21. Fejezet - Tánc és más (évadzáró)

A Nagyteremben nagy volt a nyüzsgés. Vikingek és sárkányok tolongtak az asszonyok által készített ételekkel megrakott asztalok körül, gyerekek nyargalásztak föl-alá, újszülött sárkányfiókákkal, hiszen az ünnepet megelőző napokban elnéptelenedett a sárkányok nagy csarnoka, mert a legtöbb elrepült, hogy zavartalanul kikölthesse a fiókáit, visszatértükkor pedig csak még nagyobb volt az öröm.
Anne a tömeg szélén surranva próbált eljutni az egyik sarokig, ahol a lovasok már korábban letelepedtek két összetolt asztal köré: most ő volt az utolsó. Tekintetével Eretet kereste, és enyhén elvörösödött, mikor a férfi odébbcsúszott, és megveregette maga mellett a padot.
-Nem ülsz le?
A vászonzsákot, amelyben a többieknek szánt dolgokat hozta, lecsúsztatta az asztal alá, s pillantása találkozott a csapdászéval, aki kérdőn felhúzta a szemöldökét. A lány vigyorogva bólintott.
-Sikerültek.
Hiccup, mikor Anne elhelyezkedett, kissé előrehajolt, hogy túlkiabálja a terem zsivaját, amelyet közben kiegészített egy pánsíp, egy lant és pár csörgő, és átnyújtott egy rongyba tekert csomagot Snotloutnak, aki meglepetten nyúlt feléje. Mint kiderült, a főnök minden lovasra gondolt, az általa szétosztott göngyölegek egytől egyig kis, összecsukható késeket rejtettek, szépen megmunkált markolattal, még Anne-nek is jutott egy, egy bátorító mosoly kíséretében, csak Astrid nem kapott csomagot.
-És te? - pillantott rá Ruffnut kérdőn. Vagy te már megkaptad otthon? - vigyorodott el, mire a szőke asszony kérdően pillantott Hiccupra, aki alig észrevehetően bólintott, és ujjait Astrid keze köré kulcsolta.
-Lényegében igen. Ezt, egy gyűrűt - pillantott az ujján tompán csillogó, művészien megmunkált, siklót mintázó ékszerre - , és egy... Egy bölcsőt.
Ruffnut egy pillanatig mintha még lélegezni is elfelejtett volna, Anne a szája elé kapta a kezét, a többiek pedig kimeredt szemmel bámultak Astridra, aki mosolyogva bólintott. Fishlegs tért magához először, és zavart vigyorral gratulált, majd példáját követték az ikrek és Snotlout is, aki valami furcsa, gyámoltalan pillantást vetett Hiccupra, és zavartan mormogott valamit. Eret széles vigyorral rázta meg a főnök kezét, és valamit mondott a szőke asszonynak is, Anne azonban nem tudta kivenni az erősödő zajban. Mikor Astrid mellé ért, az asszony nagy lendülettel vonta magához, hogy megölelje, majd a füléhez hajolt, hogy értse, amit mond.
-Azért majd... Tudnál nekem segíteni, amikor... Amikor kell? Hogy mit hogyan csináljak, vagy... Érted...
A lány elmosolyodott.
-Persze, ezer örömmel! - önkéntelenül a csapdászra esett a pillantása, aki azonban mással volt elfoglalva. - Hidd el, túl szokták élni - nevette el magát, Astrid pedig nyugtalanul elmosolyodott.
Anne, miután kiszabadult az asszony öleléséből, átadta neki az apró, koponyát formázó medálos láncot, amelyet bőrből és csontból készített, azonban, mikor tovább akart indulni, Astrid megragadta a karját.
-Várj! Van itt neked valami, ami remélem, hogy tetszeni fog... - húzott elő egy hosszú ujjú, csaknem fehér, puha anyagból készült fölsőt. - Csak tudom, hogy fázós vagy... - nevette el magát Anne elképedt arcát látva.
A lány átadta az ajándékait: Fishlegsnek egy apró könyvet, amelyet negyedelt lapokból fűzött össze, és bőrrel vont be, Hiccupnak egy faragott szárú tollat, hozzá való kormos tintával, Valkának pedig egy, csontból faragott hajtűt, vagy inkább hajba tűzhető fésűt készített. Az íjkészítés révén nem volt számára idegen a csonttal, fával és bőrrel való munka, így sikerült még épp idejében befejeznie az ajándékait.
Egyetlen dolog lapult már csak a táskája alján: egy egyszerű bőrből varrt, de dúsan díszített fémlemezzel fedett tarsoly.
Anne körülpillantott. A többiek már szétszéledtek, ki enni, ki inni, ki beszélgetni, de a zene is hangosabb volt már, amikor Eret lépett melléje. 
-Nem akarsz táncolni? Csak... Csak eszembe jutott, hogy esetleg...
A lány arca vörösre gyúlt.
-Mármint... Én? Nagyon régen nem táncoltam, és igazán soha nem tanított senki...
