10. Fejezet - Tanulás

Reggel Anne álmosan kapaszkodott lefelé a fölszintre vezető, meredek lépcsőn. Előző este sikerült csaknem csonkig égetnie a gyertyát, amely a szoba világítását adta, keserű füstszaggal töltve meg a helységet, szellőztetett hát, emiatt kissé dideregve mászott elő a pokróc alól.
Azonban mikor leért, egy pillanatra szinte megrémült: az asztal mellett ugyanis Hiccup ült, és komoran magyarázott valamit Valkának, aki megértő arccal bólogatott, azonban, mikor észrevette a lányt, felállt, és elmosolyodott.
-Jó reggelt, Anne! Jól aludtál? Kissé nyúzottnak tűnsz... Nem vagy éhes? Halat tudok adni, meg esetleg egy kis kenyeret...
A lány mosolyogva bólintott.
-Egy kis kenyér tényleg jól esne... És nagyon köszönöm, de ne fáradj! Majd szelek magamnak - indult meg a tűzhely melletti asztalka felé, az asszony pedig a fiára pillantott.
-Hiccup?
A főnök mintha fölriadt volna a gondolataiból.
-Öhm... Lehet, hogy nem ártana. Elég korán indultam, nem akartam fölzavarni Astridot sem...
-Szóval nem ettél. 
-Hát... Nem. De tényleg, csak, mert...
-Akkor gyere, te éhenkórász - tett az asztalra egy tál halat sóhajtva Valka. - Legalább most ne a főnöki teendőkön járjon az eszed! Fiam - simította meg gyengéden Hiccup arcát, hogy Anne szinte mozdulni sem mert, nehogy megtörje a pillanatot. - Vigyázz magadra. Nekem is fontos a falu, de az első... Az első... - sóhajtott. - Egyetek csak - fordult el. - Megnézem Cloudjumpert.
Anne óvatosan letelepedett az egyik székre.
-Szabad...? 
Hiccup csak a fejével intett, majd, mikor lenyelte a falatot, a lány felé fordult.
-Volna egy kérdésem, Anne - a lány kíváncsian pillantott föl. - Anya mesélt arról, hogy milyen jól egymásra találtatok a sárkányoddal... - tartott egy kis szünetet. - Szóval... Csak arra gondoltam, hogy azért nem ártana, ha esetleg valaki megtanítana egy-két dologra, legalább amíg az alapokat el tudnád sajátítani...
-Az nagyon jó volna - gondolkodott el a lány. - De nem nagyon tudom, kit tudnék megkérni erre. Mindenkinek van elég dolga enélkül is, a tanuló gyerekekkel együtt meg nem tudom, hogyan működne a dolog...
Hiccup elmosolyodott.
-Én ismerek valakit, aki bizonyára szívesen tartana neked pár különórát...
A lány szeme felcsillant.
-Tényleg? Nem is tudom, hogyan tudnám megköszönni - nevette el magát, mire Hiccup jókedvűen mérte végig Anne-t.
-Szóval bevállalod? Szívesen tanítanálak én is, de rengeteg a dolgom... Jó az, amikor valaki ilyen lelkes - vigyorgott. - Anyám örülni fog.
Anne-nek eszébe jutott valami.
-Lehet, hogy ez illetlenség, de... Anyád nagyon kedves asszony. Csak... Eszembe jutott. Ahogy szól, ahogy mozdul, ahogy néz... Mindig jóindulatú, sohasem ideges, nem haragszik, mintha egyszerűen csak kedvelne mindenkit. Ő...
Hiccup elgondolkodva az asztalra könyökölt.
-Azt hiszem, valóban elég különös személyiség, de ezt talán leginkább a sárkányokkal eltöltött húsz évnek köszönheti. Azonban... Nem haragszik, mert sohasem konfrontálódik senkivel: ő menekül a helyzetekből. Érted ezt? Mint, amikor ,,megnézi Cloudjumpert". Ha kínos a helyzet, elmegy. Vagy olyankor oldja meg, amikor más éppen nem azzal foglalkozik, és nem áll senki az útjába. De... én is nagyon kedvelem. Anne elgondolkodva bámult egy pontot az asztalon, Hiccup azonban megmozdult. - Lehet, hogy ideje volna indulnom. Tudod, hol van az aréna?
-Persze.
-Akkor... Arra indulj, lassan akár készülődhetsz is. Azt gondolom, most még menjetek inkább a földön, úgy sejtem, hazafelé már repülni fogtok... - vigyorodott el a maga módján, majd intett a lánynak, és kifordult az ajtón. Anne hallotta, ahogy Toothless jókedvűen felmordul, és egy hussanó hanggal ellöki magát a földtől, s mikor kilépett az ajtón, már el is tűnt a háztetők mögött.
