24. Fejezet - Csatatér

A készülődés feszült órái csigalassúsággal múltak el. A tervek, a remények, a félelmek lassan őrölték a perceket, azonban az egész annyira valószínűtlennek tűnt, hogy a lányban csak akkor tudatosult az ellenség közelléte, mikor a soron következő őrszem azzal a hírrel érkezett vissza a szigetre, hogy a hajóhad már el sem tudná kerülni Berket, és várhatóan néhány órán belül a sziget közelébe ér.
Az őrszem nem tévedett. A hajók estére már a partról is jól kivehetővé váltak, azonban úgy tűnt, éjszaka nem kezdenek támadást.
A sötétség leszálltával a parttól nem messze kigyúltak a fáklyák, így a hajók helye jól láthatóvá vált, Hiccup azonban újabb őrséget osztott be, órás váltásban, akik figyelték, hogy a fényt elkerülve nem indulnak-e csónakok a part felé.
Sárkány egy sem mutatkozhatott, ez volt a főnök rendelkezése.
Anne a pajtában tért nyugovóra, Raindancer mellett. A szörnyennagy rémség kiflibe tekeredve szuszogott, ahogy a pokrócba burkolózott lány az örökké forró oldalának dőlt, készen arra, hogy bármelyik pillanatban talpra ugorjon. A sárkány okos, sárgán égő szemeit a Anne arcára függesztette, s halk, doromboló mormogással nyugtázta a pikkelyvakargatást és a halk, nyugtató szavakat.
-Jó éjt, nagylány. Holnap... Talán harc lesz. Vadászat. Embervadászat, ahol könnyen válhat az üldöző üldözötté... De vigyázni fogok rád. Vigyázni fogok rád, ígérem...
A lány elbóbiskolt mellette, hajnalban azonban nem a harci kürtök szavára vagy Valka motozására ébredt, hanem halk csikordulásra, mert a pajta ajtaján Eret dugta be a fejét.
-Anne...
A lány pislogva emelte föl a fejét.
-Reggel van...? Támadnak?
A másik megrázta a fejét, azonban a félhomályban ez alig látszott.
-Nem. Még nem... - benyomta a csikorogva tiltakozó ajtót, és leguggolt a lány mellé, aki lefejtette magáról a pokrócot, és fölült. - Azt akartam még mondani, hogy... Tegnap nem rosszból mondtam azt, a babonával. Csak gondoltam, hogy... 
A lány elmosolyodott, és megsimította a karját.
-Ugyan... Hagyjuk. Nem fontos. De gondolom, nem ezért jöttél...
-Azért jöttem, mert könnyen lehet, hogy nem kell már sokat várni. Mozgás van a hajókon, valószínűleg hamarosan... - Szavait egy tülök vonítása akasztotta meg, amelyre szinte azonnal válaszolt a hatalmas, csontremegtető berki kürt hangja.
A lány egy pillanat alatt talpra ugrott, és megragadta az íját. Egy mozdulattal Raindancer hátára borította a nyerget, és fürge ujjakkal fűzte a helyükre a szíjakat. A nyergen két tömött tegez lógott, egyet pedig a saját derekára szíjazott, s már épp megindult volna kifelé, amikor Eret az útját állta.
-Várj egy percet. Tudod, hogy ez veszélyes, és lehet hogy... Szóval... - a lány meglepett arcával nem törődve a derekánál fogva magához húzta, és száját az ajkaira tapasztotta. - Örökké sajnálnám, hogy nem mentem tovább...
Anne lélegzete egy pillanatra elakadt. Arca égett, azonban lassan elmosolyodott. 
-Azért igyekezz nem lelövetni magad. Azt hiszem... - a második kürtjel élesen hasított a levegőbe. - Azt hiszem, sietnünk kell. 
A lány szinte futva indult meg kifelé, nyomában Raindancerrel, akire átragadt valami Anne idegességéből, és mintha észre sem vette volna Skullcrushert, és a lánynak alig volt ideje fölhúzni magát a hátára, mikor a levegőbe emelkedett.
