31. Fejezet - Éj

Sziasztok!
Tudom, ez a rész nem túl eseménydús, viszont Erenne, amire már nagyon szükség volt, és fel kell tankolni belőlük az elkövetkezendő, harcosabb részekre...
Szóval kellemes olvasást *.*



Mikor hazaért, Anne épp a tűzhely mellett kuporgott. Az első pillanatban úgy kapta fel a fejét, mintha ráijesztettek volna, azonban ahogy megpillantotta a férfit, elmosolyodott.

- Azt hittem, Spitelout megevett téged vacsorára – nevette el magát, ahogy a másik nyaka köré fonta a karjait. – Sokáig tartott…?

Eret belenevetett a csókba.

- Ugyan! Azért nem adom olyan könnyen a bőrömet… Na és Gerda…? Örült az édesapjának?

Anne elmosolyodott.

- Ezt úgy kérded, mintha nem ismernéd őket… Úgy visított, mint egy rettenetes rém, akinek ráléptek a farkára, úgy szaladt be hozzá… és Jörg tényleg jobban lett. Nem is látszik rajta, hogy beteg, úgy összeszedte magát… szóltam neki, hogy ha bármi gond van, vigyázunk rá, ha kell, de…

- Kis mókus, el tudom képzelni – vigyorodott el a másik. – Jó, hogy itt volt, de… te sütöttél halat? – esett a pillantása az asztalra.

- Nem, tudod, megsütötték magukat – a lány hangja csipkelődő volt, ahogy kibontakozott Eret öleléséből és az asztal mellé lépett. – Ennyit még én is tudok… és nem Valkától tanultam.

- Mit gondolsz, mikor jönnek értünk? Mi van, ha a tanácskozás csak álca? És mi van, ha sikerül megszöknünk?  Kihallgatás előtt vagy után? – Fenris idegesebbnek tűnt, mint bármikor, a szakállas pedig mogorván húzta össze magát. – Ha kiderül, hogy…

- Mit izgatod magad? Legfeljebb azt kapod, amit bárhol máshol az első pillanatban kapnál – mormogott maga elé, a másik azonban mintha meg sem hallotta volna.

- Az is lehet, hogy ha a fiúk nem mentek olyan messzire…

- Szétszórták őket, nyugodt lehetsz – Björn nem táplált magában illúziókat a serege állapotára nézve. – Legjobb esetben is szétszéledhettek azóta.

- Na és mi van, ha…

A következő pillanatban olajozatlanul felsíró ajtó hangjára egyszerre rándultak össze, azonban a főnök és az őt kísérő vikingek helyett csupán a kétségbeesett, holdvilágképű Fishlegs dugta be a fejét.

- A tárgyalás… kapkodott levegő után – A tárgyalás… Elmarad…!

Mikor a lihegése csillapult, Anne fészkelődő mozdulattal bújt a férfi karja alá, aki puhán közelebb húzta magához. Ahogy a lány végigsimított a süllyedő-emelkedő, széles mellkasán, ujjai megálltak egy pillanatra a tüzes bélyeg nyomán, amely most élénkvörös színt öltött, s egy pillanatra érezte, ahogy a másik megrezdült az érintésétől.

- Fáj…? – Anne puhán törleszkedett hozzá. Az első éjszakán, amelyen együtt voltak, fölszakadt a vállán lévő seb, azonban ez a fájdalom semmi volt ahhoz a csodához képest, amire a férfi akkor tanította. Ágyéka lüktetett ugyan a másik akaratos szerelmétől, azonban most ezt sem bánta…

Akkor furcsa, ellentétes érzések viaskodtak benne. Egyszerre akarta a másikat és rettegett tőle, sikoltva vergődött a fájdalomtól, és mégis, mikor elaludt a karjai között, úgy érezte, biztonságban van.

- Nem. Már nem – Eret hangja érdesnek hatott, s a lány érezte, ahogy még szorosabban magához vonja.

