18. Fejezet - Tűzfény

Későre járt már, mikor elült a vihar. A nap hosszú volt és unalmas, és leginkább csak beszélgetéssel, történetekkel tudták elütni az időt, miután az egész csapat átült egy másik asztalhoz, hogy mindenki rendesen elférjen, később pedig Hiccup is csatlakozott hozzájuk, miután többször ellenőrzött mindent.
Anne, bár eleinte szabadkozott, végül kénytelen volt becsusszanni Fishlegs és Eret közé, mivel a szűkös padon Snotloutnak nem volt elég hely, a többiek pedig már mind ültek, így a köpcös fiú az asztalfőre került, amit némi, rosszul leplezett elégedettséggel vett tudomásul.
A lány összehúzta magát. Fishlegs savanykás izzadságszaga az orrába kúszott, és hiába igyekezett minél távolabb húzódni tőle, nem lett sokkal jobb a helyzet.
Később, néhány idősebb asszony jóvoltából egy kondérban forró levest raktak ki a vihar elől menedéket talált falubelieknek, estefelé azonban lassan mindenki kezdte elveszteni a türelmét. Fishlegset az asztalra borulva elnyomta a buzgóság, Snotlout hol történeteket mesélt, hol a vihart átkozta, Astrid és Hiccup pedig halkan beszélgettek. A lány halványan elmosolyodott, amikor a főnök Astrid füle mögé igazított egy aranyszőke tincset, s ujjaikat lágyan kulcsolták össze, valami rég megszokott, puha mozdulattal, míg az ikrek egymás hátának dőlve próbáltak nem elaludni az unalmtól.
Anne éppen azon merengett, hogy mennyivel gyorsabban telne a bezártságra pocsékolt idő, ha hozott volna pár lapot és ceruzát, amikor Eret megmozdult mellette.
-Unatkozol?
A lány elnyomott egy ásítást.
-Rég szórakoztam ilyen jól. Legalább ők elvannak - pillantott az asztalok mögé, ahol Valka éppen Meatlug pikkelyeit vakargatta, a többi sárkány pedig szinte rajongó mordulásokkal csoportosult körülötte.
Eret elvigyorodott.
-Az már igaz. Viszont... - Körülpillantott. - Nincs kedved kicsit körülnézni?
Anne cinkosan pillantott föl.
-Körülnézni...?
A másik kényelmetlenül feszengett.
-...Kérdezni akarok valamit.
A lány gonoszul elvigyorodott, és fölvonta a szemöldökét.
-Tényleg?
Eret megmozdult.
-Gyere!
Anne nem ellenkezett. A férfi a terem közepén vörösen derengő, hatalmas verem felé indult, ahol állítólag soha nem aludt ki a tűz. A lány érezte, ahogy a lángok melege az arcát nyaldossa, de ez valahogy kellemes volt a kinti hóvihar ellentéteként.
Halkan sóhajtott, és a kávára könyökölt, a másik pedig követte a példáját.
-Nos...?
Eret a lángokba bámult.
-Lehet, hogy hülyeség, de... Tényleg igaz ez a... A dolog a neveddel? Mår? Nem csak... Nem csak a történet miatt mondtad? - Anne halkan elnevette magát. Összegörnyedve kacagott, és nem bírta abbahagyni, a másik azonban zavartan hajolt közelebb. - Ekkora ostobaságot kérdeztem volna?
A lány a könnyeit törölgetve bólintott, majd mikor újra levegőhöz jutott, megrázta a fejét.
-Ne haragudj, de ez nagyon... Mindegy. Nem volt vészesen ostoba, de honnan vetted?
Eret zavartan nézett másfelé.
-Hagyjuk. Hogy is van a neved? Nes... Neszt...
-Nyeste. - Arca komoly maradt, de a szemében nevetés bujkált, ahogy fölpillantott. - Mår. De a menyéteket jobban kedvelem, ha arról van szó - pillantása a férfi mellényén csillogó fémbagolyra esett, és egy pillanatra szinte megdermedt. - Most én jövök. Esetleg... - lépett közelebb - megérinthetem?
