17. Fejezet - Nyeste

Arra ébredt, hogy a szél verdesi a nyitvafelejtett ablaktáblákat; a durván ácsolt deszkák kínlódva csapódtak egymásnak újra és újra. A szörnyennagy rémség mormogva megmozdult, ahogy a lány megpróbált feltápászkodni: úgy aludt el ő is, a padlón, a sárkány oldalának dőlve. A nyaka sajgott, ahogy kinyújtózott, azonban, mikor a karjára pillantott, megnyugodott valamelyest. A körmei után már csak néhány csík látszott, s ahol fel is szakadt a bőr, csak halszálnyi, vöröses nyomokat hagyott maga után.
Anne föltápászkodott.
A szoba levegője teljesen kihűlt, így meg sem próbálta becsukni az ablakot, inkább kikönyökölt, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét.
Itt volt a tél, ez kétségtelen. Az északi szél orgonált a házak között és a kéményekben, valahol egy nyitvafelejtett ajtó csapkodott és nyekergett, rozsdás sikolyokkal könyörögve az életéért, s a világot elnyomta a sűrűn kavargó, kemény, apró szemű hó.
A lány becsukta a táblákat, és megpróbált életet lehelni az apró kályhában pislákoló parázsba, amikor két halk koppanás után Valka dugta be a fejét a szobába.
-Ne haragudj, ha megzavartalak...
Anne lépett egyet.
-Ugyan! Hiszen...
-...Csak azt akarom mondani, hogy ma gyere majd a Nagyterembe. Tudod, a nagy ajtó a hegyben...
A lány bólintott.
-Tudom. De... Miért? Úgy értem, mi történt, hogy...
Az asszony a szavába vágott.
-Itt regóta szokás, hogy a legnagyobb téli viharok idején az emberek összegyűlnek a Nagyteremben, vagy Tanácsteremben, ha úgy tetszik. Ilyenkor együtt biztonságosabb is, és a Nagytermet a hegy gyomrába vájták évszázadokkal ezelőtt, és ellenáll az időjárás minden viszontagságának. A kunyhókkal, házakkal azonban megesik, hogy betemeti őket a hó, vagy kárt tesz bennük a szél és a jég, és az emberek is szívesebben vannak együtt ilyenkor; nagyobb biztonságban érzik magukat, a sárkányokkal együtt. Szóval... Nem akarlak erőltetni, de mindenki ott lesz. Ilyenkor repülni sem nagyon tudtok, Raindancer szárnyát sem kellene még nagyon erőltetni...
Anne a nyakába kanyarított egy nagy, puha sálat, az egyetlen téli ruhadarabot, amely nála volt, mikor először találkozott Valkával és Cloudjumperrel, és elmosolyodott.
-Ahogy akarod. 

Mikor kilépett az ajtón, bokáig érő, friss hó roppant a léptei alatt. Raindancer megszaglászta a lábnyomát, és fölemelte a fejét, hogy kövesse, az orrára hulló hópelyhektől azonban prüszkölnie kellett, amin Anne kitűnően szórakozott.
A szörnyennagy rémség egy pillanatig megütődve meredt a lányra, majd a farkával egy adag havat sepert felé, ami a térdéig torlódott, Anne azonban nem hagyta annyiban.
-Hát így állunk? - guggolt le, a következő pillanatban pedig egy porhanyós hógolyó puffant Raindancer orrán, aki fordultában kisebb hófelhőbe burkolta a lányt. 
-Na, ideje indulni, a Nagyterem előtt is lesz hó - nevetett fel Valka, mikor az ajtón kilépve megpillantotta a lányt és a sárkányát. - Itt vagyok, Cloudjumper - kapaszkodott meg a rozsdaszínű viharszelő szárnyában, aki gyengéden segítette fel a gallérja mögé.
Anne a szörnyennagy rémségre sandított.
-Azért ne hidd, hogy befejeztem - vigyorodott el, és a sárkányra fröcskölte a kezére olvadt havat, aki játékosan felmordult, és meglökte az orrával. - Hé! Most már te is Skullcrusher szabályai szerint játszol?!