- Szólj, ha…

- A körmeid néha fájnak – vigyorodott el a másik. – De úgy kell nekem, mi? Menyét – nevette el magát. – Gerda egy kis tündér, de most… azért jó, hogy nincs itt - hallgatott el. Anne hallotta a mély, nyugodt lélegzetét, s ez jó érzés volt, békességes érzés.

A tűzhelyen pislákoló parázsra szürke hályogot vont a hűvös est, s a lány megborzongott, ahogy a lassan emelkedő telihold kerek képe bevigyorgott az ablaktáblák résein.

- Eret…

A másik megmozdult.

- Valami baj van?

Anne szinte hirtelen mozdulattal ült fel.

- Becsukom az ablakot. Nehogy…

- Van odakint valaki? – ült föl a másik is, a lány azonban megrázta a fejét.

- Nem, csak… csak a Hold. Semmi, csak…

Eret lassan elvigyorodott.

- Zavar téged?

A lány behajtotta az ablaktáblákat, majd tanácstalanul megtorpant. Ahogy ott állt, anyaszült meztelenül az apró szoba közepén, s bőrén babonás vörösbe derengett a kihúnyó parázs gyenge fénye, olyan volt, igazán olyan, mint a mondák gyönyörű, babonás boszorkányai.

- Néha az az érzésem, mintha figyelne. Anyám csinált néha ilyet, mikor gyermek voltam, csak állt ott, és figyelt, én pedig féltem felpillantani… olyankor örültem volna, ha odaül az ágyam szélére vagy megsimít, de ő csak nézett, nézett, aztán csendben kiment. Néha ma is az az érzésem, mintha…

A férfi elkomolyodott.

- Azt mondják, a Hold az asszony az égen. Ha édesanyád…

- Azt mondod, ő néz? Nem először hívják őt boszorkánynak, de azt senki sem állította, hogy a Holdasszony szemével látna – nevette el magát a lány, majd borzongva mászott vissza a vastag takaró alá a másik mellé.

- Hé, hideg vagy! – Eret jókedvűen dörmögött, ahogy Anne puhán elhelyezkedett mellette, és hozzásimult. – De… - komolyodott el. – Egyszer mesélhetnél arról, amiben… amiben hiszel. Végülis… Ez elég… más. Még az én törzsemben is máshogyan gondoltak dolgokat… Ott azt tartották, hogy a Hold a férfi és a Nap az asszony, mert az asszonyok öle forró és abból születik minden élet.

A lány arca elkomolyodott.

- Majd egyszer… majd egyszer mesélek. De mi volna, ha az az egyszer inkább holnap lenne? Későre jár… - fészkelődött egy keveset, ahogy a másik magához húzta. A férfi érdes ujjai megsimították a lány kebleinek lágy bőrét, hogy az puhán felnevetett, Eret pedig beleszuszogott a hajába.

- Ha tudnád, milyen vagy ilyenkor…

- Hm? – Anne huncutul pillantott föl.

- Hát, például kicsi és… - nevette el magát a másik.

- Hé! – tiltakozott a lány. – Kikérem magamnak, én…

-  Hagyd, Menyét – Eret vigyorogva húzta magához. – Nem azon múlik. Hidd el, nekem tetszel – mormogott bele a nyakába, hogy Anne halkan fölsóhajtott. Ez most nem a vágy kapkodó, vagy az épp beteljesülő szerelem kínlódó sóhaja volt, hanem valami furcsa, fáradt-derűs lélegzete egy el nem fojtott mosolynak, ahogy arca ismét a másik mellkasához simult. Érezte a kimért, lassú lüktetését és elvigyorodott, ahogy a férfi elnyomott egy ásítást.

- Nem akarsz még aludni? A bagoly a mellényeden nem garantálja, hogy…

- Nem rossz ötlet…

Anne elhallgatott. Leszállt az éj.

Nem volt szükség szavakra.