Anne aggodalmaival ellentétben a falu lakóit nem érte álmukban a támadás. A tegnap oly csendes és kietlen sziget fölött sárkányok raja örvénylett, azonban a lány tudta, hogy ezek csak a hátasok. A sárkányok csaknem fele, vagyis a Valka fészkéből valóak az erdő szélén rejtőzhettek, hogy a megfelelő pillanatban az ellenségre szabadulva törjék meg a vonalakat.
A harci kürt szavába beleremegett a gyomra, s szinte megrészegült az arcába vágó mormogó, csárogó zsongástól, mikor Raindancer csatlakozott a falu felett kavargó rajhoz.
Arca előtt színes szárnyak lejtettek, s meg-megcsapta őt az általuk felkavart szél, mikor azonban a tülkök harmadszor is felsírtak, a hajókról emberek özönlöttek elő.
Akadtak köztük szervezett, egyenpáncélos seregtestek, de a legkülönfélébb szerzetek bukkantak fel itt-ott. Vadászok, egy-két csapdász, talán Eret egykori társai, magas kucsmákban és hajadonfőtt, színes gyapjúba vagy rideg páncélba bújtatva, olykor furcsa tetoválásokkal és a legkülönfélébb fegyverzetben. 
A lány már épp elfordult volna, hogy utoljára ellenőrizze a nyereg szíjait és a tegezeket, ekkor azonban megakadt a szeme valamin. A sereg szinte körülhullámzott egy sziklát, amely túl meredeknek bizonyult ahhoz, hogy a tömeg átsöpörjön rajta, a tetejéről azonban jól be lehetett látni a terepet, s ezt, úgy látszik, a sereg vezetői is felismerték, mert néhány, finomabb fegyverzetű alak fölkaptatott rá. Egy volt, amelyiket a lány első pillantásra a vezetőjüknek gondolt: ha beszélt, a többi tiszteletteljesen hallgatott, és, bár erősen gesztikulált, de a kezében tartott, nála csaknem magasabb bikahorog elég harciassá tette a megjelenését. 
-Björn...? - hallotta a feje fölül szájról szájra terjedni az ismeretlen, furcsa ízű nevet, azonban nem sok ideje maradt gondolkozni.
A hajóról jövők eltökélten zúdultak a falu felé, azonban, mikor rádöbbentek, hogy a földön szinte semmiféle ellenállásba nem ütköznek, az elöl haladóknak már úgy tűnt, kezdett gyanússá válni a dolog. Ebben a pillanatban azonban fülsértő, sivító zaj hallatszott, s a házak mögül Toothless vágódott elő, Hiccuppal a hátán, s hihetetlen sebességgel nyillalt át a sereg fölött... Az éjfúria első lövése megadta a kegyelemdöfést az egyik, a hajókról éppen partra vontatott katapultnak.
A sárkányraj fölbolydult. Egyesek az alfájuk után eredtek, Anne azonban feladatot kapott Hiccuptól.
-Gyerünk, nagylány!
A szörnyennagy rémség szinte kilőtt, s mikor a hajítógépek lövedékutánpótlását szállító hajók mögé ért, a lány elkiáltotta magát.
-Raindancer, tűz!
Az eredmény gyors volt, és váratlan, a lövedékek ugyanis valamilyen gyúlékony anyagból készülhettek, mert alig néhány másodperc alatt a fél hajó lángokban állt, s a tűztől recsegő gerendák közül csontig hatoló zümmögéssel távozott a gőz. Anne, miközben elsuhantak, még hallotta, hogy valami tompa morajlással felrobban mögötte, majd újra előrefordult, vigyázva, hogy mindig a hajítógépek mögött maradjon, ahogyan a terv szólt. Íjának markolata fölmelegedett a kezében, egyik nyilat a másik után küldte a katonák sorai közé, akik hátulról nem számítottak támadásra. Egyik tegeze kiürült, egy másikhoz nyúlt hát, amelyben vörösre festett vesszők sorakoztak. Hátrafordult a nyeregben, és újabb két nyilat eresztett el. Oldalt pillantva az ikrek sárkányát látta meg először, aki alig valamivel az íjászok fölött suhant el, egyik fejével gyomorforgatóan zöld gázt lehelve, majd a következő pillanatban a másik egy jól irányzott szikrával az egészet berobbantotta, az emberek fájdalmas üvöltése és elszakadó íjhúrok szánnivalóan kurta pendülései közepette.