A Nagyterem előtt a landoló sárkányok és lovasaik keményre taposták a havat, az ikreket azonban ez nem zavarta meg abban, hogy kort és méltóságot feledve belevessék magukat az élvezetébe, legalábbis néhány hógolyó erejéig, amelyből az egyik Anne vállát találta el, amint megpróbált lekecmeregni Raindancer hátáról.
-Hé!
A lány belemarkolt a hóba, és hozzávágta rasztás Tuffnuthoz, aki nem volt elég óvatos, azonban mikor a húgáért kiáltott, az csak elvigyorodott.
-Fiú a lányok ellen?
Ekkor vágódott közéjük Stormfly, akiről Astrid ugrott le, egy pár bundás, egyujjas kesztyűvel felszerelkezve.
-Mindenki mindenki ellen! 
Anne nem tudta, mennyi idő telt el, azonban egyre több lovas érkezett. Fishlegs igyekezett a tőle telhető leggyorsabban besurranni a Nagyterem biztonságot nyújtó ajtaja mögé, Snotlout mindenkire lőtt, aki mozgott, kivéve Ruffnutot, Hiccupot azonban csak Astrid merte megdobni, ő azonban a teendőire hivatkozva kimentette magát, bár ígérte, hogy később bekapcsolódik.
Utolsóként Eret érkezett meg, Skullcrusher hátán, aki azonban landoláskor a nagy súlynál és a lendületnél fogva majd' másfél métert csúszott felszántva a havat, bár kétségkívül erősen fékezett.
-Na, ez nem sokon múlt, pajtás!
Mikor lecsusszant a morajszarv hátáról, megveregette a sárkány oldalát, a következő pillanatban azonban hógolyó puffant szét a hátán.
-Csak azt nem értem, hogy nem fagysz meg, említettem már ezt a hiányosságomat? - porolta le a kezét Anne.
-Alapvetően nincs gond, de ha egy marék hó van a nyakamban... Ihh, ezt muszály volt?  - kotorta ki a mellényéből az olvadó darabokat. - De mindegy is - vigyorodott el gonoszul, és belemarkolt a hóba, és a kacagva menekülő lány után vetette magát. - Na, megállj!
Anne-nek több esze volt annál, hogy engedelmeskedjen, és halk sikkantással nyugtázta, amikor fejbetalálta egy jól irányzott lövedék.
-Ezt most megkapod...! - rázta ki a hajából a csillogó pelyheket.
Astrid egy gyermeket megszégyenítő lelkesedéssel vetette bele magát a hócsata sűrűjébe, az ikrek pedig valahol találtak egy vödröt, amit szintén bevontak a küzdelembe.
Anne ujjai pirosra fagytak és elgémberedtek, ez azonban nem tartotta vissza.
-Abszolút nem érzem magam nagykorúnak - lihegte Astridnak, amikor egymás mellett guggoltak le újabb hógolyókat gyártani. 
-Mintha megint tízeves lennék - vigyorodott el a szőke asszony, majd a lány fagycsípte kezére pillantott. - Ne adjak egy kesztyűt? Egy fél pár is elég, ha...
-Kedves tőled, de megvagyok így is - emelkedett föl, amikor Hiccup lepett ki a Nagyterm kapuján, és Astrid első lövedéke telibe találta a mellkasát.
-Na! Micsoda fogadtatás, hölgyem! - azonban nem kellett hozzá két perc, hogy ő is beszálljon. Astrid és ő remek ,,ketten a világ ellen" párost alkottak, példájukat pedig követték az ikrek is, Anne azonban nem tudott kivel összeállni.
-Na jó, most már lassan elég lesz! - söpörte ki a havat a hajából Hiccup, s a lovasok kipirult arccal, lihegve álltak meg körülötte. 
A szél is megerősödött, és Anne arcát szinte szúrták a nekicsapódó jégszemcsék, s ujjai fájdalmasan bizseregtek, ahogy a Nagyterembe belépve megérintette őket a helység közepén égő, hatalmas máglya melege.
-Ez jó harc volt, menyétlány - tartotta meg a kaput vigyorogva Eret. - Jó tíz éve már, hogy utoljára ilyet csináltam, de ez nem volt rossz! 
Astrid nevetve állt meg mellette.
-Még ez is jobb, mint Stormfly játékszereként végezni? 