A férfi elvigyorodott.
-Ugyan! Nagyon egyszerű a lépés, ezt még én is meg tudtam tanulni...
Anne incselkedve elmosolyodott.
-Biztos vagy te ebben?
A másik mulatságosan komoly arccal bólintott. 
-Nyugodj meg, egészen biztos. Na, gyere! - indult meg arrafelé, amerre ritkábban álltak az emberek, csak egy-egy pár és néhány gyerek próbálta fölvenni az új zene ritmusát. Eret megállt. - Ha jól hallom, ez az a dal, amit... Szóval Valka dala. Végülis elég jól hangzik, nem? Azóta valamiért elég népszerű, amióta... 
A lány egy pillanatra megtorpant.
-Én nem ismerem ezt a táncot... - pillantott a többiekre, akik lassacskán belerázódtak a zenébe, a másik azonban csak legyintett.
-Ugyan! Nincs benne semmi ördöngösség. Nézd csak... Ez a lépés, aztán így... Igen, jól csinálod! Miről beszélünk?! - vigyorodott el, és megragadta Anne kezét, aki eleinte félénken ismételgette ugyan az alaplépést, azonban gyorsan ráérzett a dolog ízére. Megborzongott, ahogy a másik karját a dereka körül érezte, ez az érzés azonban csöppet sem volt kellemetlen. Kezdett belejönni, a következő, és az azután jövő dalok alatt pedig felkuncogott, mikor a másik megforgatta, és ijedten sikkantott, mikor a férfi a derekánál fogva egyszerűen fölemelte és körbefordult vele.
-Hé, erről nem volt szó! - hangja furcsán magas volt, ahogy lihegve a földre toppant, Eret azonban csak vigyorgott.
-De azt sem mondtad, hogy ne csináljam... - próbált némi álkomolyságot csempészni a hangjába, majd körülpillantott. A lovasok lassan szállingoztak a szabadabb terek felé, hogy bekapcsolódjanak a táncba, Astrid és Hiccup együtt, Ruffnut, úgy tűnt, azon tanakodott, Snotlouttal vagy Fishlegssel táncoljon először, Tuffnut pedig mindenfajta korláttól és kötött mozgásformától mentes, egyéni koreográfiát produkált, a ritmusérzéke azonban kétségkívül a helyén volt.
Eret visszafordult a lány felé.
-Ha megemel valaki, most éppen én, akkor érdemes megtámaszkodni a vállamon. Így... Igen. A kezed amúgy is valahol ott van, és, ha ráhelyezed a súlyod egy részét, akkor nekem könnyebb lesz téged megemelni, neked meg nem lesz halálfélelmed, hm? 
Anne Hiccup és Astrid felé pillantott.
-Úgy, ahogy ők most? - bökött feléjük a fejével, a másik pedig követte a tekintetét.
-Pontosan. Nos? Egy próbát megér, nem?
Ez már sokkal jobban sikerült. A lány kipirult arccal, csillogó szemmel állt meg, mikor a zene utolsó taktusai is elhallgattak, a másik pedig megtörölte a homlokát.
Anne az üresen maradt asztal felé pillantott.
-Nem akarunk egy kicsit leülni? Mindenesetre elég meleg lett... - túrt bele a hajába, bár így is a tarkójához tapadt pár tincs.
-Részemről teljesen rendben van - fújta ki magát Eret, s a lány éppen megindult volna az említett irányba, mikor a tömegből Valka toppant elő.
-Anne! Épp téged kerestelek. Ha volna esetleg egy perced... - mosolyodott el titokzatosan, majd a férfire pillantott. - Pillanat, és jövünk... - a lány meg mert volna esküdni rá, hogy szinte vibrál a szeme az elfojtott jókedvtől.
Az asszony nem sokat teketóriázott.
-Amikor te adtál nekem, én nem tudtam, de most... Hát, fogadd szeretettel... - húzott elő egy tenyérnyi vastag bőrövet egy Anne-éhez hasonló vászonzsákból. A lány csak pislogott.
-Nekem...? De hát ez... Tényleg nagyon köszönöm! - ölelte meg a még mindig mosolygó Valkát, aki jókedvűen paskolta meg a hátát.
-Igazán nincs mit, hiszen te is tudod, hogy milyen sokat jelent nekem az, hogy... Na mindegy. Menj csak vissza - engedte el vigyorogva, majd összehúzta a zsákja száját. - Várnak rád.

Az este hamar leszállt. Anne feje zsongott a hangos zenétől, a kavargó tömegtől, a zajos köszöntőktől és jókívánságoktól és a fülledt melegtől, s miután elvesztette szem elől Eretet, nem tudta kimenteni magát Gobber atyáskodó hátveregetései és olykor ugyan kissé trágár, de mulatságos történetei alól, azonban, mikor a féllábú kovács meghallotta a vagy ötödször felcsendülő, bár egyre hamisabb ,,dalát", a mondat közepén felpattant, és az útjába eső, gyanútlan Ruffnutot karonragadva táncra perdült, így a lány egyedül maradt. Raindancer már rég eltűnt a tömegben, Valkával együtt, s a lány valamiért gyanította, hogy az asszony valamiféle zártkörű rendezvényt tarthat kizárólag sárkányok részére, bár magában elmosolyodott a gondolattól.
