33. Fejezet - Döntés

Anne letelepedett az ágy szélére. Valka pillantása egy darabig némán követte a mozdulatait, azonban ahogy a lány megsimította vértelen, fehér kezét, lassan elmosolyodott.

- Hát itt vagy...

A lány lehajtotta a fejét.

- Amióta fölébredtél még nem...

- Ugyan! - az asszony majdnem elnevette magát, azonban fájdalmasan összerándult. Nem volt még teljesen rendben. - Astrid mondta, hogy beomlott a tető... Sajnálom Hiccup szobáját, de a lényeg, hogy volt hova menned. 

- Volt. Eret...

- Tudom - Valka szeme jókedvűen csillogott. - Astrid mondta. Gondolom, nem esett nehezére a dolog... Ő hívott meg?

Anne mereven bólintott.

- Ő. Felajánlotta, hogy... Hiszen itt úgysem maradhattam volna. Meg hát nem akarok a végtelenségig...

- Ugyan, Anne, hidd el... De ahogy akarod. Ahogy... Ahogy akarjátok. Gondolom, nektek is jobb így - az asszonyon látszott, hogy alig bírja féken tartani a jókedvét. - Emiatt ne legyen lelkiismeret-furdalásod: így szokott lenni. Ha viszont vissza szeretnél jönni, bármikor... Érted? Bármikor megteheted. És... Végeredményben Eret rendes gyerek. Persze... Nem gyerek. Ahogy te sem vagy az, Anne, szóval... Azt teszel, amit szeretnél.  Csak rajtatok áll. Én örülök, ha visszajössz, de az alapján, amit Astrid mondott... - halkan felkuncogott, az értetlenül pislogó lány pedig fülig vörösödött.

- Nem... Nem biztos, hogy...

- Dehogynem! Csak nézz rá... Nem látod magatokat kívülről, de szerintem... Szerintem tudod. Te tudod a legjobban. Meg hát... Járt ma nálam.

Anne meghökkent.

- Csakugyan?

- Reggel. Azt mondta, bejön még, ha tud... 

A lány tanácstalanul pillantott Valkára. Erettel erről ugyan nemigen beszéltek, Valka mellett mégis mindig volt valaki, akár Astrid, akár Gothi, Hiccup, valamelyik lovas, de akár Anne számára teljesen ismeretlen emberek is a szigetről, akinek az asszony így vagy úgy, de fontos volt.

A lány zavartan kereste a szavakat, hogy valami általánosabb témát dobjon fel a jelenlegi helyett, amelyet Valka láthatólag rendkívül élvezett, azonban ebben a pillanatban kopogtak, és mielőtt fölemelkedhetett volna a fekhely széléről, Eret lépett be az alacsony, félhomályos helyiségbe.

- Öhm... Zavarok? Anne? - úgy tűnt, még nem szokta meg a szeme a sötétet, azonban a lány látta, ahogy enyhén elvörösödik. Halványan elmosolyodott. Tehát Valka őt sem kímélte...

- Eret! Jó hogy itt vagy, gyere csak beljebb... - az asszony arcán angyali mosollyal intett a zavartan toporgó csapdász felé. - Fel is ülhetek...

- Ugyan, nehogy! - Anne gyorsan kapcsolt. - Ne, Valka, hiszen... Ohh - húzódott hátrébb, mikor az asszony egy mozdulattal ülő helyzetbe tornászta magát. 

- Így már mindjárt jobb - nyújtóztatta ki a tagjait, és lassan elmosolyodott, ahogy a férfi közelebb lépett. - Jó, hogy eljöttél - ismételte.

- Öhm... - Eret zavara már-már mulatságosnak hatott. - Jobban vagy... Azóta?

- Persze - Valkán látszott, hogy kitűnően szórakozik. - Astrid mindent elmondott. Azt is, hogyan segítettetek, mert hogy a csata után mi volt, nemigen maradt meg, de... Rólatok mesélt.

- Hogyan? - a csapdász fölkapta a fejét. 

- Éppen csak, hogy nálad volt Anne... Meg Gerda. Ő is járt ma nálam - mosolyodott el. - Nagyon... Lelkes volt.