A lejtőkön karikába görbült cipzárhátak gurultak csapatostul, mint megannyi elszabadult ördögkerék, s a lány úgy sejtette, ezeket Valka indíthatta útjukra valamelyik magasabban fekvő védelmi vonalról. Ekkor azonban szinte megrémült, mert a feje fölül sötét szárnyak csontig hatoló szisszenése hallatszott, s a következő pillanatban egy vakító, kék plazmabomba csapódott be, alig valamivel előtte, s az egyik legnagyobb katapult zsarátnokként szakadt össze, maga alá temetve néhány katonát. 
Nyílvesszők suttogása, lövedékek becsapódásának hangja töltötte be a levegőt, a következő pillanatban azonban Hiccup és Toothless újra támadott, s az ellenség újabb katapulttal lett szegényebb.
Raindancer felmordult, majd mikor újra a hajók fölé értek, ismét lőtt. Tüze végigperzselte a fedélzet köteleit és belekapott a vitorlákba, s mikor a raktárakat elérte, ugyanaz történt, mint az előző hajóval: a lövedékek lángra kaptak. A lány azonban ekkor Astridot pillantotta meg, aki eddig ugyan inkább a szokatlan támadástól csordába tömörülő katonák közé lődözött, azonban, mikor látta, hogy Snotlout és az ikrek nélküle is jól boldogulnak, Hiccup parancsának értelmében a hajók felé vette az irányt.
-Ez jó húzás volt, menyétlány! - szorította ökölbe a kezét, hüvelykujját magasra tartva, mielőtt Stormfly elsuhant volna a szörnyennagy rémség felett.
Anne már éppen válaszolt volna, ekkor azonban megpillantott valamit, amitől elszorult a torka: Skullcrusher egyenesen a vezér sziklája felé röpült.


Eret azt tette, amit Hiccup parancsa szerint tennie kellett: ártalmatlanná tenni a veszélyesnek ítélt személyeket, akik elszabadulva nagyobb gondot is okozhatnak.
Egy tisztet, akit látott már párszor, sikerült kiemelnie a tömegből egy egyszerű, régen a sárkányok ellen használt kötélhurok segítségével, és elszállítania a Tanácsteremhez, hogy ,,gondját viseljék" a csata végéig, s Skullcrusher tüze használhatatlanná tette az ellenség kürtöseinek ,,hangszereinek" jó részét, ezzel ellehetetlenítve a kommunikációt a seregtestek közt, pontosabban a sereg és a vezérük között, aki, úgy látszott, lényegében a feje volt mindennek.
Ekkor azonban meg is pillantotta őt, aki néhány embere között egy kisebb magaslaton állt, s láthatólag nagyon elmélyedtek a tanácskozásban, így későn vették észre a levegőből közéjük zúduló Skullcrushert.
A tisztek fejvesztve menekültek, a zömök, szőke, bozontos férfi pedig dermedten állt, mintha a földbe gyökerezett volna a lába.
Eret lecsusszant a morajszarv hátáról, és egy gyors mozdulattal kirántotta az egyik rövid, széles pengéjű kardját.
-Björn! Hogyhogy itt, barátom? - terült szét a képén kaján vigyor. - Nem gondolod, hogy kissé nagy fába vágtad a fejszéd, amikor ezekre a lovasokra támadtál, hm?