Eret arcán átsuhant némi értetlenség, azonban nem zavartatta magát különösebben.
-Csak tessék. Vagy - várj. Egy pillanat! Mi... Az létezhet, hogy mi találkoztunk már? Az anyád... Godmåne asszony?! Te...
Anne ujjai végigsimítottak a hűvös fémen, és egy pillanatra megálltak ott, ahol a másik testének melege miatt az is elkezdett felmelegedni.
-Azt... Azt hiszem, igen. Találkoznunk kellett. Onnan kellett vedd, más nem csinált ilyet, de...
-Ő volt az a Fenyves szélén?
-Csak egy ideig. Talán négyéves lehettem, amikor eljöttünk onnan. 
A férfi döbbenten lépett hátrébb.
-Ez... Szinte hihetetlen. Mi... Mi nem laktunk soha azon a környéken, csak valami út közben vitt el hozzá anyám, kis kölyökként. Meg akartad nézni a baglyot - vigyorodott el az emlékezéstől. - Igazság szerint alig emlékszem valamire, de ez megmaradt. Az... Az csak te lehettél, nem? Egy kislány. Tényleg nem sokra emlékszem, de szerintem nem volt ott más kölyök.
Anne elmosolyodott.
-Nem emlékszem rá. Nagyon kicsi lehettem még - pillantott fel. - Ha kamasz lettél volna, akkor is legfeljebb nyolc-kilenc éves lehettem. 
A másik megrázta a fejét.
-Nem voltam több tízévesnél.
-Akkor meg? 
-De legalább mégis... Mégis megnézhetted - vigyorodott el Eret. - Nem hiszem, hogy akkor olyan engedékeny lettem volna. A fiúk abban a korban...
-Inkább játszanak sárkányölősdit, minthogy totyogó csibékkel foglalkozzanak, jól sejtem? - kuncogott Anne. Most látszott csak igazán, hogy szinte még gyerek, ahogy a tűztől kipirult arccal nevetett. A férfi egy pillanatra meghökkent, azonban lassan ő is elmosolyodott. Olyan fiatal... A lány, ha ki is húzta magát, alig ért az álláig, ez azonban, úgy látszott, nem zavarta őt különösebben. - Nem emlékszem minden mogorva és ellenséges srácra, aki megfordult nálunk, és nem hagyta, hogy tönkretegyem a becses baglyát - hallgatott el Anne.
A lány a lángokat figyelte. Arcát pirosra festette a halk zümmögéssel gőzt lehelő fadarabokon táncoló fény, s haja most mintha vörösen izzott volna, ahogyan egymásbafűzött tincseket bearanyozta a szőkén táncoló tűz.
Eret megmozdult.
-Ruffnut jó munkát végzett. Mármint, a hajaddal...
A másik tétován elmosolyodott.
-Azt mondod...? Mindenesetre kedves tőled - pillantott föl.
A másik lassan kinyúlt, és még mielőtt Anne ellenkezhetett volna, végigsimított a fonaton.
-Csak azt mondd meg, az ilyeneket hogy csináljátok? Még azt megértem, ha három tincset fontok, mint Valka vagy Astrid. De ez... Ezer apró olvad egybe. Bonyolultnak tűnik, de.... Szép. - Anne egy pillanatig dermedten állt; szinte beleborzongott az érintésbe. Érezte, ahogy a vér az arcába tolul, azonban gyorsan elmúlt a pillanat. Eret zavartan köszörülte meg a torkát, és félrefordult, a lány pedig fülig pirosan fogta az ujjai közé a fonatot. Elég volt egy pillantást vetnie a másikra, hogy lássa: ő is elvörösödött. - Ne haragudj, ha... Csak...
-Semmi gond. Miért haragudnék? - próbált könnyed hangot megütni, Eretet azonban, úgy tűnt, nem igazán tudta meggyőzni.
A férfi a kávára könyökölt.
-Egyébként, ha kérdezhetek még valamit: te tudod, miért adta édesanyád a baglyot? Mit jelent pontosan? Csak, mert... Bárkit kérdeztem eddig, csak annyit tudott róla mondani, hogy sötét és gonosz dolgokat jelképez. Azonban nem hiszem, hogy egy javasasszony szándékosan... Érted.
