38. Fejezet - Felderítő

Sziasztok! 

Tudom, nincs mentségen rá, nincs több kifogás és folyamatosan ígérgetem, hogy nem lesz több kihagyás, és mégis... Igen, a gimnázium sajnos nagy úr, és, bár senki nem állíthatja, hogy a legtöbb humán tárgyú órámat ne fejezetírással vagy történetvázlatokkal töltöttem volna, legépelni azonban nem sok időm maradt, nevezetesen egy informatikaprojekt miatt, ami - igen, tudom, valakinek biztosan megy - nekem eléggé lekötötte a gép előtt töltött időmet. Ígérhetném, hogy nem lesz több csúszás, azonban ott van még az év vége, a javítások, a hangszeres vizsgák, és a többi...
De mindennek ellenére jó olvasást kívánok, és remélem, tetszeni fog ez a kis (heh, félbehagyott) rész! ^.^

A kora reggeli, hűvös levegő lágyan kavargott a három sárkány szárnyai alatt. Raindancer szinte hozzátörleszkedett az áramlathoz, Skullcrusher halk mordulással csapott párat, Barf és Belch pedig igyekezett a lovasai helyett a szélre összpontosítani.
Anne a szőke lányra pillantott.
- Minden rendben, Ruff?
Az álmos arccal pillantott föl rá, de azért bólintott.
- Persze. Miért…
- Csak olyan… kissé nyúzottnak tűntél… -  Anne folytatta volna, Eret azonban a szavába vágott.
- Ébernek kell lennünk. Bármelyik szorosban vagy fjordban rejtőzhet hajó, és ha nem vesszük észre az első pillanatban…
- Háló és puff. Annyi – Ruff elhúzta a kezét a nyaka előtt. – Tudjuk.
- Egy dolog tudni, és egy másik végigcsinálni -  Eret nem volt olyan hangulatban, hogy Ruffnuttal csevegjen. A reggel ugyan békésnek tűnt, azonban egy, az évek során kifinomult, belső ösztön mást súgott.
Valami nem volt rendben.
Aggodalmait mintha a többiek is észrevették volna, mert az eddig szinte bóbiskoló Tuffnut egyszercsak fölemelte a fejét.
- Tudjátok, mi a baj?
- Hm? – húga értetlen arccal fordult felé. Láthatólag máshol jártak a gondolatai.
- Túl nagy a csend -  jelentette ki a raszta, majd megigazította a sisakját. – Se sárkányok, se más. Az ott viszont nem egy…?
- Hajó! – Eret térdének nyomására Skullcrusher szédítő szögben zúdult a föld fele, azonban alig valamivel a  fák felett megállt a levegőben, s vad verdeséssel igyekezett egyhelyben maradni. – Csapdászhajó. Valahogy sejtettem… - hangjában érezhető volt a szarkazmus.
- Szóval? – Anne arcán aggodalom suhant át. – Van valakinek konkrét terve? – pillantott Eretre.
- Mondjuk… menjünk közelebb? – Tuffnut vállat vont. – Nem tudjuk, mit akarnak. Honnan tudjuk egyáltalán, hogy csapdászok?
- Hja. Honnan veszitek? – Ruffnut az egyik fonatát igazgatta, majd ellenséges pillantást vetett Anne-re.
- Nem nehéz őket felismerni – rántotta meg a vállát Eret. – A berki hajók elég… egyformák tudnak lenni.
- Közelebb menni muszáj lesz, de nem mindegy, hogyan. Meg kellene nézni valakinek, milyen erősek lehetnek, egy sárkányt pedig kisebb eséllyel szúrnak ki… - Anne elgondolkozva tapogatta meg Raindancer nyergének csatjait. - …mint hármat.
Eret összevonta a szemöldökét.
- Nem volna biztonságos elszakadni egymástól…
- Hiccup nem azért küldött három sárkányt, hogy annyival hatékonyabban kegyünk? Hidd el…
- De akkor legalább ne t…
- De én. Raindancer a leggyorsabb, és a legkevésbé feltűnő színű. Hm?
Eret komoran meredt maga elé.
- Jó. Menj, ha annyira akarsz, de…
- Sietek. Nem csinálok semmit, ha nem vesznek észre, csak körülnézek – szorította meg a térdeivel Raindancer oldalát, a sárkány pedig könnyedén ejtette el magát.