-Már megbocsáss, de van pár dolog, amit szívesebben csinálnék. Mondjuk elengedném ezt az ajtót, mert olyan huzatot csinálunk, hogy kiviszi a szél a sárkányokat, de ha itt ácsorgunk...
A szőke asszony nem kérette magát.
-Gyertek! Stormfly, te is! - intett a kék siklónak, amikor az bedugta a fejét az ajtón, nyomában a többi sárkánnyal. Raindancer maradt utolsónak, aki némi hűvös távolságtartással ugyan, de beóvakodott a terembe.
-Gyere már, nem esznek meg! - nevette el magát Anne. - Persze, nem szeretsz a föld alatt lenni, de még mindig jobb, mint odakint, nem? 
A szörnyennagy rémség bizalmatlanul pillantott körbe, a simogatás azonban megnyugtatta valamelyest.
Anne rögtönzött felfedezőútra indult a teremben, amelynek végül az vetett véget, hogy belefutott az ikrekbe, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy velük menjen. 
-Csak a sárkányodra ügyelj, mert ha fel találja falni Belchet... - vigyorgott Tuffnut, húgának azonban annyira nem tetszett a lehetőség, amit némi szemforgatással nyomatékosított.
Anne elnevette magát.
-Annyira azért még Raindancer sem vérszomjas, egyszerűen... Egyszerűen csak...
A szőke lány kétkedőn pillantott föl.
-Erről megkérdezted Skullcrushert is?
-Nem. Viszont ő került ki győztesen a játékból, és én őszintén szólva örülök ennek. Ilyen tapasztalatlanul, mint amilyen én vagyok, aligha tudnék megfékezni egy igazán domináns sárkányt, és úgy veszem észre, Raindancer így is kicsit el van... izé...
-El van szállva magától - vigyorodott el Ruffnut, mire Anne elnevette magát. 
-Pontosan! De én bírom. Hidd el, tud ő más is lenni... Olykor egészen kedves.
A szőke vigyorogva felvonta a szemöldökét.
-Na, arra befizetek!
Anne megrázta a fejét.
-Ha nem hiszed, járj utána, legfeljebb szegényebb leszel pár ujjperccel - vigyorodott el Tuffnut, majd megmozdult, hogy helyet szorítson a befutó Snotloutnak.
Anne a sárkányok felé sandított. Meatlug, BarfBelch, Hookfang, Stromfly és Skullcrusher úgy tűnt, remekül elvannak egymással, azonban mikor a szürke szörnyennagy rémség a közelükbe somfordált, a gronkel hátrahőkölt, a cipzárhát pedig felszisszent. Raindancer egy pillanatra megtorpant, és már-már elfordult, amikor Hookfang halkan felmordult. A szürke sárkány szinte megdermedt. Lassan fordult feléjük, mintegy kérdőn pillantva a többi sárkányra, amikor Stormfly is eleresztett egy kerregést, végül Skullcrusher döntötte el a helyzetet egy ,,atyai" mordulással.
Anne képtelen volt visszatartani egy mosolyt, s csak a következő pillanatban zökkent vissza, amikor Ruffnut lovaglóülésbe tornázta magát a padon, és feléje fordult.
-Befonhatom a hajad? Már megbocsáss, de csodálom, hogy eddig nem rakott benne fészket semmi...
A lány megvonta a vállát.
-Felőlem... Ma még nem látott kefét, csak, hogy tudd. Semmiért nem vállalom a felelősséget, amit benne találsz.
A szőke megcsóválta a fejét.
-Lehetetlen vagy. 
Anne érezte, ahogy a hajában matató ujjak beleakadnak egy gubancba.
-Nem volna elég mondjuk az egyik tincs?
Ruffnut megforgatta a szemét, de nem ellenkezett.
Anne megrándult, mikor a szőke lány kemény ujjakkal vetett véget egy gubanc pályafutásának.
-Vigyázz, a végén még úgy összegubancolja, hogy úgy maradsz! - vigyorgott Tuffnut, mikor Anne felszisszent.
-Ennek ugyan mindegy...
-Ne mozogj!
-Te most mégis befonod?
-Maradj már nyugton! Egy perc, és... Jó, kész vagy! Hmpf!
A lány vigyorogva simított végig a két varkocson.
-Kösz. Igazán... Kedves tőled.
-Ugyan!
Astrid megmozdult.