A lány elmosolyodott.
-A bagoly lát a sötétben. Rengeteg dolgot tud, amelyet egyetlen más madár sem, meghallja a legapróbb neszt is, és szárnyai puhán siklanak a levegőben, hogy észre sem veszed, mikor érkezik. Valahol mindig más, mint a többi madár, azonban tud valamit, amelyet azok nem. Egyesek úgy tartják, látja a halált. Mások azt, hogy ő okozza, bár ez leginkább a pockokra lenne igaz - nevette el magát, és puhán megérintette a férfi mellényén a tűzfényben szinte izzó figurát. - Mindenesetre ritkaság, de amiatt ne aggódj, hogy rosszat jelentene. Ha a baglyot, mint jelképet nézed, arra tanít, hogy figyelj. Lehet, hogy elsőre ijesztőnek tűnik, de... - elakadt. Pillantása Eret válla fölött találkozott Valkáéval, aki eddig mosolyogva figyelte őket, most azonban gyorsan elfordult. A lányon az első pillanatban átfutott valami kellemetlen érzés, mintha meglesték volna, mikor azonban a másik hozzáért a kezéhez, valami mintha elpattant volna benne, s ahogy fölpillantott, tekintete találkozott a másikéval, aki halványan elmosolyodott.
-Ezt úgy mondtad, mintha betanultad volna. 
Anne visszahúzta a kezét.
-Talán be is tanultam... Valamikor, régen. Talán.... De az is lehet, hogy most találtam ki - vigyorodott el. - Sokan azt mondják, hogy a javasok kuruzsolnak és hazudnak. Ez... Így, szó szerint véve nem igaz. Nem hazudnak, legfeljebb elhallgatják az igazságot. Vannak, akik elhallgatják a halált és a rossz jeleket, mert azt az emberek maguktól is belelátják a történetekbe és álmokba. Vannak azonban olyanok is, akik csak ezeket mondják el azoknak, akik hozzájuk fordulnak, mert azt gondolják, hogy különben elbíznák magukat és vágyálmokat dédelgetnének, miközben azok csupán a képzeletük szüleményei. Azonban azt gondolom, ez nem helyes. Bizonyos helyzetekben ezt kell tenni, azonban az ilyenekhez nem fordulnak szívesen az emberek. Megkeserednek, és a végén már nem csak hogy nem beszélnek a kedvező jelekről, de nem is látják meg őket. Azt gondolom, van egy arany középút. Hogy mit mondasz el és mit nem, azt meg kell érezni. Egy egészséges határnak, egy kevés misztikumnak maradnia kell, de lehet, hogy nem mondk nagy titkot azzal, hogy mindez tanulható. Anyám nem volt táltos, csupán füvesasszony, azonban attól, hogy nem született foggal, vagy burokban, még tudhat olyan dolgokat, amelyeket más nem. Csak menj ki az erdőbe, és minden tanít majd neked valamit; ez volt az elve. Hidd el, messze nincs akkora tapasztalatom, de ezt megtanultam. Értelmezni. Jelképeket, jeleket, vonatkozzon az az időjárásra vagy arra, hogy mi lesz a születendő gyerek neme, de akár a hosszú életre is. Ezt még azok is innen tudják, akik jósnak vallják magukat, és nincs benne semmi ördöngösség. Csak... Figyelni kell azokat a jeleket, amelyeket mindenki lát, de nem tulajdonítanak neki nagyobb jelentőséget - hallgatott el.
Eret lassan mozdult meg.
-Most már értem, mire céloztál azzal, hogy ezzel próbáltál boldogulni - vigyorodott el. - Minden szimpatikus és persze kifejezetten jóképű egyénnek beszámolsz róla, és nem  hiszik már el, hogy többet látsz, mint ők... - nem fejezhette be, mert a lány nevetve lökte meg a mellkasát, hogy megtántorodott a nemvárt ,,támadástól", és megtámaszkodott a tűzkör káváján. - Hé! Ha már mindenképpen a lángok martalékává akarsz tenni, inkább szólj a sárkányodnak! 
