4. Fejezet - Anne

Anne lassan indult meg. A jeges szél belekapott a hajába, és kitépte belőle az azt összefogó szíjacskát, de ez most már nem érdekelte. Óvatosan lenyomta az ajtó egyszerű fakilincsét, és belépett a házba.

Odabent csend, és a kinti viharhoz képest kellemes meleg fogadta. Az egyetlen helységben volt minden: jobb kéz felől, a szemközti sarokba tolva egy pokróccal letakart priccs állt, azzal szemben hagyományos, kis viking tűzhely, szinte átmenet egy apró kemence és a kályha között, egy asztal, három szék, szóval a legalapvetőbb tárgyak, azonban a lány nem sokáig ácsorgott az ajtóban. A jeges levegő pillanatok alatt megtöltötte a szobát, hát gyorsan becsukta maga mögött, majd nekiállt begyújtani a kályhába. A párától átnedvesedett fa nehezen akart meggyulladni, azonban mire a férfi belépett, fekete hajában csillogó, korai hópelyhekkel, már vígan lobogott a tűz. Eret szinte megkönnyebbülten zökkent le az egyik székre.

-Gondolatolvasó vagy? 

Anne elnevette magát.

-A tűz miatt kérded? Egyszerűen épp úgy fáztam, mint te, és gondoltam, hogy... Máshoz nem nyúltam.

A férfi pillantása a tűzhely közelében álló székre esett.

-Nem ülsz le? Csak, hogy mondtad, hogy hideg van...

A lány felkuporodott a székre, hogy a másiknak ismét az az érzése támadt, hogy olyan éppen, mint egy barna, álmos kis macska, és majdnem elmosolyogta magát a gondolattól, főleg, amikor Anne óvatosan kinyújtózatta a lábait a meleg irányába.

-Máskor nem szoktál fázni? - pillantott a férfire, aki megdörzsölte a karját, hogy kissé felmelegedjen. - Csak úgy eszembe jutott... Én megfagynék, ha nem volna semmi a karomon.

-Nem igazán. Általában elég szokott lenni egy mellény, jó vastag is, meg zavar, ha valami akadályoz a mozgásban. 

-Gondolom, ha fel kell érni Skullcrushert, vagy akár megnyergelni, bármi, elég sokat kell nyújtózkodni, hogy felérd...

-Ahogy mondod.

Hallgattak. A tűz vígan pattogott, s az ablakok meg-megremegtek, ahogy a szél kintről nekicsapta a havat.

-Azt mondjuk én sem nagyon értem, mi a jó a tülkös sisakokban meg a páncélokban... Ruffnutot szinte nem is látni anélkül, régebben rám is próbálták erőltetni, de nem bírtam sokáig. 

Eret meghökkent.

-Tényleg? Azt hittem...

-Ne akard tudni, hogy néztem ki benne. Fáj tőle az ember nyaka, és folyton le akar esni, és egyszerűen mindenbe belefejelsz. Nem is tudom, hogy bírják ki... A legostobább találmány a világon - jelentette ki a lány magabiztosan, mire a férfi elnevette magát.

-Látod, ebben igazad lehet. A páncél meg... Minek páncél ahhoz, hogy elmenj mondjuk halat fogni vagy fát vágni? Ha harcolnod kell, is csak lassít. Nem beszélve arról, hogy becsípi az ember haját...

Anne bólintott.

-Mondjuk egy bőrpáncél más, de ha elképzelem, milyen lehet annak, akinek szakálla van... Ilyenkor jó nőnek lenni.

A férfi elgondolkozva pillantott rá.

-Egyébként, ha megengedsz egy kérdést: hogyhogy ilyen rövid a hajad? Ha nem akarod, ne mondd el, csak most, hogy kiengedted, eszembe jutott...

-Semmi gond. Régen majdnem olyan hosszú volt, mint Valkáé, de annyit kellett vele foglalkozni ahhoz, hogy kezelhető maradjon, hogy elegem lett és levágtam. Akkor ért talán a vállamig, mint neked - pillantott önkéntelenül a másik fekete varkocsára, amelyen lassan felszáradtak a hópelyhek maradékai.

-Így... Már értem. Csak azt gondoltam, valamilyen büntetés, vagy hasonló, hallottam ilyenről...

A lány vigyorogva fölkapta a fejét.

-Már megbocsáss, de mit gondoltál? Vagy tudod mit? Nem akarom tudni. Hagyjuk is, azt hiszem az lesz a legjobb, de nyugodj meg, nem csináltam semmi... Na jó, nagyjából semmi büntetendőt. De ez is csak nézőpont kérdése.

Eret felfigyelt.

-És hogy kerültél Berkre? Gondolom, volt valami oka annak, hogy idejöttél, nem csak úgy belebotlottál ebbe a sárkányfészekbe...

Anne elkomolyodott.

-Lehet, hogy jobb, ha úgy nagyjából elmondom a történetem. Lehet, hogy unalmas, de nem akarom, hogy rossz dolgokat gondolj rólam. Ne nézz így rám, nem miattad mondom, de nem csodálnám, ha nekd is eszedbe jutna egy s más. Nem baj?

A férfi megrázta a fejét.

-Mondjad.

