11. Fejezet - Hiccup

Anne kimerülten ugrott le Raindancer nyergéből. A sárkányon ugyan nemigen látszott fáradtság, az ő fejében azonban egyre csak kavarogtak az új szavak, mozdulatok és Fishlegs előrelátó intelmei mindenféle esetre, amelyeknek nagy része - ahogyan Tuffnut megjósolta - már most kiment a fejéből. Fishlegs az alapoknál kezdte, de egész sok mindent megtanított neki, bár a végén a lány már kezdte kényelmetlenül érezni magát Ruffnut morcos pillantásaitól.
Fishlegs egyre hangsúlyozta, hogy ugyan mondhat parancsokat a sárkányának, de minél többet értenek egymás mozdulataiból, annál többre képesek, s Anne combja lassan elfáradt a szorítástól, tenyerében pedig vöröses nyomot hagyott Raindancer szarvának rücskös felülete, ahogyan próbálta ,,irányba fordítani" a szörnyennagy rémség fejét. Ez persze a lány minden erejét beleadva sem lett volna sokkal több erőteljes jelzésnél, de Raindancer eddig végig hajlandó volt együttműködni vele.
Beengedte a sárkányt a pajtába, és elérakott egy vödör halat, amelyet a szörnyennagy rémség egy perc alatt eltüntetett, majd olyan ártatlanul pillantott a lányra, hogy az elnevette magát.
-Neked aztán adhat az ember bármennyit, akkor sem marad - vakargatta meg a sárkány orrszarva tövét, aki halkan felmordult, és a lányhoz dörgölőzött. - De este ki tudsz menni fogni még, nem? Na, látod - fordult el, de csak, hogy felmarkoljon pár halat a hordókból, amelyek jól lefedve álltak egy külön, apró kamrában, hogy a sárkányok ne férhessenek hozzá, és a szörnyennagy rémséghez lépett vele.

Később, mikor úgy tűnt, Raindancer elaludt, vagy legalábbis tetteti az alvást, Anne csendben kisurrant a pajtából. Megfordult a fejében, hogy körülnézzen a faluban, mielőtt leszáll a korai sötét, vagy, hogy megkeresse Valkát, azonban combja sajgott az egész napos lovaglástól, így inkább úgy döntött, pihen egy kicsit.
Benyitott Valka házába. Az asszony nem volt sehol, az emeleti szobából azonban halk motozás hallatszott.
Anne hangtalanul surrant fel a durván faragott falépcsőn. Az ajtóban megtorpant egy pillanatra, ekkor azonban Hiccupot pillantotta meg, amint az asztal fölé hajolva elmélyülten tanulmányoz valamit.
-Öhm... Ne haragudj a zavarásért - mire kimondta, már tudta, hogy ennél bénábban nem is kezdhette volna, Hiccup azonban szinte megperdült.
-Anne! Most jól rámijesztettél - nevette el magát. - Nem is hallottam, hogy feljöttél. Úgy jársz, mint egy menyét - fújta ki a levegőt.
Toothless, aki eddig az ablakpárkányon kuporgott, kárörvendő mordulást hallatott - a lány csak most vette észre, hogy ott van, és meg mert volna esküdni rá, hogy a sárkány nevet. Úgy látszik, Hiccup is ezen a véleményen volt, mert rosszallóan pillantott rá.
-Kösz, te mihaszna hüllő, vásári cukrot ne adjak? Úgy lenne igazi a komédia - majd a lányhoz fordult. - Ne haragudj, hogy így betörtem ide, csak elfogyott a papírom, és úgy emlékeztem, itt még van pár köteg. Tényleg nem akarlak zavarni.
Anne elmosolyodott.
-Ugyan, dehogy! Te ne haragudj, hiszen én használtam belőle, de Valka megengedte...- ez csak félig volt hazugság, mert az asszony még az első napon csak annyit mondott, használhat bármit, mintha otthon lenne, csak Hiccup gépeihez ne nyúljon, amelyeket nem tartott érdemesnek arra, hogy költözéskor magával vigyen, mert annak beláthatatlan következményei volnának. Azonban az engedélyt nyilvánvalóan a használati tárgyakra értette, miután a lány már harmadszor kérdezte meg, hogy használhat-e egy poharat vagy törülközőt.
