20. Fejezet - Verseny

Sziasztok! Egyetlen sor, mielőtt olvasni kezdenétek: ne feledkezzetek meg a ,,kérdezz-felelekről"! ;)

Astrid megveregette a sikló oldalát.
-Gyerünk, Stromfly!
A sárkány ellökte magát a talajtól, Raindancer pedig horkantva követte. Anne megkapaszkodott a hosszú, kellemes ívű, ám érdes szarvakban, és érezte, ahogy az arcába csap a szél. A repülés élménye; ez volt az, amit azóta sem tudott megunni, amióta először élte át, bár, ha Hiccupot kérdezte volna, talán ugyanazt a választ kapja. Ennek ellenére a főnök mintha valahogy mindig többet akart volna: az után, hogy éjfúriaháon repülhet, mintha olykor maga is sárkánnyá akart volna változni, ami - egy-egy babonásabb öreg szerint - sikerült is neki. Hogy aki repül, és tűz a fegyvere, valamint egy éjfúria követi mindenhová, nem lehet más, csak varg, mégpedig a legerősebb fajtából. A sérülés, ami összekötötte őt Toothlessel, talán csak fokozta a történet hatását, azonban úgy tűnt, őt nem bántja a dolog.
A lány ezen tűnődött, amikor a sikló hirtelen jobbra csavarodott a levegőben, Astrid pedig félig hátrafordult a nyeregben, bár a szél így is jóformán elkapkodta a szavait.
-Végigmegyünk a pályán? Nem árthat, ha gyakorolsz egy kicsit, mielőtt elkezdődnek a sárkányversenyek! 
Anne elvigyorodott.
-Gyerünk csak! Ha nem gond, hogy lehagyunk...
Astrid gonoszul pillantott rá.
-Hé! Ki mondta, hogy megverhettek minket?! Esélyetek sincs!  - nevette el magát, a következő pillanatban azonban mély mordulás hallatszott valahonnan alóluk, és Skullcrusher csavarodott fel előttük a levegőbe.
-Hát ti meg...? - a szőke asszony felágaskodott a nyeregben.
-Inkább én kérdezném ugyanezt - próbálta túlkiabálni Eret a tenger felől fújó szél zúgását. - Nem úgy volt, hogy...
-Volt, de már végeztünk. Gyakoroltok?
Skullcrusher egyhelyben verdesve pillantott hol a siklóra, aki érdeklődő kerrenéssel döntötte oldalra a fejét, hol a szörnyennagy rémségre, aki halk hördüléssel adott hangot a nemtetszésének. 
-Valami olyasmi. Végigjöttünk ezen a pályán a másik irányból, mert ez a páncélos dög már nem bírt nyugton maradni - veregette meg a morajszarv oldalát, aki kissé megrázta magát, hogy Eret megbillent, és kénytelen volt a kápába kapaszkodni, hogy visszanyerje az egyensúlyát.
-Látod, érti ő, amit mondasz neki! Szép volt, Skullcruher, csak így tovább! - Astrid kárörvendő vigyora megtette a hatását.
-Akartok egy versenyt?!
Anne a combjával megszorította Raindancer oldalát.
-Még szép, hogy... gyerünk, nagylány! - a szörnyennagy rémség jókedvű mordulással ejtette el magát, hogy rongybabaként hulljon a föld felé, s csak  alig valamivel a fák hegye fölött tárta szét a szárnyát.
-Hé! Na, megállj csak! 
Skullcrusher nekilódult, nyomában a sikló nyergében felágaskodó Astriddal.
-Engem akartok ti megelőzni?! Nézzük, mit tudnak ezek a gyíkok!
Anne inkább érezte, mint látta, hogy a többiek utánaerednek, s csak hunyorogva élvezte, ahogyan az arca körül süvölt a szél. 
Stormfly hamar beérte őket, hamarabb, mint a lány gondolta volna. A kék sikló sziszegő szárnyakkal húzott ell mellettük, Raindancer azonban nem zavartatta magát különösen: csak akkor gyorsított, mikor Skullcrusher is csaknem beérte őt.
Ahogyan az akadályok között surrantak, a lánynak hunyorognia kellett az éles napfényben, amely sziporkázva tört ezer darabra a havon. Gondolataiból Eret hangja riasztotta fel, s szinte észre sem vette, hogy lassan a pálya végéhez értek.
-Anne! Valami baj van? 
A lány csodálkozva pillantott föl, de Astrid már vigyorogva válaszolt is a ki nem mondott kérdésre.
-Olyan arcot vágtál, mintha valakit ki akarnál nyírni... A szemedbe süt a nap, mi? Erre való a frufru! Tadamm! - tárta szét a karját színpadias mozdulattal. Eret a térde nyomásával feljebb ösztökélte Skullcrushert, a következő pillanatban pedig árnyék vetült Anne arcára, aki egy pillanatig nemigen tudta mire vélni a dolgot, aztán elnevette magát.
