Prológus - 2. Évad

Hangok. Arcok. Képek, zöldbe és lilába játszó, elmosódott jelenetek. Egy hajóhad. A Tengerúr legyen irgalmas - mozdult meg, hogy majdnem felébredt. - Hajóhad, hajóhad, hajóhad. Rossz, félelmes jel.
Valami mozdult az arca előtt, lila ködbe burkolt árny. Csupaszakáll ember. Mint bármelyik viking, azonban ő... Ő volt az, aki... Tudta, hogy ez nem lehetséges, azonban érezte őt. Érezte, hogy ez volt az az ember. Az, akinek annyiszor kívánta a halálát.
Íjak pendülése. Nyílvesszők röppentek fel az ujjáról. Valahol valami égett, erre meg mert volna esküdni, azt azonban nem tudta kivenni, hogy mi az. Összeszakadó, óriás szerkezetek sziszegő robaja. Kürtszó. Sebesültek hörgése, amely azonban lágy nyögésbe fordult. Egy érintés valahol... Valahol a derekánál, aztán gyógyító főzetek illatai, egy szétnyílt seb, egy asszony reszkető hangja. Hideg vas csisszenése, bőr súrlódik a bőrön, mint egy nyereg, gondolta, majd egy halk hördülés. Sárkány...? 
Árny suhan a víz felett. Csárogó kiáltás, öblös mordulások, perregő szárnyak zaja, a szél suttogása ezer kékbe játszó, szürke pikkelyen.
Sárkányok. Sárkányok, sárkányok, sárkányok, egyszerűen mindenhol. 
A képek elmosódtak, a színek összefolytak, egyetlen örvénylő, zöld másszává, s már most érezte, ahogy lüktet a feje. Szemei nehezen nyíltak, a világ fakó volt és hideg, és mozgott, mintha hullámok zúdulnának neki, a dübörgés is hasonló volt a halántéka mögött.
Gyűlölte a daturaálmokat. Az első pillanattól azt várta, legyen már vége, és még így is, hogy alig valamicskét vett belőle magához, mintha belebetegedett volna. Nem csoda, hiszen méreg. Az asszony nyögve az oldalára fordult. A datura volt a legbiztosabb megoldás, hogy látomásai legyenek, és, bár azt nem látta, mi történik vele éppen, abba azonban belekóstolhatott, mi lesz a lány jövője. Húsos markába szorított barna, kurta hajtincsre esett a pillantása, és megborzongott.
-Sárkányok. - Még mindig kába volt a növény kenőcsétől, de tudta, hogy ez még órákig így is marad majd. - Sárkányok. Csata... Kislányom... Hsssz...! - kapott a fejéhez, mert a lüktetés égető fájdalommá erősödött, mint mindig, amikor a Daturától kérdezte a jövőt. - Sárkányok... Nyeste...
Az asszony feje visszahanyatlott a vánkosra. Még nem akart felébredni.