A lány elmosolyodott.
Hiccup az ő furcsa modorosságával belopta magát a szívébe, s valahogy nem is érezte kellemetlennek, hogy egy huszonéves, mindenre kapható sárkánylovas annyival fölötte áll rangban. Mintha Hiccup minden egyes csonka, elkapkodott mondata mögött olyan gondolatok lapulnának, amelyek gyorsabban kavarognak annál, semhogy a fiatal férfi, szinte még fiú szavakba tudná őket önteni, mégis, valami energikus biztonságot sugárzott minden cselekedete, akár egy meglett, családos emberé. Hiccup igazi főnök, a lánynak efelől nem voltak kétségei.
Sóhajtva fejezte be a tűnődést, s a következő percben már be is fordult a pajta ajtaján, ahol a földbe is gyökerezett a lába, mert odabentről mélyről jövő nevetést hallott, majd a következő pillanatban Valkát pillantotta meg, egy üres halasvödörrel a kezében, Raindancer pedig játékosan belefújt a tenyerébe, mintha csak ételt kunyerálna. 
Az asszony, mikor észrevette a lányt, kissé összeszedte magát, és széles mosollyal bólintott feléje.
-Anne, jó, hogy itt vagy! Megetettem Raindancert, ha nem gond... Igen, te gyönyörűség, rólad beszélek - lépett odébb, mikor a sárkány a lány felé kezdett szimatolni, majd megbökte az orrával. - Hiccup említette, hogy az arénában...
A lány megvakargatta a szörnyennagy rémség pikkelyeit, amit az elégedett mormogással nyugtázott, és orrát hozzádörzsölte Anne karjához.
-Igen, mondott ilyet - mosolyodott el. - Lehet, hogy lassan el is indulok, mert... Hát,  egyelőre nyereg nélkül talán még...
Az asszony egy pillanatra elkomolyodott.
-Persze, a nyereg. A bőrök lassan készen is állnak hozzá, Gobber kicserzette őket... 
A lány hálásan pillantott fel.
-Tényleg nagyon köszönöm a fáradságotokat...
Valka legyintett.
-Ugyan, hagyjad már! 
Anne tétován lépett egyet az ajtó felé.
-Talán indulok. Raindancer...
A sárkány mintegy kérdően az asszonyra pillantott, aki csak a fejével intett.
-Menj csak, te óriásgyík! Ne tőlem kérj engedélyt hozzá...
Anne megsimította a szörnyennagy rémség pikkelyes orrát, aki halk mordulással dugta ki a fejét az ajtón, követve a lányt, majd a fényben hunyorogva indult el utána.

Az út nem volt hosszú, azonban még a szélesebb szakaszokon is akadtak olyan kaptatók, hogy Anne biztos volt abban, hogy aki esőben próbál meg errefelé boldogulni, nem sok jóra számíthat.
Mikor az aréna bejáratához ért, egy pillanatra megtorpant. A hatalmas, felhúzott kapu rácsa fenyegetően függött a feje felett, s a  vastag falak hideg dohszagot leheltek. A lány torka elszorult, mikor eszébe jutott, hogy vajon hogyan teljesíti majd a követelményeket, hogyan tudna megzaboláni egy szörnyennagy rémséget, hogyan kényszerítheti rá az akaratát, ő, aki sohasem ült még egyedül sárkányon, s vajon melyik tagbaszakadt viking lesz az, aki... - ebben a pillanatban azonban megakadt a gondolata, mert ahogy belépett az egykori küzdőtérre - a vigyorgó Fishlegs nézett vele farkasszemet.
-Szervusz, Anne! Látom, megjöttél. Nos, hogy tetszik itt, Berken? Ohh... - akadt meg, mikor megpillantotta a lány nyomában belépő Raindancert. - Egy szörnyennagy rémség? Hm, hm, jó választás volt...
-Hát, ha te mondod... A neve egyébként Raindancer - mosolyodott el a lány. Fishlegsről lerítt, hogy bárminek jobban örült volna, mint egy szörnyennagy rémségnek, azonban erőt vett magán, és Anne-hez fordult.
-Remek. Akkor... Készen álltok? Hiccup annyit mondott, hogy a sárkányod már hozzászokott a nyereghez, és ismeri a parancsszavakat is, de... Várj, nyerget kéne szereznünk - kezdett kotorászni az arénában álló ládák egyikében. - Nos, gyakorláshoz éppen jó is lesz - emelt ki egyet - de előbb próbáld meg talán nélküle, hogy rájöjjetek, hol a legjobb ülni. Mindig figyeld a jelzéseit, és akkor nem ér meglepetés - tornászta fel magát Meatlug, a gronkel hátára, aki Raindancer közeledtére jobbnak látta, ha tisztelettudóan odébb húzódik. A szörnyennagy rémség hűvösen elnézett a Meatlug feje felett, Fishlegs pedig gondterhelten ráncolta össze a homlokát.