-Az a helyzet, hogy olyan sok mindent nem lehet csinálni ilyenkor - fordult Anne felé. - Esetleg... Mesélj magadról valamit! Biztosan van egy csomó dolog, amiről nem tudunk. Nos?
A lány megdermedt.
-Öhm... Nem vagyok valami nagy mesélő. Nem lehetne inkább...
Astrid elnevette magát, és Anne vállába bokszolt.
-Ne viccelj! Kölyökkorunk óta ismerjük egymást, rajtad kívül senki nem tud nagyon újat mondani. Na jó, esetleg Eret, de ő most Hiccupot boldogítja, ha jól látom - pillantott a háta mögé, ahol néhányan a főnök köré gyűlve figyeltek, aki élénken gesztikulálva magyarázott valamit. - Szóval...?
A lány beszélni kezdett.

Anne beszélni kezdett.
-...Édesanyámtól korán elszakadtam. Apámat soha nem ismertem, hát róla nem tudok sokat mondani - pillantott Eret felé, aki ekkor ért oda, és csendben megállt a pad mögött. - Anyám javasasszony volt, amolyan félig gyógyító, félig kuruzsló, aki messziről jött ide. Üldözték őt, mert nem azt a hitet vallotta, amit a katonák, és boszorkányként megégették volna, ha... Ha nem menekül el, vagy nem tagadja meg a tudását. Igen, van hely, ahol bűn füvesasszonynak lenni - válaszolt a Snotlout szemében tükröződő, ki nem mondott kérdésre. - Én... Én már itt születtem, de ez nem számít. Talán tizenöt-tizenhat lehettem, amolyan önfejű kamasz, amikor egy veszekedés után elszöktem. Egyszerűen fogtam a holmimat, ami kellett, és eljöttem a házából. Nem volt nehéz. Akkor gyűlöltem őt, a csontom velejéből, és minden porcikám csak arra vágyott, hogy minél messzebb kerüljek tőle. Később... Később volt, hogy sajnáltam. Amikor nehéz volt, olykor visszasírtam őt, meg a szárított füvek illatát a házban, de... Ő is eljött, elmenekült valahonnan, ahol nem... Nem akarták őt. - Astrid megértően bólintott, mint akinek összeállt a kép. 
-De azóta... Azóta eltelt már jó néhány év! Azalatt mit csináltál? - Ruffnut a durván ácsolt asztalra könyökölt.
Anne elvigyorodott.
-Óh, rengeteg mindent. Amit éppen lehetett. Jártam a falvakat, sokáig abból próbáltam megélni, amit anyámtól tanultam, jó, beismerem, olykor kénytelen voltam... Khm, kölcsön venni egyet s mást, de a teleken igyekeztem azért megmaradni egy helyen. Dolgoztam egy fogadóban, ahol... Nem, ne gondoljatok rosszra! Tényleg csak dolgoztam - vigyorodott el Snotlout arcát látva. - Egy másik ilyen hely egy íjkészítő műhelye volt, ahol megtanultam pár dolgot. Segítettem, ahol kellett, cserébe alhattam a műhelyben, a saját íjam azonban nem onnan való. Még... Még az anyámtól kaptam, amikor alig bírtam megfeszíteni. Azóta valamivel jobban megy - mosolyodott el.
Astrid fölpillantott.
-Szóval az íj a fegyvered...? Mármint, amit a legszívesebben használsz.
Anne elgondolkodva csavargatott egy hajtincset az ujjai közt.
-Úgy van. Talán egy rövid tőr, ami még jó szolgálatot tehet, de ez a legjobb.
A szőke asszony elmosolyodott.
-Egyesek azt mondják, az íj a gyávák fegyvere. Én azt mondom, könnyen ítél, aki nem tud célozni - nevette el magát. - Ha jobb idő lesz, esetleg gyakorolhatnánk egyet; nem hiszem el, hogy ne volnál képes felemelni egy fejszét - pillantott végig önkéntelenül a lányon, aki összébb húzta magát. - Elég erős vagy hozzá, ha meg tudtad fékezni Raindancert...
-Ja. Csípőben - vigyorodott el Snotlout. Anne szeme összeszűkült, Astrid azonban nem vette túl komolyan.
-Tudod, néha még jópofa is tudsz lenni, de ez most nem az a pillanat. 