A másik végre megmozdult. Arcán félelemmel vegyes megvetés tükröződött, s megrándult, ahogyan a levegőbe hasított egy újabb, pozdorjává aprított katapult robaja, azonban hangja nyugodt maradt.
-Annyira megkedvelted a sárkányokat, hogy beálltál lovasnak? Vagy csak a bőrödet mentetted, mert puhány voltál ahhoz, hogy elintézd a sárkánytolvajt? 
Eret elkomorult.
-Annyira még nem, hogy ne tudnék leszámolni veled - lépett közelebb a másikhoz. - Vagy, ha mégsem sikerülne, Skullcrusher elvégzi helyettem is - intett a háta mögött a földet kaparó morajszarvra. Björn hátrálni kezdett, a következő pillanatban azonban arcán gúnyos mosoly terült szét.
-Valóban? Akkor figyel csak IDE! - az utolsó szót már szinte üvöltötte, s valahová a másik mögé nézett, ahonnan katonák rontottak elő, és egy szempillantás alatt bekerítették. -Nos? Még mindig ezt gondolod? Mert...
Eret megmozdult, hogy Björnre vesse magát, egy katona azonban hálót dobott rá, s ő összegörnyedt a megakasztott lendülettől. A vezér, egykori munkatársa csupán megvető mosolyra méltatta. - Egy ember ereje semmit sem ér. Ha pedig a sárkányodra vagy kíváncsi... - Skullcrusher keményen küzdött ugyan, szarvaira azonban kötelek fonódtak, és nem bírt tőlük szabadulni. Björn a katonáihoz fordult. - Engedjétek ki a mi sárkányainka...AAAAAaaaat!
Parancsát azért zárta ilyen furcsán, mert ebben a pillanatban egy kék-szürke árny vágódott a társaság fölé, s Raindancer úgy emelte ki a vezért a katonái köréből, hogy azok még nyikkanni is elfelejtettek. Eret ezt a pillanatot használta ki arra, hogy kicsusszanjon a háló nyílásán, és a még mindig kábult katonákat félrelökve ugrott Skullcrusher mellé. Elég volt két főbb kötelet elvágnia, hogy a morajszarv busa fejét megrázva szabaduljon a többitől is, majd, mikor lovasa már a nyeregben volt, erőteljes szárnycsapásokkal Anne után indult.
Az akció ugyan nem egészen úgy sült el, ahogyan a lány szerette volna, mivel Raindancer csak a ,,kapd el a vikinget" parancsot ismerte, azt nem, hogy ,,kapd el Eretet", így a pácba jutott csapdász helyett azt a szőrmókot, vagyis Björnt markolta fel, akit a legkönnyebben elérhető helyen, vagyis a kör közepén látott, mikor azonban Anne látta, hogy a férfi nélküle is boldogul, inkább a Tanácsterem felé vette az irányt. 
-Nem baj, nagylány, szerencsénk volt - veregette meg a sárkány nyakát, aki felmordult, s mert az a másik nagyon kapálózott a karmai között, földobta a levegőbe, hogy fogást váltson, amit az erőteljesen helytelenített ugyan, de ez sem a lányt, sem Raindancert nem zavarta különösebben.
Anne visszafogta kissé a szörnyennagy rémséget, hogy Skullcrusher beérje őket, majd átkiáltott a férfinak.
-Ez mi volt itt az előbb? Nem tudom, mit parancsolt neked Hiccup, de az öngyilkos akció biztosan nem szerepelt benne!
A másik a szavába vágott.
-Anne, erre most nincs idő, ez Björn, a vezérük! A válogatós gyíkod őt kapta fel... Vidd a Terembe, és szólj Valkának, hogy kiengedik a sárkányokat, jöjjön, de most rögtön! Nincs vesztgetni való idő - hallotta még a lány, Skullcrusher azonban tett egy fordulatot, s Toothless egy újabb lövedékének hangja elnyomott minden mást.