Hiccup legyintett.
-Semmi gond! Láttam a rajzot, egész jól sikerült. Gi-Gimely? Az a nő a...
Anne lesütötte a fejét.
-Az édesanyám. 
Hiccup elhallgatott.
-Anyám elmondta, hogyan...
A lány türelmetlenül megrándult.
-Hagyjuk ezt! - majd szelídebben folytatta. - Ne haragudj, hogy udvariatlan vagyok, csak kissé... Fáradt...
A fiatal főnök elnevette magát.
-Fáj a lábad, ugye? Meg a... Na mindegy. Hidd el, gyorsabban meg fogod szokni, mint hinnéd, először mindenkivel ez van... De Fishlegs említette, hogy nagyon jól csináltad, jobban, mint általában a kezdők. Pedig...
-Nem volt teljesen idegen ez az egész. A lovat megülöm szőrén is, csak hát régen csináltam, ezért a lábam...
Hiccup egy pillanatig elgondolkodva meredt maga elé, majd megélénkült.
-Aha, lovak! Nálunk nincsenek, csak a szárazföldön. De még ott is messze be kell hatolni az ország belsejébe, hogy találkozz olyanokkal, akik lovagolnak. Hát...
-Egy ló háta azért szélesebb, mint Raindancer nyaka.
Anne kislányként azokat a fjord pónikat ismerte, amelyekkel a falubeli parasztok szántották fel a köves, kemény földjeiket, s amelyeknek hatalmas málhabálák alól csak a lábuk látszódott ki, kerek hordóhasuk pedig megnehezítette a lovaglást, a lánynak azonban vérében volt mindez. Anyja is mesélt neki lovakról, karcsú, csukafejű telivérekről, szürke paripákról, amelyeknek táltosok ontották ki a vérét, hogy őket segítse az Ős Ten és az Aranyasszony, ne a király zsoldosait, s dobokkal ringatták révületbe magukat, hogy együtt vágtassanak az áldozati állatok lelkével a Világfa lombja között.
Anne akkor még nem sokat értett mindebből, most azonban fajdalmas emlékként éledt föl benne.
Tűnődéséből Hiccup hangja riasztotta fel.
-Ha fáj, anyám biztosan tud adni rá valamilyen kenőcsöt...
-Valka foglalkozik ilyesmivel is? - csillant föl a lány szeme.
A főnök megvonta a vállát.
-Húsz évet töltött egyedül, sárkányok között, az erdőben. Nehezen élte volna túl, ha nem ismeri a növényeket. Mert?
-Szívesen foglalkozom velük. Jó tudni, hogy ő is - mosolyodott el.
Toothless megmozdult az ablakpárkányon. Úgy ült ott, mint egy túlméretezett fekete macska a háztetőn, most azonban leugrott a padlóra, és megszaglászta a lányt, aki halkan elnevette magát, és megsimította a sárkány széles homlokát, aki halk, dorombolásszerű nyöszörgéssel dörgölőzött hozzá.
Hiccup jókedvűen figyelte őket, majd megsimította Toothless oldalát.
-Gyere, pajti, azt hiszem, nem ártana indulnunk. Anne, nem tartalak fenn tovább, és köszönöm a türelmed. Hagyok itt egy köteg papírt, használd nyugodtan - vetette át a lábát az éjfúria nyakán, aki egy utolsó állvakargatás után lendületes szárnycsapással suhant ki az ablakon.
Anne mosolyogva nézett utána.  Átvillant rajta a gondolat, hogy mennyivel közvetlenebb, játékosabb, mint az örökké hűvös Raindancer, pedig ő az Alfa, aki fölötte áll minden sárkánynak, és mégis... 
 Sóhajtva csukta be az ablak széles spalettáit, begyújtott az apró kályhába, ami a szoba sarkában árválkodott, majd letelepedett az asztal mellé.
Rajzolni kezdett.