-Igen, tényleg csak emiatt, ne haragudja...
-Ne kérj bocsánatot! - Astrid kinyújtózott Stormfly nyergében, aki egyenletesen verdeste a levegőt, és szinte semerre sem mozdult el. - Mindig ezt csinálod, pedig semmi okod rá, te lány! - nevette el magát.
Eret oldalt hajolt, hogy lepillanthasson.
-Na? Mehetünk? Astrid megint elkönyvelhet egy győzelmet, szokás szerint, de ez kit zavar? - vigyorodott el, majd a lányra esett a pillantása. - Anne?
A szőke asszony megvakargatta Stormfly oldalát. 
-Nekünk vissza kell mennünk a faluba, de maradjatok csak nyugodtan - pislantott kerek szemű ártatlansággal, majd választ sem várva megszorította Stormfly oldalát. - Gyerünk, kislány!
Anne egy pillanatig elképedve bámult utána, mikor azonban Eretre pillantott, arcán gonosz kis mosoly jelent meg.
-Nos? Ki ér hamarabb a pálya másik végéhez?
Skullcrusher úgy zúdult előre, hogy Raindancer méltetlankodó mordulással kapta le a fejét, majd erőteljes szárnycsapásokkal a morajszarv után eredt.
-Na? - pillantott oldalra a csapdász, mikor Anne beérte, és egy ideig fej fej mellett haladtak. - Mi lesz, ha nyerek? 
Anne elnevette magát.
-Mi legyen? Adjak egy halat Skullcrushernek? Bár kétlem, hogy... Hé, ez most gonosz volt! - ösztökélte gyorsabb haladásra a szörnyennagy rémséget, mert amíg beszélt, a másik némi előnyre tett szert.
Az utolsó pár méteren végül ugyan beérte őket, a morajszarvnak azonban mégis sikerült valamivel előbb meglöknie a célul szolgáló póznát.
-Szóval? Hogy is volt azzal a győzelmmel?
Anne megvonta a vállát.
-Skullcrushernek kétségkívül jár a hal... Bár szögezzük le, előnnyel indultál!
-Egy utolsó visszavágó?
-Remek!
Ezúttal vagy Raindancernek volt nagyobb szerencséje, vagy Skullcrusher elégelte meg a dolgot, mert most a szörnyennagy rémség érte el hamarabb a célt, amit a csapdász vigyorogva vett tudomásul.
-De csak, mert hagytalak nyerni...
A lány feléje fordult.
-Ó, hát persze! Milyen kedves tőled! Vajon Ruffnuttal vagy Astriddal is megcsináltad volna ugyanezt? - hunyorgott, majd puhán kinyújtózott a nyeregben.
A sárkányok lassan leereszkedtek, Eret pedig leugrott a nyeregből.
 -A nőknél sosem lehet tudni, mit akarnak hallani, szóval inkább nem mondok semmit - rázta meg a fejét, mire Anne játékosan fölhúzta az orrát.
-Ez most gonosz volt. Ezesetben... Ehh, hagyjuk. Most... Most akarunk még valamit csinálni?
-Hmm. Ötlet? Nekem van időm...
Anne elgondolkozva pillantott maga elé. 
-Esetleg... Voltál már azon a csúcson? - mutatott a szinte csupasz hegytető irányába, amely kiemelkedett a körülötte hullámzó erdők közül. 
A másik felpillantott.
-Ott... Nem, ott még nem. Gondolom, te már bejártad a környék erdeit, vagy tévedek? - vigyorgott, mire a lány megrázta a haját.
-Sajnos még nem, de feltett szándékom - vakargatta meg a törleszkedő Raindancer oldalát, aki mindenképp magára akarta vonni a figyelmét, Eret pedig közelebb lépett.
-Én mindenesetre szívesen jövök - nyújtotta ki a karját a szörnyennagy rémség felé, aki tartózkodóan bár, de megszaglászta, majd ismét Anne felé fordult. - Úgy látszik, azóta valamivel... Nyugodtabb lett. Mintha sikerült volna beilleszkednie. Gondolom, Stormfly-jal elég jól kijönnek, nem? - lépett egészen a lány mellé, aki egy pillanatra megborzongott.
-A-azt hiszem, igen. Nameg, persze Valka is sokat segített. De legfőképp Astrid. Nélküle...
-Ismerős. Gondolj bele: engem ő tanított meg sárkányon repülni... Nem volt a legkíméleteeebb tanár, elhiheted, de... Megtanított mindent, az biztos. Gyorsabban, mint valaha álmodtam volna, bár nem tagadom, hogy eleinte... Khm, meglehetősen ijesztő volt...
Anne elmosolyodott.
-Féltél...?
A másik egy pillanatig habozott.
-Hát... Végülis nem, de... Na jó, de. Féltem. A legelején. De azt gondolom, először...