A lány bólintott, bár már nem volt kinek, s a Tanácsterem felé fordította Raindancert.
Mikor Björn dolgát rábízta a Teremben szolgálatot teljesítő Fishlegsre és a többi vikingre, az erdőszél felé vette az irányt, ahol a terv szerint Valka és a lovas nélküli sárkányok rejtőztek addig, amíg Hiccup parancsot nem ad a támadásra.
Raindancer vakmerően suhant be a fák közé, s Anne szinte azonnal megpillantotta Cloudjumper tarajának körvonalait.
-Valka! - ugrott le a nyeregből. - Most nincs idő magyarázkodni, de...
Az asszony megragadta a vállát.
-Hiccup! Mi van Hiccuppal? 
Anne megrázta a fejét.
-Semmi baja. Toothless vigyáz rá. A katapultokat robbantják. Siessetek, jönnötök kell...
-Ez az ő parancsa...?
A lány türelmetlenül a levegőbe markolt.
-Nem, de... Erre most nincs idő! Valka, kérlek! Segítened kell... 
Ebben a pillanatban süvítő szárnyak szisszenése hasított a levegőbe, s a fák közé Toothless vágódott be. 
-Hiccup...!
A főnök fölemelkedett a nyeregben.
-Gyertek, itt az idő! Anya, kieresztik az ő sárkányaikat, nem tudjuk, mire számíthatunk, de meg kell próbálnotok megállítani!
Az asszony aprót bólintott, és a fejébe húzta azt a különös, kék sisakot, amelyről hosszú, göcsörtös szarvak meredeztek minden irányba. Anne tudta, hogy a sisakot egy Alfa koronabóbitájáról mintázták, hiszen a faluban egyre különösebb történetek kaptak szárnyra az asszony addigi életéről, Hiccup régi asztalán még rajzokat is talált a sárkányról, így az összefüggés valahol érthető volt számára.
Ebben a pillanatban azonban Valka megforgatta a feje felett azt a hosszú, kampós-göcsörtös botot, amelynek zsiborgó hangjára a sárkányok fölkapták a fejüket. Raindancer fölmordult, és felemelt fejjel, feszülten figyelte, ahogy az asszony fölkapaszkodik a narancsszínű viharszelő hátára, és ismét megforgatta a botját, ekkor azonban Cloudjumper elrúgta magát a földtől, a sárkányok pedig fölrobajló szárnycsattogással követték őt.
Anne erősen fogódzott Raindancer szarvaiba, s mikor a sárkányraj kiemelkedett a fák takarásából, egy pillanatra elakadt a lélegzete az elé táruló látványtól.
A csapdászhajók gyomrából sorra emelkedtek fel a sárkányok, kisebb csoportokban vagy egyesével, a levegőben azonban szinte abban a pillanatban egymásnak is estek, ahogy kijutottak a fogságból. Figyelmük azonban nem sokáig lankadt, mert a közéjük zúduló berki sárkányok tökéletes új célpontot jelentettek. Raindancer jobbra-balra kapdosott, a lány inkább érezte, mint látta, hogy állkapcsát összezárja egy vicsorgó, öreg gronkel mellső lábán, majd a következő pillanatban oldalt perdült a lezúduló, sziklányi farokbunkó elől, és alábukott. Anne megfeszítette az íját, és combjaival szorítva-kapaszkodva hanyattfeküdt a nyeregben, hogy az őket üldöző, felbőszített sárkányra lőjön, Valka hangja azonban megállította.
-Ne! Sárkányra... Sárkányra ne...!
A lány megmerevedett. A hang irányába fordult, de Raindancer már a megmaradt hajók felett suhant. A lány már leengedte a fegyverét, azonban későn vette észre az egyik hajó fedélzetén álló íjászt.
Vállába éles fájdalom hasított, a következő pillanatban azonban Raindancer szájából aranyló lángok csaptak ki, és beterítették a hajót, az eget, az egész világot...