nem fognak. Ha te sem teszed, nem fognak. Nézd meg, milyen helyen vagy, kölyök: fekhelyet készítettek elő neked, meleg ételt adnak neked, pedig bedughattak volna egy üres tömlöcbe és hagyhattak volna ott rohadni a kivégzésedig, ezek meg tárgyalást tartanak… Szóval most tartod a szád, és hagyod, hogy én beszéljek, megértetted?

A fiú tekintete a kemény, jeges-kék szemekbe kapcsolódott, majd lesütötte a szemét.

-Megértettem.

A másik tekintete megenyhült.

-Remek. Nem kételkedem abban, hogy meg tudod tenni, amit kérek tőled. Holnap figyelj meg mindent, amit csak lehet, embert, helyet, gyenge pontot, és ha az istenek megsegítenek…

-Igen, Björn. – Fenris arcán torz vigyor futott keresztül. – Ígérem, figyelni fogok.

Az éj sötét szárnyai puhán zárultak össze a világ felett.

Mikor betakarta a kislányt, Anne megült a fekhely szélén, Gerda pedig szuszogva fordult feléje.

-Ha bármi baj van, nyugodtan kelts fel bármelyikünket, jó? Ha félsz, ki kell menned, vagy bármi…

A kislány komolyan bólintott, majd felpillantott a másikra.

-Amikor te kicsi voltál…

Anne közelebb hajolt.

-Igen…?

-Amikor te kicsi voltál, neked volt anyukád? Mint a többi gyereknek?

A lány elkomolyodva simította meg a takarót ott, ahol a kislány vállát sejtette.

-…Igen. Anyám… ő nevelt. Igen. De nagyon régen nem láttam őt.

-És… - Gerda megköszörülte a torkát. – Emlékszel még rá?

Anne elmosolyodott.

-Már hogyne emlékeznék! Azt mondták, hasonlítunk, csak… persze ő idősebb volt és mindig is erőteljesebb… Sokat talán épp emiatt tartották gyönyörűnek, amíg fiatal volt. Most sem lehet öreg, olyan negyven év körüli… De bizonyára sokat változott azóta.

Gerda komolyan bólintott, majd felpillantott.

-És ő is olyan dolgokkal foglalkozott, amivel te? Ez az egész boszorkányság…

Anne bosszúsan rázta hátra a haját.

-Ez nem boszorkányság, Mókus. Én nem vagyok…

A kislány megrázta a fejét.

-Ez más. Más az, amit gondolsz róla, és más az, amit teszel.

Anne egy darabig Gerda arcát tanulmányozta, majd sóhajtva beszélni kezdett.

Astrid fölriadt. Szíve hevesen vert, még mindig az álom hatása alatt, azonban, mikor kipillantott az ablakon, megnyugodott. Sehol egy égő ház, sehol egy gnúvad, sehol semmi, csak az égen sziporkázó csillagok szitáltak harmatot a világra, s a csend szinte már fájt.

Mikor visszahanyatlott a párnára, érezte, hogy a férfi megmozdul mellette.

-Astrid…? Minden rendben? - Hiccup hangja álomittas volt, és kissé ijedt, azonban mikor a másik visszafeküdt, némileg nyugodtabban simította meg a vállát.

-Semmi baj… Csak egy rossz álom volt. Rosszul feküdtem, ennyi az egész – sóhajtott halkan, mikor a másik karja a derekára csúszott, és ahogy a férfi végigsimított az asszony domborodó hasán, mellkasa Astrid hátának préselődött.

-Vigyázz magadra, hölgyem. És szólj, azonnal szólj, ha bármit érzel…

Az asszony halkan fölkacagott.

-Ugyan, Hiccup, eddig csak ezerszer mondtad el ugyanezt… Hidd el, észre fogod venni, ha…

-Téged ismerve nem vagyok ebben olyan biztos… - dorombolta a másik, hogy Astrid ösztönös mozdulattal fészkelődni kezdett az ölében.

-Ne aggódj… Miattam ne. Minden nő… na jó, a legtöbb nő átesik rajta. Nem lesz semmi baj, Hiccup – dőlt vissza a párnára halk sóhajjal. – Nem lesz semmi baj.

Anne ijedtében majdnem felugrott. A sötétség puhán csordult le a kunyhó falain, az ágy mellett azonban, ahová halvány fényfoltot vetett a hold sápadt pillantása, Gerda állt, a takarója szélét morzsolgatva zavartan.

Eret elmotyogott egy ,,mi van?”-t, mikor a lány egyszerűen kicsusszant az öleléséből, Anne pedig egy pillanatig értetlenül meredt a kislányra, majd visszakönyökölt a párnára.

-Mi történt, Mókus? Valami baj van?

Gerda lebiggyesztette a száját.

-Semmi, csak… csak…

-Csak…? – Anne elnézően mosolyodott el, s érezte, ahogy Eret felkönyököl mögötte.

-Gerda…?

-Csak rosszat á-álmodtam, és… Mondtad, hogy… Gondoltam, idejövök, hátha…

A lány odébbhúzta a takaróját.

-Na gyere, te, nincs semmi baj! Csak egy álom volt – vonta magához a kislányt, aki a nyaka köré fonta a karjait. – Ha félsz, maradhatsz itt is, de ahogy gondolod…

-Maradhatok? – Gerda hallhatóan megkönnyebbült. – Akkor, ha szabad… - Anne elnevette magát, Eret pedig szusszanva húzódott odébb, elnyomva egy ásítást.

-Akkor…?

A lány mintha mondani akart volna valamit, Gerda azonban fölkuporodott az ágy lábához, és bemászott kettejük közé.

-Nem egészen így gondoltam, de ahogy akarod – sóhajtott Anne, majd miután a kislány abbahagyta mellette a fészkelődést, a másik oldalára fordult. – Megbocsátasz, ha… - Gerda mozdulatai valóban egy mókusra emlékeztették, egy álmos kis mókusra, s mikor a kislány egy szusszanással elhelyezkedett, megsimította a pufók arcocskát. – Hát… Jó éjt.

A kislány összegömbölyödött mellette.

-Jó éjt, Anne.