-De ha egyszer igazam van...
-Megtennéd, hogy befogod?
A köpcös fiú összeszorított szájjal hallgatott el, de úgy látszott, nem ezt tartja a legmegfelelőbb alkalomnak arra, hogy ujjat húzzon Astriddal, aki láthatólag nem foglalkozott többet a dologgal, Anne azonban gonoszul elmosolyodott.
-Nem mondta senki, hogy ne lenne igazad, viszont ha már ilyen szépen rávilágítottál erre a tényre, hadd tegyek én is így veled kapcsolatban: talán tizenhárom évesen voltam ilyen magas, mint te most...
Snotlout lebiggyesztette a száját, de nem vágott vissza. Úgy tűnt, rajta kívül mindenki remekül szórakozott az asztalnál; Fishlegs azonban megpróbálta menteni a menthetőt.
-Egyébként... Honnan való vagy pontosan? Említetted, hogy messziről jöttetek, de...
-Csak anyám. Én már itt születtem - vágott közbe a lány.
-De... Csak tudsz valamit arról a földről, nem...?
Anne elgondolkodva pillantott maga elé.
-Sokat mesélt róla, az biztos. Állítólag... Állítólag sokban különbözik Berktől. Az első, hogy ott nincs tenger, se kicsi, se nagy, azonban vannak hatalmas tavak, amelyeknek nem látni a végét, és nádasok, amelyek elnyelik azokat, akik rossz szándékkal indulnak el a partról, és lidércfény vezeti őket a mocsárba. A fenyvesek mellett nyárfák vannak ott, amelyek úgy zúgnak, mint a tenger, síkságok, amelyek végtelenül terülnek el és remeg felettük a levegő, akár a tűz fölött. Emberek, akik nagy sátrakban, jurtákban élnek és lovakat ülnek meg sárkányok helyett, s a juhaiknak hosszú szarva van, akár egy szörnyennagy rémségnek, csúcsos sisakjaikon azonban lószőrt viselnek szarvak helyett. A páncéljuk bőrből van, és úgy lőnek az íjaikkal, mint ahogy a sárkányok okádnák a tüzet. Azonban...
-Azonban...? - Fishlegset láthatólag megfogta a leírás.
-...Azonban egy törzsfő idegen katonákat hozott, akik más isteneket hittek, és üldözték azokat, akik a régi hitet vallották, és boszorkánynak tartották az olyanokat, mint az anyám. Emiatt... Emiatt kellett menekülnie.
Fishlegs megértő arccal bólintott.
-És... Ha megengedsz mégegy kérdést: a neved... Azt mondtad, édesanyád máshonnan való, a neved azonban itteni. Lehet, hogy ostoba a kérdés, de... 
Anne lehajtotta a fejét.
-Nem, nagyon is helyénvaló. Így hívnak itt, azonban anyám Nyestének szólított... A ti nyelveteken, azt hiszem, mår. Nyest... De a falubeliek csak úgy beszéletek rólam anyámnak, amikor nála jártak, mint ,,a lány", mert nem volt számukra értelme. Azt hiszem, a legtöbben ki sem tudták mondani. Így... Az Anne egyszerű név, és ha anyám úgy szólított, egyből tudta mindenki, hogy rólam van szó. Azt... Azt ma sem tudom, miért hívott éppen így.
Eret megmozdult.
-Akkor már értem a menyétes megjegyzéseidet. 
A lány elmosolyodott.
-Annak nincs köze ehhez. Nyeste. Mår. Nem røyskatt, a røyskatt a menyét. Az... Az csak úgy. Nem a nevem miatt.
Astrid elgondolkozva pillantott a lányra.
-Akkor hívjunk így? 
-Ugyan, dehogy! Soha nem használta más az anyámon kívül, és talán valahol örülök is ennek. Így mutatkoztam be, így használom, ha Fishlegs nem kérdezett volna rá...
A nagydarab fiúnak rózsaszínre gyúlt az arca.
-Ne haragudj, ha tapintatlan voltam...
Anne elnevette magát.
-Istenekre, ne bohóckodjatok! Ha nem akartam volna, nem mondtam volna el, ez egyértelmű!
Astrid elmosolyodott.
-Akkor ebben egyet is értünk.