-A sárkányod, úgy tűnik, elég domináns egyed - törülte meg a homlokát. - Nem akarok vészmadárkodni, de nem árt, ha rajta tartod a szemed, ha összezárják egy másikkal. Persze Meatlug amúgy sem túl vakmerő, igaz, kislány? - vakargatta meg a gronkel oldalát, aki a gyönyörűségtől kilógó nyelvvel mormogott.
Anne kissé elbizonytalanodott.
-Azt mondod, hogy... Pedig Valka nem említett eddig ilyesmit...
Fislegs kesernyésen elmosolyodott.
-Én mélységesen tisztelem Valkát, és biztos vagyok benne, hogy annyit tud a sárkányokról, mint más senki. Azonban vannak dolgok, amelyek a természetben valahogy jobban működnek. Az agresszívebb sárkányok nem közösködnek a békésebbekkel, itt azonban...
-Muszály. - Anne elkomolyodva pillantott a másikra. - De ha...
-Nem mondom, hogy lehetetlen, vagy, hogy ne tudnád megcsinálni - igyekezett megnyugtatni Fishlegs, - azonban jobb, ha... Figyelsz rá. Tudod, eltart egy darabig, amíg megismeritek egymást, és megtanuljátok kezelni a másik gyengeségeit, de ha már kiválasztottad, és ő is elfogadott téged, nagy baj már nem lehet. De nem is hablatyolok tovább, foglalkozzunk inkább a tanulással!
A délelőtt nagy része azzal ment el, hogy Fishlegs különböző praktikákat mutatott a lánynak arra, hogyan kerülhet közelebb Raindancerhez, azonban mikor az első repülőleckére sor került, Anne szinte meglepődött azon, milyen könnyen megy. 
Érezte, ahogyan a sárkány hatalmas izmai dolgoznak alatta, s valami félelemmel vegyes tisztelettel veregette meg Raindancer nyakát, aki elégedetten mordult föl.
Meatlug apró rotorszárnyai kerepelve verdesték mellette a levegőt, s Fishlegs veszélyesen kihajolva próbálta túlkiabálni.
-Akkor... Készen állsz? Csak mondd neki, mit kell tennie, és...
Anne megérintette a szörnyennagy rémség nyakát.
-Mehet? Akkor... Raindancer, föl, forgás! - szinte még be sem fejezte, amikor a sárkany egy hatalmas szárnycsapással lendületet vett, majd őrült pörgésbe kezdett a tengelye kórül, mikozben orra egyre hasította a levegőt fölfelé. A lány eleinte görcsösen kapaszkodott, tenyerében piros nyomot hagyott a szörnyennagy rémség szarvának rücskös felszíne, azonban a következő pillanatban mintha elragadta volna valami ismeretlen mámor, a repülés semmihez sem fogható élménye.
Arcán széles mosoly ömlött végig, s szinte kacagnia kellett, s eleresztett egy hosszú, vonító kiáltást. 
-Raindancer, le!
A sárkány jókedvűen felhorkant, s egy nyaktörő bukfenccel alábukott a tengerillatú levegőben. Lustán hullott vissza, mintha nem is érdekelné, hogy egyre gyorsabban zuhan, majd alig valamivel a csillogó hullámokat vető víz felett kitárta szürkéből kékbe játszó, széles szárnyait, és megfeszítette őket, hogy a szél szinte felnyomta őt a magasba. 
Mikor Anne visszakormányozta a szörnyennagy rémséget, Fishlegs a homlokát törülgetve sóhajtott föl.
-Huh... Nem éppen erre gondoltam, mint első gyakorlat, de... 
-Ez nagyon baró volt! - süvöltötte a hátuk mögött egy hang, s a következő pillanatban az ikrek sárkánya suhant el felettük, majd egy kanyarral elébük került, és egy helyben kezdett verdesni. - Pedig Eret azt mondta, hogy még nem is lovagoltál sárkányon!
A lány egy pillanatig megrökönyödve pillantott hol az egyik, hol a másik szőkére, a rasztás fejű srác azonban csak egy idő után kapcsolt.
-Öhhöhö, minket még nem ismersz, ugye? Na, figyelj! A Thorston név nem mond neked semmit?
Anne megrázta a fejét.
-Sajnos nem hangzik ismerősen.