-Kösz. Szóval... Azt talán sejtetted, de nem vagyok ,,egészen" viking. Az anyám délről, a szárazföld belsejéből jött, egy országból, amelynek lakói addig törzsekben éltek, mint itt, de nem éltek kőfalvakban, vagy legalábbis a legtöbben nem, és úgy ülték meg a lovakat, ahogyan ti a sárkányokat. De egy ember, aki örököse volt a legnagyobb törzsfőnek, elhatározta, hogy uralkodni fog az egész népen. Nem csak a saját törzsén; minden emberen, aki az ő nyelvét beszéli, és új isteneket hozott, amelyekben a nép nem hitt, de az emberei üldöztek mindenkit, akiről úgy gondolták, hogy bármilyen módon a régi isteneket szolgálja. Tudod, anyám javas volt, ismerte a füveket és az erdők, hegyek, folyók titkait, s amikor az új uralkodó emberei fölperzselték a falut, ahol élt, elmenekült. A legtöbben délnek mentek, mert ott laktak még más nomád népek, vagy keletnek, ő azonban északnyugat felé indult. Soha nem mondta, miért. De fiatal lányként menekült el, talán tizennyolc évesen, s több, mint egy évébe telt még így is, mire eljutott ezekre a partokra. Azonban itt már újra a törzsi viszonyok uralkodtak, s őt nem üldözték a tudásáért, ezért úgy döntött, itt marad. Tudod, soha nem élt többé faluban. Egy erdő szélén épített kunyhót, mégis sokan eljöttek, hogy gyógyítsa őket, és ő megtanulta a vikingek nyelvét, s lassan sikerült beilleszkednie, hiszen fiatal volt.

Azonban voltak, akik nem a gyógyulást keresték nála - köszörülte meg a torkát. - Egyszer valaki rátört, és... Így lettem én. Ő nem asszony volt. Áldozat. Szóval... Így történt. Ezért vagyok ilyen... idegen, itt és anyám számára is, de arra kérlek, nagyon komolyan, hogy ne beszélj erről másnak, mert... Kérlek, ígérd meg!

A férfi rekedten válaszolt.

-Megígérem. Az istenekre...

A lány folytatta.

-Gondolhatod, hogy magányosan nevelt engem. De nap mint nap elmentem a faluhoz, és játszottam az ottani gyerekekkel, mert neki dolga volt. Akkor legalábbis ezt mondta, ma azt gondolom, nem tudott úgy rámnézni, hogy ne jutott volna eszébe mindaz, ami történt. Nem mondom, hogy ne szeretett volna, de hordoztam magammal valamit, amelyet, mint egy árnyékot, látott mögöttem örökké. Nem tudom, mennyire érthető, de nem tudom máshogy elmondani... Nagyobb lettem, idősebb, tudod, amolyan lázadó típus. Egyre több hibáját láttam, neki pedig nem tetszett, hogy sok mindent máshogy csináltam, vagy gondoltam, mint ahogyan ő tette volna, bár nagyon kis mocsok tudtam lenni, elhiheted. Egyszer valamin veszekedtünk, és azt vágta a fejemhez, hogy ha nem tetszik, ami nála van, menjek csak, és keressem meg az apámat, én pedig fogtam magam, összeszedtem a holmimat, és aznap éjjel megszöktem. Ekkor talán tizenhat éves lehettem, de azóta sem bántam meg - tartott egy kis szünetet. - Kóboroltam. Ezt értsd úgy, hogy tényleg mentem, amerre kedvem tartotta, és ez egy ideig nagyon jó volt, azonban a teleket nagyon nehéz volt elviselni. Olyankor beálltam valahová segíteni a munkákban, ahol kaptam szállást és pénzt. Bizonytalan volt, de talán emiatt olyan jó... - tartott egy kis szünetet. - Aztán... Ahogyan ide kerültem, tulajdonképpen elég... Fucsa. Csak az én ügyetlenségemen múlt, mikor megláttam Valkát és Cloudjumpert, ahogy halat fognak, bár nem tudom, mit kerestek a szárazföld közelében. Gondolhatod, hogy kíváncsi lettem, hiszen soha nem hallottam még sárkánylovasokról, és amikor leszálltak, közelebb osontam. Egy rettenetes rémet azonban sikerült felzavarnom, aki visítani kezdett, mire Valka fölszaladt a sárkány hátán, tisztára, mint egy mókus, s a következő percben már a viharszelő karmai között lógtam. Valka egyenesen Berk felé vette az irányt, és... Szóval így volt - hallgatott el, s a csendben hallani lehetett, ahogy összedől az izzó zsarátnok.

Eret megmozdult, a szék pedig fájdalmasan megnyekkent alatta, ahogy a parázs közé rakott egy darab fát.

-Tulajdonképpen hány éves vagy? Csak, hogy így szóba került...

A lány lehajtotta a fejét.

-Tizenkilenc.

-Uhum.

Hallgattak. A csendet végül a lány törte meg, egy árnyalatnyi letörtséggel a hangjában.

-Ne haragudj, hogy ezt az egészet rádzúdítottam. Főleg így, hogy ma találkoztunk először... De azt gondolom, jobb, ha tudod, mi az igazság, mint hogy... Meg, ha már szóbakerült, talán így kerek egész.

A férfi a lángokba bámult.