A szörnyennagy rémség hasa szinte súrolta a fák hegyét, szárnyai alig mozdultak, ahogy a levegőt szelte, a lány pedig szinte a hátára simult. Íját meglazította a nyereg tokjában, azonban ahogy elérte a fjord csipkézett szakadékának a szélét, megveregette Raindancer oldalát.
- Jól van, nagylány. Szálljunk le, most csendben kell lenni – suttogott. Lassan, a sárkánnyal a nyomában ereszkedett le a mohos, nedves sziklák közt, ahol haragoszöld páfrányok rejtették el őt.
A sziklák közül előpillantva felgyorsult a szívverése. Tudta, hogy láthatatlan a lentiek számára, a félelem azonban ott lüktetett a torkában.
Raindancer halkan fújt egyet.
- Shhh, jól van, nagylány! Shh… Semmi baj, csak maradj csendben…
A tenger fjordba nyúló nyelvén görbe vitorlájú csapdászhajó ringatózott. Az első pillanatban a lány azt hitte, épp olyan, mint Ereté, azonban jobban megnézve a vitorla formáján kívül nem sok hasonlóság akadt köztük. Ennek a hajónak egyetlen, zöldre festett vásznú vitorlája ernyedten lógott, félig bekötve, s az egész jármű olybá tűnt, mint amelyik bármelyik pillanatban a darabjaira hullhat. Fedélzetét égett foltok borították, korlátjából öles darabok hiányoztak, a kormányrúd csonkjának szálkás vége úgy meredt előre, hogy a lány el sem tudta képzelni, hogyan kormányozhatták be az öbölbe, vitorláján szakadások látszottak, a katapultok és a hálók számszeríjai, amelyeket Eret hajóján is látott, azonban frissen javítva, lövésre készen várakoztak.
Anne visszahúzódott a fák közé. Egy pillanatra elbizonytalanodott, mit is kellene most tennie: csábító gondolatnak tűnt közelebb menni a kihaltnak tűnő hajóhoz, hogy jobban szemügyre vegye, a férfi azonban eleget mondott neki a csapdászok módszereiről ahhoz, hogy ne rohanjon sok sárkányhoz hasonlóan a vesztébe. Felsóhajtott.
- Gyerünk, nagylány – fordult a sárkány fele, aki azonban fölemelte a fejét, és nyugtalanul az öböl felé szimatolt. – Nyugi, semmi baj. Nem látnak minket – veregette meg az oldalát a lány, hogy fölkapaszkodhasson a nyeregbe.