-Na, akkor majd fog - húzta ki magá a raszta. - Én Tuffnut vagyok, ő pedig a húgom, Ruffnut. Nos? Ha az én nevemen szólítod, megsértődik - szisszent fel, mert a szőke lány vállba vágta.
-Ajjh! Dugulj már el! - majd Anne felé fordult. - És te? Ki vagy? Mióta lovagolsz sárkányon?
-A nevem Anne Godmånesdottir, és ma reggel óta lovagolok így, egyedül - nevette el magát a lány. - De Raindancer már kitanulta a dolgokat. Csak rajta múlik minden - veregette meg a szörnyennagy rémség nyakát, aki valami szitáló verdeséssel igyekezett egyhelyben maradni, akár az apró vércsék, amelyek a mezők felett vadásznak egerekre és bogarakra, ahogyan az anyja mesélte Anne-nek. 
-Azért ez nem igaz - vágott közbe Fishlegs. - Együtt kell dolgoznotok, különben...
-Na, megszólalt Halfej - vigyorodott el Tuffnut. - Miért nem a kölykök fejét tömöd ezekkel a borzalmas közhelyekkel? Mindenkinek jobb lenne - kivéve őket. 
Anne már éppen közbeszólt volna, amikor Raindancer türelmetlenül felmordult. Az egy helyben való ,,lebegés" untatta, és jobban is fárasztotta, mint egy hosszabb út mondjuk siklórepülésben, a lány pedig megvakargatta a pikkelyeit.
-Mi lenne, ha repülnénk egyet? Akár együtt, négyen. Nem sokat láttam még a szigetből, és...
Tuffnut fejedelmi mozdulattal mutatott körbe, mintha az övé lenne minden.
-Amit akarsz! Ha meg tudod fékezni a sárkányodat...
Félelme nem volt alaptalan, mert Belch, vagyis a cipzárhát Tuffnutra eső feje megpróbált valamivel közelebb férkőzni az ismeretlen szörnyennagy rémséghez, az azonban fenyegető mordulással mutatta meg hatalmas tépőfogait. Belch visszahőkölt, így rántva egyet a lovasán, aki megingott a nyeregben, majd sértődötten pillantott a kékbe játszó pikkelyű sárkányra.
-Raindancer! Nyugalom, nagylány! Nem bánt, csak meg akart szagolni...
Fishlegs gondterhelten csóválta meg a fejét.
-Erről beszéltem az előbb. Bele sem akarok gondolni, mi lesz, ha... De mindegy is, ne fessük az orkot a falra - próbálta elterelni a témát, a lány azonban nyugtalanul pillantott rá.
-Ha...? 
A nagydarab srác kényelmetlenül fészkelődött a nyeregben.
-Tudod, vannak más sárkányok is, akik kissé khm, erőszakosabbak, territoriálisak, szóval vésik a területüket, meg, amit a tulajdonuknak gondolnak, és...
-Ezt mindhatnád valami értelmes nyelven. Vagy inkább ne is mondd, csak menjünk már, mert megjegyezni úgysem fogja senki - sóhajtott unottan Tuffnut, húga pedig egyetértően, szenvedő arccal bólintott.
Anne azonban nem nyugodott meg olyan könnyen.
-Mint például...?
Fishlegs feszengett.
-Hát, talán Hookfang, vagy az a szárnyas rinocérosz... Bár Toothless többnyire rendet vág, ha valami van, tőle még ők is tartanak. De...
-Menjünk már!
Az ikrek sárkánya meglódult, s Anne még szinte ki sem mondta, Raindancer is alábukott a tenger felé, majd onnan egy elégedett mordulással csatlakozott a cipzárháthoz, aki most már bölcsen tartotta a biztonságos távolságot.
-Merre megyünk? - Anne igyekezett olyan hagosan beszélni, hogy a menetszél ne kapkodja el a szavait. Fishlegs beletörődően indította meg utánuk Meatlugot, majd előrekiáltott.
-Valahol itt, a környéken...? Esetleg a...
-Hollószirt felé! - süvöltötte Tuffnut, rántva egyet a cipzárhát fején, amitől az egy kissé megbillent a levegőben, húga pedig bosszúsan fölmordult.
-Úgy is jó - egyezett bele Fishlegs sóhajtva. De Anne...
A lány visszafogta Raindancert, hogy a gronkel beérje őket, és a fiú felé fordult.
-Ha velük megyünk, attól még tudunk gyakorolni, nem? Ha esetleg adsz valami feladatot...
Fishlegs holdvilágképe kissé földerült.
-Akkor... Lássuk csak, először is gyakoroljátok egy kicsit mondjuk a kanyarodást...