-Először mindenki fél. Astrid azt mesélte, amikor legelőször ült Toothless hátán, állítólag visított, torka szakadtából, de azt mondta, az volt messze a legmeghatározóbb élménye a sárkányokkal kapcsolatban. Szerintem... Szerintem nincs rajta semmi szégyellnvaló.
Eret halvány mosollyal fordult felé.
-Azt mondod...?
A lány egy hajtincset csavargatott.
-Azt. De... Ehh. Most már remélem, nem félsz a magastól, mert az a csúcs bizony...
 - sandított a férfire játékosan. A másik legyintett.
-Ugyan! Én...?
A lány a szörnyennagy rémség felé indult.
-Akkor meg mire várunk?

A hegytetőn jeges szél orgonált a szirtek között. Anne örült, hogy nem gyalog kellett följönnie, hiszen a repedésekben sok helyen megfagyott a víz és a sziklákon érzéketlenné merevedtek volna az ujjak, Eretet azonban, úgy látszott, nem bántja a hideg.
-Nem ülsz le? - húzódott odébb a sziklapárkányon, hogy a lány is elférjen, aki összekuporodott, hogy ne érje annyira a szél.
-Nem fázol?
-Meglepődsz, ha megint azt mondom: nem? - vigyorodott el, mire a lány csak a fejét rázta meg.
-Soha nem foglak megérteni...
Eret elnézett a fák fölött, ahol messze hallani lehetett a tenger tompa morajlását, ahogy próbált szabadulni a partjait elborító jég fogságából, s csak kis idő múlva szólalt meg újra.
-Na és...? Készülsz már a snoglettogra?
Anne kérdőn pillantott rá.
-A télközép ünnepe? Már itt is van...? 
A másik jókedvűen mérte végig a mellette kuporgó lányt.
-Nincs messze... Nem tudom, nálatok hogy volt, de itt meg szokták egymást ajándékozni az emberek. Csak kíváncsi vagyok, hogy ott, ahol te laktál, hogy működött ez - hajolt közelebb, hogy a másik egy pillanatra az arcán érezte a meleg lélegzetét.
Anne elvörösödött.
-Nálunk... A faluban ugyanígy megvolt ez a szokás. Viszont az anyám mindig azt sulykolta, hogy ez csak formaság, és valójában a téli napfordulót ünnepeljük ilyenkor, hogy változik az év, és újra eljön a fény. De azt hiszem, az embereknek sosem rossz, ha ajándékot adnak egymásnak... A télben is van jó, és lehet mit várni. Később már én is el-elmentem snoglettogkor a falusi ünnepségre, de... Hát igen - hallgatott el. - Na és itt?
Eret maga elé pillantott.
-Itt... Tulajdonképpen egyetlen alkalommal voltam itt snoglettogkor, szóval csak arról tudok mesélni, de... A falu főterén fenyőfát állítanak fel, kidíszítik, mint sok más helyen is, és este mindenki összegyűlik a Nagyteremben, ahol az ismerősök, barátok megajándékozzák egymást. Nem feltétlen nagy dolgokkal, inkább apró figyelmességekkel, és együtt ünnepelnek. Egyesek azt mondják, csak azért van, hogy megszakítsa a hosszú, téli időszakot, de... Igazad lehet a téli napfordulóval, nagyjából mindig olyantájt van.
A lány szótlanul bólintott. Pillantása a másik mellényét összefogó bagolyra esett, és úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de inkább újra hallgatásba burkolózott.
-Nem kedveled túlzottan az ilyen összejöveteleket? - törte meg a csendet a férfi. - Nem tűnsz túl lelkesnek...
Anne megrázta a fejét.
-Semmi bajom velük, csak... Csak egyszerűen nem ismerek itt túl sok embert. Nameg, ha ajándékot kell készíteni... Nem igazán tudom, ki mit szeret, vagy mire van szüksége. Esetleg... Arra gondoltam, hogy tudnál ebben segíteni? - nézett föl a másikra.
Eret somolyogva pillantott rá.
-Segítsek? Hmm. Ezer örömmel, bár lehet, hogy én sem vagyok sokkal okosabb... Kiket is akarsz pontosan megajándékozni?
A lány vigyorogva pillantott fel.
-Ezer örömmel? Huh... Mindenesetre köszönöm. És... Mekkora dolgot szokás itt adni egyáltalán?
A másik megrázta a fejét.
-Apróságokat. Legalábbis barátoknak, de tőled akkor sem vennék rossz néven, hiszen...
Anne az ujjain kezdett számolni.
-Lássuk csak. Van valami ötleted, hogy mit tudnék készíteni mondjuk... Valkának? Valkának mindenképpen, Astridnak is, esetleg Hiccup? Meg talán Fishlegsnek is kéne valami, szegény annyit aggódott Raindancer miatt...
Eret elkomolyodott.
-Nos, Astrid... Igen, Astridnak mindenképp valami koponyásat...