39. Fejezet - Hajó

Sziasztok!

Ugyan a legutóbb némileg hosszabb részt ígértem, ez pedig terjedelemben ugyan nem sokkal haladja meg az előzőt, azonban tartalom és fordulatok szempontjából azt hiszem, megállja a helyét.

Ha valakinek a felmerülő kényesebb téma kapcsán bármilyen kérdése, észrevétele van, akár a történet kapcsán, akár személyesen, kulturált keretek között bátran írja meg, akár itt, akár privát üzenet formájában :)

Kellemes olvasást!

A hajó felett elsuhanva zöld gázcsíkot lehelő cipzárhát pontossága meglepte Anne-t. A szélcsendes idő a kezükre játszott, s a gáz úgy gomolygott a fedélzeten, mint a halál gyomorforgató hírnöke, s ahogy a szikra berobbantotta az elegyet, a lány döbbenten tapasztalta, hogy a vitorlázat szinte teljesen épen maradt.
Az Eret által vázolt terv szerint a hajó haladásához szükséges eszközök nem szenvedhettek nagyobb károkat, hiszen éppen az volt a cél, hogy a csapdászok minél előbb útra keljenek, a javításra szánt idő pedig vészesen hosszúra nyújtotta volna a patthelyzetet. A robbanás azonban éppen csak megperzselte a vitorlák vastag vásznát, nem tett bennük komolyabb kárt, s még a kötelek is viszonylag épségben megúszták.

Az ikrekkel kapcsolatos eddigi tapasztalatai alapján Anne-nek voltak ugyan fenntartásai, azonban aggodalma hamar elolvadt. Volt valami rémületes és egyszersmind örömteli abban, ahogy a máskor oly komolytalan, bohókás, magabiztos ikreket fúriaként látta küzdeni. Nem, egyikük sem hazudtolta meg önmagát, azonban talán ez a már-már gyermeki logikátlansággal párosuló elszántság tette őket végzetesen kiszámíthatatlan ellenfelekké.

Anne mozdulatára Raindancer szinte a vizet súrolva suhant a hajó felé, amelynek számszeríjai most az égen bukfencező Skullcrusherre irányultak, s mikor a hajó oldalához érve a szörnyennagy rémség szinte függőlegesen csavarodva vágódott az ég felé, a lány pedig egy lökés után egy gördüléssel landolt a fedélzeten. Őszintén szólva némileg finomabb landolásra számított, azonban nagyobb baja nem esett, s mire a csapdászok észrevették a jelenlétét, sikerült felkecmeregnie is. Egy köpcös, tornyos kucsmájú férfi kacsázva megindult felé a lassú szárnycsapásokkal leereszkedő cipzárhát súlya miatt vadul megránduló fedélzeten, azonban Ruffnut bólája a bokája köré csavarodva megtörte a lendületét, a köpcös pedig pár apró, tántorgó lépés után úgy hasalt el a földön, mint a gyalogbéka.

- Jövök neked eggyel! - Anne két, gyors egymásutánban kilőtt nyila megtorpanásra kényszerített egy, a kormányrúd felé igyekvő csapdászt. Nem hagyhatta, hogy a hajó mozgásba lendüljön, amíg Eret és Skullcrusher odafent vannak, mivel ugyan a haladó hajóból nehezebb célozni, azonban a férfi sem tudhatta pontosan, meddig tart a lőtávolság és mi esik ki a célzónából, azonban az sem volt cél, hogy embert öljenek. Elűzni akarták őket, nem vérbosszút.
- A fehéret! - hallotta az ellenkező oldalról, s a következő pillanatban meg is látta a feléje robogó tagbaszakadt matrózt és egy, az állán Eretéhez hasonló tetoválást viselő csapdászt. Úgy tűnt, ő adhatta a parancsot, legalábbis öltözéke magasabb rangú, igényesebb viselőről árulkodott, a lánynak azonban nem sok ideje maradt ezen gondolkozni. A fehéret... Igen, ez volt ő. Fehér menyét, apró, mint egy patkány, fürge, mint a kígyó, ádáz, mint a halál. Érezte, ahogy elönti valami hideg, gyilkos nyugalom, amely úgy járta át a tagjait, mint a vérben nyargaló vágy. Íját a vállára kanyarítva pánikszerűen hátrált a korlát felé, azonban, mikor a nagydarab férfi szinte elérte, s még a karját is kinyújtotta, hogy megragadhassa, az utolsó pillanatban úgy ugrott félre, hogy a matróz a lendülettől hangos csobbanással a tengerben kötött ki.
- Ennyire meleg volna? - Anne arcán gúnyos vigyor táncolt, azonban mikor megpillantotta a másik csapdászt, hegyes, piros nyelve végigszaladt a fogain, ahogy a küzdelem édes izgalma elomlott az ínyén. A férfinél kard volt, hosszú és egyenes, azonban az első pillanatban látta, hogy nem elég gyors. Egy mozdulattal fölpattant a recsegő korlátra, s még épp látta, ahogy az ikrek vállt vállnak vetve hadakoznak három katonaforma alak ellen a számszeríjaknál, s mikor a prémruhás férfi támadása nekizúdult, még épp meglátta, hogy Skullcrusher szinte zuhanórepülésben bukik le a hajó felé, figyelmét azonban lekötötte a cséphadarószerűen járó karral rárontó férfi.