Anne gonoszul elvigyorodott.
-Jóképű! Szimpatikus? Hm! Ebben a teremben egyetlen ilyet látok, és az Astrid... A sárkányokkal viszont igazad lehet. Várj! - komolyodott el hirtelen. - Most, hogy mondod... Még soha nem láttam Raindancert ,,lángba borulni", pedig...
A másik komolyságot erőltetett az arcára, de a szeme jókedvűen csillogott.
-Talán azt ne velem próbáltasd ki, Snotloutnak lényegesen nagyobb tehetsége van hozzá.
A lány elmosolyodott.
-Ha te mondod... Bár Raindancer inkább az a hűvös típus.
-Persze. Nem tűzzel harcol, hanem minden mással, elvégre Skullcrusher ellen azzal úgysem menne sokra... 
-Erre a kifejezetten méltóságteljes viselkedésre a te faragatlan szkarabeuszod úgy reagált, hogy szépen megkóstolta a szárnyát. Nos?
Eret vigyorogva vont vállat.
-Bár nem ő támadott először, ezt szögezzük le.
Anne elnevette magát.
-Rendben, ezt a kört te nyerted. Na de majd...! Amúgy vajon mennyi idő lehet?
A másik ismét vállat vont.
-Este. Vagy éjszaka. Én sem tudom, de kinézhetnénk, hátha enyhült azóta a vihar. Persze, csak ha akarod - tette hozzá gyorsan.
Mikor a lány kilépett a kapun, a szél már elállt. A falu kunyhóit vastag, érintetlen hótakaró borította, súlyosan megülve a tetőkön, s sziporkázva verte vissza ezer jégkristály a szakadozott felhők közül előbúvó hold sápadt ezüstfényét. Csend volt. A hó eltompított minden neszt, s valahol a behavazott házak mögül idehallatszott a fáradhatatlan tenger végtelen morajlása a sziklákon, ahogyan küzdött a tél csontkeze ellen, melynek érintése lassan üveges némaságba zárta. 
Most azonban még harcolt. Hangos robajlással tört meg a sziklákon és lágyan csobogott vissza évezredek alatt vájt, titkos réseken, hogy a következő percben újra nekiszaladjon, s minden egyes hullámmal vastagabb jégréteget simított a sziklák csillogó hátára.
Anne megborzongott. Hideg volt nagyon, a Nagyterem fülledt, ember- és bundaszagú levegője után szinte jólesett fázni.
Hallotta, hogy Eret megáll mögötte, de nem foglalkozott vele. Leguggolt, és beletúrt a ropogós, tiszta szűzhóba, amely tündérporként sziporkázott a holdfényben, és üvegkemény hógolyót gyúrt belőle.
-Látom, mire készülsz, és nagyon nem jó ötlet! - jött a háta mögül, a következő pillanatban azonban úgy találta telibe a másikat, hogy az megtántorodott. - Hé! Ez most gonosz volt!
A lány felkacagott.
-Nagyon gonosz! De mielőtt... Aú! - a válasz nem váratott magára sokáig.
-Menjünk be, mielőtt újra csurom vizesek leszünk, nem ezt akartad mondani? Kihűl a terem.
Anne elfintorodott.
-Előbb fagy be Hookfang torka...
Eret somolyogva lépett be a terembe, a következő pillanatban azonban meg is torpant, mert Stormfly éppen előtte kaszált el a farkával, miközben Valka az oldalát vakargatta.
-Azt megnézem! Hookfang torka... Ugh... Bár léggé úgy fest, hogy az összes sárkány súlyos mozgáshiányban szenved - vigyorodott el.
A lány besurrant mögötte, Raindancer pedig, mikor megpillantotta, egyenesen feléje indult, és óvatosan megbökte az orrával.
-Azt hiszem, mi lassan indulunk is. Mindenesetre - hallgatott el egy pillanatra, és halvány mosollyal a másikra pillantott. - Jó volt veled beszélgetni...