Snotlout, Fishlegs és Hiccup egy asztal körül foglaltak helyet, néhány kupa erjesztett jaktej kíséretében, amelyből ugyan Snotlout fogyasztott a legtöbbet, aki éppen hangosan magyarázott valamit a kárörvendően vigyorgó Fishlegsnek, mégis Tuffnut horkolt az asztal vaskos lapjára dőlve, nem zavartatva magát a körülótte zajló eseményektől. A főnök szeme is csillogott, és olykor hevesen gesztikulálva szólt bele Snotlout monológjába, bár egyelőre nem tűnt úgy, mint akit fenyegetne az asztalra borulás veszélye.
Anne elsurrant mellettük, a bejárat felé, mert lassan úgy érezte, megfullad, ha itt kell maradnia, mikor azonban kilépett a vaskos kapun, egy pillanatra megtorpant. A Nagyterem lépcsőjén Eret ült, láthatólag a gondolataiba mélyedve, az ajtó csikordulására azonban fölkapta a fejét.
-Anne...? Hogyhogy itt?
A lány nekifeszült a kapunak, hogy becsukja, majd melléje lépett.
-Csak... Csak kijöttem... Melegem volt. Nem tudtam, hogy itt vagy, de ha egyedül akarsz lenni, visszamehetek...
A másik megrázta a fejét.
-Az istenek óvjanak tőle! Nem akarsz leülni? Nincs meleg, de talán ez most nem akkora baj. Mindenesetre... Jól áll a fölső - vigyorodott el zavartan. - Most kaptad, igaz? Meg az övet is...
Anne halkan elnevette magát, és letelepedett a lépcsőre.
-Így van. Igazán kedves tőled... Astrid ajándéka - elkomolyodott. - Csak azt akartam mondani, hogy... Neked is akartam adni valamit, de miután eltűntél... Szóval... Csak egy apróság - nyújtotta át a vászonzsákot a másiknak.
Eret zavartan vette el.
-Mármint... Nekem is készítettél...? - bogozta ki a zsák száját összefogó madzagot, és kiemelte a tarsolyt, majd meglepett pillantást vetett a másikra. - Ezt... Te csináltad?
A lány mosolyogva bólintott.
-Igen. Bár Gobber azért segített, mert eddig nemigen próbáltam ilyen lemezt készíteni, de... Hát, ez lett belőle.
A férfi a fény felé tartotta a tarsolyt, hogy lássa a mintákat.
-Nagyon szép. Köszönöm, Anne - pillantott a lányra, aki szégyellősen sütötte le a szemét.
-Igazán nincs mit. A jelek rajta... Védelmező jelek. Meg... Megpróbáltam a tetoválásod mintáját is belevinni, bár nem tudom, mennyire lett...
-Szép. Tényleg jól sikerült - Eret óvatosan göngyölte vissza a tarsolyt a vászonba, és lerakta maga mögé, mikor azonban visszafordult, összeszorított markában valami apró tárgyat tartott. - De... Én is készítettem neked valamit... Remélem, tetszeni fog, mindenesetre próbálkoztam - köszörülte meg a torkáz zavartan, s ujjai között megjelent egy apró, baglyot formázó medál, vékony bőrszíjon, hogy a lány tágranyílt szemmel pillantott föl rá.
-Ezt... Te? Egyedül...? - a másik szótlanul bólintott. - Ez... Gyönyörű! Eret...
A férfi elmosolyodott.
-Föladhatom rád?
Anne megsimította az apró medált.
-Nagyon köszönöm. Megtennéd...?
Eret óvatosan félresöpörte a hajat a lány nyakából.
-Szabad...?
Orrát megcsapta a másik hajának ismerős, puha illata, ahogy ügyetlen ujjakkal csomót kötött a finom bőrszíjacskára, s mikor Anne megmozdult, nem húzta el a kezét. Tekintete egy pillanatra találkozott a lányéval, aki valami furcsa, halvány mosollyal hunyta le a szemeit. A férfi szabadon maradt kezével finoman maga felé fordította a lány arcát, és belehajolt. Érezte a szájához érni a puha, telt ajkakat, s megborzongott, mikor a lány piros, hegyes nyelve az övéhez ért. Karját Anne dereka köré fonta, aki megérintette a tarkóját, és kapkodó, halk sóhajjal csókolt vissza.
-Látod? Szabad - mosolyodott el, s ujjai végigfutottak a férfi állán húzódó tetováláson.
Eret nem válaszolt. A lány lágy, fuldokló nyögéssel szinte feloldódott a karjaiban, s ajkai édesebbek voltak a szavaknál, amelyek most cserben hagyták őt.
Egyszerűen nem kellettek.