Eret nyelt egyet.

- Öhm... Végeredményben... Éppen ezért jöttem. Mi már beszéltünk erről - kereste a lány tekintetét, aki bátortalanul bólintott. - Jó is, hogy Anne itt van, legalább... Legalább elég egyszer megbeszélni a dolgot, mert... Tudom, hogy most nem a legjobb az időzítés, azonban... Én örülnék, ha Anne nálam maradna - kínlódva nyelt egyet. - Hiszen mi...

Valka arcára széles mosoly ült ki, szemei azonban mintha elpárásodtak volna egy pillanatra. 

- Felnőtt emberek vagytok, Eret. Mindketten. Azt tesztek, amit jónak éreztek, én pedig ebben csak támogatni tudlak mindkettőtöket. Bárhogyan döntsetek is...

Anne némán csúsztatta a férfi tenyerébe az ujjait.

Mikor Björnt elvezették, Anne besurrant a szűkös, félhomályos cellába. Fenris szemei megvillantak, ahogy megpillantotta, azonban nem mozdult.

- Na mi van, hozzám is eljöttél? Björn nem sokat mondott ugyan, de amennyi kicsúszott a száján, az is elég…

- Lehet pár kérdésem? Nem Björnről. Rólad.

A másik szeme gyanakodva csillogott, majd lassan elvigyorodott.

- Hogy oda ne rohanjak, csak nem egy széplelkű ringyó? Ha dugni akarsz, szedj ki innen, ha meg mesét akarsz hallani, eredj anyád szoknyája alá! Ja, hogy te valaki mással henteregsz? Ja, hogy nincs anyád? Hogy be ne roggyantsak… Akkor meg mi van? – rivallt rá a döbbent lányra, aki egy pillanatra szinte megdermedt. Nem erre számított. Azt tudta, hogy Fenris ellenséges mindenkivel szemben, de hogy ennyire…

- Ha nem akarsz beszélni, nem kell – vonta meg a vállát színlelt közönnyel, a fiú azonban elvigyorodott.

- Rólam akarsz tudni, vagy a csapdászokról? Beszélek, ha akarod, bár biztos vagyok benne, hogy nem fog neked tetszeni…

Anne dacosan pillantott fel.

- Beszélj. Hidd el, én nem akarok neked rosszat, csak… Csak többet akarok tudni erről az egészről. Hogy… hogyan történt pontosan.

A másik baljóslatú vigyora nem sok jót ígért.

- Björn említett valamit azzal a ,,csapdásszal” kapcsolatban, akiről olyan szépen hallgattál…

- Miért említettem volna? Főleg: miért mondtam volna éppen neked? – vont vállat Anne. – Vagy… talán ismered? – szája sarkában rosszindulatú kis mosoly kúszott. Kezdte meggyűlölni ezt az embert.

- Mi? Ugyan, mégis honnan? Nem ma lett áruló…

- Ezek szerint eddig tart a nagy csapdászmúltad… Remek.

- …De ez nem jelenti azt, hogy ne hallottam volna róla. Ohh, semmi rosszat, ne hidd, éppen csak… Ismertem valakit, aki ismerte, sőt… Hogy is mondjam… Elég bensőséges volt a viszonyuk – Anne arcáról semmit nem lehetett leolvasni, a másik azonban kegyetlen mosollyal folytatta. – Őszintén szólva ez a bizonyos közös ismerős nem volt éppen rosszban a férfiakkal, ha épp tudni akarod… Vele meg különösen nem. Ha tudnád, mennyit emlegette a ,,Tintásképűt”… - szemei diadalmasan villantak meg. – Nem is tudom, miért mondtam el mindezt, hiszen rólam kérdeztél… De azt hiszem, számodra ez érdekesebb téma. Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg őt egy alkalommal, mikor éppen nincs a szádban a farka! Azt hiszem, sokat tudna mesélni – vigyora most szinte tébolyultnak tűnt. – De ha gondolod, akár mehetnél is. Nehéz lehet feldolgozni ezt... 

Anne némán fordult ki az ajtón.