- Menekülsz? - az ember vigyorában eszelős megvetés tükröződött, savószín szemei türelmetlenül csillogtak. - Kis bögyös, sárkány nélkül harcolni a férfiak dolga... -
Anne tovább hátrált. Az alacsony korláton egyensúlyozva is alig volt magasabb a férfinél, aki varkocsba fogott, fekete hajával egy pillanatig ijesztően emlékeztetett Eretre, azonban alakja jóval vaskosabb volt, keskeny karvalyorra és világos arca pedig semmi hasonlóságot nem mutatott vele. Anne eltáncolt egy ütése elől, azonban ahogy valahol a hajó tatja táján a fedélzetnek zúduló Skullcrusher érkezésétől megrándult a hajó, egy pillanatra megtántorodott.  A másik kihasználta az alkalmat és feléje vágott, azonban nem számolt a lány tőrével, amely egy kígyózó mozdulattal szaladt végig az alkarján, felszakítva ruhát és húst.
- Átkozott! - a férfi sebzett hördüléssel ugrott a visszatáncoló lány felé, ebben a pillanatban azonban megmerevedett.
- Karddal küzdesz asszonyok ellen? Azt hittem, nem süllyedsz ilyen mélyre, Unnuk*! - az árboc mellett Eret állt, az egyik kezében meztelen karddal, a másikkal a faoszlopnak támaszkodva. Anne egy pillanatra úgy látta, mintha sántítana, a következő percben azonban az Unnuknak nevezett férfi feléje fordult.
- Eret? Azt hittük, felfaltak ezek a dögök, erre te is egy ilyennek a hátán parádézva térsz vissza. Mondd csak, megint a szolgálatomba akarsz állni, vagy szívesebben lógnál az árbocon, ahogy az ilyen rohadt árulók megérdemlik? - hangja mély volt, és érdes, s a lány csak most látta, hogy valójában mennyivel idősebb Eretnél... És jóval erősebbnek tűnt.
- Asszonnyal harcolsz ahelyett, hogy ellenem jönnél! Csak nem félsz, kapitány?
Kapitány. A szó. Anne fejében egyszerre veszedelmesen kezdett összeállni a kép. Eret volt kapitánya? Vagy egy másik hajós? Nem tudta, de biztos volt benne, hogy jobb, ha nem is tudja.
A másik gúnyosan elvigyorodott.
- Asszony így meg asszony úgy. Csak nem a ringyód?
A lány türelme eddig tartott. Minden dühét, értetlenségét és félelmét beleadta a döfésbe, a férfi azonban, úgy tűnt, számított rá. A hosszú kard kegyetlen szisszenéssel csapott le, s bár Anne hátraugrott, azonban elkésett. A hideg acél csókja forró volt a kulcscsontján, éles nyelve végigfutott a keblei között, s a bordáin úgy égetett, mint a szerető ajkai. A fájdalom csak a következő pillanatban érkezett, akkor azonban ujjai közül kicsúszott a tőr, s nyögésbe fúló lélegzettel tántorodott a korlátnak, a férfi azonban nem törődött vele többet.
Eret úgy rontott neki, mint a megtestesült, keserű gyűlölet.
- Anne!
A másik gúnyosan vigyorodott el.
- Nem is tudtam, hogy ilyen fontosak neked az asszonyok, Eret! Valahogy meggyőzőbb volt az a hangod, amikor alattam feküdtél, vagy talán nem emlékszel? - vigyora egyszerre volt gyönyörű és szerencsétlen. - Nem emlékszel, hogy nyögtél akkor? - kezdett el körözni körülötte, az azonban nem hagyta magát. - Nem emlékszel, hogyan öleltelek? - Eret összeszorított szájjal nézett vele farkasszemet. - Nem emlékszel, milyen fiatal voltál akkor és milyen ügyetlen? Tapasztalatlan. Hosszú hajú, becsvágyó fiú. Hát nem emlékszel? - szemei tébolyult villanása valami olyan nyomatékot adott a szavainak, amit semmiféle bizonyíték nem tudott volna jobban megerősíteni. - Emlékszel rá, Eret? - Felkacagott, ahogy feléje lendült. - Emlékszel, hányszor járt benned a kardom? Emlékszel? - megállíthatatlanul zúdult a másik felé, s a lány inkább érezte, mint látta, ahogy Eret maga elé tartott pengéje megakasztja a lendületét. Unnuk meredt szemmel, mintegy segélykérően pillantott Anne-re, ahogy egy pillanatig a két férfi szinte összekapaszkodva, szorosan állt egymás mellett, mint a barátok vagy a szeretők, azonban a prémes köntösön lassan sötét folt kezdett terjedezni. Eret csavart egyet a kardon és a vállánál fogva ellökte magától a kíntól felhördülő csapdászt, s a következő pillanatban Anne megpillantotta a feléjük robogó három matrózt. Az idő mintha lelassult volna, akár a legyek a mézben, s ahogy a férfi felé fordult, egy pillanatig mintha bizonytalanságot látott volna megcsillanni a szemében.
- Eret...
- Szeretlek - A férfi szinte gyengéd mozdulattal lökte át a korláton. ,,Értem" - futott át az agyán, amíg a tenger felé zuhant... A vízfelszín kemény volt, mint a kő. A becsapódás ereje minden levegőt kiszorított a tüdejéből.

*Unnuk alakja Avannak Company c. fanfictionjében kerül említésre. (A linkelt novella tartalma korhatárosnak minősülhet. Csak saját felelősségre olvassátok, mert... öhm, Eretcup.)