- Szóval a terv. Anne jól mondja, én sem hinném, hogy az a hajó valóban elhagyatott lenne, viszont előbb-utóbb úgyis oda kell mennünk. Ha nincsenek kint…
- Ha nincsenek ott, nem tudnak lőni. Mi volna, ha megpróbálnánk szimplán… mondjuk elsüllyeszteni? – Tuffnut megigazította a sisakját.
- De… figyelj, nem véletlenül vannak még itt. Ha a hajójukat elsüllyeszted, mit gondolsz, mit fognak tenni? Hazaúsznak, vagy mi? Gondolkozz már! – forgatta meg a szemeit Ruffnut.
- Ebben teljesen igazad van – vakarta meg a tarkóját Eret. – De éppen az a kérdés, hogy…
- Mi lenne, ha megpróbálnánk elcsalni őket? Az eredeti terv szerint. Az igaz, hogy nem tűnnek túl mozgékonynak, de hátha!
- Hm. Viszont ha ennyire rossz állapotban van a hajójuk, bizonytalan zsákmányért szinte biztosan nem fognak kimerészkedni a nyílt tengerre. Viszont, ha tennénk egy kerülőt a szigetcsoportok felé… Mindig csak, hogy eléggé biztonságban érezzék magukat ahhoz, hogy a nyomunkba eredjenek. Hm… Igen, azt hiszem, ez lesz a legjobb – gondolkodott el, a következő pillanatban azonban felállt és Skullcrusher mellé lépett. – Indulnunk kell.
Anne szinte csodálkozva pillantott fel rá. Ez most más volt, más, mint akit eddig ismert. Ez most, ha csak egy pillanatra is, a parancsnok volt, egy másik arc. Most nem volt helye cinkos egymásrapillantásoknak. Most Ő volt a csapat vezetője, Anne pedig épp olyan, mint bárki más – furcsa érzés. Szinte ijesztő…
Azonban csak egy pillanatig tartott.
- Ehh, máris? Nem pihenhetnénk még egy keveset? Elzsibbad az ember a nyeregben… - Ruffnut mintha kimondta volna az ő gondolatait is, Eret pedig egy pillanatra mintha elbizonytalanodott volna.
- Ha ennyi idő alatt ne mentek el, nem most fognak – válaszolt a lány a másik ki nem mondott kérdésére, aki némi habozás után vállat vonva telepedett vissza a fa gyökerei közé, ahol addig ült.
- Végülis… Ti tudjátok…
Mikor Tuffnut leheveredett a cipzárhát egyik nyakának hajlatába, húga pedig a másikba, Anne lekuporodott Eret mellé.
- Nem zavar, ha…?
- Ugyan – a másik arcán halvány, gondterhelt vigyor jelent meg. – Gyere csak! – húzta magához, Anne pedig halkan felnevetett, hogy meg ne zavarja a szunyókáló ikreket, akik, úgy tűnt, igyekeztek bepótolni az éjszaka elmaradt perceket.
- Minden rendben lesz – próbált úgy fordulni, hogy lássa Eret arcát, aki puhán karolta át a derekát.
- Azt mondod…? – hangjában feszültség érződött, azonban ahogy a lány a fejét hátrahajtva a kulcscsontjának támasztotta, felsóhajtott. – Lehet, hogy hiba erről beszélni, de…
- Aggódsz. Aggódsz, hiszen látom…
A férfi megmozdította a fejét Anne mögött.
- A tervünk feltevéseken alapszik. Nem tudjuk, hajlandóak-e belemenni a játékba, nem tudjuk, milyen erősek pontosan, nem tudjuk, mennyi emberük van. Nem szabadna így csapatot vinni ellenük…
- Nincs más választásod. Nincs más… nincs más választásunk. Most a… az otthonunkat védjük, nem? Más is megtenné – emelkedett fel ültében, és szembefordult a férfivel. – Nekik nem érdekük, hogy itt maradjanak. El fognak menni.

A langyos csend dorombolva nyúlt el a világ felett, akár egy álmos macska a tűzhely padkáján. Anne arra ébredt, hogy a másik megmozdult mögötte.
- Indulnunk kell? – támaszkodott meg maga mögött, Eret pedig lehalászott a mellényéről egy hosszú, barna hajszálat.
- Lassan ideje.
Az ikrek morgolódva kászálódtak a nyeregbe, azonban úgy tűnt, a levegőbe emelkedve az arcukba csapó szél megtette a hatását.
Raindancer, Barf és Belch a megbeszéltek szerint a fjord szirtfalához érve csapongva ereszkedtek le, Skullcrusher azonban nyílegyenesen repült tovább a hajó felé. Eret látni akarta, mivel van dolga. Nem mintha ne bízott volna meg Anne szavában, azonban ő benne élt ebben az egészben… és jól ismerte a készenlét jeleit.

Közelebb érve a hajó valóban kihaltnak tűnt. Tökéletesen kihaltnak és élettelennek, egészen addig a pillanatig, amíg Skullcrusher közvetlenül a hajó fölül érkező lövése végleg az enyészetnek nem adott egy felajzott nyílpuskát. A lövedék, vagyis a gondosan belekészített háló pörögve repült el, majd lemondó csobbanással tűnt el a tengerben.

- A halak ennek most nagyon nem örülnek - vigyorodott el Tuffnut, s következő pillanatban azonban el is hallgatott, mert a hajó egy pillanat alatt megtelt élettel. A fedélközből emberek rohantak elő, egyenesen az íjpuskákhoz, Skullcrusher azonban ekkorra már egy szemtelenül a lőtáv határán végrehajtott fordulat után elérte az öböl szirtjeit, ahol a másik két sárkány figyelt, és Eret térdének nyomására verdesve ereszkedett le. Az utánaküldött lövedékek ártalmatlanul hulltak a tengerbe, az ikrek nagy derültségére és Anne nem kis megkönnyebbülésére, azonban tudta jól, hogy a valódi nehézségek csak most kezdődnek. Leleplezték magukat – a kérdés csak az volt, hogy amit a csapdászok látnak: ellenség, avagy préda?